Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 01. szám
1995. január 2., hétfő 3. oldal Megyei Körkép Egy kis derültség Tiszaalpáron, majd döntés a fizetésekről Szilveszteri futás Kalocsán Több mint hétszázan futottak szilveszter délelőttjén másfél kilométert Kalocsán. Az immár hagyományos kalocsai szilveszteri futásra ötödik alkalo- mal került sor, ezúttal a Világbank által támogatott egészségmegőrző programsorozat nyitányaként. A városból és a környékbeli községekből ösz- szesereglett óvodások, iskolások, középkorúak és öregek az „Együtt, egészségesen” jelszó jegyében szaladtak a Kalocsai csárdától az eperföldi iskoláig. Nemrégiben Tiszaalpáron is alakuló ülést tartott a község frissen megválasztott képvi- selő-testülete. A választási bizottság elnökének, Bársony Andrásnak beszámolójából kiderült, hogy helyileg az önkormányzati választások törvényesen zajlottak le. Ezt követően került sor a megbízólevelek átadására és Barton András polgármester, valamint a képviselők eskütételére. Az ünnepélyes esemény végén kisebb derültséget keltett a jelenlévők körében, amikor Pap Imre, a testület egyik újdonsült tagja megdöbbenéssel tette fel a kérdést: vajon miért polgármesteri kinevezésről szóló dokumentumot kapott kézhez? A választópolgárok bizalmát ugyanis képviselőként nyerte el. A félreértés természetesen az okmányok cseréjéből adódott. Az alakuló ülés második felében az ügyrendi bizottság ösz- szetételére Zeffer Imre korelnök tett javaslatot dr. Puilusné Sárdy Mária, Bartucz István és Pap Imre személyében. Dr. Puilusné azonban leszögezte: nem kíván részt venni ennek a munkacsoportnak a tevékenységében. Kopjás Mihály véleménye szerint sem a bizottság tagjainak megválasztása, sem pedig az ezzel összefüggésben meghatározott 83 ezer forintos polgármesteri fizetés megállapítása nem kellően megalapozott.-Javaslom, hogy a község elöljárójának fizetését a korábbi gyakorlathoz hasonlóan más települések polgármestereinek és vezető beosztású tisztviselőinek illetményéhez viszonyítva egy felmérés elkészítése után állapítsa meg a testület - vélekedett Kopjás úr. Képviselőtársainak többsége azonban egyetértett és elfogadta az ügyrendi bizottság javaslatát. A polgármesteri illetmény meghatározása után Barton András az alpolgármesteri tiszt betöltésére dr. Vancsura Istvánt javasolta. Mint elmondta, a képviselő kiemelkedően sok szavazatot kapott a község választópolgáraitól, ami az iránta érzett bizalom és tisztelet megnyilvánulása. Vancsura doktor alpolgármesterré választása 9 támogató és 4 ellenszavazattal megtörtént. Tiszteletdíját a társadalmi megbízatású alpolgármesternek adható legalacsonyabb illetményben, 13 ezer 455 forintban határozták meg. Tóth Katalin Nagygörbői kecskevérsavó Több mint 70 kecske, egy régi gazdasági épületből kialakított laboratórium és iroda az alapja az amerikai tulajdonú, gyógyászati célú vérsavót előállító Hunnavix Kft.-nek, amely január 3-án kezdi meg működését Nagygörbőn. A veszprémi területről áttelepült kisüzemben 21 naponként oltják be egy speciális készítménnyel a kecskéket, majd egyedenként 3 deciliter vért vesznek tőlük. Az ebből kiszűrt, mélyhűtött vérsavót szállítják az amerikai felhasználóknak. A kecskevérsavóból humán vizsgálati anyagok, különböző betegségek megállapításához szükséges diagnoszti- kumok készülnek. Bormarketingprogram A magyar borok piacra jutási esélyeinek javítása érdekében a Kereskedelemfejlesztési Alap támogatásával 1993-ban országos bormarketingprogram indult. A munkában részt vesz a Magyar Bortermelők Egyesülete, a kertészeti egyetem, valamint a Szőlő és Borkultúra Alapítvány. Elkészült a magyar borok reklámozásában irányadó országos borarculati kézikönyv. Megkezdődtek a mátraaljai, az egri, a villány-siklósi, a somlói, kiskunsági borvidékek arculattervező munkái. Tavaly több mint 200 millió forintot költöttek a magyar bor mázsának kialakítására. Új telefonantenna A halasi rádiótelefon-tulajdonosokat bizonyára örömmel tölti el, hogy a Semmelweis kórház tetején hamarosan elkészül az új Westel 900-as körsugárzó rádiótelefon-antenna, s ez jelentősen javítja majd a körzetben a vétel minőségét. • • Önkormányzat Kocséron A kocséri elöljáróság - kihasználva az év utolsó napjait -, megválasztotta az önkormányzati munkacsoportokat. A napokban tartott rendkívüli testületi ülésen létrehozták a népjóléti, az oktatási, kulturális és a pénzügyi bizottságot. Az utóbbi elnöke Papp Ferenc lett, a népjóléti bizottság vezetőjének Bencsik Józsefet választották, az oktatással, sporttal és kulturális ügyekkel foglalkozó csoport elnöki teendőivel Csukás Istvánt bízták meg. Megállapították a képviselők díjazását is. A bizottsági elnökök havi tiszteletdíja eszerint 2500 forint, a tagoké 2000, a nem képviselő bizottsági tagok pedig havi 1000 forint tiszteletdíjban részesülnek. Barabás Ferenc polgármester fizetését a miniszteri illetmény 60 százalékában állapították meg, azaz havi 80 ezer forintot hagytak jóvá. Az alpolgármester juttatásáról ugyancsak szavaztak: eszerint Utassy Miklóst havonta 10 ezer forint tiszteletdíj illeti meg. A polgármester fizetésével kapcsolatban leszögezték: nem fog emelkedni automatikusan a miniszteri illetménnyel, hanem a zárszámadás során évente felülvizsgálják. A rendkívüli ülésre a község új jegyzője elkészítette az ön- kormányzat módosított szervezeti és működési szabályzatát. (Részletek) Azt hiszem, az év végeztével valamennyien végiggondoltuk az esztendőnket: mit hozott és mit vett el tőlünk? 1994-ben kétszer választottunk. Elsőként az országgyűlési képviselőinket. Az ország megnyugtató többséggel hitet tett a rendszerváltás során közmegegyezéssel létrehozott politikai intézményrendszer - a parlamenti demokrácia - folyamatossága mellett. Másodjára önkormányzati választást tartottunk. A polgármesterek majd kétharmadát újraválasztottuk, ami arra vall: az ország elfogadta, magáénak érzi az önkormányzatokat. Az esztendő politikai sikerének, nagy előrelépésnek ítélem a helyi önkormányzatok mellett a félezemyi nemzetiségi önkormányzat létrejöttét. Mindennapjaink 1994-ben nem lettek könnyebbek: sok család sok mindenről volt kénytelen lemondani, hogy hétköznapjai törékeny egyensúlyát, fiai-lányai tanulását, olykor napi betevő falatját biztosítsa. Az ország nyugati és keleti fele közt sem csökkent a különbség. Mint ahogy nem csökkent a leggazdagabbak és legszegényebbek közt az anyagi különbség sem. Helyzetünk a világban - ha változott - a javunkra változott. Mindinkább részesei vagyunk egy történelmi folyamatnak, az európai egység létrejöttének. Ideje volna végiggondolnunk csatlakozásunk várható gazdasági, társadalmi és kulturális következményeit. Ideje volna elkészítenünk valószínű mérlegét, és felkészülnünk mindarra, amit nyerünk és veszítünk rajta. Mert, hogy nyerünk is, veszítünk is, az biztos. Csak egyvalamit nem engedhetünk meg magunknak: hogy önmagunkat, nemzeti énünket veszítsük el. Közelebb kerülünk a politikai Európához azért is, mert szomszédainkkal közösen, a közös történelmi kényszer nyomása alatt, vonakodva vagy sem, de mindinkább érezzük annak szükségét, hogy rendezzük végre közös dolgainkat. S ez magában foglalja határainkon kívül élő véreink sorsát és szabadságjogait. A tavalyi év végleges gazdasági mérlege még nem készült el: de annyi már megállapítható, hogy hosszú és meredek hanyatlás után ipari termelésünk közel 10 százalékkal emelkedett. A korábbinál fél százalékkal kevesebb energia- fogyasztás mellett. S termelékenysége a térségünkben kiemelkedően a legjobb. Mező- gazdaságunk eredménye - nehéz helyzete és értékesítési gondjai ellenére is - lényegesen jobb, mint 1993-ban volt. Az állatállomány csökkenése megszűnt, sőt, megindult a növekedése. Joggal számíthatunk rá, hogy az egy főre eső bruttó hazai össztermék 3-3,5 százalékkal emelkedik. A lakossági megtakarítások összege mintegy 20 százalékkal, a beruházások összege összehasonlító áron - előzetes becslés szerint - 25 százalékkal emelkedett. A munkanélküliség, hosszú évek óta az idén először, nemcsak a statisztika tükrében csökkent. Végezetül hadd mondjam meg önöknek, hogy önök a hétköznapok hősei. Akik jó- szerint az első világháború óta tanulják, hogyan lehet, hogyan kell önmagunkon s egymáson segíteni. Hadd kérjek önöktől az új év első perceiben valamit: ne csak az erejükkel, szűk anyagi eszközeikkel éljenek megfontoltan; gazdálkodjanak jól a reménység- és türelemtartalékaikkal 1995-ben is. Ehhez kívánok az új esztendőben mindannyiunknak erőt, egészséget, s ehhez kérem mindannyiukra Isten nélkülözhetetlen áldását. Előkerült az emeletes busz Ellopták, de megkerült. Bagó Zoltán induláshoz készül. Ellopták a kalocsai Gold Travel Kft. által üzemeltetett emeletes Neoplan autóbuszt, melyet állandó sofőrje. Bagó Zoltán terveivel együtt november végén mutattunk be lapunkban. A busz - hiába volt a beépített drága riasztó - Olaszországban, Capuában tűnt el december 30-án hajnalban. A jármű azóta - bár jó néhány értékes tartozékától megfosztva - előkerült, s útban van hazafelé. A vállalkozó negyven fővárosi gyermeket és húsz felnőttet szállított szünidei turistaútra, s a kalandos kirándulás után várhatóan ma este érkezik Kalocsára. A betörő gyors büntetése Szerdán délután két órakor már bíróság elé állították Baján a karácsony előtti betöréssel gyanúsított, majd őrizetbe vett K. Rudolfot. A vádlott jugoszláv állampolgár, aki megszökött a kerepestarcsai menekült- táborból. Körözést bocsátottak ki ellene, és a bajai rendőrség talált rá. Ráadásul olyan áru volt nála, mellyel nem tudott elszámolni. így alapos volt a gyanú, hogy ő követte el december 23-án a bátmonostori betörést. A rendőrség őrizetbe vette a férfit. Bátmonostoron az úgynevezett büféből - miután betört - italokat, dohányárut és készpénzt lopott, mintegy 5 ezer 500 forint értékben. Miután őrizetbe került, a bajai bíróságon - dr. Cserjés Sándor tanácsa - gyorsított eljárással tárgyalta az ügyet. A vádlottat két rendbeli lopásban találták bűnösnek, ezért négy hónapi börtönbüntetésre ítélték, kétévi felfüggesztéssel. Ugyanakkor kiutasították az országból is. Géczy Zsolt Készül az érseki helynökség Január végére várhatóan elkészül a kecskeméti érseki helynökség a Kossuth tér 3. szám alatt. Bíró László püspök, a helynökség leendő vezetője a püspöki kar családreferense is.- Hogyan értékeli a most lezárult családévet? - erről kérdeztük elsőként.- Sokszor hajlanak az emberek arra, hogy a helyzetet pesz- szimistán ítéljék meg. Ezzel ma a család pozícióját csak tovább rontják. Valójában a család - mint intézmény - ma is kívánt közösségi forma. II. János Pál pápa azt mondja, hogy nem a család, hanem a fogalmaink vannak válságban. Nem mindegy, hogy milyen értékrendekre épül a család. A mi keresztény értékrendünkben a személyt valljuk első helyen. A dolgok - mint a pénz és az anyag minden formája - nem kerülhetnek a személyes kapcsolatok fölé. Nem lehetünk a dolgok szolgái. A személyes kapcsolatok elsőbbsége nélkül nem is lehetünk boldogok. Kodály mondta, hogy a zenei nevelés a gyermek születése előtt kilenc hónappal kezdődik, így van a családi életre nevelés is. Ez folyamatos tevékenység. Július elején országosan megalakult a Magyar Katolikus Családfórum, melyben jogi, közgazdasági, szociológiai és etikai csoportok működnek. Októberben megszerveződött az életvédő munkacsoport, ahol a magzatért, az egyedülálló anyákért, és a családtervezés kérdéseinek etikájáért dolgoznak. Ugyanígy napirenden tartják a család témáját mindig a különféle lelkiségi csoportok, mint például a Fokolare lelkiség Új családok mozgalma.- Sok munkát jelent önnek az egyházmegyei szinódus is, amely folyamatosan vizsgálja az egyházmegye életét!- Augusztus 20-án Dankó érsek úr hivatalosan bejelentette, hogy megkezdődnek az előkészületek ezzel a jelmondattal: „hogy egyek legyenek”. Ez elsősorban a közös úton járásra vonatkozik. Mint ismeretes, nemrég az egyházmegye új határok révén megduplázódott. Együtt kell tovább dolgoznunk és közös úton járnunk. Most szembenézünk a saját jelenünkkel és tervezzük a jövőnket. Ami jó - örök érvényű - az életünkben, aztúovább visszük. Ami viszont rossz vagy már idejétmúlta, azt lerakjuk. Ez egy folyamat, amikor mindenki elgondolkodhat azon, mi is az egyház. A szinóduson keresztül az egyházban a társadalom jelenik meg. Jelenleg 17 bizottság készíti a munka dokumentumait. Feltett kérdéseken sokan elgondolkoznak és magukévá teszik az egyház örömeit és gondjait. Szent László ünnepére szeretnénk átadni Dankó érsek úrnak a tervezetet, aztán évente 3-4 kérdéssel szeretnénk foglalkozni. így talán az ezredfordulóra be is fejezzük az egészet. I l » A köztársasági elnök újévi köszöntője