Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-20 / 247. szám
4 Kultúra-művelődés 1994. október 20., csütörtök Naptár Október 20., csütörtök. Névnap: Vendel. Névnapozoknak Vendel: német eredetű név, zarándokot jelent. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Artemon. Artúr, Aurélján, Bendegúz. Fülöp, Irén, János, Ödön és Vitális nevű olvasóinkat is! Évforduló 135 éve kecskemé- ten született, 1937- ben itt halt meg Hor váth Mihály orvos. Szülővárosa rétes mátus fő gimnáziumában tanult, majd a budapesti orvosi egyetemen. Kecskemét köz- tiszteletben álló, közkedvelt orvosa volt, Kada Klek poi gármestei. el ő tér vettette a kaszinót és a Gazdasági Egyesület székhazát. Kecskemét országgyűlési képviselője 1910-18 között, majd 1922-től, ill. 1927-től. A világháború alatta kecskeméti gazdakongress/.us. a Kecskeméti Kereskedelmi Iparhitelintézet, a Népbank, a Központi Takarékpénztár, a kaszinó, az Első Kecskeméti Pinceszövetkezet működtetésében vállalt vezető szerepet. Ökumenikus naptár A Vendelek védőszentje Szent Vendel, a VI. században Szent Artém nagyvértanú, az ortodoxoknál Szentéletű Geraszimosz. Mi, hol, mikor? • A taoista gyógyításról tart előadást Hegedűs Csaba ma este 18 órakor Kecskeméten, az EFMK Vitalitás klubjában j • A kalocsai művelődési központ Pódium bérletsorozatán október 20-án este Sáfár Anikó j és Harsányi Gábor Jo estét rze- 1 relem c. műsora szerepei. A ké- j sőbbi alkalmakra Bencze Ilonát és Kovács Istvánt, illetve Pre- j gitzer Fruzsinát és Dunai Ta- | mást sikerült megnyerniük s so- j rozat szervezőinek • Fehér Margit festőművész kiállításé. | nyílik meg csütörtökön 1730- kor a kecskeméti kamaraszir házban a Villám Kft szervezésében. Közreműködik a í rós trió. • A játszóházak megyei i találkozóját tartják pénteken j 9-től a kerekegyházi művelődési házban. Protestáns napok Az október 22-31. között megrendezendő országos protestáns napok központi témája a család jelentette be Harmati Béla evangélikus püspök tegnap, budapesti sajtótájékoztatóján. Szavalóverseny középiskolásoknak Balassi Bálint tiszteletére hirdet szavalóversenyt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozatának helyi csoportja a kecskeméti középiskolások részére. A versenyen részt vehet minden kecskeméti középfokú iskola három legjobb ersmondója, akiket iskolai elődöntőkön választhatnak ki. A városi versenyt november 1 8-án tartják a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. A döntőben egy szabadon választott és egy kötelező Balassi-verssel - Idővel paloták, házak, erős várak kezdetűvel - lehet részt venni. A jelentkezéseket október 31- éig lehet beküldeni a Bányai Júlia Gimnáziumba (Nyíri út 11.) lehet beküldeni, Pintérné Major Éva tanárnőnek. Szép mozgásért • Józsa Margó szegedi tánctanár vezetésével egy hete jazzba- lett-foglalkozáson vehetnek részt a bajai gyerekek. Kicsik és nagyok heti egy alkalommal mozgáskultúrát tanulhatnak, és a kurzus végén, jövő júniusban, színpadon mutatják be, mit tanultak. (Kép és szöveg: Berki Erika) Pályázaton nyert támogatás A Közművelődési Szakmai Kollégium elbírálta a közművelődési pályázatra beérkezett kérelmeket. A meghirdetett témakörökben 337 pályázó számára ítélt meg - 26 millió 337 ezer Ft - vissza nem térítendő támogatást. Ebből az összegből Bács-Kiskun megyei pályázók az alábbi támogatásban részesültek: Amatőr művészeti tevékenység támogatása: Deszka Színpad (Kecskemét): új darab bemutatásához: 40 ezer Ft. Dramatikus Játszókor (Kecskemét): játszóházi programhoz: 40 ezer Ft. Erdei Ferenc Művelődési Központ (Kecskemét): - a Pedagógus Énekkar bemutatójához: 50 000 Ft; - a Piróku Bábszínház támogatása: 40 000 Ft; - a XIII. Népzenei Találkozó szervezéséhez: 150 000 Ft. Európa Jövője Egyesület (Kecskemét): - gyermektalálkozó szervezéséhez: 200 000 Ft. Felsőkiskunsági Kistérségi Szövetség (Kunszentmiklós): - iskolai vers- és mesemondó verseny támogatása: 50 000 Ft. Petőfi Sándor Városi Könyvtár (Kiskunfélegyháza): - mesemondó verseny szervezéséhez: 20 000 Ft. Szőrakaténusz Játékmúzeum (Kecskemét): - az Aprók tánca c. komplex művészeti programhoz: 50 000 Ft. Felzárkóztató kulturális programok támogatása Tanyavilág Kulturális Egyesület (Kisszállás): - hagyományőrző program: 50 000 Ft. Cigány Érdekképviseleti Szervezet (Kecel): — tánccsoport megalakításához: 30 000 Ft. Erdei Ferenc Művelődési Központ (Kecskemét): - gyermekszínházi bemutatóhoz: 50 ezer Ft. Kertvárosi Általános Iskola (Kecskemét):-művészeti napok szervezéséhez: 50 000 Ft. Művelődési Ház (Csátalja): - színházlátogatás támogatása: 35 ezer Ft. Nagycsaládosok Kiskunhalasi Egyesülete: - hagyomány- őrző és tehetséggondozó programhoz: 50 ezer Ft. Szakmai tanácskozások és képzések támogatása Szőrakaténusz Alapítvány (Kecskemét): - játék- és játszás- kultúra-programhoz: 50 ezer Ft. Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület (Kalocsa): - honismereti konferenciához: 30 ezer Ft. Erdei Ferenc Művelődési Központ (Kecskemét): - bábpedagógiai tanácskozás rendezése: 50 (XX) Ft. Kecskeméti Ifjúsági Otthon: - művészetterápiai tudományos tanácskozáshoz: 45 000 Ft; - iskolai módszervásár támogatása: 30 000 Ft. Magyar Origami Kör (Kecskemét): - nemzetközi origamita- lálkozó: 49 000 Ft. Újra itthon • Perczel Zitát a tévében újra láthatjuk. (Fotó: Borzák) Perczel Zita nyitotta meg - Illés István hívó szavára - a kecskeméti színház új évadját, a Fe- keteszárű cseresznye premierje előtt, Meghatódottan állt azon a színpadon, ahol a műit szezonban Nagymamaként nagy sikert aratott.- Hogyan telt a nyara?- Rómában, természetesen pihenéssel is. Előtte viszont dolgoztam. Az Öregberény című tévéfilmsorozat utolsó epizódjában játszottam, amit Münchenben vettünk fel. Kissé nehéz volt számomra az a tempó, amivel dolgoztunk, mivel rövid idő állt rendelkezésre a film felvételére, de mindenért kárpótolt a forgatás. Kaptam még szerepet a Patika című sorozatban is, amelyben színésznőt játszom. Partnerem a filmben többek között Turay Ida is. Kisprumik Ádám 9 ::';: Éjjel azt álmodta, meghall az anyja * Idősebb Pálma, aki hatvankilenc éves volt, felment a létrára, álmában, hogy megigazítson egy fiiggönykarikát pedig megígérte a gyerekeinek hogy se ablakot nem tisztít, se létrára nem mászik, megszédült és lezuhant. Ott feküdt a földön, törött csigolyával álmában , és tekintetében bosszús csalódottság, „így végzem?, ennyi az egész? Nem erről volt s/o. Reggel félig alva botorkált a telefonhoz, ügyetlenül tárcsázta anyja számát, s hogy sokáig nem vette fel senki - bizarr lehetőségként rémlett lel előtte egy túl világi porta, ahonnét kiszól egy félig ember, félig angyal, valami purga- tóriumbeli, alig bűnös lélek, s megkérdezi, kit kapcsoljon? S mikor ő anyja nevét mondja, udvariasan: de kérem! Neki közvetlen vonala van! Halló, szólalt meg az anyja azon a mély hangon, amit se testvére, se ó nem örökölt - a szavakat hangjában halk nyögések. kéjes, érzéki emelkedések és süllyedések, tüdőtágító sóhajok kísérték --, a jó ételeknek ugyanazok az örömteli jaj- dulások jártak, mint a szép tájnak, egy jó hímek vagy kényelmes széknek. Mindegyikben volt egy kis szuszogás is, valami, érzékszervekből eredő orom, és egy kis biztatás, hogy "még, még.” • Anyjából elemi erő áradt, nem ismerte az unalmat, a kishitűséget, ha valamit erős kezével megfogott, az megszépült, megsokasodott, hasznossá lett, talán egy kiszáradt növényt is életre tudott volna dörzsölni rövid, vastag ujjaival.- Hogy vagy? - kérdezte fiatalabb Pálma sután. Anyja felnevetett azzal a föld-víz-levegő-tűz nevetéssel, és egy kicsit zavartan, egy kicsit büszkén mondta, képzeld, elaludtam este a televízió előtt, egy éjszakai kvízműsoron. Azóta itt fekszem, ruhástól. Pálma elképzelte anyját. Éjszaka horkol, mint két férfi, álmában beszél, és amint felébred, még az ágyban szépít- kezni kezd. Bőrét az apja receptje szerinti krémmel dörzsöli be. külön gonddal a nyakát, és a „dekoltázs” helyét is, és amikor pirosítójával kifesti a száját, arcát, kékesfekete hajával indián férfira emlékeztet. Mi újság, hogy vagytok? - kérdezte a hirtelen családanyává, nagyanyává és háziasszonnyá visszaváltozott indián férfi. Épp ezért telefonáltam, lódította Pálma, délelőtt sajtótájékoztatóra megyek, utána benézek hozzád. Míg anyja beszélt - mit vásároljon, útközben a sarkon Pálma arra gondolt, sose lesz olyan, mint az anyja. Ő lötyög a létezésben, mint egy nem rászabott, kincstári ruhában, anyja pedig aggályt nem ismerve alakítja, szabja, formálja ezt a „vacak” földi létezést. Talán nagylánya hasonlít rá, Kati, ez a talányos gyerek, akit se férje, se ő nem ért igazán, aki úgy vonul át az életen, és olyan bátran tol félre mindent, amit nem tart helyesnek, mintha egy túlvilági hatalom megígérte volna, csak tegye bátran, ne tétovázzon, az út végén, vagy nem végén, hanem akkor, amikor itt lesz az ideje, elnyeri jutalmát. Várlak, mondta anyja, van egy kis becsinált levesem, ha hozol kaprot a piacról, csinálok a főtt húshoz mártást. Ezt a „mártás” szót idősebb Pálma lassan, majdnem ábrándosán mondta, mintha különös vonzalom fűzné a mártásokhoz, azt, hogy „szósz”, ezt a csúnya szót, ki tudja, miért, ki nem ejtette volna a száján. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.28: Műsorismertetés 5.30: Falutévé 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte Hírösszefoglaló 6.40: Reuters 6.55: Mese 7.00: Hírösszefoglaló 9.00: Napközi 9.30: Riviéra Európai tévéfilmsorozat 11.45: Üzlet délidőben 12.00: Déli harangszó 15.58: Műsorismertetés 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Kormányváró Jelentés a kabinet üléséről 16.25: Műsorajánlat 16.30: Tengeri kalandozás Angol filmsorozat Kalifornia 17.05: Körkép Kivándorlás és következményei 17.45: Palackposta 18.15: Üzlet 18.30: Parnasszus 18.50: Olimpiai arcképcsarnok, 1994 Kardcsapat, 1908-1912 19.00: Telesport 19.10: Becöfalva népe Angol rajzfilmsorozat Barbapapa Holland rajzfilmsorozat 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.15: Konzerv 16.05: Képújság 16.10: Műsorajánlat. Időjárás 16.15: Repeta - földrajzból Úton Európában Franciaország (ism.) 17.45: A nő, az ezerarcú Korényi Dalma szobrászművész 17.55: Müsorajánlat. Időjárás 18.00: A körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.45: Kriminális Bűnügyi riportfilm 19.20: Kojak Amerikai bűnügyi film Nyári őrület 20.15: Tranzit Közép-Európa világa 20.50: Sajtóklub Újságírók vitaműsora 21.35: Kék percek 21.40: Múzsa Kulturális hírműsor 22.00: Objektív Háttérműsor hírekről, eseményekről 22.30: Időjárás 22.35: Hidak Világgazdasági magazin 23.25: Labdarúgókupa-nap DUNA TV 8.00: Képes Krónika Tájékoztató műsor 14.00: Lapozó Lapszemle, friss hírek 14.15: Emlékképek - régi híradók (ism.) 14.30: A jövő öröksége Japán filmsorozat A határtalan emberi szellem (ism.) 15.30: Szeleczky Zita-sorozat Áll a bál - Magyar film 97’ 17.00: Kertgazda 17.30: Pumukli kalandjai Német-magyar filmsorozat 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Kettévált mennyezet Magyar játékfilm 105’ 20.00: Váltó Gazdasági magazin 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Rendezte: Agnes Varda - Kungfu mester Francia játékfilm 76’ 22.30: Balassi Bálint: Egy könyörgés KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.15: Műsorajánlat 8.25: Mindennapi tudomány 8.35: Civilpercek 8.40: Paragrafus 8.50: Ajánlott levél 8.55: Kulturális ajánlat 9.05: Napközben 11.05: Eszményi Viktória, Heilig Gábor és Ihász Gábor énekei 11.35: Krónika 1956-ról' 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Szent Vendel a néphagyományban 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek Raktárosa válogatja... 14.55 Szórakoztató keresgélés a 15.05 kabaréraktár polcain 15.35 21.05: Töltsön velem egy 15.55 órát! - Vitray Tamás 16.00 műsora 16.10 22.10: Jóccakát, anya! 16.20 Amerikai film 93’ 16.25 23.45: BBC-híradó 17.05 0.05: Képújság 18.00 18.30 TV II. MŰSOR 19.05 19.30 19.40 Tiborról 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Három szólamban 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Ötven éve történt 23.05: Nagy mesterek... PETŐFI 4.30: Hírek, időjárás 4.32: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.15: Zöld telefon 7.45: Sportreggel 8.00: Műsorajánlat 8.10: Rivaldafényben A Dolly Roll 8.45: Helykereső 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hű-hó... 10.00: Zene szó Ránki Júliával 10.55: Öt perc tudomány. 11.00: Hírek. Időjárás 12.00: Nótaparádé 12.50: Irodalmi emlékhelyek, anekdoták 13.00: Hírpercek 13.10: Örökzöld filmmelódiák 13.45: Időjárás-és vízállás- jelentés 14.00: Kabarécsütörtök Közben: 15.00: Hírek 16.58: Útközben 17.00: Hírpercek 17.10: Mágnes 18.00: Észkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Zenés színházi sikerek 20.00: Petőfi-kabaré 21.00: Hírpercek 21.15: Boldog születésnapot! Az ünnepelt: Kovács Kati 21.45: Jazzlista 22.15: Sok hű-hó... 23.00: Hírek. Időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Ötven éve történt 0.15: Éjszaka SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMET. Katona József Színház: este 7 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Nyilvános főpróba. Ciróka bábszínház (Katona J. u. 4.): délután 2 órakor: MÜNCHHAUSEN BÁRÓ HIHETETLEN KALANDJAI. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: VÉGVESZÉLYBEN. Színes, amerikai akciófilm. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: MR. JONES. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: VILÁGOK ARCA. Színes, amerikai film.