Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-26 / 22. szám
Január 26., csütörtök Napkelte: 7 óra 18 perckor Napnyugta: 16 óra 35 perckor Holdkelte: 2 óra 45 perckor Holdnyugta: 12 óra 10 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 187 cm volt. A Tisza Szolnoknál -70 cm, Csongrádnál pedig -72 cm magas volt. Közlekedés A Kecskeméti Közúti Igazgatóság tájékoztatása szerint a fő- és mellékutak többsége száraz, legfeljebb a zártabb, védettebb helyeken fordul elő nedvesség. Folytatódik a kátyúzás az aluljáróban, illetve az E75-ös főút 87. és 97. km-szelvényében. Traffipax Ma délelőtt Kecelen, Kecskemét lakott területén, az E75-ös sz. úton, délután Kecskemét lakott területén, az 52-es sz. úton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti sajtóközpontjától kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen harminchat baleset járt személyi sérüléssel. Négy eset végződött halállal, 14 súlyos és 18 könnyű sérüléssel végződött. Kecskeméti Lapok Hat gyermeket adtak be a szülők az SOS-faluba. Hogy miért, megtudhatják A szegények folyosóján című írásból. A Fagyöngy utcai rablási ügyben nincs meg a pénz, a tanú meghalt, s a kutya - talán - nem hazudik - olvasható a lapban. Interjú jelenik meg arról, hogy miért tart a Kecskemétvin hat hónap után ugyanott. A Távol-Kelet után Kecskeméten is vannak szexrabszolgák. Egy másik bűnügyi tudósításban a megvert barátnő esetéről olvashatnak. De körképet ad a lap a kecskeméti középiskolai felvételikről is. Költséges hobbi- A vőlegényem odavan az autókért! Minden nagy versenyre elmegyünk, e- zenkívül még egy méregdrága kocsit is tart. A te vőlegényednek is van ilyen költséges hobbija?- Mi az hogy! Háromfelé fizet gyerektartást... Máróilhol napra • expressz apróhirdetések « 1988. évj. Ford Transit eladó. Érd.: a 78/362-331-es telefonon. * 25-30 kg-os malacok eladók. Kmét, Felsőcsalános 16. (Sasfészek vendéglő után első buszmegállónál jobbra.) * 6 órás munkára sertésgondozót felveszünk. Kiskunfélegyháza, 3. kér. 224. Körösi út, gáztelep után 800 m, Faragó * Takarmány eladó' Kukorica 1.200 Ft/q. tavasz' árpa és búza 1.100 Ft/q. Érd Kecel, Vasút u 71. * Családi ház, összkomfortos, gázfűtéses, telefonnal, gazdasági épületekkel eladó. Cím: Csávoly, Kossuth u. 74. Tel.: 79/352-073. * Eladó vaslemez 15 m2-es garázs. Vásárolnék 5-7 évesig kedvező áron vegyeshasználatú 1,5 t. zárt kiste- hergépkocsit. Tel.: 76/325-083. * Cukrot olcsóbban a soltvadkerti cukormintaboltból! Zsákos kristálycukor 70 Ft/kg, kilós 75 Ft/kg, az árak az áfát tartalmazzák. Soltvadkert, Kossuth u. 95. Tel.: 78/381-565, 78/381-944. További enyhülés A tegnap hazánk fölött áthaladt melegfront mögött délnyugat felöl enyhe levegő áramlik fűTénk az eddiginél is enyhébb időt okozva. Ma változóan felhős lesz az ég, a déli, délnyugati országrészben néhány órára a nap is kisüt. Eleinte számottevő csapadék nem várható, legfeljebb északkeleten esik néhol az eső. A késó délutáni óráktól kezdve a közeledő hidegfront hatására nyugaton megnövekszik a felhőzet, itt ismét számíthatunk csapadékra. A délnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke északkeleten 4 és 8 délnyugaton 9 és 14 fok között alakul. A délnyugati enyhe légáramlatok már szinte tavaszt idéző enyheséget okoznak a térségben. A hőmérséklet csúcsértéke a 8, 10 fokot is eléri majd. Napközben változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék már nem valószínű. Néhány órás napsütésre is számíthatunk. Néha megélénkül a délnyugati szél. Szokatlanul enyhe, szép idő vár ma ránk. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 0 Fertó-tó: 0 Tisza: 0-1 Duna: 0-1 Várható legmagasabb hómórsóklet °c °c Szolnok: 9 Kecskemét: 9 Jászberény: 8 Baja: 10 Tiszafüred: 8 Kiskőrös: 9 Martfű: 9 Kiskunhalas: 10 Várható legnagyobb széllökések km16 km16 Balaton: 45-55 Velencel-tó: 45-50 Tisza-tó: 40-45 Fertö-tó: 50-60 Szolnok: 40-45 Kecskemét: 40-45 Jászberény: 45-50 Baja: 45-50 Tiszafüred: 40-45 Kiskőrös: 40-45 Martfű: 40-45 Kiskunhalas: 40-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Nyugdíjasok népfőiskolája A kecskeméti szociális gondozóközpont Nyugdíjasok Népfőiskolája néven ismeretterjesztő előadás-sorozatot szervez a megyeszékhely idős polgárai számára. A ma délután fél 4-kor kezdődő előadáson Székelyné Körösi Ilona történész Kecskemét helytörténetéről beszél. A helyszín: az I. számú gondozási központ, Jókai utca 15. szám. Menyasszonyi ruhák Bajáról Péntektől vasárnap estig országos menyasszonyiruha-kiállí- tást rendeznek Budapesten. Ezen részt vesz az ország valamennyi jelentős forgalmazója, ruhakészítője, valamint a helyszínből adódóan a fővárosi kölcsönzők is. Bajáról a Rózsa Szalon kapott meghívást, amely 95 kollekcióval jelenik meg a budapesti kiállításon. Sajtszalámira fájt a foga Csaknem harminc kilogramm- nyi sajtszalámit vitt el egy ismeretlen elkövető január 16-ára virradóra a kunszentmiklósi tejüzemből. A tettes a kaput záró lakatot lefűrészelve jutott be az épületbe, ahonnan a tetemes sajtszállítmánnyal távozott. A rendőrség nyomozást indított az ismeretlen elkövető kilétének felderítésére. Füst nélkül még jó házikolbász, sonka sincs, hiszen e készítmények a füstölőn kapják meg a végső ízüket. Még az alkalmi szakemberek is azt mondják, erre legjobb a keményfa (akác, vagy tölgy) fűrészpor. Vannak, akik a hideg, mások a meleg módszerre esküsznek. Mindenesetre nagy gondosságot igényel ez a mindössze néhány napos munka, ami előtt nem árt tájékozódni, hol lehet beszerezni a füstnekvalót. fotó: pulai Sára Cslrkevásárl Ismét kapható rántani- való csirke 160 Ft/kg. Kecskemét, Kisfái 211. * Elveszett egy fekete 1,5 éves németjuhász kan kutya. Aki tud róla jutalom ellenében jelentkezzen! Tel.: 76/320-591. Kecskemét, Mikszáth K. krt 1/7. * Ford Escort 1100 cm3, benzines, 1980-as évj. eladó. Érd.: 78/361- 108. * Ford Fiesta 1,1 benzines 83-as évjáratú eladó! Telefon: 79/341-588. Január 24-én elveszett egy Máté névre hallgató 8 hónapos fekete tacskó. A kutya ismertetőjele: nyakán hiányos szőrzet kis felületen. A becsületes megtaláló jelentkezését, jutalom ellenében várjuk a következő címen: napközben Kecskemét, Ady E. u. 16., 76/320-629, 17 óra után Dohnányi E. u. 40. Telefon: 76/325- 266. * Kiabálás búzaszalma 2000 db, 30 Ft/bála és muharmag eladó. Érd.: 76/327-685-ös telefonon, 18 órától vagy Kmét, Sörház u. 32. (Máriavá- ros) * Mercedes W. 126 300 D. 82-es sok extrával eladó. Érdeklődni: Telefon: 06-30/432-284, vagy 06-60/382- 399. Lada Samarp 1500, 91-es évj., bordó eladó. Ara: 540 E. T.: 77/321- 065. * Mazda 323 1,5 GLS, 81-es évjáratú, motorhibával, kitűnő karosszériával eladó. 79/341-610. * Multltech japán videorecorder és Orion Jácint színes televízió egyben 40.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06/60- 382-530. * Működő vendéglátóegység üzemeltetésre kiadó. Érd.: 76/481-681/19, munkaidőben. * Nissan Patrol 2,8 D ezüstmetál, 2 éves terepjáró, 50 ezer km-rel, teljesen karcolás- és sérülésmentesen, reális áron eladó. 06-60/381-306, vagy 77/351-786 (Autót beszámí- tolö* Opel Kadett 1,7 D, 1989 Vili. havi, extrákkal sürgősen eladó. Tel.: 76/493-757. * PEUGEOT 405 GRD, 89-es, szürke metál színű eladó. T.: 06-30/437- 844. * Peugeot 405 GLD, 91-es, szürke metál színű eladó. Érd.: 06-30/437- 844. * Polski Fiat 1500-as, 6 éves eladó. Tel.: 76/486-657. Pótszllveszterl bál lesz január 27- én pénteken a Mélykút-Oregmaiori kastély étteremben. Vacsora, élőzene, nosztalgia diszkó. A belépőket a helyszínen elővételben 800 Ft-ért lehet megvásárolni. * Skoda 120 L-es, 1,5 év műszakival (11,5 éves), 70 E Ft-ért eladó. Telefon: 06-30/442-047. * 740-es Volvo Combi turbó dízel, 1985-ös évjáratú eladó. Irányár: 550.000 Ft Érdeklődni: 06-60-363- 703. * Tömésre eladó szürke francia liba, jan. 26-án 8 hetes. Érd.: Kiskunhalas és Imrehegy között 13-14-es km között, tégla buszmegállónál balra, 150 méterre. Zsebedics. * Vetőméretű burgonya eladó. Bíró István, Kecskemét, Mandula út 3. Az 52-es úton kifelé 8-9 km között jobbra. * Volvo 244 GL tip. szgk. 1996. 03. 07-ig érv. műszakival, 1995. 11.30- ig érv. zöldkártyával, jó állapotban eladó. Ir.ár: 180 E Ft. Tel.: 06- 60/382-530. * Ú] villanyoszlopok, betongyámok eladók. Tanyák-hobbik villamosítását teljes ügyintézéssel, rövid határidőn belül vállalom. Érdeklődni: a 30/453-723-as telefonon. Világtükör A szép asszony választói körében. FEB-REUTERS Irene Saez, volt Miss Uni- vers immár két éve Caracas egyik elegáns negyedének a polgármestere. A szép hölgy a számtalan kritika ellenére ismét elnyerte választói bizalmát, s ezzel együtt a polgármesteri címet. Sebtisztító döglégylárvák? Hogyan lehetne népszerűsíteni a féreggyógyítást a betegek körében? A kulcslyuksebészet és a csúcs- technológiával gyártott gyógyszerek korában erre keresik a választ brit orvosok. Oxfordi sebészek azzal kísérleteznek, hogy az aranyoszöld döglégy (Lucilia caesar) lárváját használják kórházi betegek elhalt szöveteinek megtisztítására és a sebbe került idegen testek eltávolítására. A kísérletek eredményéből arra a következtetésre jutottak, hogy a napóleoni háborúk sebesültjeinél alkalmazott féreg- gyógyításos módszer hatékony. Ez esetben nincs szükség érzéstelenítésre, s a sebészeknek kevesebbet kell vágniuk, mint a hagyományos módszerek alkalmazásakor. Nem lát ugyan, de jó az orra A spermiumok az orruk után mennek, a szagnyomokat követve navigálnak a megtermékenyítendő petesejthez -T állapították meg amerikai kutatók. A spermiumokban két szaglómole- kula-típus található, amelyek az orrban is jelen vannak. A John Hopkins egyetem kutatói antitesteket programoztak be a szagreceptorok megjelölésére. Ezek fluoreszkáló anyaggal festik meg a receptorokat, hogy megfigyelhető legyen felhalmozódásuk a spermiumban. A szenzációs felfedezés merőben új elven működő férfi fogamzásgátlók kifejlesztését is lehetővé teszi: ezek egyszerűen „eltompítanák” a spermiumok szaglóérzékét, így akadályozva meg, hogy eljussanak a petesejthez. Tizenhárom állatövi jegy? Brit asztrológusok szerint teljességgel rossz a jelenleg alkalmazott tizenkét állatövi jegy rendszere. A brit Királyi Asztrológiai Társaság tagjai ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy létezik egy tizenharmadik zo- diákus jegy is. A The Daily Telegraph-ban közölt cikkük szerint a legtöbben nem is abban a jegyben születtek, amit hisznek - következésképp az állatjegyekhez kapcsolódó jóslatok és előrejelzések is rosszak. Kutatásaik alapján azt állítják, hogy létezik egy tizenharmadik jegy is, amelyet eddig figyelmen kívül hagytak. Ez pedig a Kígyótartó jegye és a november 30. és december 17. között születettek tartoznak hozzá - írja az AFP. Világszépe polgármester Négyezer éves minioroszlán Elfér akár egy ujjhegyen is. FEB-REUTERS A közelmúltban az egyip- függő. A parányi, tökélete- tomi múzeum tulajdonába sen kidolgozott királynői került ez a több mint 3900 ékszer egy Kairótól délre éves, oroszlánt ábrázoló fekvő ásatáson került elő.