Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-08 / 289. szám

1994. december 8., csütörtök Labdarúgás 13. oldal SZÁZEZERRE BÜNTETTÉK A ZALAEGERSZEGET Elutasították a Stadler FC óvását Az ügyészek nyerték a vándorkupát A rendőrök eldugták a labdát a bírák elől. Az MLSZ fegyelmi bizottsága megtárgyalta Stadler József, az NB I-es Stadler FC elnökének óvását. Az elnök a közelmúltban sé­relmezte, hogy a november 19-i EMDSZ-Soproni LC-Stadler FC (2-2) mérkőzésen a Stadler FC 2-0-ás vezetésénél a part­jelzőt egy szotyolászacskóval megdobták. A klubvezető azt is nehezményezte, hogy a soproni közönség sportszerűtlen visel­kedésével a játékvezető hármas Sokat, mondhatnánk, egyre többet, fordított arányban azzal, hogy kiveszőiéiben van. Egyre többször a sport szellemétől idegen események zavarják meg a sporteseményeket. A fair play általában két ellenfél, (csapat, versenyző) között va­lósul meg, még annak árán is, hogy nemes gesztust gyakorlók vesztesen hagyják el a küzdőte­ret. Az alábbiakban az derül ki, van ettől eltérő eset is. Történt, hogy a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában az utolsó fordulóban a sorsolás szerint Siikösd labdarúgóit fogadta a bajnoki címre pályázó Kunbaja Az olaszországi sportlapok egyhangúan Gianluca Vialli visszatérését követelik a válo­gatottba. A Juventus 30 éves já­tékosa hosszú idő után ismét remek formában van, s a leg­utóbbi fordulóban megszerezte 101. gólját is az olasz bajnok­ságban, a Calcióban. Az olasz élvonalban bajnoki mérkőzésen nála csak csapattársa, Roberto Sportrendezvényekkel, vetél­kedőkkel ünnepelte a halasi Gábor Áron laktanya a tüzér­napot. A katonák védőszentjé­ténykedését befolyásolta. Vé­gül Stadler József azt is papírra vetette, hogy a mérkőzés után csak nagy nehézségek árán tudta elhagyni a stadiont. Ezért arra kérte a fegyelmi bizottsá­got, hogy a Debreceni VSC- Vasas találkozó kapcsán hozott határozatából kiindulva „kon­zekvens” döntést hozzon. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága Stadler József óvását elutasí­totta, és az EMDSZ-Soproni LC-Stadler FC mérkőzést a pá­Bácsalmáson. A mérkőzés a „hazai” pályán játszó Kunbaja győzelmét ígérte, ám nem ér­vényesült a papírforma. A dön­tetlenért járó egy pont azonban még így is könnyen lehetett volna három az igazi formája alatt játszó Kunbaja javára. Először is a döntetlen (1-1) ál­lásnál javukra megítélt jogos büntető értékesítésével, de ez kimaradt. Másodszor (időrend­ben az első lehetőség) a lab­dába sem kellett volna rúgni, ha a sükösdi játékosok az edző­jükre hallgatnak. Az edzőjük ugyanis a büntető megítélését követően szinte önkívületi álla­potban, nyomdafestéket nem Baggio (112) és a Sampdoria egykori csatára, Roberto Man­cim (109) vette be többször az ellenfelek kapuját. Az itáliai közvélemény egyre erőtelje­sebben követeli vissza a jelen­leg tar fejű Viallit a nemzeti ti­zenegybe. Vialli, aki pályafu­tása során 59rszer öltötte ma­gára a címeres mezt, 20 gólt szerzett a válogatott színeiben. nek, Szent Borbálának a tiszte­letére sportnapot tartottak. A rendezvényt Maksa Zoltán és a Defekt duó műsora zárta. lyán született 2-2-es ered­ménnyel igazolta. Mivel a november 30-i Zala­egerszegi TE-Ferencváros Ma­gyar Kupa-mérkőzés alatt a né­zőtérről több tárgyat is bedob­tak a pályára, a fegyelmi bizott­ság rendezési hiányosságok miatt 100 ezer forintra megbün­tette a zalaegerszegi klubot, s egyúttal kötelezte arra, hogy soron következő két bajnoki mérkőzésén saját költségén MLSZ-ellenőrt kérjen. tűrő kifejezésekkel illette a já­tékvezetőt, majd sportember­hez méltatlan módon a csapat lehívását kezdeményezte. A já­tékosok, helyesen, nem fogad­tak szót edzőjüknek és nyertek. Az egy pontnál sokkal többet. Mert, ha az edző akarata érvé­nyesül, valószínűleg a szövet­ség „honorálja” a levonulási akciót büntetőpontok levonásá­val. Végül a küzdelem folytatá­sával a sportszerű sükösdi együttes játékosai emelt fővel távozhattak Bácsalmásról. Még mondja valaki, hogy a sportszerűség, a fair play nem mérhető kategória. Prókai Károly Tíz játékost letartóztattak Tíz labdarúgót tartóztattak le Malajziában. A játékosokat azzal vádolják, hogy pénzt fogadtak el tiltott szerencse- játékkal foglalkozó szemé­lyektől, s ennek fejében kí­vánságukra befolyásolták néhány mérkőzés végered­ményét -jelentette be a helyi rendőrség képviselője. Malajziai viszonylatban sztárjátékosok is találha­tók a „bűnösök” névsorában. Ilyen például a válogatott kö­zéppályás Azizol Abu Hanif- fah, vagy az üzbegisztáni idegenlégiós, Moustava Bel-1 jalov és több egykori váloga­tott játékos.- Szigorúan, a megvesz­tegetésre vonatkozó paragra­fusok alapján fogunk eljárni az ügyben - mondta Yeoh Chong Hin rendőrségi képvi­selő. A bíróság minden bizony­nyal súlyos büntetést fog ki­róni a futballistákra. Októ­berben ugyanis egy szinga­púri játékvezetőt nyolc hó­nap börtönre ítéltek, mert pénzt fogadott el egy malaj­ziai bukmékertől. Regényt írnak Maradonáról? Mario Vargas Llosa perui író szerint az argentin labdarúgó­sztár, Diego Maradona élete nagyszerű témája lehetne egy regénynek, vagy szappanope­rának.- Maradona élete lehet egy drámai történet, vagy akár egy olyan érzelmes szappanopera, amilyeneket a televízióban vetí­tenek - jelentette ki Llosa egy interjúban, amely az O Globo című riói napilapban. Valóban jó alaptéma lehet az „Isteni Diego” élete, hiszen szerepet játszik benne siker, kudarc, kábítószer-fogyasztás és -eladás, a nagy visszatérés, majd újabb doppingbotrány, edzősködés, s még számos bot­rány. Ez röviden Maradona ed­digi 33 éve, akinek életében még bizonyára lesznek újabb nagy fordulatok. Jó hangulatú focitomát rendez­tek Kecskeméten az Istutia Ku­páért, amelyet az Ügyészség csapata nyert az Ügyvédi Ka­mara, a Rendőrkapitányság, a Vám- és Pénzügyőrség, a Bün­tetés-végrehajtási Intézet és a Bíróság együttese előtt. A díja­kat dr. Hemády Gyula, a me­Jól sikerült teremtornát rendez­tek a hétvégén Bácsalmáson, a 10 éves labdarúgók korosztá­lyában hat csapat részvételével. Ä csapatok időnként színvona­las, végig sportszerű mérkőzé­seken döntötték el a helyezések sorsát. A mérkőzéseket a nem­rég újjáalakult helyi játékveze­tői testület tagja, Vankó László vezette. Bár a vándorserleget Kalocsa együttese nyerte, mindenki sok-sok tanulsággal lehetett gazdagabb - mondta többek között az eredményhirdetésnél gyei bíróság elnöke, dr. Ha- rajka István megyei főügyész és dr. Szabó Attila, a Kecske- métvin vezérigazgatója adta át. A Bíróság csapata a torna hato­dik helyezettjeként a rendőrka­pitányság által felajánlott Cou- bertin-díjat vehette át dr. Ko­csis Attila megyei kapitánytól. Kiss B. Sándor a rendezők ne­vében, majd átnyújtotta a díja­kat. A Mikulás Kupa győztes csapata: Kalocsa (Meiényi, Laj­tos, Pákolicz, Halászi, Hoiváth. Czinner, Paplanos, Szauter ösz- szeállításban), 2. Bácsalmás, 3. Kiskőrös, 4. Tompa, 5. János­halma, 6. Madaras. A legjobb kapus Merényi László (Kalo­csa), a legjobb mezőnyjátékos Radics János (Bácsalmás), míg a legjobb góllövő Rohoska 1st ván (Kiskőrös) a rendezők kü löndíját vehette át.- Hat éve foglalkozok a Fo­Kazu betalált Kazuyoshi Miurával madarat lehetett volna fogatni vasárnap este. Az olasz labdarúgó-baj­nokságban szereplő első japán futballista hosszú sérüléséből felépülve (betörték az orrát) ugyanis első bajnoki góljának örvendhetett. A távol-keleti tá­madó a 13. percben betalált a Sampdoria kapujába, s noha a mérkőzést végül a „Samp” nyerte meg 3-2-re, Miuránál aligha volt boldogabb ember itáliai földön. A japán támadó kölcsönben szerepel a Genoa színeiben, ha­zája jól jövedelmező (J-Lea- gue) bajnokságát, az ottani zsí­ros fizetését hagyta ott azért, hogy tanuljon. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 49. hétre. Zárójelben a csapa­tok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Bundesliga I.: 1. Hamburg (9.)-Dortmund(l.) x, 1 2. Bremen (3.)-B. München (6.) x, 1 3. Dresden (15.)-Leverkusen (8.) x, 2 4. Duisburg (18.)-Stuttgart (10.) x, 2 5. München (17.)-Frankfurt (11.) 2 Olasz A-osztály: 6. Brescia (18.)-Sampdoria (7.) 2, x 7. Fiorentina (4.)-Roma (3.) x, 1, 2 8. Foggia (8.)-Milan (11.) x, 2 9. Genoa (15.)-Parma (1.) 2 10. Intem. (9.)-Napoli (14.) 1 11. Padova (16.)-Cagliari (10.) x, 1 Olasz B-osztály: 12. Ancona(1 l.fPiacenza(1.) x, 2 13. Palemio (12.)-Lucchese (4.) x +1 mérkőzés: 14. Reggiana (17.)-Cremonese (13.) x, 2 Deák István cisuli keretében a labdarúgók nevelésével. Az itt folyó mun­kát a nagy egyesületeknek át­adott játékosok nagy száma is minősíti, de az itt elért ered­mény és a látottak is azt igazol­ják, jó úton jánink. A torna vá­logató is volt a játékosaimnak, hiszen január 3-án Kalocsán rendezzük még a Szent István Kupát, amelyen csupa nagy egyesület csapatai ellen sze­replő együttesünkbe „kerestem” még néhány játékost - mondta a kupagyőztes kalocsai együttes edzője. Lakatos István. Tisztelt Választók! A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége részére megküldött, a pártok által elkészített sportkoncepciók alapján a szövetség az alábbi, sporttal jelenleg is foglalkozó, ill. jelentősebb sportmúlttal rendelkező képviselőjelölteket támogatja: 1. körzet: Schóber Ottó, FIDESZ-KDNP-MDF 2. körzet: Kabók József, FIDESZ 3. körzet: Magó Gábor, MDF-KDNP és Pólyák József, MSZP 4. körzet: Bakonyi Levente, SZDSZ 6, körzet: Adamik Zoltán, MSZP 10. körzet: dr. Szentkirályi László, MDF-KDNP és Ludvigh Zoltán, FIDESZ 13. körzet: Szabó István, SZDSZ és Kiss Péterné, Vállalkozók Pártja 15. körzet: Garaczi János, SZDSZ 16. körzet: Probojáczné Túri Éva, MSZP 17. körzet: Farkas Zoltán, SZDSZ A polgármesterjelöltek - a sport jövőjét célzó - nyilatkozatai alapján minden jelöltet támogat a szövetség és bízik abban, hogy a megnyilvánulásaik szellemében fogják menedzselni is az önkormányzat város sportjával kapcsolatos tevékenységét. Kérem a város sportszerető, szavazó polgárait, hogy voksaikkal segítsék egy "sportos" közgyűlés létrejöttét. Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége (Fizetett választási hirdetés) (34542) Sükösdnek három pontot ért a sportszerűség Vialli ismét a válogatottban? Fociztak a tüzérek Tüzérnapi fociparti a halasi Gábor Áron laktanyában. Mikulás-serlegért játszottak Bácsalmáson \

Next

/
Oldalképek
Tartalom