Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-16 / 296. szám

1994. december 16., péntek Megyei Körkép 5. oldal Vállalkozó háziorvosok A háziorvosok egyharmada vállalkozó. Bács-Kiskun megye 336 házi­orvosának több mint egyhar­mada vállalkozóként dolgozik. A privatizáció ebben az évben vett nagy lendületet, tavaly még csak 63 magánorvos volt a me­gyében, 1994 decemberéig vi­szont 120-an kötöttek vállalko­zói szerződést az egészségbiz­tosítóval. A magánosítást te­kintve a magyar megyék első harmadában van Bács-Kiskun. Annál is inkább, mert több tu­catnyi olyan kistelepülés van a megyében, ahol csak vállalkozó orvos dolgozik. A megye házi gyermekorvosainak fele vállal­kozó, a felnőtteket gyógyító magánorvosok száma Bács-Kiskunban 89. Kecske­méten 1993-ban mindössze két vállalkozó orvos dolgozott, ma pedig a város 59 háziorvosa közül 19-en működtetnek ma­gánpraxist. Baján 1993-ban hat magánorvos dolgozott, ma ti­zenöt vállalkozó háziorvosa van a városnak. Kiskunhalason úgy tűnik, nem fűztek nagy re­ményeket a magánosításhoz, a megyei egészségbiztosítási pénztártól kapott tájékoztatás szerint egyetlen vállalkozó házi gyermekorvos dolgozik a vá­rosban. Az egészségbiztosító tapasz­talatai szerint az orvosok gyak­ran nem magánorvosként szer­ződnek, hanem működésükhöz a nagyobb védettséget és moz­gásteret biztosító szervezeti formát, a betéti társaságot, a kft.-t választják. A vállalko­zóvá válás elsősorban azért vonzó lehetőség az orvosok számára, mert szabadabban használhatják fel a rendelkezé­sükre álló kártyapénzt, s kedve­zőbbek az adózási feltételeik is, mint a közalkalmazottaknak. Magáénak tudván, több vállal­kozó orvos jelentősen javította rendelője műszerezettséget, s ezzel a betegellátás feltételeit. A megye több településén - így Kecskeméten is - az önkor­mányzat is segíti a vállalkozó orvosokat, hozzájárul a rendelő fenntartásához, működtetésé­hez. A betegellátás szempont­jából egyébként nincs, nem le­het különbség a magánorvos és a közalkalmazott között. A biz­tosított polgárok számára az alapellátás ingyenes. Á. E. Mozgássérültek új helyen A Mozgássérültek Bács-Kiskun megyei egyesülete, kecskeméti csoportja és ifjúsági klubja ma délután fél ötkor veheti bir­tokba a Mária körúti volt gyer­mekorvosi rendelőben kialakí­tott irodáját. Régi vágya, kérése teljesült ezzel a mozgássérültek egyesületének, hiszen korábbi otthonuk, a Bethlen körúti épü­let az egyesület tolókocsival közlekedő tagjai számára nehe­zen megközelíthető volt. (Az épületben kapott helyet a Ma­gyar Vöröskereszt kecskeméti szervezete is.) A mai ünnepélyes épületa­vató után az egyesület ügyfél- szolgálata január 10-éig szüne­tel az átköltözés miatt. Gyilkos játékok A karácsony megint véresnek ígérkezik, szülők, vigyázat! így foglalható össze az amerikai vásárlók védelmét szolgáló in­tézmény felhívása. Az ajándé­kozás veszélyeire figyelmez­tető jelentés megállapítja, hogy az üzletek már felsorakoztatták az ünnepi kínálatot: a rakétaki- lővők, puskák, géppisztolyok, revolverek szinte valamennyi mását, amelyekkel súlyos sérü­léseket okozhatnak a gyerekek. Társaikat és önmagukat is ve­szélyeztetik. A pusztítás ösz­tönzése társadalmilag is káros, és különösen veszélyes ott, ahol választást lehet nyerni a halálos ítélet visszaállításával. A kará­csonyi játékarzenál látványa arra késztet sokakat a világon, hogy kimondják: meg kell fé­kezni a gyerekek játékszenve­délyének torzulását. A TÁRGYALÓTEREMBŐL <0 Összekuszált szerelmi kapcsolatok, veréssel Nincs bonyolultabb rendszer, mint az emberi kapcsolatok sokrétű láncolata. Természete­sen mindez magánügy addig, amíg bűncselekmény nem származik belőle. Ilyenkor fény derülhet olyan viszonyokra, amelyek már évek óta mérgez­ték az együttélést, s tulajdon­képpen csak egy „szikra” kel­lett ahhoz, hogy a robbanás előbb-utóbb bekövetkezzen. így történt ez abban a bű­nügyben is, amelyet a bírósá­gon dr. Bodóczky László bünte- tőtgnácsa tárgyalt. A három fő­szereplő: két férfi és egy nő. Pa­tai Zoltán elsőrendű és Mihályi László harmadrendű vádlottak, kecskeméti lakosok már sok­szor, hét, illetve nyolc alka­lommal voltak büntetve. A trió asszony tagja Pappné Kispál Edit és Mihályi egy időben há­zastársak voltak, de 1988-ban törvényesen is elváltak, s az asszony Papp Miklóssal élt együtt, akivel 1993-ban meges­küdtek. Közben két gyerekük született. Csakhogy az asszony továbbra is tartotta a kapcsola­tot korábbi férjével, aki gyak­ran volt börtönben, de ha éppen szabadlábon tartózkodott, meg­látogatta egykori feleségét és közös gyermekeiket. Ilyenkor Pappné elzavarta törvényes urát és hosszabb-rövidebb ideig Mihályival élt együtt. Papp megértőnek mutatkozott, mert ilyen időkben fogta magát és Kelebiára távozott, ahol biztos helye volt. Amikor a férj hiány­zott Pappnénak, táviratozott Kelebiára, vagy személyesen ment el érte. 1994. február 6-án ismét megjelent Mihályi Kecskemé­ten, az Ipoly utca 10. szám alatt, ahol Pappné lakott. Ért­hető, ha szóváltásba keveredett a törvényes férjjel, Papp Mik­lóssal, akit megfenyegetett, hogy megveri. Ugyanakkor sprével lefújta. Papp bejelentést tett a rendőrségen. Meg is jelent egy rendőr a lakásban, de in­tézkedés nélkül eltávozott. A törvényes férj mindezek után ismét jobbnak látta, ha irányt vesz Kelebia felé. Beült a Tra­bantjába és meg sem állt, amíg Kelebiára, a Dózsa György utca 46-os házhoz nem ért. Miután az asszony észlelte férje távo­zását, észrevette, hogy az ma­gával vitte az ő farmernadrág­jait és — mert nem találta — úgy gondolta, hogy a személyi iratait is. Már másnap, február 7-én úgy határoztak Mihályival, hogy elmennek Kelebiára a ru­hákért és az iratokért. Egész nap italoztak, majd 17 óra körül fogadtak egy taxit. Mihályi azonban — mert úgy tudta, fel­tételes szabadságon van — nem akart Papp Miklóssal semmit tenni, ezért magukkal vitték Pa­tai Zoltánt, akit a Csóka utca 50. alatti lakásán vettek fel a taxiba. Útközben több presszó­nál megálltak, mindhárman szeszes italt fogyasztottak. Este fél tíz körűi érkeztek meg Kelebiára a már említett címre. Feltörték az előszoba ajtaját, s a helyisme­rettel rendelkező Pappné vil­lanyt gyújtott. A férj felriadt, mert asszonya rákiáltott, hogy adja vissza az iratait. Ebben a pillanatban Patai elkapta az ille­tőt, s ütötte, ahol érte. Lerán­totta a földre és ott is verte. Mi­hályi meg akarta akadályozni a további bántalmazást, de Pappné rászólt: „hagyd, hadd adjon még neki...” A megtáma­dott ember hiába mondta, hogy nincs nála semmiféle irat, és ne bántsák. A ricsajra beszaladt a házi­asszony is, akit azonban sprével lefújtak. Ijedtében visszament a szobába, magára zárta az ajtót és kimászott az ablakon, hogy szóljon a szomszédnak, segít­séget kérjen. A szomszédot azonban Patai Zoltán ököllel szájon vágta. Még tovább akarta ütni, de Mihályi ebben megkadályozta. E kis közjáték után Pappné kérte a férjétől a Trabant kulcsát, Patai pedig ki­vezette az illetőt a kocsihoz, de közben verte. Mindhárman be­ültek a kocsiba, hogy Pappné testvéréhez menjenek, de mert csak Papp tudta beindítani, ő vezetett, bár el volt törve az arccsontja és két bordája is. Út­közben lassított, kinyitotta az ajtót és kidőlt a kocsiból, s elfu­tott egy ismerőséhez, aki értesí­tette a rendőrt. A sérült embert a halasi kórházba vitették. Mi­hályit a helyszínen elfogták. A Trabanttal Kecskemétre tartó Pappné Kispál Editet és Patai Zoltánt Soltvadkerten fogták el a rendőrök. Őrizetbe vették, majd letartóztatták őket. Az asszony iratait egyébként a következő napokban egy kecs­keméti taxis vitte vissza az Ipoly utcába, mert azokat ko­rábban a kocsijában felejtette. A bíróság Patai Zoltánt egy év hat hónapi börtönre ítélte és három évre eltiltotta a közü­gyektől. Ugyanakkor kénysze- relvonó-kezelésre kötelezte. Pappné — aki mellesleg hat hónapos terhes — kilenc hónap börtönt kapott, három évi pró­baidőre felfüggesztve. Mihályi László büntetése egy év két hó­nap börtön és két évi közügyek­től eltiltás. A bíróság ítélete még nem jogerős. G. S. % MINDEN SZOMBAT-VASÁRNAP AUTÓVÁSÁR KECSKEMET, E75-OS UT, A SZÉLMALOM CSARDA MELLETT tfji 4 ># Egy bácsalmási tanyán is emberre támadtak a kutyák (Folytatás az 1. oldalról.) A lakók elmondása szerint a legfélelmetesebb az volt, hogy a négy felnőtt kutya egyszerre támadt. A múlt vasárnapi sze­rencsétlen eset után az is kide­rült, hogy- a tulajdonos csak két kutyát oltatott be veszettség el­len. Az eset iftán a kutyatulajdo­nos szomszédai az önkormány­zathoz fordultak segítségért. Bácsalmás jegyzője határozat­ban kötelezte a kutyatulajdo­nost az ebek azonnali bezárá­sára, a veszélyhelyzet megszün­tetésére. A jegyző felhívta a ta­nyatulajdonos figyelmét arra, hogy mindössze fél óra kell a határozat végrehajtásához. Amennyiben ez nem történik, meg, gondoskodnak a kutyák elpusztításáról. A határozat végrehajtására csütörtökön került sor. A ta­nyára a közterületfelügyelet két munkatársát elkísérte két rendőr, a gyepmester és egy mezőőr. A rendőrség jelenlé­tére azért volt szükség, mert fel­tételezni lehetett a kutyatulaj­donos ellenállását. Rendőri intézkedésre még­sem került sor. A határozat kézhezvételét követően a tanya tulajdonosa három ebet önként átadott a gyepmestemek. A ne­gyedik, szemmel láthatóan be­teg kutyát a mezőőr a bizton­sági előírások betartásával a helyszínen agyonlőtte. A négy kölyökkutyát'a tulajdonos ko­rábban már elajándékozta, azok vélhetően gondosabb gazdánál nőnek majd fel. Lapunk kérdésére dr. Újlaki Eszter, a bácsalmási önkor­mányzat szabálysértési elő­adója elmondta, hogy a jövőben is igyekeznek rendet tartani ilyen ügyekben. Külterületen a kutyákat bekerített helyen kell tartani, vagy kölöncöt kell a nyakukba kötni, belterületen pedig pórázzal vagy nyakörv­vel szabad a közterületre vinni, vagy engedni.-pásztor­Új polgármester Nagykőrösön A régi és az új polgármester; Kis János és Kosa István koc­cintottak a város sikerére. fotó: bán j. Tegnap délelőtt átvette megbí­zólevelét Kosa István, Nagykő­rös új polgármestere. Az ünnepi külsőségeket követően a Petőfi Népének nyilatkozva elmondta, a legfontosabb most az, hogy az újonnan létrejövő testület és a polgármester érezze a választók bizalmát. A város legnagyobb problémáját, a kórházépítést il­letően az új polgármester el­mondta, az építkezést be kell fejezni, meg kell találni ennek pénzügyi fedezetét. Az új testü­let első ülését jövő csütörtökön tartja. □ □ 0 i □ 0 H D 0 i 0 I 0 □ □ 0 0 0 □ 0 □ □ i □ 11QI MAGYAR OLAJ-és GÁZIPARI mTW%0 k Részvénytársaság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS □ 0 . i A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság íü Marketing és Kereskedelmi Igazgatósága nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában álló: □ Kunszentmiklós, Szabadság úti töltőállomás bérleti rendszerben | történő üzemeltetésére. y □ A töltőállomás jellemző adatait és y a pályázati feltételeket tartalmazó g tájékoztató és a bérleti szerződéstervezet i átvehető, valamint információ kérhető a 0 MÓL Rt. Vállalkozási Osztályán, □ Huray Győzőnétől i Budapest, IX. kér., Közraktár u. 30., V 6., I telefon: 217-7030. I i >

Next

/
Oldalképek
Tartalom