Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-15 / 243. szám
Búcsú Borotán Kedden ünnepli a katolikus egyház az egyik evangélistának, Szent Lukácsnak a napját. Ezért vasárnap a borotai templomban, melynek ő a védőszentje, búcsút tartanak. A délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi nagymisét Cselik László csávolyi plébános mondja, a szentbeszédet pedig dr. Czár János bácsalmási diakónus. Kistérségi közgyűlés A Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége első közgyűlését október 20-án, 10 órai kezdettel tartja Mélykúton, a Béke étteremben. A közgyűlésen bemutatkoznak a térség országgyűlési képviselői, majd Bötkösné Molnár Erzsébet tart tájékoztatót a szövetség által benyújtott térségfejlesztési pályázatokról. Előadás hangzik el a módosított önkormányzati törvényről és a választások technikai lebonyolításának kérdéseiről. A szakmai program végeztével a polgármesterek kispályás focimeccset vívnak a Tákisz válogatottjával. Kisebbségi önkormányzatok A Bácsalmáson élő németek és horvátok, élve a törvény adta lehetőséggel, kisebbségi ön- kormányzatokat szeretnének létrehozni. A kisebbségek október 17-én 16 óráig kezdeményezhetik az önkormányzatok létrehozását. A nemzetiségi csoportok öt tagjának kell aláírnia a bejelentőívet. A Bácsalmáson élő horvátok és németek már összegyűjtötték ezeket, és bejelentették szándékukat a polgármesteri hivatalban. Egyesületi gyűlés A Cukorbetegek Jánoshalmi Egyesülete október 17-én hétfőn 17 órakor a helyi művelődési központban rendezi taggyűlését. A megbeszélés témája az lesz, hogy milyen szociális ellátásban részesülhetnek a cukorbetegek. Útavatás A Szabadszállás és Kunadacs közötti, nemrégiben elkészült utat október 18-án, kedden, fél kettőkor adja át dr. Balogh László, a megyei közgyűlés al- elnöke. Az ünnepélyes avatáson részt vesz mind két település polgármestere és képviselő-tes- tülete. KÖZÉLETI HÍREK # Fogadóórát tart hétfőn La- dánybenén 8 órától Komáromi István országgyűlési képviselő a polgármesteri hivatalban. ® Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban tart ismertetőt ma 18 órától Urbán László, az FKgP főtitkára, a tassi tűzoltószertárban. Ugyancsak a főtitkár tart tájékoztatót 16-án 15 órától a kiskőrösi kisgazda székházban. 1994. október 15., szombat Megyei körkép 3 FOKOZOTT ELLENŐRZÉS A SZENTKIRÁYLI ÚTON Rettegnek a gyalogosok A szentkirályi úton rendszeresen közlekedőknek bizonyára feltűnt, hogy sebességkorlátozó táblákat helyeztek el az úgynevezett ifjúsági lakótelep előtti kanyarban. A gépjárművezetők figyelmét nemcsak arra hívják fel, hogy vigyázzanak a gyalogosokra, hanem arra is, hogy ezen a pár száz méteren csak 60 kilométeres sebességgel haladhatnak. Nem ok nélkül tették ki ezeket a táblákat. A tanyavilágban lakók nem egyszer panaszolták, hogy a szentkirályi úton egyre nagyobb a forgalom. A Szolnok vagy Kecskemét felé tartó hatalmas szállító járművek és a személyautók 100-120 kilométeres sebességgel száguldanak ezen az útszakaszon. A gyalogosok és a kerékpárosok félve közlekednek itt, óriási a balesetveszély. A statisztikák is igazolják: amíg Bács-Kiskun megyében jelentősen csökkent a balesetek száma, addig Tiszakécskén és környékén tavaly az előző évhez képest 25 százalékkal nőtt. Ezzel kapcsolatban dr. Paál Elemér kecskeméti rendőrkapitány elmondta: a balesetek számának növekedése elsősorban az igen forgalmas 44-es úthoz köthető. Az idén viszont ez az emelkedés inkább a szentkirályi úton volt tapasztalható. Ennek egyik oka az lehet, hogy a forgalom és a gyakori rendőri ellenőrzés miatt sokan a szent- királyi út felé hajtanak, ahol azonban sok gyalogos és kerékpáros közlekedik. Tavaly az ezen az útszakaszon történt balesetekben 14 gyalogos és 10 kerékpáros szerepelt. Sajnos, javarészüket nem lehetett megelőzni rendőri jelenléttel, mert a sértettek 75 százaléka szeszes ital hatása alatt volt. Ebben az évben már hat halálos közúti baleset történt ugyanitt, ezek közül három áldozat ittas gyalogos volt. Egyébként - tette hozzá a rendőrkapitány - Tiszakécskéről jön a legtöbb szabálysértési feljelentés ittas kerékpárvezetés miatt. A rendőrség közlekedési alosztálya eddig is lényegesen többet foglalkozott ezzel a területtel, most viszont még jobban megszigorítják Kécskén és környékén a közlekedési járőrözést. Több akció is lesz, melyek során az éjszakai ittas vezetőket próbálják kiszűrni. Számíthatnak arra a járművezetők - mondta dr. Paál Elemér -, hogy a traffipax is gyakrabban lesz jelen a szentkirályi, valamint a kécskei utakon. (benke) Megegyeztek Kecelen a gázprogram kivitelezői Tegnap úgy tűnt, békésen megegyeztek Kecelen a gázprogram kivitelezői - legalábbis erről tájékoztatott Schindler János, aki elmondta: mindkét munkavállaló csapata tegnap késő délután is dolgozott a számára kijelölt helyen. A polgár- mester óvatosan hozzátette, reménykedik abban, hogy a módosított határidőre, október végére mégiscsak elkészülnek a vállalt munkával. Mint arról a tegnapi lapban írtunk, a kisteleki Gázépszer Kft. mellé, mintegy erősítésként, a Dégáz Rt. felkért egy nemesnádudvari vállalkozót, hogy Szilosban dolgozzon. A két területen aztán vita támadt, s Súlyos és bizonyos értelemben különös bűncselekmény történt szerdára virradóra Baján. A sértett a feltételezések szerint a Sugovica partján lévő Torelli büfében töltötte estéjét. Már igencsak hajnalodon, amikor úgy döntött, hazafelé indul a töltésen. Azóta is hiába várják - ha várják - azonban otthon, mivel a közkedvelt strandterületről egyenesen a bajai kórházba jutott. Valaki, vagy valakik ugyanis rátámadtak, és agyba-főbe verték. Ráadásul ezzel még nem elégedtek meg az ismeretlen tettesek, a szinte eszméletlen férfit a jéghideg „várfoglalás”, mert a régebb óta terepen lévő nem szándékozta átadni a kivitelezés szempontjából könnyebb városrészt. Ugyancsak a napokban történt, hogy újabb huszonkét utcába jutott el a korszerű fűtőanyag, azaz a vezetékrendszert a szakgárda gáz alá helyezte. Igaz, a Vasút utcában akadtak problémák, ami miatt azonnali mini lakógyűlésre hívták a polgármestert, de a tény tény maradt. A vita tárgyát képező kerítés már akkor is ott volt, amikor a gázterv készült. Kecelen a napokban minden bizonnyal nyújtott műszakban dolgoznak e nagyberuházás kivitelezői. Sugovicába dobták. Ezek után a sértett csak óriási szerencsének köszönhetően maradt életben, és azóta is a baleseti sebészeten fekszik. A városi rendőrség jelentős erőkkel nyomoz az első pillanatban is kegyetlennek tűnő bűnügyben, de eddig nem sikerült az elkövetők nyomára bukkanni. Bizonytalan még az is, hogy mivel gyanúsíthatják majd a tettest, hiszen a bűncselekmény lehet akár emberölési kísérlet, súlyos testi sértés, kifosztás vagy rablás is. Tegnap reggel elfogták a tettest és őrizetbe vették. Géczy Zsolt Vásár Bácsalmáson Tizennégy év szünet után ismét állat- és kirakodóvásárt tartanak ma Bácsalmáson. Az ú- jonnan rendezett, 1,3 hektáros, Dobókai úti vásártéren állatfel- hajtót, karámot, illemhelyet építettek, hálózati vizet, világítást és állatorvosi sátrat biztosítottak. A lábasállatokért 10-40, a szárnyas, vad és apróállat darabjáért 5-10 forint helypénzt kell fizetni. A mutatványosok és a vásári sátrak tulajdonosai napi 500 forint bérleti díjat fizetnek. A vásári hagyomány visszaállítása érdekében erre a főpróbára a közszolgálati intézmény 10 alkalmazottja alaposan felkészült. A tiltott szerencsejátékosoknak nem sok esélye lesz. . Szakmai továbbképzés Október 18-án, kedden délután fél kettőkor kezdődik a kecskeméti háziorvosok számára hirdetett továbbképzés a Tudomány és Technika Házában. A rendezvényen a hipertóniával kapcsolatban hangzanak el előadások, majd Hideg József, a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatója ad tájékoztatást a háziorvosokat érintő finanszírozási kérdésekről. Illetve válaszol a megjelentek kérdéseire. A továbbképzés egyébként egy országos program része is, a részt vevő háziorvosok szakvizsgájukkal 6 pontot írhatnak jóvá. Kényszerfürdés a Sugovicában Tovább épül a kerekegyházi kacsatalep • A kerekegyházi önkormányzat szeptember 14-én leállíttatta annak a kacsatelepnek az építését, mely a szomszédos hobbitelkek tulajdonosainak alaposan felbolygatta a kedélyét. Bár a hivatal nem a várható bűz és a szomszédos ingatlanok ebből adódó értékcsökkenése miatt hozta a szigorú határozatot, hanem mert az engedélyezett tervnél 68 négyzetméterrel nagyobbra sikeredik az épület, ha elkészül. Az építkezés a hatósági intézkedés ellenére azonban zavartalanul folyik. MA ÉLŐ TÉVÉKÖZVETÍTÉSSEL Baján búcsúzik az ÁSZ • A bajai vizuális iskola diákjai készítették a műsor díszletét. A televízió egyik népszerű ifjúsági műsora, a Geszti Péter vezette ÁSZ, mely most megszűnik. Az utSHOW-ra Baján kerül sor, a Német Nevelési Központ sportcsarnokában. A részletekről Béres Béla, a József Attila Művelődési Központ igazgatója adott tájékoztást. Elmondása szerint szombaton délelőtt 9 óra 42 perctől 11 óra 20-ig tart az élő adás. A hagyományokhoz híven kiválogattak különleges foglalkozással, hobbival rendelkező ÁSZ-jelölteket, de most jelképesen nem fiatalokat, hanem felnőtteket. Ők: Harcos István, ismert szobortisztító; Vandor- ferné, aki kutyamenhelyet létesített a város szélén; Volentér László, az egykori motorcsónakbajnok; D. Szabó Jenő, helyi médiatulajdonos; a Fórum együttes, akik egykor innen lettek országos hírűek, végezetül Dá- vodról Gólya Zoltán, aki régi fegyvereket rekonstruál, és ágyút is öntött. Baja ÁSZát diákzsűri fogja kiválasztani. A programban természetesen sztárvendégek is szerepelnek. A város színeiben fellép a Sansz együttes, valamint Papp József, Erdélyből áttelepült keramikus, Szeremléről pedig a szőnyeg- szövők. Vendégművészként eljön Horváth Charlie, akinek szólóalbuma nagy sikert aratott, a feltörekvő Kimnowak egy- ütes, és Bergendy István, aki meglepetéssel kedveskedik. A csarnokba mintegy 1200-1300 fő fér be, és a műsorra nyomott ingyenes belépők már elfogytak, pedig még vagy 3000 néző szeretne bejutni, de nekik már csak a tévéközvetítés marad. A rendezők kérése, hogy a belépővel rendelkezők reggel 8 óra 20 és 8 óra 45 perc között foglalják le helyüket, mert 9 óra után élő egyenesben bejelentkezik a helyszín a tévében is, és akkorra már stúdiókörülményeknek kell lenniük. Z. L. ESÉLYTELENÜL A MATÁVVAL SZEMBEN Mikor kap telefont Kocsér? (Folytatás az 1. oldalról)- Július óta próbáljuk a kapcsolatot felvenni a Matávval és a hat Pest megyei település által a távbeszélő-hálózat kiépítésére létrehozott Abonytel Kft. fejlesztési igazgatójával - mondja Barabás Ferenc polgármester. - Eddig azonban még csak válaszra sem méltattak bennünket. Annak ellenére sem, hogy az Abonytel megalakításakor kötött szerződésben a Matáv felvállalta: ha a belterületi fejlesztés költségei külső - az önkormányzatoktól független - okok miatt jelentősen meghaladják a teljes beruházásra szánt, 510 millió forintos összeget, részben vagy teljesen felvállalják a tanyavilág telefonhálózatának kiépítését. Úgy gondolom, ma már naivitás lenne hinni ebben, legalábbis erre utal a Matáv elzárkózása mindenféle kapcsolat- felvételtől. Amíg esélyt látunk, mindent megteszünk, hogy a szerződésben foglaltaknak érvény szerezzünk. Már csak azért is, mert több mint negyven család fizette be a 30 ezer forintos fejlesztési hozzájárulást, akiknek rendkívül fontos lenne a külvilággal való kapcsolattartás biztosítása - tájékoztatott a polgármester. Barabás Ferenc szavait igazolni látszik, hogy a napokban egy megbeszélést hívtak össze az érintettek számára. A kocsériak kicsit hitetlenkedve fogadták, hogy az önkormányzat hibáján kívül történt mulasztás miatt nem juthatnak telefonhoz, ezért az Abonytel és a hivatal között ebben a kérdésben lezajlott teljes levelezést megismertették velük.- Nem a harmincezer forintot akarjuk visszakapni, hanem az ígért telefonkészüléket - hangzott Vágó Béla véleménye, amikor a polgármester azt ajánlotta, mindenkinek visszafizetik a hozzájárulás költségét. - Nem tudunk létezni és dolgozni anélkül, hogy megfelelő kapcsolatban álljunk a külvilággal. Egy másik külterületi telefonigénylő, Egri Géza fuvarozással foglalkozik:- Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy egy fuvarszervező és teherszállító hogyan boldogul telefon nélkül, főként, ha Kocsértól néhány kilométerre, tanyán lakik? Ebben a szakmában ilyen körülmények között nem lehet megélni - mondja a felháborodott Egri úr. Barabás Ferencnek a napokban végre sikerült kiharcolnia, hogy az Abonytel Kft. igazgatója fogadja. A becsapott igénylők aláírásainak összegyűjtésével próbálják majd meggyőzni a céget arról, hogy mekkora jelentősége van a külterületi telefonhálózat kiépítésének Kocsé- ron. Tóth Katalin A Westel 900 GSM mintabolt Kecskeméten! A Westel 900 GSM kecskeméti mintaboltjában várja mindazokat, akik gyorsan és kényelmesen szeretnének GSM telefonhoz jutni! A Westel 900 GSM szolgáltatását Magyarország mind több településén, illetve szeptember végétől már az összes egyszámjegyű főútja mentén, valamint Európa újabb és újabb országaiban veheti igénybe. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:30 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Kecskeméten, a Kossuth tér 3. alatt! Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a (06-30) 430-900 -as telefonszámot! Westel 900 GSM kapcsolat