Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-01 / 257. szám

2 Hírek — vélemények 1994. november 1., kedd A reformáció ünnepén • A kecskeméti református templomban ünnepi istentiszteleten vettek részt a hívők. A mezőgazdaság támogatásáról A reformáció napját ünne­pelték tegnap a református és az evangélikus egyház hívei országszerte. 1517. október 31-én - 447 évvel ezelőtt - ezen a napon függesztette ki Luther Márton német Ágos- ton-rendi szerzetes a witten­bergi vártemplom kapujára 95 pontból álló jegyzékét. Luther akkor téziseivel a pénzért megvásárolható bűnbocsánat ellen tiltakozott, a katolikus egyház megújulását, átalakítá­sát követelte. Nézetei hosszas és véres harcok árán ugyan, de utat törtek, s egy új egyház alapjait vetették meg. Luther Márton örökül hagyott tanain nevelkedve, az ő reformjai szellemében utódai az egyház folytonos javításán, megújho­dásán fáradoznak. Az agrárágazat támogatása a jövő évben több mint hatmilli- árd forinttal növekszik - jelen­tette ki Simóka Kálmánná, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Az ez évre eredeti­leg tervezett 57 milliárd forintos támogatással szemben a pót­költségvetés további 12 milliárd forintot juttatott az agrárágazat­nak, amely jövőre is további több mint hatmilliárd forintra számíthat. Ezen belül nem kell visszafi­zetnie 1995-ben, csak egy évvel később a Távközlési Alapból igénybe vett hárommilliárd fo­rintot. A helyettes államtitkár részletezte a jövő évi költségve­tés tervezetében szereplő agrár- támogatásokat is. Eszerint: termelési szubven­cióra 15 milliárd forint, az ex­porttámogatásra 35 milliárd fo­rint, intervenciós támogatásra 7 milliárd forint, reorganizációra 6 milliárd forint, az Egységesí­tett Mezőgazdasági Fejlesztési Alap támogatására 9 milliárd forint, míg infrastruktúrára, me­liorációra és az öntözés támoga­tására 2,8 milliárd forint jut majd. Kis Zoltán, a Földműve­lési Minisztérium politikai ál­lamtitkára a törvénykezési munkáról beszélt. Szerinte még az idén megtárgyalja a parla­ment a földrendező és földkiadó bizottságokról, a hegyközségi szervezetekről, továbbá az egy­ségesített mezőgazdasági fej­lesztési alapról szóló törvényja­vaslatokat, valamint a szövet­kezeti törvény módosításáról készült előterjesztést. Washington cáfol Nem felelnek meg a valóság­nak azok a sajtójelentések, mi­szerint az Amerikai Egyesült Államok elégedetlen lenne a budapesti EBEE felülvizsgálati konferenciával - jelentette ki Sam Wise, az amerikai delegá­ció egyik helyettes vezetője a Kongresszusi Központban tar­tott tájékoztatón. Hozzátette: nincs még döntés arról, hogy a csúcstalálkozón december ele­jén részt vesz-e Clinton elnök, de az tény, hogy az amerikai nép nagy érdeklődéssel tekint a budapesti konferenciára és a csúcstalálkozóra. Az olajezredesek pere Bírósági ítélet a taszári szerencsétlenség ügyében (Folytatás az 1. oldalról) A bíróság megállapítása sze­rint a teherautó vezetője egy balra ívelő kanyarban kissé át­tért a felezővonalon, s a vele szemben szabályosan közle­kedő autóbuszt is későn vette észre. A kormányt ugyan erőtel­jesen jobbra rántotta, de a pót­kocsi ilyen rövid idő alatt nem tudta követni a „gépes” jármű nyomvonalát. A pótkocsi fron­tálisan nekicsapódott az autó­busz elejének. Ä nagy erejű üt­közés következtében szétpattan­tak a pótkocsin szállított vasle­mezek rögzítő hevederei és va­lósággal elnyírták a busz olda­lát. A helyszínen tízen vesztet­ték életüket, két utas a kórház­ban halt meg. Az első feltétele­zések szerint a rakományt nem rögzítették megfelelően, de a szakértők megállapították, hogy a baleset ettől függetlenül is be­következett volna. Az előírások nem jelölik meg egyértelműen a vezető felelősségét, és a hazai gyakorlat szerint nem is kell vizsgázniuk a fuvarozóknak ab­ból, hogy miként is kell a leg­megfelelőbben felrakni az árut. Ä bíróság enyhítő körül­ményként vette figyelembe azt is, hogy a vádlottnak nem volt kellő gyakorlata a nemzetközi fuvarozásban, valamint, hogy a sofőr munkájával elégedettek voltak alkalmazói. Súlyosbító körülménynek minősítették vi­szont, hogy a vádlott áttért a menetirány szerinti bal oldalra, így szándékozva lerövidíteni a kanyart, mivel ez a gondatlan­ság okozta a halálos tömegsze­rencsétlenséget. A vádlott fel­mentésért, az ügyész súlyosbí­tásért fellebbezett. A Fővárosi Bíróság hétfőn megkezdte harckészültség ve­szélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt Dósa Árpád elsőrendű vádlott és 35 társa bűnügyének tárgya­lását. A vádirat Dósa Árpád nyugalmazott ezredest, a Ma­gyar Honvédség Üzemanyag­ellátó Központ volt parancsno­kát 102 rendbeli harckészült­ség-veszélyeztetés, állami szerv önálló intézkedésre jogosult tagja által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés, különö­sen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, adócsalás és sikkasztás bűntettével vá­dolja. A többi vádlott katonai, gazdasági és vagyon elleni bűn- cselekmények elkövetésének vádja miatt áll a bíróság előtt. Önmagát lőtte meg az olasz vadász Vasárnap délelőtt egy olasz vadász életveszélyesen megse­besült Jászkiséren. A Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke elmondta: az eddigi vizsgálat szerint a vendégva­dászként hazánkban tartózkodó C. Luigi 55 éves olasz állam­polgár sörétes puskájának ötö­dik patronját töltötte be, amikor fegyvere elsült. A vadász ijed­tében eldobta puskáját, ami vi­szont kilőtte a maradék négy golyót. Az egyik lövedék bal- szerencséjére csípőn találta az olasz férfit. A fegyver gazdáját életveszélyes sérülésekkel szál­lították a jászberényi kórházba, ahol többórás műtétet hajtottak végre rajta. A baleset körülmé­nyeit a rendőrség szakértők be­vonásával igyekszik tisztázni. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN A herceg Izraelben Nem hivatalos izraeli látoga­táson tartózkodik Fülöp herceg, aki hétfőn a Jad Vasem-emlék- múzeumban görögországi zsi­dókat megmentő édesanyja, Aliz hercegnő emlékére rende­zett ünnepségen vett részt. El­mondta: édesanyja sohasem em­lítette azt, hogy athéni palotájá­ban a nácik által üldözött Cohen görögországi bankárcsalád tag­jait bújtatta 13 hónapig a világ­háború alatt. A történetet az egyik Cohen mondta el nemrég. Emberrablás Újabb újságírót raboltak el ismeretlen fegyveresek vasár­napra virradóra Algériában. Kaddur Busszelhamot, az algíri Horizons című kormánylap 47 éves, hatgyermekes munkatár­sát otthonából hurcolták el. A mintegy ötvenfős terrrorista- csoport még két személyt elra­bolt, s több épületet felgyújtott. Az algériai sajtó az utóbbi idő­ben az iszlámista szélsőségesek egyik céltáblájává vált. Indira Gandhira emlékeztek India lakossága hétfőn or­szágszerte kétperces csenddel tisztelgett a tíz évvel ezelőtt meggyilkolt Indira Gandhi mi­niszterelnök asszony emléke előtt. A politikusnőt 1984. ok­tóber 31 -én testőrségének szikh tagjai gyilkolták meg. A me­rényletet követően szikh-elle- nes pogromok kezdődtek. Hazánkba látogat Václav Havel Kedden kétnapos hivatalos lá­togatásra Magyarországra érke­zik Václav Havel. A Cseh Köz­társaság elnöke Göncz Árpád ál­lamfő meghívásának tesz eleget. A látogatás második napján Hóm Gyula miniszterelnökkel és Gál Zoltánnal, az Országgyű­lés elnökével találkozik. A cseh köztársasági elnök a parlamenti pártok frakcióvezetőivel is talál­kozik. A tenger jogról Görögország november 16- án, a, Nemzetközi Tengerjogi Konvenció életbe lépésekor még nem fogja kiterjeszteni 6-ról 12 mérföldre az Egei-ten- gerhez tartozó felségvizeit - je­lentette ki vasárnap Evangelosz Venizelosz görög kormányszó-, vivő. Az egyezmény - amelyet Görögország aláírt, Törökor­szág viszont nem - a jövő hó­nap közepén lép életbe, és elv­ben valamennyi aláírójának megadja a jogot a felségterület említett mértékű kiterjesztésére. Törökország azonban többször kinyilatkoztatta már, hogy há­borús oknak tekintené, ha Athén a gyakorlatba ültetné át a kiterjesztést. Nincs helye a semlegességnek? A kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása után az európai biztonságpolitikában nincs már helye a semlegesség stratégiájának - jelentette ki a bécsi diplomáciai akadémia hétvégi szimpóziumának szüne­tében adott interjújában Geb- hart von Moltke, a NATO főtit­kárhelyettese. Hozzátette, hogy sokkal inkább együttműkö­désre, összefogott válságkeze­lésre lenne szükség, mert a ke­let-nyugati ellentétek eltűnése nyomán a biztonságpolitikai alapelvek is megváltoztak. Főpolgármester professzor Minden bizonnyal egy állását vesztett, különc filozófiapro­fesszor lesz a kolumbiai főváros új polgármestere, miután a va­sárnapi helyhatósági választá­sokon megszerezte a szükséges többséget. A litván származású Mockusról utoljára tavaly lehe­tett hallani, amikor menesztet­ték egyetemi rektori állásából, mert egyik előadása közben, feldühödve, meztelen hátsó felét mutatta diákjainak. Beperelték a múzeumot Az RMDSZ beperelte a ko­lozsvári Fő téren ásatásokat folytató Erdélyi Történeti Mú­zeumot. Az esetről hírt adó hét­fői bukaresti lapok közlik azt is, hogy Gheorghe Lazarovici mú­zeumigazgató nincs róla meg­győződve, hogy a múzeum képviselteti magát a tárgyalá­son. Az igazgató szerint ugyanis egy párt vagy egy poli­tikai szervezet nem illetékes vé­leményt mondani egy tudomá­nyos kutatás, jelesül egy régé­szeti feltárás ügyében. |r----------- — N ézőpont Otthon ülő ország Hámori Zoltán írása A magyar ember már úgy hozzászokott az adóemeléshez, mint kóbor kutya a botütéshez. Fáj az most is, de nem lep meg senkit. A fogyasztási adók mától érvényes emelkedése se múlik el nyomtalanul. Bizony sajogni fog. Az még hagyján, hogy a dohányosok és az italkedvelők ezentúl még mélyebbre nyúlhatnak a zsebükbe. Ha szereti, fizessen, a világon min­denütt innen való a legtöbb állami bevétel. Ahogy mondani szokták, a sörben úgysincs más, mint hab és forgalmi adó. Ennél az adónemnél már csak arra kíváncsi a polgár, hogy vajon a befolyt pénzt mire fordítják. Merthogy azért ez rá is tartozik. Ami viszont a benzint illeti, az tényleg elképesztő. Ha idén annyi eső esett volna, ahányszor a benzin árát emelték, akkor aszályról nem eshetne szó se. A lapunk első oldalán részletesen felsorolt új benzinárak az adótól emelkedtek. Az ember azt hinné, hogy már az eddig befizetett pénzek is dús­gazdaggá tették az államot. Az útalap, meg a környezeti já­rulék jóvoltából meg tükörsima utak sokaságán, védett, tiszta természetben utazhat a magyar. Mondom, ezt hihet­nénk a befizetett és befolyt milliárdokról tudva. Ehelyett rosszak az utak, pusztul a természet és üres a kincstár. Mindig szegény autósok járnak rosszul. Mintha csak szó­rakozásból használnánk gépkocsit. Pedig azt hiszem, hogy a közlekedés nem luxus. Aminthogy az áruszállítás, a terme­lés és egyáltalán a munka sem. Ehhez benzin kell, nem is kevés. Nem tudom, kiszámolta-e pontosan valaki, hogy mennyivel emelkedik szinte mindennek az ára a benzinnel együtt. Alighanem ugyanannyival. Az inflációt ennél jobb módszerrel nem is lehetne gyorsítani. Vagy ne nyüzsögjünk állandóan, hanem maradjunk ott­hon? Kérdőjelek FEB-kommentár Ki védi Clintont? Az amerikai titkosszolgálat szakértői lázasan törik a fejü­ket. Valamit ki kell találniuk, hogy a jövőben végre elkerül­hetőek legyenek a Fehér Ház elleni merényletek. Mi történt legutóbb? A napokban egy 26 éves kárpitos, Francisco Duran a kerí­tésen át gépfegyversorozatot eresztett az elnöki rezidencia kertjébe. Néhány héten belül ez már a második eset volt, amikor Bili Clinton biztonsága kockán forgott. Szeptember közepén egy sportrepülőgép zuhant le az elnök dolgozószo­bája közelében: az elmeháborodott pilóta az öngyilkosság e sajátos formáját választotta. Mit mond Richard Griffin, a Secret Service helyettes fő­nöke? Kijelentette: a szolgálat emberei legjobb tudásuk sze­rint igyekeznek végezni munkájukat, ám a mostanihoz ha­sonló lövöldözés csak akkor volna elkerülhető, ha lezárnák a Fehér Ház mellett húzódó Pennsylvania Avenue-t. Eszerint az egyetlen megoldás az, ha hermetikusan elzár­ják az épületet a külvilágtól? Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy ez az elképzelés nem új keletű. A nyolcvanas évek elején is felmerült, amikor attól tartottak, hogy líbiai terroristák merényletet akarnak elkövetni Ronald Reagan ellen. Az elnök azonban nem já­rult hozzá a tervhez, csupán annyit hagyott jóvá, hogy be­tonbarikáddal torlaszolják el az úttestet. Az óvintézkedés azt szolgálta, hogy megakadályozzák robbanóanyaggal megra­kott teherautó behajtását, amely esetleg a kertkaput áttörve próbált volna az elnöki lakosztály közelébe jutni. Hírek sze­rint Clinton is ellenzi a létesítmény „teljes elzárását a külvi­lágtól”, mivel a „Fehér Ház a polgároké”. De ha a polgárok lőnek rá? A Magyar Játékkaszinó Kft. CASINO KECSKEMÉT üzletegysége KRUPIÉTANFOLYAMOT hirdet. A november közepén induló tanfolyamra lehetőleg kecskeméti vagy környékbeli fiatalok jelentkezését várjuk, az alábbi feltételekkel: — feddhetetlen előélet, — érettségi bizonyítvány, — legalább egy nyugati nyelv alapfokú ismerete, — munkaköri alkalmasság, amit a felvételi elbeszélgetés során vizsgálunk. Jelentkezni 1994. november 7-éig lehet, személyesen vagy írásban, Mészáros László üzletigazgatónál. Cím: 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 2. Telefon: 06/76/480-150, 480-160 Jelentkezés esetén — részletes önéletrajz, — 1 db igazolványfénykép, — a végzettséget igazoló okmányok szükségesek. 00495)

Next

/
Oldalképek
Tartalom