Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-28 / 305. szám
1994. december 28., szerda Megyei Körkép 3. oldal A díjazottakat Psenkó Fe- rencné városi titkár, a vöröskereszttől dr. Barta Imre főorvos, valamint Tóth Árpád polgár- mester - maga is tízszeres véradó - köszöntötte. Az év édesanyja Víz alatti divatparádé Bolondos szilveszter A lelki egyensúly titka Szilvé'szteri smink Az angol szuperanya A konyhafőnök: Gálvölgyi János Macskaegészség Tud nemet mondani? - teszt Az igényes nők hetilapja Tompán a jövőről Dr. Ván Lajos korelnök az ünnepélyes alakuló ülés levezető alelnöke és a halasi testület. Kilenc régi és két új taggal kezdte meg munkáját Tompa község mostani képviselő-tes- tülete. Az alakuló ülésen a másodszor is polgármesterré választott Lengyelné László Veronika az eskütételt követően röviden ismertette a jövőre vonatkozó meglátásait, terveit. A bevezetőben értékelte az elmúlt ciklus önkormányzati munkáját, amelyet megnehezített a balkáni háború és az annak következtében kialakult határhelyzet. A nehézségek mellett is azonban 120 milliós beruházás valósult meg a községben. A következő négy évre előretekintve elmondta, hogy fontos feladatnak tartja a műútépítés folytatását, az elhasználódott járdák felújítását, a mezőgazdasági termelés fellendítését, ehhez gazdakör létrehozását, a lakóhelyi kömyeAz alakuló ülésen a nagybaracskai önkormányzat fontos döntéseket hozott1 a község jövőjére vonatkozóan. Király Sándor polgármester elmondta, először az alpolgármestert választottak Kövesi Tamás személyében. Tiszteletdíja 15 ezer forint. Három bizottságot hoztak létre külső tagokkal, de valamennyi képviselő is bizottsági tag. A testület munkanélküliség kezelését tartja a legfontosabb feladatnak. Minél több - a megélhetést biztosító - munkahelyet, vállalkozást szeretne a faluba hozni. Erre saját erőből is tudnak tőkét biztosítani. Kiemelt szerepet kapna még az útépítési program, a közvilágítás zetvédelmet és a környezet- szépítést, ezen belül a község tisztán tartását, a parkosítást, a fásítást. Szükségesnek látja az óvoda belső felújítását, a szociális otthon bővítését, a gyermekek étkezési, a diákok tankönyvásárlási támogatását, az iskolai eszközellátás fejlesztését, gondolva a modem számítógépes rendszer kiépítésére is. Jó lenne a jövő évben olyan önkormányzati gazdálkodást folytatni, mondotta, hogy ne kelljen kölcsönt fölvenni. Jelentősebb fejlesztésekre nem lesz pénz, a gyermekorvosi rendelő kialakítása és a polgármesteri hivatal szükséges felújítása azonban előreláthatólag megvalósításra kerülhet. A testület alpolgármesterré Jakus Lászlót választotta. Az előző ciklusban is ő látta el ezt a feladatot. korszerűsítése és az üdülőövezet fejlesztése. Tornacsarnok építésére csak akkor gondolhatnak a faluban, ha sikerül értékesíteni a termálfürdőt. A patikaprivatizációból igénylik a helyi gyógyszertárat a gyógyszerkészlettel együtt, az osztatlan közös vagyonból pedig lakosságarányosan kémek részt. A nekik jutó tulajdonból 30 százalékot a megyei önkormányzatnak adnának át, a maradék 70 százalékot pedig a község birtokolná. Mivel az első félévben Sós Istvánná jegyző nyugdíjba vonul, a testület pályázat útján szeretné betölteni helyét. A szociális kérelmekről zárt ülésen döntöttek. Kiskunhalas önkormányzata megtartotta alakuló ülését. A korelnök, dr. Ván Lajos mindaddig vezette az ünnepélyes testületi ülést, míg Tóth Zoltán polgármester le nem tette az esküt. A testület két alpolgárBácsalmás képviselő-testülete nyilvános ülésen, titkos szavazással választotta meg Zátonyi Sándort alpolgármesterré. A választás előtt kisebb vita alakult ki az önkormányzati törvény értelmezése körül. Tóth Árpád polgármester ugyanis nyílt ülést javasolt, ám Krix Lajos képviselő szerint a törvényi Közügyekről Vadkerten December 29-én, csütörtökön a soltvadkerti új képviselő-testület már a második ülését tartja. Az első testületi ülésen egyébként Fecske László személyében alpolgármestert választottak. A korelnökre tizenegyen igennel szavaztak. Holnap Berkecz László polgármester a helyi adórendeletek módosítására tesz előterjesztést, majd pályázatokat bírálnak el. Ugyanis korábban a Vadkert Komszolg Kft. ügyvezető igazgatói állására, valamint a piac- és vásártér üzemeltetésére írtak ki pályázatot. A képviselőknek állást kell foglalniuk abban is, hogy megkezdheti-e tevékenységét egy magángyógyszerész. mestert választott a polgármesterjavaslata alapján. Főállásban a korábbi alpolgármestert, Vas Benőt foglalkoztatja a város, emellett döntöttek egy társadalmi megbízatású alpolgármesterről is Pajor Kálmán szeelőírásoknak megfelelően az alpolgármestert zárt ülésen kell megválasztani. Barta Józsefné jegyző tájékoztatta a testületet, hogy a törvény valóban lehetőséget ad a zárt ülésre, de mivel a szavazás mindenképpen titkos, a jelölés történhet nyílt ülés keretében is. A testület nagy többséggel úgy döntött, mélyében. Feladatköre a város- fejlesztéshez fog kapcsolódni. Az új képviselő-testület első munkaértekezletét december 29-én 13 órakor tartja a városháza épületében lévő volt városi étterem helyiségében. hogy nem rendel el zárt ülést. Zátonyi Sándor, a Bácsalmás és Vidéke Áfész vezetője társadalmi megbízatásban fogja ellátni alpolgármesteri teendőit. Az alpolgármester és a képviselők tiszteletdíjáról később születik döntés, a polgármester járandóságát 85 ezer forintban határozta meg a testület. Az igényes nők hetilapja GYÖNGY YiítW Fürdőből lesz a tornacsarnok Bácsalmás társadalmi alpolgármestere Kitüntetett önkéntes véradók A kitüntetett véradókról készült csoportkép. Bácsalmáson, a karácsonyi ünnepek előtt ünnepélyes keretek között tüntették ki azokat, akik véradóként segítenek embertársaikon. A hagyományos Véradók Napján 46 önkéntesnek adták át a tíz-, húsz-, harminc-, ötven-, és hatvanszoros véradásért járó emléklapokat egy-egy kerámia dísztárgy kíséretében. Felvételünkön az ünnepeltek és vendéglátóik láthatók. Köztük van a bácsalmási Pásztor Imre, aki eddig hatvanszor, valamint Marton Antal, aki ötvenszer adott vért. A fogadást a polgármesteri hivatalban tartották meg. Ma a földügyekről Soltvadkerten December 28-án, azaz ma év végi ülést tart a soltvadkerti földrendező és földkiadó bizottság. A délután négy órakor kezdődő program nyilvános, amely a Jóreménység Szövetkezet földszinti tanácskozótermében lesz. Az érdeklődők - a két bizottság elnökének beszámolója alapján - tájékozódhatnak az ez évi földügyekről. A napirend szerint megbeszélik azt is, hogy jövőre miként lehetne gyorsítani a tervezett földkiadásokat. A meghívott szakemberek pedig - egyebek között - szólnak az erdőtelepítésről, a fakitermelésről, a termőföldek művelési ágváltozásáról. Természetesen lehetőség lesz a felvetett kérdések megvitatására is. Fácán helyett a társát Vadászbaleset történt december 21-én kora délután Alsó-Ada- cson. Egy meghívott magyar csoport fácánra vadászott, azonban az egyik vadász egy szerencsétlen véletlen folytán a társát találta el. A megsebesített férfit azonnal kórházba szállították, az esetet pedig jelentették a rendőrségen. Pórul járt a mackós Egy régi típusú, több mázsás páncélszekrényt próbált meg feltömi ismeretlen tettes december 21-éré virradóra a kun- szentmiklósi Egyetértés TSZ tömpöri majorjában lévő mázsaházban. Bár a tettes igen alapos munkát végzett, a mackó nem engedett a feszegetésnek. Mint Rákosi Mihály kunszent- miklósi rendőrkapitánytól megtudtuk, az ismeretlen elkövetőt akkor érte volna igazán nagy meglepetés, ha végül is sikerül kinyitnia a páncélszekrényt. Abban ugyanis csak iratok és körülbelül 50 forintnyi aprópénz volt. Csak a gyertyák égtek Békés, csendes karácsony volt az idei - állapították meg egybehangzóan a kalocsai mentők, tűzoltók és a rendőrség illetékesei. Tűzeset egy volt: a BA- FAMI Kft. telepén gyulladt ki 24-én egy olajkazán, de nem volt jelentős a kár. Nem égett le karácsonyfa sem. Mindenről, ami érdekli a nőket: Az alpolgármester is a régi lett Kecelen Az elmúlt hét második felében alakuló ülést tartott az újonnan megválasztott képviselő-testület Kecelen. Antóni András, a helyi választási bizottság elnöke beszámolt a választások eredményéről, majd Schindler János polgármester és a képviselő-testületi tagok eskütétele következett. Ezután a képviselők megválasztották az önkormányzat bizottságait és azok tagjait. Míg az előző ciklusban öt, ezután nyolc - ügyrendi, pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, szociális, oktatási és vallásügyi, sport-, idegenfogalmi - bizottság működik majd a városban. Alpolgármesternek dr. Beke Józsefet titkos szavazással - 2 érvénytelen, 11 szavazattal és 1 ellenszavazattal - választották meg. Egyébként ő az a képviselő, aki a város polgáraitól a legtöbb szavazatot kapta, és korábban is alpolgármester volt. Az önkormányzat ezután a szociális otthoni térítési díját módosította, amelyet havi 8 ezer forintban állapított meg. Felülvizsgálták a mezőőri szolgáltatást is. Úgy döntöttek, hogy továbbra is négy mezőőrt alkalmaz a város és a szolgáltatás díját felemelik. Kecelen továbbra is marad a falugazdász, melynek költségeihez havi 10 ezer forint körüli összeggel kell az önkormányzatnak hozzájárulni.-a -t Megalakult Halas önkormányzata