Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-30 / 282. szám
1994. november 30., szerda Megyei Körkép 3. oldal Elfogták a gyilkost A Mária körúti házban nagy körültekintéssel helyszíneltek a nyomozók. FELSZÁMOLÁS KUNFEHÉRTÓN Árverezik az Extractumot / Allattolvajok Halason Nem csak használati tárgyak, közlekedési eszközök és egyéb dolgok lehetnek értékesek a tolvajok számára. November 22-ére virradóra Kiskunhalason a város melletti Alsó-Öregszőlőkben B. B. hétvégi telkét kereste fel hívatlan vendég. Két hat hónapos magyar tarka üszőborjút kötött el hetvenezer forint értékben. November 25-én este 21 és 23 óra között Sz. M. lakásának udvarára jutott be valaki, hogy aztán onnan egy ötvenezer forintot érő orosz terrier kutyával távozzon. Hitelbiztosíték A jánoshalmi képviselő-testület utolsó ülésén kötelezettséget vállalt arra, hogy azokat a hiteleket, amelyeket várhatóan decemberben vesz fel, jövőre a járulékaival együtt minden más fejlesztési kiadást megelőzve betervezi a költségvetésbe. A döntéssel a hitelt nyújtó bank kérésének tettek eleget. KÖZÉLETI HÍREK • A Vállalkozók Pártja képviselő- és polgármesterjelöltje Kecskeméten ma 16 órakor a Margaréta Otthonban tart fó- rtjmojL ......- __ _~ 0 Lezsák Sándor, az MDF országgyűlési képviselője holnap 17 órától Tiszakécskén tart fogadóórát. • Aszódi Ilona Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője tart fogadóórát 2-án 8.30- tól a csengődi polgármesteri hivatalban. • A kiskőrösi polgárok az MSZP polgármesterjelöltjével, és képviselőjelöltjeivel találkozhatnak 2-án 18 órától a művelődési házban. 0 A Fidesz és a Nyugdíjas Szövetség tart választási beszélgetést holnap 17 órától a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskolában. 0 A kecskeméti lokálpatrióták polgármesterjelöltjével találkozhatnak csütörtökön 17 órakor a Móra Ferenc Általános Iskolában. 0Az FKgP 1-jén nagygyűlést tart 18 órától a tiszakécskei művelődési házban. Előadók dr. Bernáth Balázs, Lezsák Sándor, Ivanics István ország- gyűlési képviselők. Ersekcsa- nádon 1-jén 18 órakor az FKgP, az MDF és a KDNP a művelődési házban választási gyűlésre várja a polgárokat. December 2-án Fajszon a kultúrházban 18 órakor választási gyűlésre várják a kisgazdák a helyi lakosokat. Kömpöcön a kultúrházban 2-án 17.30-kor mutatkozik be az FKgP polgármesterjelöltje és a képviselőjelöltek. 0 A Munkáspárt jelöltje mutatkozik be csütörtökön 17.30- tól Kecskeméten a katonatelepi Mathiász János Általános Iskolában az érdeklődőknek. 0 Zwack Péter országgyűlési képviselő és Merász József polgármester holnap 14 órakor Kecskeméten a GAMF-on a külföldi tőke lehetőségeiről tart előadást. 0 Fülöpszálláson holnap 14 órakor avatják a felújított I. világháborús emlékművet. Beszédet mond Maczó Ágnes, az országgyűlés alelnöke. Egy héttel azután, hogy gyilkosságot fedeztek fel a kecskeméti Mária kőrúton, bilincs kattant a feltételezett tettes kezén. A 36 éves Lakatos Istvánt üllői rokonainál fogták el - számolt be erről tegnap a bűnügyi osztályt vezető Vasas László alezredes a főkapitányságon. Jóllehet a nyomozást nem segítette, hogy időközben Alsólajoson egy másik gyilkosság is történt, az életvédelmisek gyors eredménye ezért is érdemel külön elismerést. A kecskeméti gyilkosság tettesének nyomába számtalan tanú kihallgatása és sokszor lényegtelennek tűnő „mozaikok” összeillesztése révén jutottak. Eszerint november 20-án, vaUtolsó ülését tartja ma 15 órai kezdettel Tiszakécske képvi- selő-testülete. Szó lesz a város jövő évi költségvetési koncepciójáról, valamint az elkövetkezendő négy év gazdasági programtervezetéről. A képviselők tárgyalnak az önkormányzat ügyrendjéről, a köztisztviselők díjazásának módosításáról és a számvevőszék intézkedési tervének megvalósításáról is. EseElinalt betörők A kunszentmiklósi Rákóczi úti diszkontba ismeretlen tettesek az ablakon keresztül akartak behatolni, ám ahogy benyomták, megszólalt a riasztó. Á tetteseket ez annyira váratlanul érte, hogy zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről. A NEMESNÁDUDVARI KOSSUTH MG. SZÖVETKEZET ÉRTESÍTI KÍVÜLÁLLÓ ÜZLETRÉSZ TULAJDONOSAIT, HOGY 1994. DECEMBER 16-ÁN, 9 ÓRAKOR KÖZGYŰLÉST TART A KÖZSÉGI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN. (33559) sámap este hét óra körül ketten voltak az épületben. Az 53 éves Radicsné, és 36 éves unokaöcs- cse, Lakatos István, akit „Hasi” néven is ismernek a környezetében. A férfi pénzt akart a hőtől. Egy szabálysértés miatt tudniillik 8 ezer forintra, vagy negyvennapos elzárásra ítélték. Nem akart börtönbe menni, a nagynénje viszont pénzt nem adott. Lefekvés után Lakatos felkapott egy fejszét és fejbe vágta Radicsnét. Majd a menekülő nőre többször újra lesújtott. Amikor a fejsze foka elrepült, egy baltával fojtatta az ütlegelést, amiről végül egy kalapácsra váltott. Az ütések egy része a nyakra és az állra került. A gyilkosság után szétszórta, dékessé vált a közalkalmazottak 13. havi illetményének megtárgyalása is, amiről még ez a testület hoz döntést. Napirenden szerepel a gyógytorna működtetésének pénzügyi fedezete, a gyógyszertárak önkormányzati tulajdonba adása, valamint az egészségügyi intézmények önállóvá válásának szükségessége és feltételei. A fogyatékosok világnapján Szombaton, a fogyatékos emberek nemzetközi napján Tataházára várják a mozgáskorlátozottakat. A községházán 10 órakor dr. Morva László háziorvos tart előadást. igyekezte eldugni azokat a tárgyakat, amin az ujjlenyomatai lehettek, végül a kályhába dobta Radicsné személyi igazolványát. Valamivel több, mint 30 ezer forint zsákmánynyal távozott a lakásból. Vasas alezredes kitért arra, hogy a három gyilkos eszköz miatt vélték úgy egy ideig: többen voltak a tettesek. Ez a verzió azonban . egyértelműen megdőlt. A tettes egyébként a rokonainak a pénz eredetéről utóbb azt mondta: egy nyitott ajtajú kocsiból lopta ki. A pénzt együtt költötték el. A rendőrség - mint tegnap elhangzott - javasolni fogja Lakatos István előzetes letartóztatását. Noszlopy Közmeghallgatás Szabadszálláson Közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartanak ma Szabadszálláson. A résztvevők tájékoztatást hallhatnak az ön- kormányzat négyéves munkájáról és dr. Rákosi Mihály rendőrkapitánytól a település közrendjének és közbiztonságának helyzetéről. Telefonbetyár fűrésszel November 22-ére virradóra valaki elfűrészelte az egyik sza- badszállás-balázspusztai telefonoszlopot, ami kidőlt. A tettes semmit sem vitt el a helyszínről. Elképzelhető, hogy az összeköttetést akarta így megszakítani, azonban Szabadszálláson nem bénultak meg a telefonvonalak. December ötödikén és hetedikén tart nyílt árverést a Bross Holding Pénzügyi Tanácsadó és Vagyonkezelő Rt. Kunfehér- tón az Extractum Kft. teljes körű értékesítésére. A felszámolás alatt álló vállalat tulajdonában lévő ipari telekingatA napokban négyfős katonai küldöttség élén hazánkban tartózkodott Konopa Dionizy repülő alezredes, a lengyel hadsereg légvédelmi és repülő parancsnokság repülésbiztonsági szolgálat vezetője. A katonai delegáció kedden látogatást tett Kecskeméten a Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezrednél, ahol Kovács Sándor alezredes, a parancsnok első helyettese fogadta őket. Ezt követően Kovács János mérnök alezredes, haditechnikai főnök tett jelentést a repülőezred feladatairól. az alakulat rendelteÚjsághirdetés útján szeretett volna új ismeretséget kötni egy bajai asszony. A felhívására jelentkezett is egy budapesti férfi, akit később a lakására is meghívott. Csak a búcsúzkodás után vette észre a hölgy, hogy friss ismerőse elvitte az arany ékszereket és a bizsut is. A férZsúfolásig megtelt a felsőszent- iváni művelődési ház nagyterme 28-án este. Ekkor búcsúzott ugyanis a község képvi- selő-testülete. A falu lélekszámúhoz (2091 fő) képest sokan jöttek el a 18 órakor kezdődő programra. A napirend szerint elsőként Páncsics József polgármester számolt be a testület négyéves munkájáról. A községvezetés munkájának értékeA négy évvel ezelőtt megválasztott keceli képviselő-testület hétfőn tartotta utolsó ülését. Az ülésen a képviselők elfogadták a jövő évi költségvetési koncepciót. A következő évben várhatóan 277 millió forinttal gazdálkodhat az önkormányzat. A testület módosította az ez évi költségvetési rendeletet is. Szándéknyilatkozatban tálant, irodákat, gyártócsarnokokat, beépített szeszipari és bor- kősavgyáró technológiákat, teher- és személygépkocsikat, s egyéb eszközöket, valamint befektetéseket és követeléseket a felszámoló kecskeméti irodája egyben kívánja értékesíteni. téséről, a MiG-29-es elfogó vadászrepülőgépek rendszerbe állításának és üzemeltetésének tapasztalatairól. Több előadás hangzott el a mindig aktuális repülésbiztonsági témakörben. Tartalmas véleménycsere után a lengyel katonák megtekintették a kiképzési repülést. Kecskeméten felkeresték még a Repülőorvosi Vizsgáló- és Kutató Intézetet, ahol dr. Pozsgai Attila orvos alezredes fogadta és tájékoztatta a delegációt a ROVKI tevékenységéről az ott folyó kutató, gyógyító munkáról. fit azonnal feljelentette a rendőrségen, akit az URH-s járőrök a bajai vasútállomáson el is fogtak. Szerencsére csomagjaiból előkerültek a keresett ékszerek. Talán ajánlatos lenne a legközelebbi hirdetésben közzétenni a szokásos feltételt: kalandorok kíméljenek! lését követően lehetőség nyílott volna arra, hogy a település lakói elmondják észrevételeiket, bírálatukat vagy dicséretüket. Patarcsics József képviselői hozzászólásán kívül nem volt jelentkező arra, hogy elmondja véleményét. Az eltelt négyévi munkával kapcsolatosan akár valós, akár vélt sérelmeiknek is hangot adhattak volna, ám erre nem került sor. mogatja a megyei Vagyonátadó Bizottság javaslatát, mely szerint a patikák önkormányzati tulajdonba kerüljenek. 1995-ben a „Kecel Díszpolgára” kitüntetést Udvarhelyi István tanár, volt iskolaigazgató kapja, aki ebben az évben megy nyugdíjba. A kitüntetést április 22-én, a város születésnapján veheti át. (SŐleX) Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Uj címünk: Kecskemét, Kuruc krt. 8. (Baumax-udvar) Új telefonszámaink: 76/480-765 T./F.: 76/484-776 (SdlíX) SA-800 számítógépasztal (SŐiR) SZOFTVEREK ' PRIZMA számlázási rendszer 15.000 Ft-tól ' Saját gépjármű költségelszámolása 5.900 Ft " TAURUS tárgyi eszköz 30.000 Ft-tól ' VIROVERSEER vírusvédelem 5.000 Ft * BERENC bérszámfejtési rendszer 40.000 Ft-tól ' OPUS titkársági rendszer 3.000 Ft A fenti árak a 25% áfát nem tartalmazzák! * tetszőleges helyre szerelhető, forgatható monitortartó; * a printer és géptartó polcok fokozatmentesen állíthatók; * kihúzható, billentyűzettartó fiók; * nagy munkafelület; * lapra szerelt kivitel. (SÓI«) ST-135 Titkársági asztalrendszer Összeállítás: •SA-800 számítógépasztal * 135 x 650 mm-es íróasztal * 650 x 650 mm-es ívelem Újdonság: rrji December 1-jétől (JjJ LIBRA irodabútorok * irodák komplett berendezése, bebútorozása, számítógépes látványtervezés segítségével; * íróasztalok - tárgyalóasztalok - irodai székek - szekrények - irattartó kisbútorok SS OPUS IBM-kompatíbilis számítógép 486 DLC-40 4 Mb RAM 210 Mb HDD 1,44 Mb FDD Mouse Programok: DOS 6.2 WINDOWS 3.1 OPUS titkársági keretrendszer TURBO sk. útnyilvántartás MONO VGA . . . nettó: 99.000 Ft COLOR VGA ... nettó: 119.900 Ft GROHOCZKY Kereskedelmi Képviselet (32435) TESTÜLETI ZÁRÁS TISZAKÉCSKÉN Napirenden a pénz Nagy Irén Lengyel légvédelmi szakértők szemléje Aranyért jött a kalandor Búcsúztak a képviselők Új díszpolgár Kecelen