Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-22 / 301. szám
hétről hétre A KAKUK MARCI UTÁN A KAKUKKFÉSZEKBEN JÁTSZIK Arcok a kecskeméti színházból Péteri V. Kata és Nyári Zoltán a Kakuk Marciban. A gazdasági tisztségeken változtat-e az új közgyűlés? Kecskemét képviselő-testülete az elmúlt négy évben jó néhány gazdasági társaságba delegált felügyelő-bizottsági, illetve igazgatósági tagot. Még kérdéses, hogy a megújult képviselő-testület milyen változtatásokat hajt végre ebben az ügyben. A hónap elején mutatta be a kecskeméti Katona József Színház Tersánszky müvét, a Kakuk Marcit. Csűri Linkát, a fiatal cigánylányt a kecskeméti közönség számára eddig ismeretlen Péteri V. Kata formálta meg.- Hogyan került a kecskeméti színházhoz?- Két évadot töltöttem Szolnokon, ahol egy premieren mutattak be Éry-Kovács Andrásnak. Mondta, szükségük lenne rám a következő évadtól. Tavasszal lejöttek a direktorral és megnéztek egy előadásban, majd átcsábítottak Kecskemétre.- A Kakuk Marciban alakított cigánylány megformálása mennyire áll közel önhöz?- A szerep közel áll hozzám, hiszen Pesten élek a XIII. kerületben, ahol lehet ilyen stílusban beszélő embereket hallani az utcákon, tereken, mint ahogy nekem Csűri Linkaként beszélnem kell. Ez egy különös játszási mód, ahogy Bor József a darabot megrendezte, de mi a színpadon nagyon élvezzük és úgy érzem, a közönségnek is tetszik. Az utóbbi években túlzásokba ment át a „magyarkodás”, ebben a rendezésben ennek a karikatúrája is a darab. Ezt jelképezik a díszletek is. Felszabadultan tudunk játszani a színpadon és ez nagyon fontos. Mindenki szinte lubickol a szerepében.- Partnerei mennyire fogadták be Kecskeméten?- A társulat fiatalabb tagjaival felhőtlen a viszonyom. Ők teljes mértékben befogadtak, az idősebbek tartózkodóbbak. Azt hiszem, ez így természetes, hiszen ők többet is tudnak.- Melyik darabban láthatjuk legközelebb?- Január végén mutatja be a színház a Kakukkfészek című darabot Frenkó Zsolt rendezésében. Ebben Candy Starr-t, a fiatal forró vérű lányt játszom. A próbáknak még csak az elején tartunk, de úgy érzem, ezzel a feladattal is meg fogok birkózni. Kisprumik Adam A Kik For kft, felügyelő-bizottságába Ivanics Istvánt és Bakonyi Leventét delegálta a testület. Ivanics István (KDNP) az új testületbe nem került be, hiszen korábban parlamenti képviselő lett. A szabaddemokrata Bakonyi Levente újra önkormányzati képviselő lett, mégpedig meghatározó személyiség, hiszen a pártmegegyezéseknek köszönhetően az SZDSZ is „kormánypártnak” számít a kecskeméti önkormányzatban. A Telemozi Kft. felügyelő-bizottságában Gyöngyösi János (MDF) képviseli az önkormányzatot, ő nem indult a választáson. Ugyancsak nem indult Körmöczi Béla (SZDSZ), aki a Kváder Kft. és a Termostar Kft. felügyelő-bizottságába került be. A Kvádert viszont a napokban három magánszemélynek eladta az ön- kormányzat. A Magas- és Mélyépítő Kft. felügyelő-bizottságába Simon Lászlót (MSZP) delegálta a közgyűlés és ő most is szenátor lett. A Kecskeméti Mozik Kft. felügyelő-bizottsági tagja dr. Gö- möri Tibor (független), Szenes Márton (MDF) és Goór Imre (MIÉP). Az előbbi két szenátort december 11-én ismét megválasztották, míg Goór Imre nem indult. A Városgazdasági Kft. felügyelő-bizottságába Rác András még Fidesz-színekben került be, ám december 11-én már függetlenként indult, de nem lett szenátor. Ugyancsak e kft. felügyelő-bizottsági tagja dr. Molnár Ilona (KDNP), ő nem szállt ringbe a választáson. A Bácsvíz Rt. igazgatósági elnöke Katona László, aki a poN gármesterségért az MDF, KDNP, FKgP, MIÉP, míg a képviselőségért az MDF és KDNP színeiben indult, mindkét esetben sikerrel. Az 1994-es önkormányzati törvénymódosítás szerint 30 napon belül azonban le kell mondania a Bácsvízben viselt tisztségéről. A Bácsvíz felügyelő-bizottsági elnöke Merász József (SZDSZ, majd független) leköszönt polgármester, aki nem indult a választáson és Bécsbe megy dolgozni a Hilti céghez. A Bácsvíz igazgatóságában van Ivanics István (KDNP), dr. Szentkirályi László (KDNP) és Molnár Antal (Fidesz). Utóbbi volt városatya nem került be az új testületbe. Szentkirályi László képviselő lett, mégpedig a polgár- mestert és az egyik alpolgármestert adó konzervatív frakció tagja. A Viktória Rt.-ben dr. Bányai Endre (MDF) képviseli az önkormányzatot. A volt. illetve a régi-új képviselők gazdasági társaságokban viselt tisztségeinek listája azonban ezzel korántsem teljes. Számos helyre ugyanis nem a kecskeméti képviselő-testület döntése alapján kerültek be a szenátorok. A városházi váltás tehát az így nyert beosztásokat nem érinti. Mint például Merász Józsefét a Bástya Nyugdíj- biztosítási Pénztár igazgatóságának elnöki székében vagy az UBI Rt.-ben. Ezt korábban tájékoztatóként vitte be a képviselő-testület elé, amit tudomásul vettek. Csakúgy, mint Ivanics István beszámolóját a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Rt.-ben viselt tisztségéről. A Kecskemétfilm Kft.-ben Szenes Márton (MDF) is a kft. által választott tisztségviselő. A legtalányosabb ügy még mindig az, hogy a Kunság Volán Rt.-ben miért nincs a kecskeméti önkormányzat által delegált képviselő, szemben például a megyei önkormányzattal. Dr. Szentkirályi László ugyan tagja a Volán felügyelő-bizottságának, de őt nem a hírős város képviselő-testülete delegálta. Korábban egy parázs vitában úgy fogalmazott a városházán, hogy magánemberként és ügyvédként tagja a felügyelő-bizottságnak. Mihályka Gyula Az első vezetői megbeszélés A* új önkormányzat megalakulása és a két alpolgármester megválasztása után egy pohár pezsgővel kedveskedett a vendégeknek a polgármester hétfőn délután a városházán. A kis ünnepségből még csak negyedóra telt el, amikor a polgármester a folyosóra invitálta két alpolgármesterét és megtartották az első vezetői megbeszélést. Balról: Bohács József alpolgármester, Katona László polgármester és Farkas Zoltán alpolgármester. fotó: mihályka gyula Városházi kulisszatitkok RÖVIDEN • Ma egész napos, ingyenes karácsonyi rendezvényre várják a gyerekeket a kecskeméti Ifjúsági Otthonba. Lesz mozi- és bábelőadás, ajándékkészítés. • Ma délután 16 órától kecskeméti nagycsaládosokat, szociálisan rászoruló polgárokat köszöntenek és ajándékoznak meg helyi vállalkozók a városháza dísztermében. • Pénteken délután 14 órakor tartják a karácsonyi ünnepséget a kecskeméti Platán otthonban. • Január 2-án rendezi ingyenes újévi hangversenyét a megyei TIT. A 18 óra 30 perckor kezdődő koncerten Johann Strauss örökzöld keringői és polkái csendülnek fel a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar előadásában, melyet Gerhát László vezényel. Ingyenjegyek még kérhetők a TIT-irodában. • Hamis pénzt találtak a Mól Rt. egyik benzinkútjánál. A rendőrségi vizsgálat egyelőre csak annyit tudott megállapítani, hogy a fénymásolással készült hamis ezerforintossal még valamikor december 6-án fizetett valaki. • Négy precíziós mérleget lo- potak el december 20-ára virradóra. A drága műszereket - értékük több mint 600 ezer forint - az Avimant Kft. ceglédi úti irodájából vitték el, amelynek ajtaját befeszítették. Előző nap délután a Fráter utcából loptak el egy 200 ezer forintot érő autót. A kocsi tulajdonosa a Főtaxi volt, bérlője pedig egy ve- csési polgár. • A kecskeméti Piramis Kft. kivitelezésében épülő üzletházra a névpályázatot a kecskeméti Halász János nyerte. A Nagytemplom melletti épület neve Piramis udvarház lesz. Az oldalt szerkeszti: Mihályka Gyula Új csatorna Kecskeméten 18 ezer 500 lakás van bekötve a kábeltévérendszerbe. Ökrös Gergely, a Telemozi Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy múlt péntektől a kábel- rendszeren továbbítják a TV3 műsorát is. Azon a csatornán, ahol régebben a TV4 adását lehetett fogni, az utóbbi időben pedig képújságot közvetítettek. a kábeltévén Noha csak Budapest 35 kilométeres körzetében lehet fogni az adást, egy különleges műszaki megoldással sikerült a Telemozi szakembereinek a jelet venni és azt továbbítják a kábelen a lakásokba. Egyelőre kísérleti adásról van szó, hiszen a képminőség javításán még dolgoznak. A TV3 műsorát a Petőfi Népe naponta közli. Nagy meglepetést keltett Kecskeméten, hogy a 32 tagú új képviselő-testületbe legtöbb képviselőt bejuttatott MSZP-- nek igen szerény hatalom jutott a városházán. Mindössze három bizottságelnöki helyet kapnak a tizenegyből, alpolgármesteri tisztség nem jutott nekik. Arról már beszámoltunk, hogy a több párt között született megállapodás alapján osztották el a különféle területeket. Ezt a megállapodást az SZDSZ és az MDF megbízottja írta alá, továbbá Katona László polgármester. A dokumentum kitér arra, hogy a megállapodás szövegében az MDF egyben a KDNP-t, az FKgP-t és a Fideszt is jelenti. Ennek a szövetségnek így összesen 18 képviselője került be a 32 tagú testületbe. A minősített többséghez 17 támogató voks kell, tehát a városházi koalíció hosszú távon is életképesnek látszik. Annál is inkább, mert ide tartozik Katona László polgármester, aki így maga mögött tudhatja a közgyűlés többségét. Ráadásul az SZDSZ, valamint az MDF-KDNP-Fi- desz jelöltje a titkos szavazáson egyaránt 22-22 támogató szavazattal lett alpolgármester. Azt csak találgatni lehet, hogy a 18 szövetségbe tömörült képviselőn túl ki volt az a négy szenátor, aki még támogatta Bohács Józsefet és Farkas Zoltánt. A helyi „kormánykoalíció” 18 szenátorán kívül az MSZP-nek 10, az LPSZ VP-nek 2 képviselője van a testületben, továbbá 2 független szenátor. A választás utáni éjszakán egyébként az MSZP és az SZDSZ valóban folytatott tárgyalást egy esetleges koalícióról, de a tárgyalások zátonyra futottak. (m.) Hagyománnyá válik a nosztalgiakoncert? Sokak szerint sikeresebb volt az idei nosztalgiakoncert a kecskeméti árpádvárosi sportcsarnokban, mint tavaly az első ízben megrendezett buli. A fővárosi sztárok senkinek sem hiányoztak, ezúttal kizárólag az egykori kecskeméti bandák zenéltek. Az is igaz, hogy a régi csapatok összeállása ezúttal már nem hatott annyira az újdonság erejével, de azért reméljük: hagyománnyá válik és a jövőben is évente megrendezik a kecskeméti nosztalgiakoncertet. fotó: gaál Béla