Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-11 / 266. szám
Karácsonyváró hontalanok • Látszólag élvezik az október végi napsütés bágyadt melegét. (Szász András felvételei) ken. Pár napja megbotlott egy gumiszőnyeg szélében és félemeletnyit zuhant a kőlépcsőkön. Egyik térdkalácsaés néhány bordája eltört, teste tele van zú- zódásokkal. De nem adja fel. Összeszorított szájjal, rendületlenül rója a tábort.- Most, hogy egybevontuk két nagy épület lakóit, még rosz- szabb lett a helyzet. Két-három család lakik egy szobában. Az összezártság a legbékeszeretőbb emberekből is kihozza az indulatokat. A családok lepedőkből falakat húztak. A lepedő azonban nem fogja fel a hangokat... Értelmet adni az életnek A nyár végére mindössze harminchat gyerek maradt a táborban. Közülük tíz még óvodáskorú, a többi általános iskolás. Az alacsony létszám szükségessé tette az osztályok összevonását is. így került egymás mellé az elsős Amela és a másodikos Alija. Szabit, a tábor hodzsája ✓ Árva vagyok, senkim sincsen Mindenkitől félrehúzódva, idős asszony ül az egyik pádon. Ölébe eresztett kezekkel, üres tekintettel bámul maga elé.- Szüleim jómódú kereskedők voltak, de korán elvitte őket a második világháború. Máról hónapra árvalány lettem és szegény. Minden vagyonúnkat szétkapkodta arokonság. Nekem semmim sem maradt. Dolgozni kezdtem, és büszke voltam arra, hogy nem szorulok senkire. Egy este idegen férfi kopogtatott az ajtómon. Oltalmat keresett, mert üldözték. Elbújtattam. Házunk pincéjében készítettem számára átmeneti szállást. Esténként, amikor elcsendesedett a világ, feljött és beszélgettünk. Csodálatos és nagyszerű dolgokról mesélt. Egymásba szerettünk, és amikor elmúlt a veszély, összeházasodtunk. Két szép gyerekünk született. Evekig gondtalanul és tőség szinte alig van. A magyaroknak sem jut, hát még a bos- nyákoknak. így hát naphosszat szobáikban üldögélnek. Miközben a lelkűkben halmozódnak az indulatok. Elég egy rossz szó, és máris csattan a pofon, lendül az ököl. Azért valami mégis csur- ran-cseppen. A hazai munkanélküliek nem lelkesednek a mező- gazdasági betakarításokért. A bosnyákok azt is elvállalják. Ahol semmi sincs, ott az a néhány száz forint is jól jön. Aztán együtt mennek el a közeli kocsmába. A menekültlét az italra is rászoktatta őket.- Piszkos usztasa!- Szemét csetnik bérenc! - vágják egymás fejéhez, egy-két féldeci után. Egyikük sem csetnik, egyikük sem usztasa. Ők is tudják, hisz sorstársak. Vagy inkább fogolytársak? A helyzet foglyai... Egyedül az óvodában vidám a hangulat. A csöppségek mit sem sejtenek a kül világ zavarosságából. Önfeledten játszanak az ajándék játékokkal és már Megy a bolt... Járja az országot A Westel 900 GSM mobiltelefonjai Magyarországon és külföldön is egyre több helyen használhatók. Gyó'zó'djön meg róla a Westel 900 GSM mobil bemutató- termében! Többek közt megismerkedhet a világ legkisebb készülékével az Ericssontól, a hatféle színben kínált Nokia telefonokkal, s azokkal az új lehetőségekkel, amelyeket a mobiltelefon szolgáltatás nyújt Önnek. Akár már félórán belül saját telefonján beszélhet. Hogy menjen a bolt. Szeretettel várjuk Baján november 12-én és 15-án a Szentháromság téren, majd Kalocsán november 14-én és 15-én a Búzapiac téren. Természetesen később és mindig rendelkezésre áll Kecskeméten a Westel 900 GSM mintaboltja: Kossuth tér 3. tel.: (76) 485-330 és az Ofotért üzletek: Petőfi Sándor u. 12. tel.: (76) 483-105; Arany János u. 6. tel.: (76) 325-524, valamint a Westel 900 GSM Bács-Kiskun megyei üzletkötője tel.: (06-30) 303-871. Három éve hatszázan érkeztek. Mára alig kétszázan maradtak. A bátrabbja hamar átlátta a helyzet tarthatatlanságát és néhány hónap múlva nekivágott a nagyvilágnak. Az öregek maradtak. Hová is mentek volna? A meggyötört, összetört emberek a lélek csendes haldoklását élik. Életük elvesztette értelmét. Amiért dolgoztak, küzdöttek évtizedeken át, ma idegenek bitorolják. Már csak emlékeikben él a régi ház, a táj, ahol születtek és ahol hasznavehetetlenné öregedtek. Öten ülnek a bejárati ajtó melletti pádon. Egy nő és négy férfi. Látszólag élvezik az október végi napsütés bágyadt melegét. Valójában megtört tekintettel, révetegen bámulnak a semmibe. Pedig ragyognak az ősz színei a tájban. A megsárgult lombú jegenyék szelíden ölelik körül a tábort. A lehullott levelek fanyar illata bekúszik a folyosóra és ösz- szevegyül a készülő lecsó szagával. A folyosó végén rácsos ablak. Senkit nem véd, senki ellen nem szolgál. Egyszerűen ott maradt. Már három éve is ott volt, amikor az első lakók megérkeztek. A hirtelen kitört háború elől menekülők gyorsan megtöltötték a volt laktanyát. Eleinte még bizakodtak: hamar vége lesz - gondolták. Pár hét, esetleg hónap, és indulhatunk haza. Azóta három év telt el, de a háború végét még most sém látni. Közben elszálltak reményeik, számuk, türelmük is jócskán megfogyatkozott. Egyre gyakrabban civakodnak. Főleg, amióta a két nagy épület lakóit a szükség egy épületbe kényszerítette. Drága a fűtőolaj, kevés a tábor pénze. Takarékoskodni kell. Három család egy szobában- Szűkösen vagyunk-mondja Rózsika, a tábor vezetője, aki bicegve kísér végig az épületeERICSSON ^ NOKIA • A rács senkit nem véd, senki ellen nem szolgál, egyszerűen ottfelejtették. (lelkésze) a harmadikosokat és a negyedikeset tanítja. Végzettségét tekintve Szabit földrajz szakos tanár. A szükség azonban nagy úr, és most egyforma szakértelemmel oktat történelmet, számtant, rajzot, éneket és tornát. Mindent, amire az ilyen korú gyerekeknek szükségük van.- Tudja, sok mindennel foglalkoztam az elmúlt esztendőkben- mondja. - Voltam gyári segédmunkás, jegykezelő, és dolgoztam a mezőgazdaságban is. De a lényegre itt, a táborban jöttem rá: Hitet kell adni az embereknek. Ebben a helyzetben ez a legfontosabb számukra. Ezek a gyerekek jóformán nem is emlékeznek a szülőföldjükre. Allah- ról szintén nincs fogalmuk. Hit és gyökerek nélkül élni pedig képtelenség. Szüleik egyszerű, jó érzésű emberek. Azonban a sok viszontagságtól valameny- nyien sérültekké váltak. Élnek, lézengenek, de túl sok értelmét már nem látják létüknek. boldogan éltünk. Húsz éve, egy őszi délután épp férjemre vártam, amikor helyette egyik barátja kopogtatott az ajtónkon: - Legyél erős - mondta -, és akkor már sejtettem a szörnyű tragédiát... Özvegy lettem. Szerencsére már nagyocskák voltak a gyerekek. Mire azonban teljesen felnőttek és megkezdhették volna önálló életüket, kitört ez a háború, és ők családostól eltűntek a nagyvilág forgatagában. Nekem is menekülnöm kellett. Ismét árva lettem és nincstelen. Hogy mi lesz, ha véget ér az öldöklés? Ki tudja... Erőm sincs már az újrakezdéshez, értelmét sem nagyon látom. Azt a kevéske időt, ami hátra van, valahogy majd csak kihúzom... A helyzet foglyai A tábori élet eseménytelen és reménytelenül egyhangú. Reggeli, ebéd, vacsora... Mindennap ugyanaz a program. Munkalehetürelmetlenül várják a Mikulást és a karácsonyt. Bosnyák gyerek, magyar gyerek... Otthon nem ismerték ezeket a keresztény ünnepeket. Itt megtanulták, ha elmúlik az ősz és beköszönt a valódi hideg, megérkezik a Mikulás, és megérkeznek a hazai és külföldi segélyszervezetek ajándékcsomagjai. Ilyenkor a csongrádi nagycsaládosok is eljönnek a táborba. Elhozzák gyermekeiket és ajándékaikat. Együtt játszik a magyar gyerek a bosnyák gyerekkel. Számukra még nincsenek nyelvi akadályok. Aztán eltelik pár hét és eljön a karácsony. Amióta megnyílt a tábor, minden esztendőben hatalmas fenyőfát állítanak a tábor ebédlőjében, és a fa alatt közösen játsszák el a kétezer éves bibliai történetet. A felnőttek csendben vannak. A karácsony valamennyiüket elringatja. Senki sem mondja el, mit • Ereje sincs, értelmét sem látja az újrakezdésnek. érez, gondol. Minek? Kinek? A másik sorsa is éppoly mostoha. Miért szaggatnák fel egymás sebeit? A gyerekek örülnek, hát örülnek a felnőttek is - látszólag. De gondolatban mindannyian hazaszöknek. Csak egy röpke pillanatra. Egymást keresik a szétlőtt, kifosztott házak romjai között: gyermeket, házastársat, szülőt, testvért és elveszett életüket. Erőltetik a hangulatot, már- csak gyerekeik és a vendégek kedvéért is. Közben szégyellik, hogy szegényebbek, üldözöttebbek a jászolban fekvő kisdednél is, mert nekik még hazájuk sem maradt, ahová visszatérhetnének, ha egyszer véget ér ez a pusztító és értelmetlen öldöklés. Szász András
