Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-14 / 294. szám
Olvasói családunk Vidám délutánt töltöttek együtt a soltszentimrei idősek A soltszentimrei népdalkor műsora könnyeket csalt a szemekbe. Ünnepélyes keretek között szervezték meg az idős emberek köszöntését a kis falu vezetői. Négyszáz meghívót küldtek ki és mintegy háromszáz nyugdíjas tisztelte meg jelenlétével a műsoros délutánt. Szerény ajándékokkal kedveskedtek, majd a polgármester mondott köszöntőt. Hetek óta készültek műsorukkal kicsik és nagyok, hogy pár kedves órát töltsenek el együtt örömben és boldogságban. A kis óvodásokat az iskolások gyermekműsor-összeállítása követte, melyben kifigurázták a felnőttek viselkedését, a gyermekekhez való viszonyukat. Az iskolás lányok népdalokat, csárdásokat adtak elő önálló citerakísérettel. Az idén alakult népdalkör táncoslábű asszonyai a „Szent- imrei forgatós”-t járták el nagy sikerrel. Amikor felcsendült a Szépen szól a szentimrei nagyharang kezdetű dal, könnyek szöktek a szemekbe, a szívek elszorultak, a hangulat csodálatos volt. Köszöntötték az Erzsébeteket, Katalinokat, Jolánokat, Imréket, Ferenceket, Istvánokat és a megjelent Jánosokat, jó egészséget kívánva, hogy egy év múlva újra hívhassák ünnepelni a kis közösség megbecsült öregjeit. A* egyik képen fél, a másikon négy és fél éves Veronika. Kész nagylány. Egy keceli kislány önmagáról Szeretnék én is bemutatkozni a Petőfi Népében. Halason születtem 1990. június 25-én. Édesanyám Végh Erzsébet, édesapám Haszilló Gábor. Szemem és hajam színe fekete és sötétbarna. Jelenleg Kecelen lakom, és már középsős óvodás vagyok. Tudok sok éneket és verset, na és a bi ciklizés is megy már. A mellé kelt két kép között látható a kü lönbség. Haszilló Veronika Műsorral kedveskedtek a tompái nyugdíjasoknak Az iskola diákjai köszöntötték a nyugdíjasokat. Köszönet A Jászszentlászlói Idősek Otthona köszönetét mond a községben működő jótékonysági alapítványnak, mivel az megadta nekik azt a lehetőséget, hogy eljutottak a kiskunmajsai szociális otthon Mikulás-ünnepségére. Köszönetüket fejezik ki a kiskunmajsai Vöröskeresztnek is, hogy segített az idősek megajándékozásában. Boldog hétvége Galyatetőn Az első szállodás játék egyik nyertesei mi voltunk. Feleségemmel, lányunkkal és kis unokámmal nagyon szép hétvégét töltöttünk Galyatetőn. Köszönjük önöknek és a szerencsének. Kis-Illés Károly és családja. Kedves Olvasóink! Egyre több fénykép és írás sorakozik az íróasztalomon megjelenésre várva. Kérem türelmüket, mindenki levelére sor kerül. Egyik olvasónk azt írta, hogy karácsonyi meglepetésnek szánja az általa küldött fénykép megjelentetését. Kívánságáról nem feledkeztem meg, a jövő heti összeállításban az ő írása és fotója is szerepel. Kéréssel is fordulok önökhöz: egy-egy esküvői kép mellé - a neveken kívül - írjanak többet az ifjú párról, vagy a lakodalomról. Néhány mondatos bemutatás vagy élménybeszámoló mindenképpen szükséges a fényképekhez. Leveleiket várja: Benke Márta szerkesztő A szeretet és a megbecsülés jegyében rendezett idősek napi ünnepséget Tompa község ön- kormányzata - a saját és intézményei nyugdíjasainak. A szociális bizottság elnöke, Kmetovics Zsuzsanna köszöntője után az általános iskola irodalmi színpada műsorral, az önkormányzat ebéddel és ezerforintos vásárlási utalvánnyal kedveskedett az ünnepeiteknek. Küldjön egy fényképet! Rigó Ferencné és Rigó Ferenc ágasegyházi lakosok. Mindketten az idén töltötték be a 81. életévüket. Nyolc gyereket neveltek fel, négy időst gondoztak életük végéig. Húsz unokájuk és tizenhét dédunokájuk van. Örök hálával és köszönettel tartoznak nekik mindannyian - írja a kép beküldője a család nevében -, mert örökös gonddal, küzdelemmel felnevelték a gyerekeket, a családnak szentelték életüket. v- öái-á,.*;,.,■ ■ r'.r ' ,, ■ . -A ~. . . . ... J~.. ■ .r ....• iW. iViSW.iiUisUtä A NYAKÖNYVI HÍREK KALOCSA Születtek (okt. 31-dec. 5-éig): Gaál Fanni (a. n.: Kozma Gizella), Bertalan Imre (Tordai Enikő), Hunyadi Dóra (Kaifis Brigitta), Balog Benjámin Sándor (Szabadi Éva), Sereg Ferenc (Má- csai Éva), Wéber István (Grau Ágnes), Czövek Erzsébet Katalin (Horváth Klára), Mészáros Ágnes (Simon Ágnes), Springer Róbert (Kis Irma), Kolompár János (Ka- lányos Éva), Buczkó Patrik (Farkas Katalin), Mészáros Nikolett (Borsodi Csilla), Stieber Roland (Fetter Zsuzsanna Magdolna), Csipkereki Norbert (Beszteri Erzsébet), Szakács Alexandra (Árkus Ildikó), Énisz János Fülöp (Pólyák Mónika Anna), Horváth Stefánia (Mező Rózsa), Romsics Enikő (Illés Klára). Nyárasdy Nikolett (Bálint Erzsébet), Kárpáti Zoltán (Kollányi Ágnes), Kárász Adrián (Csomós Andrea), Für Johanna (Szászin Mária), Sáfrán Péter (Jelencsity Katalin), Enying Máté (Páncél Ildikó), Beszedics László (Farkas Anna), Nánai Attila (Vajda Erika), Balaton Bence (Gruber Mária), Lovászi Péter (Csanaky Zita), Zoltán Klára (dr. Andriska Marietta), Tűri Tímea (Székely Enikő Zsuzsanna), Szász Csaba (Pozsár Mária), Keszthelyi Tibor (Kecskeméti Mária), Ha- szák Márta (Németh Márta), Magyar Márk (Taba Erzsébet), Németh Regina (Szabó Tünde). Házasságot kötöttek: Ferenc Zsolt és Molnár Zsuzsanna, Havasi Tibor és Török Mária Erzsébet. Meghaltak (okt. 31-dec. 5-éig): Őri-Kiss Lászlóné Lováti Ilona (Dunavecse), Faragó Sándor (Kalocsa), Czifra Józsefné Nemes Erika (Hajós), Kis Mihály (Kiskőrös), Bálint István (Géderlak), Gyimóti Sándor (Kiskőrös), Ta- maskó Vince (Dusnok), Mádi Já- nosné Bogárdi Julianna (Dunapa- taj), Mácsai Jánosné Meleg Erzsébet (Kalocsa), Romsics Ferenc (Kalocsa), Szerlaut Istvánná Ruff Mária (Hajós), Kraft Lajosné Ivanovics Ilona (Solt), Völgyesi János (Kecel), Horváth János (Mo- sonszolnok), Lajkó András (Kecel), Horváth József (Fájsz), Ma- lomsoki Károly (Dunapataj), Vá- radi Imre Lajos (Kalocsa), Túrcsik István (Kecel), Dollenstein Péter (Géderlak), Bajnok Mihály (Solt), Varga Gergely (Szakmár), Molnár Ferenc (Kalocsa), Nemes Gá- borné Sebestyén Julianna (Úszód), Horváth Lajosné Csemai Irén (Apostag), Farkas László (Kalocsa), Köteles Ferencné Umenhoffer Erzsébet (Kalocsa), Énisz Albert Henrik (Harta), Huber Istvánná Czefer Julianna (Hajós), Bagolyvári Istvánná Lakatos Margit (Úszód), Faddi Istvánná Arrasz Krisztina (Harta), Funták Alfonzné Fejes Borbála (Kalocsa), Káldi Sándor (Kiskőrös), Tóth Gyula (Dunapataj), Samu Sándomé Vidók Julianna (Dunaszentbenedek), Nagy József (Kalocsa), Csanádi Istvánná Hegedűs Márta (Bátya), Vanó Lajos (Du- naegyháza). Paksi Lajosné Szabó Mária (Ordas), Tamás Ilona (Kalocsa), Sereg István (Dusnok), Beck Ferenc (Hajós), Szakács Pálné Beros Erzsébet (Kalocsa), Bleszák Károly (Kecel), Boromi- sza István János (Kalocsa), Szabó Károlyné Theisz Katalin (Kalocsa), Beischlag Mártonná Schneider Krisztina (Harta), Kurucz József (Miske), Tumó Jenőné Sza- molai Etelka Erzsébet (Fájsz), Lu- póc Györgyné Kókai Julianna (Kalocsa), Sárközi György (Kalocsa), Péter László (Solt), Puzder Józsefné Hodován Julianna (Dusnok), Ba Pál (Kiskőrös). KUNSZENTMIKLÓS Házasságot kötöttek: Szabó Attila és Patai Ildikó, Dobos Attila és Ordasi Anikó, Szatmári Attila Csaba és Tabi Erika, Szabó Zoltán és Csema Henrietta, Honti Roland és Gyökeres Teréz. Meghaltak: Bába Lászlóné (Harsányi Irén), Zátrok Sándor, Bíró István, Végh Sándor, Be- reczki Kálmánná (Kontra Ilona), Pék Margit, Ecsődi Antalné (Ber- náth Eszter). KISKUNHALAS Születtek (december 3- deeember 8. között): Szaporán Nóra (Fehér Terézia), Mészáros Viktor (Kővári Györgyi), Valkai Dávid (Varga Edit), Dózsa Ádám (Retek Erika), Gáspár Dorina Fanni (Bíró Beatrix), Papp Dávid (Balázs Ágnes), Kúti István Zoltán (Ács Andrea), Szőke Gábor (Bácskai Ildikó), Futó János (Domokos Gabriella), Kiri Benjámin (Szalma Hajnalka), Suha Rózsa Judit (Varga Karolina). Házasságot kötöttek (december 10-én): Fülöp József és Matus Edit, Rózsa Tibor és Pásztor Rózsa, Nótári Zsolt és Krémer Zita. Meghaltak (dec. 7-12.): Opóczki Sándor József (Kkhalas), Jenovai Mihályné Toldi Erzsébet (Tompa), Drávái Istvánná Poner Erzsébet (Kelebia), Kovács And- rásné Gulyás Ilona (Kiskunhalas), Farkas Dezsőné Mogyoró Luca (Jászszentlászló), Torma Imre (Kunfehértó), Rém Józsefné Beszedics Ilona (Kecel), Mihály Lászlóné Gila Mária (Kecel), Pándi Sándorné Bátyai Veronika (Kiskunhalas), Vargalstván Lajos (Kiskunhalas), Grezsa Andrásné Papdi Erzsébet (Kiskunhalas), Csizmadia Mátyás (Borota), Komáromi Benedekné Farkas Jolán (Jánoshalma), Valenda Mihályné Bukovszki Mária (Soltvadkert), Masztera Adolf (Harkakötöny), Lázár Imréné Mig Margit (Kiskunhalas), Pólyák Lajos (Kiskunhalas), Rafaj Imre Ferenc (Kis- kunmajsa), Demeter Béláné Csere Erzsébet (Kiskunhalas), Komlós Sándor (Kiskunhalas), Kovács Vencel (Jánoshalma), Birkás Lajosné Vinek Mária (Kisszálás).