Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-11 / 266. szám

Karácsonyváró hontalanok • Látszólag élvezik az október végi napsütés bágyadt melegét. (Szász András felvételei) ken. Pár napja megbotlott egy gumiszőnyeg szélében és fél­emeletnyit zuhant a kőlépcső­kön. Egyik térdkalácsaés néhány bordája eltört, teste tele van zú- zódásokkal. De nem adja fel. Összeszorított szájjal, rendület­lenül rója a tábort.- Most, hogy egybevontuk két nagy épület lakóit, még rosz- szabb lett a helyzet. Két-három család lakik egy szobában. Az összezártság a legbékeszeretőbb emberekből is kihozza az indula­tokat. A családok lepedőkből fa­lakat húztak. A lepedő azonban nem fogja fel a hangokat... Értelmet adni az életnek A nyár végére mindössze harminchat gyerek maradt a tá­borban. Közülük tíz még óvo­dáskorú, a többi általános isko­lás. Az alacsony létszám szüksé­gessé tette az osztályok összevo­nását is. így került egymás mellé az elsős Amela és a másodikos Alija. Szabit, a tábor hodzsája ✓ Árva vagyok, senkim sincsen Mindenkitől félrehúzódva, idős asszony ül az egyik pádon. Ölébe eresztett kezekkel, üres tekintettel bámul maga elé.- Szüleim jómódú kereske­dők voltak, de korán elvitte őket a második világháború. Máról hónapra árvalány lettem és sze­gény. Minden vagyonúnkat szétkapkodta arokonság. Nekem semmim sem maradt. Dolgozni kezdtem, és büszke voltam arra, hogy nem szorulok senkire. Egy este idegen férfi kopogta­tott az ajtómon. Oltalmat kere­sett, mert üldözték. Elbújtattam. Házunk pincéjében készítettem számára átmeneti szállást. Es­ténként, amikor elcsendesedett a világ, feljött és beszélgettünk. Csodálatos és nagyszerű dolgok­ról mesélt. Egymásba szerettünk, és ami­kor elmúlt a veszély, összeháza­sodtunk. Két szép gyerekünk született. Evekig gondtalanul és tőség szinte alig van. A magya­roknak sem jut, hát még a bos- nyákoknak. így hát naphosszat szobáikban üldögélnek. Miköz­ben a lelkűkben halmozódnak az indulatok. Elég egy rossz szó, és máris csattan a pofon, lendül az ököl. Azért valami mégis csur- ran-cseppen. A hazai munkanél­küliek nem lelkesednek a mező- gazdasági betakarításokért. A bosnyákok azt is elvállalják. Ahol semmi sincs, ott az a né­hány száz forint is jól jön. Aztán együtt mennek el a kö­zeli kocsmába. A menekültlét az italra is rászoktatta őket.- Piszkos usztasa!- Szemét csetnik bérenc! - vágják egymás fejéhez, egy-két féldeci után. Egyikük sem cset­nik, egyikük sem usztasa. Ők is tudják, hisz sorstársak. Vagy in­kább fogolytársak? A helyzet foglyai... Egyedül az óvodában vidám a hangulat. A csöppségek mit sem sejtenek a kül világ zava­rosságából. Önfeledten játsza­nak az ajándék játékokkal és már Megy a bolt... Járja az országot A Westel 900 GSM mobiltelefonjai Magyarországon és külföldön is egyre több helyen használhatók. Gyó'zó'djön meg róla a Westel 900 GSM mobil bemutató- termében! Többek közt megismerkedhet a világ legkisebb készülékével az Ericssontól, a hatféle színben kínált Nokia telefonokkal, s azokkal az új lehetőségekkel, amelyeket a mobiltelefon szolgáltatás nyújt Önnek. Akár már félórán belül saját telefonján beszélhet. Hogy menjen a bolt. Szeretettel várjuk Baján november 12-én és 15-án a Szentháromság téren, majd Kalocsán november 14-én és 15-én a Búzapiac téren. Természetesen később és mindig rendelkezésre áll Kecskeméten a Westel 900 GSM mintaboltja: Kossuth tér 3. tel.: (76) 485-330 és az Ofotért üzletek: Petőfi Sándor u. 12. tel.: (76) 483-105; Arany János u. 6. tel.: (76) 325-524, valamint a Westel 900 GSM Bács-Kiskun megyei üzletkötője tel.: (06-30) 303-871. Három éve hatszázan érkez­tek. Mára alig kétszázan ma­radtak. A bátrabbja hamar át­látta a helyzet tarthatatlansá­gát és néhány hónap múlva ne­kivágott a nagyvilágnak. Az öregek maradtak. Hová is mentek volna? A meggyötört, összetört emberek a lélek csendes haldoklását élik. Éle­tük elvesztette értelmét. Ami­ért dolgoztak, küzdöttek évti­zedeken át, ma idegenek bito­rolják. Már csak emlékeikben él a régi ház, a táj, ahol szület­tek és ahol hasznavehetetlenné öregedtek. Öten ülnek a bejárati ajtó mel­letti pádon. Egy nő és négy férfi. Látszólag élvezik az október végi napsütés bágyadt melegét. Valójában megtört tekintettel, révetegen bámulnak a semmibe. Pedig ragyognak az ősz színei a tájban. A megsárgult lombú je­genyék szelíden ölelik körül a tá­bort. A lehullott levelek fanyar il­lata bekúszik a folyosóra és ösz- szevegyül a készülő lecsó szagá­val. A folyosó végén rácsos ab­lak. Senkit nem véd, senki ellen nem szolgál. Egyszerűen ott ma­radt. Már három éve is ott volt, amikor az első lakók megérkez­tek. A hirtelen kitört háború elől menekülők gyorsan megtöltöt­ték a volt laktanyát. Eleinte még bizakodtak: hamar vége lesz - gondolták. Pár hét, esetleg hó­nap, és indulhatunk haza. Azóta három év telt el, de a há­ború végét még most sém látni. Közben elszálltak reményeik, számuk, türelmük is jócskán megfogyatkozott. Egyre gyak­rabban civakodnak. Főleg, ami­óta a két nagy épület lakóit a szükség egy épületbe kényszerí­tette. Drága a fűtőolaj, kevés a tábor pénze. Takarékoskodni kell. Három család egy szobában- Szűkösen vagyunk-mond­ja Rózsika, a tábor vezetője, aki bicegve kísér végig az épülete­ERICSSON ^ NOKIA • A rács senkit nem véd, senki ellen nem szolgál, egyszerűen ottfelejtették. (lelkésze) a harmadikosokat és a negyedikeset tanítja. Végzettségét tekintve Szabit földrajz szakos tanár. A szükség azonban nagy úr, és most egy­forma szakértelemmel oktat tör­ténelmet, számtant, rajzot, éne­ket és tornát. Mindent, amire az ilyen korú gyerekeknek szüksé­gük van.- Tudja, sok mindennel fog­lalkoztam az elmúlt esztendők­ben- mondja. - Voltam gyári se­gédmunkás, jegykezelő, és dol­goztam a mezőgazdaságban is. De a lényegre itt, a táborban jöt­tem rá: Hitet kell adni az embe­reknek. Ebben a helyzetben ez a legfontosabb számukra. Ezek a gyerekek jóformán nem is emlé­keznek a szülőföldjükre. Allah- ról szintén nincs fogalmuk. Hit és gyökerek nélkül élni pedig képtelenség. Szüleik egyszerű, jó érzésű emberek. Azonban a sok viszontagságtól valameny- nyien sérültekké váltak. Élnek, lézengenek, de túl sok értelmét már nem látják létüknek. boldogan éltünk. Húsz éve, egy őszi délután épp férjemre vár­tam, amikor helyette egyik ba­rátja kopogtatott az ajtónkon: - Legyél erős - mondta -, és ak­kor már sejtettem a szörnyű tra­gédiát... Özvegy lettem. Szerencsére már nagyocskák voltak a gyere­kek. Mire azonban teljesen fel­nőttek és megkezdhették volna önálló életüket, kitört ez a há­ború, és ők családostól eltűntek a nagyvilág forgatagában. Nekem is menekülnöm kellett. Ismét árva lettem és nincstelen. Hogy mi lesz, ha véget ér az öldöklés? Ki tudja... Erőm sincs már az újrakezdéshez, értelmét sem nagyon látom. Azt a kevéske időt, ami hátra van, valahogy majd csak kihúzom... A helyzet foglyai A tábori élet eseménytelen és reménytelenül egyhangú. Reg­geli, ebéd, vacsora... Mindennap ugyanaz a program. Munkalehe­türelmetlenül várják a Mikulást és a karácsonyt. Bosnyák gyerek, magyar gyerek... Otthon nem ismerték ezeket a keresztény ünnepeket. Itt megta­nulták, ha elmúlik az ősz és be­köszönt a valódi hideg, megér­kezik a Mikulás, és megérkeznek a hazai és külföldi segélyszerve­zetek ajándékcsomagjai. Ilyen­kor a csongrádi nagycsaládosok is eljönnek a táborba. Elhozzák gyermekeiket és ajándékaikat. Együtt játszik a magyar gyerek a bosnyák gyerekkel. Számukra még nincsenek nyelvi akadá­lyok. Aztán eltelik pár hét és el­jön a karácsony. Amióta meg­nyílt a tábor, minden esztendő­ben hatalmas fenyőfát állítanak a tábor ebédlőjében, és a fa alatt közösen játsszák el a kétezer éves bibliai történetet. A felnőt­tek csendben vannak. A kará­csony valamennyiüket elrin­gatja. Senki sem mondja el, mit • Ereje sincs, értelmét sem látja az újrakezdésnek. érez, gondol. Minek? Kinek? A másik sorsa is éppoly mostoha. Miért szaggatnák fel egymás se­beit? A gyerekek örülnek, hát örülnek a felnőttek is - látszólag. De gondolatban mindannyian hazaszöknek. Csak egy röpke pillanatra. Egymást keresik a szétlőtt, kifosztott házak romjai között: gyermeket, házastársat, szülőt, testvért és elveszett életü­ket. Erőltetik a hangulatot, már- csak gyerekeik és a vendégek kedvéért is. Közben szégyellik, hogy sze­gényebbek, üldözöttebbek a já­szolban fekvő kisdednél is, mert nekik még hazájuk sem maradt, ahová visszatérhetnének, ha egyszer véget ér ez a pusztító és értelmetlen öldöklés. Szász András

Next

/
Oldalképek
Tartalom