Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-17 / 297. szám
1994. december 17., szombat Sport 13. oldal A feljelentett kosaras Baján Szombaton délután 17.30-kor különleges összecsapásnak ígérkezik a Honvéd Bajai SE TK NB I. B-csoportos kosárlabda-csapatának hazai mérkőzése. A második helyezett Salgótarján együttese érkezik a Sugovica partjára, az a csapat, amelynek légiósa brutális módon kiütött két bajai kosarast az őszi fordulóban. Annak idején megírtuk, hogy Ruszlan Hasz- janov előbb Martincsek Tibort tagiózta le, majd Gurzó Györgyöt lapította a palánkhoz. Mindketten megsérültek, sőt Martincseket súlyos agyrázkódással kórházba szállították. Sokáig úgy tűnt, hogy mindörökre elbúcsúzhat a kosárlabdától. Látászavarai voltak, két hónapig nyakmerevítővel élt, a pécsi honvédkorházban ápolták. Szerencsére nem a. betegség győzött, így a kiváló kosaras a közeljövőben már könnyített edzéseket végezhet s a rájátszásban talán ismét pályára léphet. A látleletek és bizonyítékok alapján a Honvéd vezetői megtették a szükséges lépéseket, feljelentették a durvaságáról hírhedtté vált salgótarjáni vendégjátékost. A vendégek az esélyesek, de a katonákban van annyi bizonyítási vágy, hogy sportszerű mérkőzésen mutassák meg szurkolóiknak: alattomos eszközök nélkül is lehet játszani. A salgótarjáni együttesben pályára lép Haszjanov is, aki azóta sem tagadta meg önmagát. A PVSK elleni mérkőzésen leköpött egy játékost, az azt követő találkozón belerúgott a palánk alatt egy földön fekvő szegedi kosarasba, majd a Malév játékosainak osztott szét néhány rúgást és pofont. Dzsafarova hazaköltözik Marina Dzsafarova a Kiskunhalasi KNK NB I-es női kézilabda-csapatának idegenlégiósa, s legjobb játékosa távozik Halasról, s hazaköltözik Bakuba. Ezt a csütörtöki edzésen jelentette be. Dzsafarova sokáig sérült volt, de két héttel ezelőtt játszott a Szeged ellen. Utána azonban az edzéseken sem jelent meg. Ekkor már lehetett sejteni valamit, de biztosat senki nem tudott. Most csütörtökön fény derült a hiányzására. Bizonyára korábban készült erre az elhatározásra. Bár még 1995 végéig érvényes szerződés köti a klubhoz, ezt már nem tölti le. Távozásával veszteség érte a Halas együttesét. Dzsafarova férje Roman Dzsafarov, a megyei első osztályú kiskunhalasi labdarúgók vezető edzői feladatát látta el. Feleségével együtt természetesen ő is hazautazik. Bajban van a Lotus csapat Bajban van a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságok eddigi történetének egyik legsikeresebb csapata, a Lotus. Komoly pénzügyi nehézségekkel küzdenek, és sürgősen anyagi segítségre van szükségük ahhoz, hogy a csapat új autója, a T 112-es modell elkészüljön. Ameddig a gazdasági krízis tart, a Lotus team-nél elbocsátásokra kerül sor. David Hunt, a Lotus tulajdonosa reméli, még időben találnak támogatókat. Ha nem, előfordulhat, amitől a leginkább tartanak: a. Lotus nélkül rajtol az 1995-ös világbajnokság. Talpasok évadzárója A Kiskun SE Természetjáró Szakosztály Talpas Csoportjának és a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület kiskunfélegyházi csoportjának évadzáró összejövetelét tartották. Bozó Lajos elnök és Kovács Ferenc elmondta, hogy sajnos az anyagi lehetőségek ebben az évben még szűkösebbnek bizonyultak, mint eddig, mégis igyekeztek a lehetőségekhez képest színes, érdekes túrákat szervezni a tagoknak. Részt vettek márciusban a Me- csek-kupa tájékozódási versenyen, ahonnan első helyezést is sikerült elhozniuk, sőt a legifjabb résztvevő titulusát is a négy és féléves természetjárójuk kapta. Áprilisban házi túrát szerveztek, aminek keretén belül Félegyháza és a környező települések szélmalmait tekintették meg. Ellátogattak az év folyamán Ausztriába, az Alpok egyik szurdokvölgyébe, de jártak Esztergomban is, ahol megnézték a Turul-emlékművet és a Vörösmészkő bányát. Marosvölgyi Ferencné, a Tájak, Korok, Múzeumok városi csoportjának vezetője elmondta, igaz, két különálló csoportként működnek, de átfedések vannak, főleg a törzstagok között. Van úgy, hogy különböző túrákat szerveznek, de a természetjárók sem hagyják ki soha a nevezetességek megtekintését, ahogyan ők sem a környezet adta természet felfedezését. Végezetül összefoglalták, bár anyagilag nehéz évet zártak, mégis sok helyre sikerült eljutniuk és optimistán tekintenek a következő évre. B.K. A szlovákoké a kupa A hagyományos Bolyai Kupa leány és fiú kosárlabda torna rangos nemzetközi vetélkedő lett. Kecskeméten a Bolyai torncsamokban a szlovák, szlovén és magyar ifjúsági válogatottak, a rendező gimnázium leány-csapata, valamint a nagykőrösi Toldi Miklós Szakközépiskola, a budapesti Árpád Gimnázium és a Bolyai Gimnázium fiúegyüttese indult. Lányoknál a legnagyobb játékerőt képviselő szlovák válogatott biztosan verte mindhárom ellenfelét. A Bolyai Gimnázium zömében kadettkorú csapata szoros mérkőzéseket vívott valamennyi nemzeti válogatottal, mégis negyedik lett. A fiúknál a nagykőrösi gimnázium biztosan győzte le. az Árpád Gimnázium csapatát. Ugyanezt a bravúrt megismételte a Bolyai gárdája is. Végeredmény; lányok: 1. Szlovák ifj. válogatott, 2. Magyar ifj. válogatott, 3. Szlovén ifj. válogatott, 4. Bolyai Gimnázium. Legjobb dobó: Hegedűs Rita (Bolyai) 54. Végeredmény; fiúk: 1. Toldi M. Szakközépiskola Nagykőrös, 2. Bolyai Gimnázium, 3. Árpád Gimnázium. Legjobb dobó: Keller Róbert (Árpád Gimn.). Remekül küzdöttek a sakkozók Női válogatottunk (bal oldalt) a második helyet szerezte meg az olimpián. A magyar női csapat 31 pontot gyűjtve ezüstérmet szerzett a sakkolimpián. Az aranyérmet a grúz válogatott nyerte, 32 ponttal. Ozsváth András, a női csapat kapitány értékelte az ezüstérmet.- Természetesen örülök, de egy kissé bosszús is vagyok. Azt kell mondanom, akár az első helyet is megszerezhettük volna, hiszen remekül küzdöttünk. Persze az ezüstöt is szép eredménynek kell elkönyvelni. Polgár Zsuzsa és Zsófia még a legjobb pontszerzőknek kijáró tábla-aranyérmet is elnyerte.- Az egyéni teljesítmények elemzésére vállalkozna?- Egyik szemem sír, a másik pedig nevet, ugyanis az első és a második táblán szerepelt két Polgár-lány, Zsuzsa és Zsófia rendkívül jól játszott. Szenzációs teljesítményükre jellemző, hogy Zsófia csak kétszer remizett az egész olimpia alatt. A harmadik tábla azonban csődöt mondott.- Ezt hogy érti?- Nehéz kimondani, de Mádl Ildikó élete legrosszabb formáját hozta. Borzasztóan kellemetlen meglepetés volt ez számomra. Rossz játékára talán magyarázat lehet, hogy anyaként már nem tud teljesen a sakkra összpontosítani.- A két korábbi olimpián, 1988-ban és 1990-ben aranyéremmel zárt a magyar női válogatott. Az 1992-es viadalon a negyedik helyet szerezte meg. Ezúttal győzelmi eséllyel utaztak Moszkvába?- Mindenképpen. Az olimpia előtt a legmagasabb élő-pontszámmal mi rendelkeztünk. Két táblán azonban nem lehet diadalmaskodni. Úgy gondolom, ha Polgár Judit is a nőknél szerepelt volna, akkor most győzelmet ünnepelhetnénk.- Elégedett-e a rendezéssel?- Véleményem szerint ez volt minden idők legrosszabbul megrendezett sakkolimpiája. A minimális szolgáltatásokat is csak pénzért kaphattuk meg. A magyar férfi együttes 33.5 pontja a 8. helyre volt elegendő, az olimpiai aranyérmet 37 ponttal Oroszország „A" válogatottja nyerte. A magyar csapat teljesítményéről Tompa János, a férfi válogatott kapitánya nyilatkozott.- Á körülményekhez képest jól helytállt a csapat, bár kis szerencsével a dobogó is elérhető közelségbe kerülhetett volna. Három fiatal sakkozó szerepelt a csapatban, és ennek a figyelembe vételével mindenképpen örömteli, hogy előrébb lépett a csapat, egész pontosan kilenc helyet, az előző olimpiához képest.- Hogyan értékeli a játékosok egyéni teljesítményét?- Polgár Judit a rendkívül nehéz első táblán ötvenszázalékos győzelmi statisztikával jó teljesítményt nyújtott, de ő még a férfiak között is többre lehetett volna képes. Portisch Lajos a reneszánszát élte Moszkvában, remekül helyt állt. A tartalékok között mindenképpen dicséretre méltó Lékó Péter szereplése, aki saját tábláján az ötödik legjobbnak bizonyult. Almási Zoltán harcosan sakkozott, Ribli Zoltán ugyancsak jó teljesítményt nyújtott. Alek- szandr Csernyin volt az, aki a vártnál halványabb szerepléssel rukkolt elő. A félegyházi asztalitenisz-sikerek titka A Kiskunfélegyházi Credo AC csapata az elmúlt hét végén nagyszerű győzelmet aratott a lengyel bajnok, Euromirex Radom csapata ellen, ezzel megismételve az elmúlt évben elért eredményét, bejutott a Bajnok- csapatok Európa Kupájának elődöntőjébe. A siker titkairól, további tervekről kérdeztük Kalász Káz- mért, a szakosztály vezetőjét.- Milyen reményekkel vágtak neki a BEK ezévi küzdelmeinek?- Csapatunk az elmúlt évben Európa legjobb klubcsapatainak vetélkedésében elért harmadik helyezésével fennállása óta legnagyobb sikerét érte el. Magyar klubcsapat az elmúlt öt évben nem szerepelt a BEK elődöntőjében. Teljesítményünk értékelésénél azt a körülményt is figyelembe kell venni, hogy nálunk sokkal jobb anyagi helyzetben lévő együttesek ellen kell felvenni a küzdelmet ebben a kupában. Nekünk az elmúlt év augusztusában még a nevezési díj befizetése is komoly anyagi gondot jelentett, ezért az elért bronzérem fényesen csillogott számunkra. Az ember azonban mindig magasabb célok elérésére törekszik. így voltunk ezzel mi is, amikor ebben az évben célul tűztük ki az elért dobogós helyezés megismétlését. Sorsolásunk alapján ennek elérése elérhetőnek látszott, de ehhez le kellett győznünk a bolgár, a cseh, majd a lengyel bajnokcsapatot. Különösén az utóbbi látszott nehéznek, hiszen a lengyeleknél olyan kontinens-szinten ismert versenyzők szerépeitek, mint világ- és eu- rópa-bajnokságon egyéniben ezüstérmet nyert Kucharski, valamint a válogatott csapattag Skierski.- Miben múlta felül a kiskunfélegyházi csapat eddig az ellenfeleit?- Véleményem szerint csapatunk felkészítése kitűnően sikerült, és ennek köszönhetően sikerült a játékosokkal elhitetni a győzelmet. Karsai Ferenc - aki játékosként korábban szerepelt együttesünkben - hat évi ausztriai edzősködés után tért haza és júliustól vezetőedzőként irányítja nálunk a szakmai munkát. Az eredmény azt mutatja, hogy munkája nyomán a játékosok formája javult, idegileg is jobban bírják a megterhelést. Hozzájárult - véleményem szerint - a sikerhez az edzések sokszínűsége, változatossága. Igen sok edzőpartner is segíti munkánkat, így a külföldön játszó, volt ceglédi játékosok, Halmai Attila, Iván Csaba, Tü- rei Ferenc, valamint korábbi játékosaink közül Zoltán Zoltán, Szosznyák Attila, Laczkó Tamás, valamint a volt válogatott Simon Ferenc. Volt még a mérkőzéseken egy „titkos fegyverünk”, amivel hazánkban egyetlen csapat sem rendelkezik. Ez pedig a csodálatos szurkolótáborunk. Ilyen lelkes, fantasztikus buzdítás mellett, amelyben részesítették csapatunkat, szinte nem lehet rosszul játszani, ez véleményem szerint 2-3 pont előnyt jelent játszmánként.- Most, hogy a kitűzött cél - Európa legjobb négy csapata közé kerülés - teljesült, hogyan tovább, mi a további menetrend?- Csapatunk párhuzamosan két fronton szerepel a nemzetközi porondon. A Bajnokcsapatok Kupája ebben az évben már nem folytatódik. A kupában 1995. február 17-én kerül sor a két elődöntőre. A Credo valószínűleg Franciaországban, a Levallois UTT csapatával mérkőzik majd a döntőbejutásért. A Klubcsapatok Szuper Ligájában viszont még sor kerül egy fordulóra. A hét végén Szlovákiába utazunk, ahol szombaton a Bratislava, vasárnap pedig a Malacky együttesével játszunk. Amennyiben legalább öt pontot szerzünk a két mérkőzésen, úgy nagy lépést tennénk a küzdelemsorozat végső megnyerésére. Természetesen ezért mindent meg fogunk tenni.- Az elmúlt hetekben állítólag - az elért sikerek elismeréseként - kitüntetésben részesült a szakosztály.- Igen. Á város polgármesterének, Ficsór József úrnak előterjesztése alapján a Megyei Önkormányzat Bács-Kiskun megye Sportdíját ítélte oda csapatunknak. Ez az elismerés újabb sikerek elérésére serkent bennünket. Szeretnénk az elmúlt évi eredményeinket megismételni és talán egy kicsit fokozni is. Vadkerti emlékverseny Soltvadkerten december 18-án amatőr asztalitenisz emlékversenyt rendeznek Mozi György egykori labdarúgó és Szalai László volt sportvezető emlékére. Mindketten fő szervezői voltak Vadkerten az amatőr asztalitenisz versenyeknek. A vasárnapi viadalon 12 asztalon, több korosztályban közel hat- vanan mérik össze tudásukat. Újra ringbe száll Márciusban visszatér a szorí- tóba a kétszeres nehézsúlyú profi világbajnok amerikai ökölvívó, Evander Holyfield. A kiváló bokszoló tavaly vesztette el WBA- és IBF-világbaj- noki címét 12 menetes csatában honfitársa, Michael Moorer ellen. Holyfield a kínai fővárosban fog megmérkőzni a szintén amerikai, egykori WBA-baj- nok Mike Weaverrel. A 32 éves Holyfield szívproblémák miatt vonult vissza, de egészségi állapota ismét kielégítő. Talán megegyeznek Továbbra is tart az észak-amerikai profi jégkorong liga (NHL) sztrájkja. A közeljövőben ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a liga vezetői és a játékosz- szakszervezet képviselői. Mint már oly sokszor, most is adózási kérdésekben kellene megállapodniuk. Úgy tűnik, ha január 1-ig sikerül megkötni a kollektív szerződéseket, még nekikezdenek az október elseje óta halasztódó idénynek. Gary Bettman, az NHL első embere szerint csak egy minimum 50 mérkőzéses alapszakaszból álló bajnokságnak lenne értelme. Diákok sakkdélutánja A kecskeméti Ifjúsági Otthon szervezésében érdekes sakkdélutánra kerül sor december 23-án 15 órától az intézmény ifjúsági klubjában. A programban kombinációs Ki Mit Tud, szépségdíjas sakkjátszmák bemutatása és szimultán szerepel. A házigazda Pál Imre sakkedző lesz. A legügyesebb gyerekek jutalmat kapnak. Majsai Sportkarácsony A korábbi évek hagyományainak megfelelően, idén is lesz Sportkarácsony Kiskunmajsán. A családi vetélkedőre december 29-én kerül sor. A költségeket az önkormányzat fedezi, de helybeli vállalkozók is ajánlottak fel értékes ajándékokat minden résztvevőnek. Kávai teremfocitorna Kávai János teremlabdarúgó emléktomát rendeznek január 7-8-án a kecskeméti Lánchíd utcai Általános Iskola sportcsarnokában. Jelentkezni a Csengődvin borozójában (Kecskemét, Március 15.u. 18.), Kecskés Ferencnél lehet. Modellező évbúcsú A Kecskeméti Modellező Sportklub, melynek létszáma hét fiatallal bővült, megtartotta éves közgyűlését. Újraválasztották a vezetőséget és döntöttek arról, hogy december 31-én 10 órakor a Máriakápolnás réten megtartják a már hagyományos modellező évbúcsúztatót. A legjobb labdarúgó Portugáliában ismét a Benfica labdarúgóját, Joao Pintót választották meg az év legjobb futballistájává. A 23 éves csatár harmadszor érdemelte ki a címet. Joao Pinto idén 93 szavazattal „ért célba”, megelőzve a Sporting Lisboa középpályását, Luis Figót (80 szavazat) és a Fiorentina hátvédjét, Fernando Coutót (9),