Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-06 / 235. szám

1994. október 6., csütörtök Sport 13 Iskolajáték Baján Nyolc közé jutás a tét • Karsai Ferenc edző Harczi Zsoltnak ad utasítást. A tanácsaira pénteken is szükség lesz. Az utóbbi fordulókban kivá­lóan szerepelt a Bajai TK-ELMA NB I-es női kosár­labda-csapata. A lányok iskola­játékkal egybekötött bemutató­kat tartottak, gólarányt javítot­tak, s elsősorban a közönségnek játszottak. A TFSE elleni mér­kőzés viszont nehezebbnek ígérkezett. A bajaiak megille- tődve léptek pályára, túlságosan tisztelve a nemrég még A-cso- portos ellenfelüket. Támadás­ban veszélytelenek voltak, lab­dákat ajándékoztak a fővárosi­aknak. s a védelem sem állt fel­adata magaslatán. Halmos Ist­ván edző már a 3. percben időt kért, megpróbálta felrázni a Kalocsa, 400 néző. Vezette: Bába (Kormányos, Nagy). Kalocsa: Szép- Iván, Aradi, Paletta, Farkas (Fekete), Már­ton, Evanics, Miskolczi, Bol- vári, István, Sallai (Mácsai). Edző: Molnár Ferenc. Kiállítva: Miskolci a 16. percben reklamálásért. 49. perc: Egy jó beadást kö­vetően Gyimesi közelről fejelt a hálóba 0-1. 90. perc: Molnár kiugrott és a hosszú sarokba lőtt. 0-2. A hazai kiállítás meghatá­rozta a mérkőzés alakulását, mivel a szinte végig 10 ember­rel játszó Kalocsa nem tudta sa­ját játékát produkálni, s a ruti­nos NB Il-es ellenfél ezt ki­használta. Kitűnt: Aradi, Paletta, Eva­Egyedi vállalkozásba fogott Kecskemét műszaki főiskolája. Kétfogásos menüt tálalt a sport- rajongóknak. Az első fogás utolsó falatját kedden nyelték le, míg a másodikat a jövő héten fogyasztják. Az első fogás nem más, mint a XXV. Műszaki Fő­iskolai Sportnapok. A csoportmérkőzéseken a he­lyi hallgatók becsülettel küzdöt­tek, többnyire mégis alulmarad­tak. Elsőként a kosarasok pró­báltak szerencsét, de a paksi Vöröst nem tudták tartani. Az eredmény 41-70 - Vörös 55 pontot dobott! -, a GAMF ezzel nyolcadik. Ugyanakkor a kézi- labdások is betliztek. A csapat hatodikként végzett. A tompái sportegyesület fut­ballcsapata és a vajdasági, Pa- lics melletti Suplyák község Pescsara egyesületének labda­rúgói baráti találkozóra jöttek össze a minap. Ennek keretében barátságos mérkőzést is tartot­tak, melyet a vendégek nyertek 4—2-re. A találkozót a Tompán működő Karaván Bt. szervezte, amely fő támogatója a helyi sportegyesületnek. A suplyákiak kora délután lépték át a határt. A községhá­zán megtartott ismerkedés után ellátogattak a Karaván Bt. üze­megszeppent lányokat. A rövid pihenő után élvezet volt nézni a hazaiak játékát. A védelem fel­javult, támadásban a kirgiz lé­giós dobta a kosarakat. Illés szintén a lehető legjobb pillana­tokban szerezte pontjait. A baja­iak megállíthatatlanok voltak, a TFSE gárdájának csipetnyi esélyt sem adtak a győzelmre. Az viszont gondot okozott, hogy Vaher viszonylag gondta­lanul dobhatott. Ezért a lelátóról hatalmas luxusnak tűnt, hogy Barna Kriszta, aki az előző mérkőzésen kiemelkedő telje­sítményt nyújtott, most csak a kispadot koptatta. Lőrinczi Csaba nics, illetve Krecska, Frick, Szántó, Tóth. KISKŐRÖSI FC- KISPEST HONVÉD 0-6 (0-3) Kiskőrös, 600 néző. Vezette: Bacs J. Kiskőrös: Békési- Laczina, Gubucz, Tóth, Beregszászi, Agócs, Pecznyik, Szauer, Szűcs (Lengyel), Miskovicz, Radu- lescu (Szabó P.). Edző: Szlovák László. Gólszerzők: Kovács K. 3, Hamar 2, Illés. Kitűnt: Gubucz, Szauer, Miskovicz, illetve Csehi T., Kovács K., Hamar, Mátyás. Kiállítva: Beregszászi, il­letve Stefanov. Három perc alatt két szép fe­jesgóllal vezetést szerzett a Kispest Honvéd, utána iskolajá­ték következett, amelyben még négy gól esett. A többi mérkőzésen viszont nyertek. Először a labdarúgók vitézkedtek a vizes talajon, s a 7.-ek lettek. Az asztalitenisze­zők pedig az ötödikek. Miköz­ben a ping-pongosok győztek, győztek a sakkozók is, így har­madik helyen értek célba. Ez a GAMF egyetlen serleget érő tel­jesítménye. Az első fogásban nem a le- gízletesebb falatokat nyelték le a házigazdák, a főszakácsot vi­szont kitüntették. Vasvári Ká­roly, az iskola testnevelő tanára Gallov Rezsőtől, az OTSH el­nökétől A magyar sportért ki­tüntetést vehette át. A „főzőcs­két” pedig tovább folytatja. Meronka Péter mébe, majd jött a meccs. Ezt követően fehér asztal mellett folytatták a barátkozást. A találkozóról így vélekedett a Pescsara elnöke: - Baráti kap­csolat első lépése ez. Remélem és hiszem, hogy több közös sportrendezvény fogja majd kö­vetni ezt. Ha jobban megismer­jük egymást, a sporton kívül üz­leti kapcsolat is kialakulhat a két település között. Mindjárt meg is hívta a tompái focistákat és támogatóikat egy októberi viszontlátogatásra és visszavá­góra. K.B. Ezekben a napokban nagy­üzem van az asztalitenisz spor­tágban. Egymást váltogatják az események, a különböző nem­zetközi kupákban, s folynak a hazai bajnokság küzdelmei is. A kiskunfélegyházi Credo AC csapata az elmúlt hétvégén Szuper Liga mérkőzésen fo­gadta a cseh bajnokság élcsapa­tait. Az Ostravát 8:2 arányban legyőzték, s a bajnok Frydek Mistek ellen 5:5-ös döntetlent ért el a magyar bajknokcsapat. Pihenésre nincs idő, mivel a hé­ten pénteken már sor kerül a cseh bajnokcsapat elleni vissza­vágóra, ezúttal a Bajnokcsapa­tok Európa Kupája keretében a csehországi Frydek Mistekben.- Hogyan értékeli az elmúlt heti Szuper Liga fordulót és mit vár a BEK mérkőzéstől Kalász Kázmér, a Creo AC szakosztály igazgatója?- Mint már korábban is jelez­tem, az idén másodízben meg­rendezésre kerülő Szuper Liga Csütörtökön 18 órakor a dr. Posta Sándor sportcsarnokban NB I. B-csoportos férfi kosár­labda-mérkőzésen a Honvéd Bajai SE-TK a Budafok együt­tesét fogadja. Pump Gábor edző elmondása szerint az ellenfél nem rossz csapat, de legyőz­Az országos serdülő B egyéni bajnokságon két héttel ezelőtt elért ragyogó eredményei után a Kiskunhalasi Atlétikai és Triat- lon Egyesület fiatal atlétái újabb sikereket könyvelhetnek el. Az ugyancsak serdülő B korcsopor­túak részvételével a Népstadi­onban megrendezett országos csapatbajnokságon egyetlenek voltak a megyéből, akik dobo­gós helyen végeztek. A ver­senyszám a magasugrás volt, melyben a halasi lányok brillí­roztak, ezüstérmet szereztek. Másik két ügyességi számban mezőnye rendkívül megerősö­dött. Hét vagy nyolc csapat szinte azonos játékerőt képvisel és a mérkőzéseken bármelyik győzhet. Az eddig játszott talál­kozók is ezt igazolják. A cseh asztalitenisz sportág az elmúlt évtizedekben Európa élvonalába tartozott, számos vi­lág- illetve Európa-klasszis ver­senyzővel rendelkezett. A hét­végén lejátszott mérkőzések is mutatják ezt, mert mindkét el­lenfelünk kiegyensúlyozott já­tékerőt képviselt. Ennek elle­nére a Frydek Mistek elleni eredmény, s főleg a csapatunk játéka miatt csalódott vagyok. Néhány versenyzőnk idegileg nem tudott felnőni a feladathoz, ennek következtében döntő pontoknál megremegett a ke­zük. Somosi például a harmadik játszmában már 14:7-re veze­tett, majd innen 21:15-re elvesz­tette a mérkőzését Stefanek el­len. Hasonló megingás a másik három versenyzőnél is tapasz­hető. Továbbra is a védeke­zésre, valamint a letámadásra fektetik a hangsúlyt. Hazai pá­lyán csak a győzelem az elfo­gadható eredmény, az esetleges kudarcnak komoly következ­ményei lehetnek. A figyelmet­lenséget és a fegyelmezetlensé­indított csapatuk közül a ge- relyhajítók tizenöt válogatott közül a hatodik helyet szerezték meg. Súlylökő együttesük ti­zennyolcból a hetedik lett. Edzőjük, Siha János rendkívül elégedett a teljesítményükkel:- A lányok kimagasló szerep­lése által az utóbbi évek leg­eredményesebb serdülő csapat- bajnokságának mondhatjuk az ideit. Hozzá kell még tennem, hogy magasugrásban hajszálon múlott a magyar bajnoki cím el­érése, ugyanis a győztes Debre­ceni Sportiskolának 148,50, a talható volt. Ami viszont biz­tató, az ellenfél 5:l-es vezetése után is fel tudtunk állni a padló­ról és kiharcoltuk a döntetlent. Nincs időnk az elvesztett pon­tok miatt keseregni, mert előre kell néznünk, hiszen pénteken ismét asztalhoz kell állnunk a cseh bajnok ellen és ez alaka­lommal idegenben. A BEK a legnagyobb kupa­sorozat, amelyben minden or­szágból a bajnokcsapat vesz részt. Mi az elmúlt évben az ed­digi legnagyobb sikerünket ér­tük el azzal, hogy harmadik he­lyen végeztünk. Ezt a teljesít­ményt szeretnénk most is meg­ismételni, ennek érdekében pe­dig győznünk kell. Sajnos, az előjelek nem a leg­jobbak, ugyanis Harczinak ge­rincfájdalmai vannak és ezért a keddi edzést kénytelen volt ki­hagyni. Ennek ellenére bízom abban, hogy játékosaim felnő­nek a feladathoz és akkor a si­ker nem maradhat el. get azonnal büntetni fogják, ugyanis vannak játékósok, akik eldönthetik a mérkőzések sor­sát, s úgy gondolják, hogy ez­után mindent megengedhetnek maguknak. Bár tehetséges kosa­rasok vannak a keretben, ez a katonacsapat még nem csapat. mieinknek 148,25 m magasság volt az átlaguk. Gerelyhajítóink 28,08 m átlagot produkáltak, ami önmagában sem rossz, de lehetett volna még jobb is. Az időrend szerint ugyanis azonnal a magasugrás után következett, amelyből több csapattag is pi­henés nélkül kellett, hogy be­kapcsolódjon. Számomra kel­lemes meglepetésként hatott a súlylökés hetedik - még pont­szerző - helyezése. Kiemelkedő eredménnyel dicsekedhet csa­paton belül Tallér Beatrix 11,18 méteres dobásával. Elismerés Az elmúlt hétvégén Budapes­ten rendezte meg az MKSZ az NB I-es kézilabda-ellenőrök to­vábbképzését és vizsgáját. Me­gyénket Kabók József képvi­selte. aki sikeres vizsgájával szerzett jogot arra, hogy az or­szág legjobb ellenőrei között működhet. A megyei szövetség főtitkára nemcsak ellenőrként, hanem NB I-es zsűrielnökként is feledatokat kap az országos szövetségtől. Elhunyt Hosszantartó, súlyos beteg­ség után 53 éves korában hétfőn elhunyt Szalontai István, a ha­lasi Medosz egykori labdarúgó kapusa. Temetése'pénteken 15 órakor lesz a kiskunhalasi római katolikus temetőben. Vereség Az első fordulót bonyolítot­ták le az első osztályú biliárd bajnokságban. A Kecskeméti Fordán Biliárd SE Szegeden játszott a MAGIC POOL-al, s 6-2-re kikapott. A csapat két győzelmét Bognár Csaba sze­rezte. Biztos benne A Forma-1-es autós gyorsa­sági világbajnoki pontverseny­ben vezető német Michael Schumacher kijelentette, 99 százalékig biztos abban, hogy az 1995-ös évben is a Benetton- Ford pilótájaként vesz részt a Grand Prix-sorozaton. v Döntöttek A Magyar Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottsága fog­lalkozott az október 1-jén a 84. percben félbeszakadt Debreceni VSC - Vasas-Ilzer NB I-es mérkőzéssel, s a következő ha­tározatot hozta: A pályán elért eredményt (0-0) törli, s a három pontot 3-0-ás gólaránnyal aVa- sas-Ilzer javára igazolja. A Debreceni VSC-t a rendbontás miatt 150 ezer forint pénzbírság befizetésére kötelezi. Lehet-e edző? A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága október 27-ei New York-i ülésén dönt arról, hogy edzősködhet-e Maradona. Arról is döntenek majd, hogy a dop­pingolás miatti 15 hónapos „kényszerpihenő” csak a játék­tól való eltiltást jelenti, vagy pedig a labdarúgással kapcsola­tos mindenféle tevékenységtől zárja el Maradonát. MA KOSÁRLABDA NB I B csoportos női mér­kőzés: TFSE-Nagykőrös, 17.45 óra. NB I B csoportos férfi mér­kőzés: Honvéd Bajai SE TK- Budafok 18 ó. LABDARÚGÁS Barátságos mérkőzés: Kun- szentmiklós-Kispest Honvéd 15.15 ó. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsa­dója a 40. hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Bundesliga I.: 1. FC Köln (13.)—Dresden (15.) 1,x 2. Dortmund (1,)—Schalke 04 (10.) 1 3. Duisburg(17.)—Freiburg (7.) x, 2 4. VFB Stuttgart (11.)—Uerdingen (12.) 1 Olasz B-osztály: 5. Andria (6.)—Como(15.) x 6. Acireale (16.)—Atalanta (12.), x, 1, 2 7. Ascoli (18.)—Cesena (4.) 1, x 8. Lecce(19.)—Cosenza(lL) x, 1 9. Lucchese (14.)-Vicenza (3.) x 10. Perugia (10.)—Palermo (13.) x, 1 11. Piacenza (8.)—Pescara (20.) x, 1 12. Salemitana (9.)—1Chievo (17.) x, I 13. Udinese(5.)—Ancona(7.) 1, x +1 mérkőzés: Bundesliga I. 14. I860 München (18.)—Bremen (2.) 2 Deák István Kupacsapatok vereségei KALOCSAI FC- BKV ELŐRE 0_2 (0-0) • Kovács K. viszi el a labdát Miskovicz és Beregszászi között. Kitüntették a „főszakácsot” Suplyáki focisták Tompán Büntetik a fegyelmezetlenséget Magasat ugrottak a halasi lányok • A versenyen ezüstérmet szerzett halasi lányok: Horváth Anita, Tallér Beatrix, Siha János edző, Trümmer Ildikó, Szalai Gabriella. (Fotó: Ferincz János)

Next

/
Oldalképek
Tartalom