Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-20 / 299. szám

1994. december 20., kedd Megyei Körkép 3. oldal Kecskeméten megválasztották az alpolgármestereket A megyei kórházban fizetik a 13. havi bért A kecskeméti megyei kórház dolgozói, az előzetes hírekkel ellentétben, mégis felvehetik még ebben az évbeaa 13. havi bérüket. Erről a múlt hét végén döntött a kórház vezetése. A minden bizonnyal örömmel fo­gadott döntés több mint 2200 ápolót, orvost és egészségügyi dolgozót érint. A teljes havi, nem kétheti bérfizetésre szer­dán kerül sor a kórházban. A Kecskeméti Honvédkórház 400 dolgozója januárban kapja meg járandóságát. Az új kecskeméti képviselő-tes­tület alakuló ülésének első fel­szólalója dr. Gömöri Tibor (független) volt. Azt javasolta: ne vegyék fel napirendre az ülés előtt kiosztott, az alpol­gármester-választásról szóló előterjesztést, mivel az érvé­nyes működési szabályzat sze­rint az írásos anyagokat öt nap­pal korábban kell kézbesíteni. Dr. Erdei Attila jegyző meg­nyugtatta: mivel az alakuló ülés rendkívüli közgyűlésnek szá­mít, nincs törvényes akadálya az alpolgármesterek megvá­lasztásának. Titkos szavazáson Farkas Zoltán (SZDSZ) és Bo- hács József (MDF, KDNP, Fi­desz) egyaránt 22-22 támogató voksot kapott, így négy eszten­dőre a hírős város alpolgármes­terei lettek. Tíz képviselő ér­vénytelenül szavazott. Két képviselő átadta helyét a Í iártlistán utána következőnek, gy Kőtörő Miklós helyett a szabaddemokrata Garaczi Já­nos, míg dr. Újlaky István he­lyett a szocialista Alter Róbert tette le az esküt és lett képvi­selő. Tegnap meghatározták Katona László polgármester il­letményét is. A törvény szerint Kecskeméten a polgármester fizetése a vezetői pótlék nélkül számított miniszteri illetmény maximum 90 százaléka lehet. Ez jelenleg 117 ezer forint, plusz 15 százalék illetményki­egészítés. Kecskemét polgár­mestere ennek 90 százalékát, azaz 121 ezer forintos havi fize­tést kapott. A két alpolgármes­ter fizetése pedig havi 108 ezer 900 forint lett. Az új képviselők tiszteletdíját majd maguknak kell meghatározniuk, hiszen a jelenlegi szabályozás december 31-én hatályát veszti. Állami gondozottak karácsonyi ünnepe December 23-án a GYIVI át­meneti otthonának valamennyi lakója hivatalos a kecskeméti Marilyn étterembe, ahol a taní­tóképzősök műsora után mind­egyikük névre szóló csomagot kap a Nexus 94 Kft. jóvoltából, majd megvendégelik őket. Még oda- és visszaútjukat is meg­szervezték: a Hírős Taxi vál­lalta a fuvarozásukat. Az gye­rekeknek bizonyára nagy örö­möt szereznek ezzel a gáláns gesztussal az ajándékozók. Egyesületi klub A bácsalmási mozgáskorláto­zottak december közepétől a művelődési házban kaptak he­lyet. Egyesületük százötvenkét tagja számára az oldalteremben alakítottak ki klubhelyiséget. A főbejáratnál készen áll a toló­kocsis feljáró. A sorstársak minden kedden 14 és 18 óra között kereshetik fel ügyes-ba­jos dolgaikkal az egyesület ve­zetőjét, Nánási Károlyt. Százéves a pataji Kossuth-szobor Az országban másodikként Dunapatajon álítottak szobrot Kossuth Lajosnak, melynek 1894. december 16-i avatásán jelen volt a nagy államférfi fia, Kossuth Ferenc is. A község­ben a 100 éves évforduló al­kalmából új talapzatra helyez­ték az emlékművet, mely a Ko­dály Zoltán Ének-Zenei Általá­nos Iskola udvarán áll. Ünnepi beszéd helyett Selly Zoltán elő­adóművész felolvasta, azt a tu­dósítást, melyet Nagy Imre írt a szobor felállításakor. Az iskola előcsarnokában Kossuth-ván- dorkiállítás látható, melyet dr. Rákóczi Rozália történész, a Hadtörténeti Múzemum pataji származású főmunkatársa ren­dezett és ajánlott a községbe­liek figyelmébe. A vizsgálat még tart Bár még egy szövettani vizsgá­lat eredményét nem kapták meg a rendőrök, de már bizonyos, hogy nem öngyilkos lett a bácsalmási H. Timea a kecs­keméti tanítóképző kollégiu­mában. A 18 éves leány - mint azt a rendőrség főorvosától megtudtuk - betegség követ­keztében halt meg tragikus hir­telenséggel. Ma délután avatás Ma délután 3 órakor Kecske­méten, a piac melletti Budai utca 15.-ben előadással és min­denféle mókával megnyílik a Ciróka együttes bábszínháza. A bábosok ünnepére minden ér­deklődőt szeretettel várnak. Diákönkormányzat Halason Diákönkormányzati ülés. Két hónapos előkészítés után alakult meg Kiskunhalason a helyi diákönkormányzat. A csütörtökön megtartott alakuló ülésen - a megbízólevelek átvétele után fontos személyi és működési kérdésekben döntöttek. A szenátoro'k és magiszterek polgármes­tert, alpolgármestert választottak, szakbizottságokat hoztak létere, s kidolgozták az önkor­mányzat költségvetését is. fotó: á. m. Apolónőhiány a kórházban A közalkalmazotti bértábla alapszorzójának 8 ezer 500 fo­rintra emelése aligha fogja vonzóbbá tenni az egészség- ügyi pályát - nyilatkozta la­punknak dr. Fáy Tamásné, a megyei kórház ápolási igazga­tója. Annál is inkább, mert a szakdolgozók nagyobbik részét nem is érinti az 5 százalékos béremelés. Az intézményben változatlanul kevés az ápoló, pillanatnyilag 60-70 üres állás­helyre várnak jelentkezőket. Állandósult a nővérhiány a központi intenzív osztályon, a pszichiátrián és több nővérre lenne szükség a gyermekgyó­gyászati osztályon is. A nyáron lezajlott kórházi fertőzés miatt hosszú hóna­pokra bezárt perinatális inten­zív centrum megnyitásának ugyanis az volt az egyik felté­tele, hogy csak az abban a rész­legben dolgozó személyzet biz­tosításával működhet. Csakúgy, mint a mellette lévő koraszü­löttosztály. így a gyermekgyó­gyászati osztályon 16 üres ápo­lónői állást kell betölteni. Még­pedig hamarosan, hiszen az ál­landósult nővérhiány a betegel­látást veszélyezteti. Á.E. A pályázat értékelése még folyik A Gyöngy és a TVr-Extra kö­zös nyereményjátékára beérke­zett rengeteg pályázat értéke­lése még nem fejeződött be. Ezért az előre jelzett 51. hét he­lyett csak az 1995. évi 2. szám­ban közlik a nyertesek névso­rát. A türelmet köszöni a kiadó. Kétkerekű gazdavárók A bajai rendőrkapitányság szo­kásos hétfői sajtótájékoztatóján dr. Szűcs László százados, szó­vivő elmondta, hogy decem­berben több gazdátlan járművet is beszállítottak a kapitány­ságra. Ellenőrzésükkor derült I ki, hogy nem szerepelnek a kö­rözési listán, és senki nem je­lentette be eltűnésüket. Ezért most kérik, hogy aki ráismer tu­lajdonára, és azt iratokkal iga­zolni is tudja, jelentkezzék a kapitányságon, a körzeti meg­bízotti nyomozócsoportnál. Metálkék színű Jawa Babetta segédmotor-kerékpár (alváz­szám ismerete szükséges), city bike 18 sebességes lila női bi­cikli, Csepel Hullám típusú, kék színű kerékpár vár gazdá­jára. Z. L. Elöljáróváltás Kocséron Kocsér község önkormányzatá­nak alakuló ülésén a napokban j új alpolgármestert és jegyzőt vá- j lasztoltak. Barabás Ferenc polgármester két személyt javasolt. Dr. Rozs­nyói Ferencet, aki az előző elöl­járóságban is az alpolgármesteri tisztet töltötte be, s az önkor­mányzati választás során a falu­ban a képviselők közt ő kapta a legtöbb szavazatot. A másik je­löltje Utassy Miklós nyugdíjas tanár volt, aki négy évig mint megyei képviselő is dolgozott. A testület titkosan választott, és a doktor úr népszerűsége elle­nére hat szavazattal inkább Utassy Miklósnak adta meg a bizalmat. Jegyzőt is választottak a fris­sen beiktatott képviselők. Mivel dr. Regdon Tibor megbízatása az új testület megalakulásáig szólt, még az előző önkormány­zat pályázatot írt ki az állás be­töltésére. Hárman jelentkeztek: dr. Regdon Tibor, Szöllősiné Patonai Judit, a nagykőrösi pol­gármesteri hivatal munkatársa és Gyöngyösről Bene Sándor, aki - mint utólag kiderült - be­tegsége miatt nem tudott megje­lenni az ülésen. Miután a két je­len lévő pályázót meghallgat­ták, ismét titkosan döntöttek, s hat szavazattal Szöllősiné Pato­nai Juditot választották meg Kocsér jegyzőjének. Ismét nagy fogása volt a tompái vámosoknak. A minap egy osztrák mikrobuszban elrejtve 200 ezer forint értékű citrom- és málnaízű szirupot találtak, 33 kannában. Nyomozás a tűz ügyében A kecskeméti rendőrkapitány­ság nyomozást rendelt el a pén­teki tűz ügyében, amely délelőtt lobbant fel az Árpád körút 9. számú emeletes ház alagsorá­ban. Mint ahogy azt megírtuk, már a helyszínen sejthető volt, a tűz az ottani cipészműhelyből indul ki. A vizsgálatot most az ellen a fiatalkorú ellen folytatják, aki cipész szakmunkástanulóként egy borszeszlámpa közvetlen közelében ragasztót töltött át, s ennek a gőze váratlanul lángra lobbant. A hat cipészinas kime­nekült a műhelyből; a tűz pedig pillanatok alatt tovaterjedt a lépcsőházra is. A tüzet végül eloltották, az anyagi kár viszont mintegy ötmillió forint, s há­rom embert szállítottak kór­házba füstmérgezéssel. A szak­munkástanuló ellen közveszé- lyokozás vétsége a vád. Ugyancsak nyomoznak már egy fegyverlopás ügyében is. December 18-án. a nappali órákban ismeretlen tettes hamis vagy lopott kulcs használatával behatolt egy kecskeméti la­kásba, s onnan egy 9 milliméter öbnagyságú PA 63 típusú ön­védelmi fegyvert lopott el, a hozzá való hét darab lőszerrel együtt. Hogy zsákmánya teljes legyen, a lakásban található 94 ezer forint készpénzt is magá­val vitte. Mind gyakrabban érkezik hír a saját családtagjaikkal erősza­koskodó, többnyire alkoholista apák, szülők bűntetteiről. Leg­utóbb, a rendőrségtől kapott in­formációk szerint, egy kecske­méti férfit vettek őrizetbe, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy ittas állapotban rendsze­resen bántalmazta kiskorú gyermekeit. Képviselő-testületi alakuló ülések Az ünnepek előtt igyekszik minden település önkormány­zata megtartani az újonnan vá­lasztott testületek alakuló ülé­sét, hogy január elején már az érdemi munka is megkezdőd­hessen. Az üléseken a válasz­tási bizottságok jelentése után a megbízólevelek átadása követ­kezik. Minden településen al­polgármestert választanak a képviselők, és megállapítják a polgármester járandóságát. Az első ülésen az ügyrendi bizott­ságok is összeállnak. Bácsal­máson és Bácsszőlősön kedden délután két órakor, Borotán délután négy órakor tartják az alakuló ülést. Kelebián szerdán kilenc órakor, Csikérián és Má- tételkén szerdán tizennégy óra­kor ülnek össze a képviselők. Csütörtökön tizennégy órakpr Katymáron és Tataházán tartja meg a községi önkormányzat alakuló ülését. Nagy fogás Tompán >.

Next

/
Oldalképek
Tartalom