Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-27 / 253. szám

12 Sport 1994. október 27., csütörtök Egy félidönyi remény Megyebeliek futása Bécstől Budapestig • A kecskeméti Gráciák és a Halas zsaruk csapata a célba érkezés után, a Hősök terén. Bécs és Budapest között 320 kilométer a távolság. Személy- gépkocsival mindössze néhány óra. Futva azonban öt napig tart, legalábbis azoknak a vállalkozó kedvű sportolóknak, akik úgy gondolták, hogy így teszik meg a távot október 19. és 23. kö­zött. Nem kis merészség ilyenre vállalkozni. Ezt csak azok tud­ják igazán, akik már futottak va­laha. Megyénkből ketten gondol­ták úgy, hogy egyéniben is célba tudnak érni Tabnjdi Jó zsefről mindenki tudja, hogy képes rá, hiszen eddig még mindig ott volt a rajtnál és a célban is. A bajai 16 éves Bakó Norbert elmondása szerint csak tanulni ment, hogy a következő években sikerüljön neki is a ha­talmas távot legyőznie. Soha ennyi csapat még nem indult a megyéből. Ezúttal Ba­járól és érkeztek, Bakó Norbi baráti köre néven. A kecskeméti tűzoltók már másodszor indul­tak, a Piarista Gimnázium diák­jai pedig negyedszer. Ebben az évben a megyei rendőrök is ki­állítottak csapatot. Eddig még soha nem indultak nők. Most sikerült a hölgyeknek is képvi­selnie megyénket Bátran és keményen küzdöttek a távok és az időjárási viszontagságok, fő­leg a nagy szél ellen. A legjobb eredményt a Halas zsaruk néven induló csapat érte el, ők az abszolút kategóriában a 88 csapat közül az 52.-ek let­tek, a rendőrök között pedig a harmadikok. Tabajdi József megnyerte a korosztályos ver­senyt. Az öt nap alatt mindenki a maximumot nyújtotta, ami tőle telhető. Jó volt beérkezni a Hő­sök terére öt kemény nap után. Abban viszont mindenkinek megegyezett a véleménye, hogy jövőre is el kell menni, s esetleg jobb eredményt elérni. UNIVER KSC-TUNGSRAM 66-74(38-35) NB I-es A-csoportos női ko- sárlabdamérkőzés: Kecske­mét, 300 néző. Vezette: Farkas Z., Bemáth. Univer: Kovács A. 12/6, Fück 2, Dubljevics 6, Iljasenko 16/3, Kosjár K. 16. Csere: Pa- sek 10, Szabóné 2, Jáger 2, Kos­jár L., Molnár E. Edző: Adamik Ferenc és ifj. Tóth Viktor. A Tungsram zónavédekezés­sel kezdett, de ezt átdobták a kecskemétiek, a 10. perc után emberfogásra tért át a vendég­csapat. Az Univer a félidő kö­A csátaljai focidrukkerek botrányos viselkedése után újabb ügy kerül a Bajai Városi Labdarúgó-szövetség terítékére. A megyei III. osztály Déli cso­portjának 11. fordulójában - 2- 1-es vendégvezetésnél - a 87. percben félbeszakadt a Csiké- ria-Tataháza mérkőzés. Ugyan­is ekkor pirosat látott maga előtt egy csikériai játékos, de mielőtt lesétált a pályáról, leköpte a já­tékvezetőt. Az érvényes sza­bályt alkalmazva a sértett azon­nal lefújta a találkozót, a fe­zepéig jól védekezett és a szü­netig tartotta a vezetést. A második játékrészben a Tungsram agresszív védekezés­sel - igaz, elég sok hiba árán - sok labdát szerzett és hamar el­húzott, sőt a félidő felén túl már 20 pont volt az előnye az ízzó­soknak. A kecskemétiek ezután egész pályás letámadással sokat ledolgoztak a hátrányból, de a biztos Tungsram-gy őzelem nem forgott veszélyben. Kitűnt: Kovács A., Ilja­senko, Kosjár K., illetve Sztoj- kovics 25, Karch 15/3, Biró 15/3. gyelmi bizottság dönt a vég­eredményről, valamint a reni­tens labdarúgó további sorsáról. A forduló további eredményei: Bácsbokod-Bátmonostor 4-3, Bácsborsódi SK-Madaras 7-2, Borota-Bácsborsódi Medosz 6- 0, Felsőszentiván-Csátalja 4-0, Rém-Csávoly 0-3, Ersekcsa- nád-Nagybaracska 4-0. A csá- volyi együttes 30 ponttal áll a tabella élén, a Bácsborsódi Me­dosz pedig rendületlenül őrzi az utolsó helyet: pont nélkül és mínusz százas gólaránnyal. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Csikérián leköpték a bírót Boronkay Péter halmozta az úszóérmeket Atlétika A Kiskunhalashoz tartozó Török erdőn rendezték meg a környék általános és középisko­láinak őszi mezei futóversenyét. Eredmények: I. krcs. 1200 m: Saiga József, és a Kertvárosi Alt. Isk. Fiúcsapata (Saiga, Vö­rös, Molnár, Nagy), 1000 m: Savanya Mónika és a Kertvá­rosi leánycsapat (Savanya, Já­szai, Solyom, Mihálovics). II. krcs. 1500 m: Pintér Attila (Fa­zekas G. utcai) és a Kertvárosi fiúcsapat (Sólya, Bálint, Haskó, Kövesi), 1200 m: Tóth Brigitta és a Kertvárosi leánycsapata (Jóth, Opóczki, Kalmár, Ko­lompár). III. krcs. 2000 m: Lekrinszki Tivadar (ÁMK) és a Kertvárosi fiúcsapat: (Rozs- nyai, Varga, Solya, Juhász), 1500 m: Nagy Éva (Alsóvárosi) és a Fazekas leánycsapata: (Trümmer, Németh, Kothencz, Zuschlag). IV. krcs. 2000 m: Tóth József (Garbai S. Szak­képző Isk.) és a Szilády Áron Református Gimn. fiúcsapata: (Szabó, Oláh, Lengyel), 1500 m: Purucski Magdolna (II. Rá­kóczi F. Mg. és Közg.) és a Szi­lády A. Ref. Gimn. leánycsa­pata: (Tallér. Farkas, Kószó), V. krcs. 2000 m: Szőke Norbert (Kereskedelmi). Csapat nem volt. 1500 m: Andi Evelin és a Szilády Á. Gimn. leánycsapata: (Andi, Kovács, Opauszki). Az iskolák közötti versenyt a Kertvárosi iskola nyerte. 4* Birkózás Nyolcadik alkalommal került sor Kunszentmiklóson a Konti József kötöttfogású diák A és B korcsoportos emlékversenyre. A megyebeliek eredményei, A. krcs: 28 kg: 2. Németh (KSC), 3. B. Szabó (Kiskunfélegy­háza), 30 kg: 2. Csenki (Kis­kunfélegyháza), 3. Molnár (Bo­csa), 32 kg: 2. Zsikla (STE), 35 kg: 1. Kárász R. (Bócsa), 3. Varjasi (STE), 38 kg: 1. Gubu A. (STE), 2. Tóth (Bocsa), 41 kg: I Jenei Sz. (Kiskunhalas), 2. Tóth (Kiskunfélegyháza), 45 kg: 3. Kovács (Bocsa), 50 kg: 3. Kovács (Kiskunhalas), 55 kg: 1. Jeges N. 2. Csorna (mindkettő Kiskunhalas), 3. Kocsis (Kalo­csa), 60 kg: 1. Horváth G. (Kis­kunhalas), 2. Forgó (Kunszent- miklós), 66 kg: 1. Janovics Z. (Kunszentmiklós), 2. Kiss, 3. Kárpáti (mindkettő Kiskunha­las). B. krcs 33 kg: 1. Farkas F. (Kunszentmárton), 2. Posta (Helvécia), 37 kg: 1. Benkő A. (Bócsa), 2. Törteli (KSC), 3. Benkő L. (Bócsa), 41 kg: 2. Nagy (Kunszentmárton), 3. Kachstadter (Kalocsa), 45 kg: 2. Gaál (Bócsa), 50 kg: 1. Rom­sics (Kalocsa), 2. Bárány (Kis­kunfélegyháza), 3. Terbe (KSC), 55 kg: 2. Romsics (Ka­locsa), 60 kg: 1. Schmél A. (KSC), 2. Kálóczi (Kalocsa), 66 kg: 1. Bánó Cs. (KSC), 2. Va­dászi, 3. Gyenizse (mindkettő Kiskunhalas), 73 kg: 1. Haskó T. (KSC), + 73 kg: 1. Szabó I. (KSC), 2. Gombár (Kunszent­miklós), 3. Sári (Kiskunhalas). A pontverseny győztese: 1. Kiskunhalas, 2. Dorog, 3. KSC, 4. Kunszentmiklós. NB Il-es csapatbajnokság: Szigethalom-KSE KAGE Rt 21:19. Gy: Sebestyén, Vadász, Hamzók, Juhász, Szuda. Kézilabda A Kiskőrösi KC leány kézi­labdacsapata benevezett az Or­szágos Serdülő Kupa 1994/95. évi küzdelmeibe. Az együttese­ket két csoportra osztották, a körösiek a Keleti csoportba ke­rültek, az Óbudai Goldberger- rel, a Kisvárdával, a Mátészal­kával és a Postás SE-vel. A kis­kőrösiek hétvégén első mérkő­zésükön 27-22-re győztek a Mátészalka ellen. Ld: Andrási N 17 góllal. r Kiskunhalason a Kötönyi úton rendezték meg a felnőtt férfiak negyven kilométeres távját. Kovács Attila (Kecske­mét) 69 perc alatt érkezett a célba. 2. Kovács, 3. Nagy (mindkettő Kkhalas). A fiúknál a 20 km-es távon: 1. Gádonyi S. (Alsóváros), 2. Szöllősy (Kert­városi), 3. Gyenizse (Alsóvá­rosi). A hétvégén Kecskeméten a Szabadidőközpontban az „új pá­lyán” rendezte a Kecskeméti BMX Street, a görkorcsolya magyar bajnokságot, valamint az I. Grand Prix-sorozat 100 ezer forint összdíjazású BMX talajversenyét. Látványos, nagyszerű gya­korlatokat mutatott be a főver­senyre meghívott 12 versenyző. A street- és a görkorcsolya-baj­nokság kemény küzdelmeiben gyakran feltűnt a show, a szóra­koztatás. I. Nervus Kupa végeredmé­nye: 1. Szilágyi Márton (Marina Vitapress Kmét.), 2. Nagy (Sepsiker Kmét.), 3. Körösi (Pemü-Pum Kmét.). Kosárlabda Megyei férfibajnokság: Du­naholding-Kiskunfélegyháza II. 106-83, Kapóka Filtermat Nagykőrös-GAMF 83-87, Buj­dosó Tanya-Petőfi Nyomda 94—71, Motorcentrum KC- Kunszentmiklós 86-65, Kkf­Kerékpár háza Öregfiúk Kertészeti T. 66-75, Edu Show Bt Tisza^ kécske 86-40, Kkhalasi SC Kerekegyháza SE 73 59, Kis­kőrös SC-Univer KSE 60 79. Pest megyei I. osztályú baj­nokság: Nagykőrös Bugyi 0-1 (0-0). Megszakadt a Nagykőrös egyéves hazai veretlenségi so rozata. Megyei III. osztály, Nyugati csoport: Dunaszentbenedek Újtelek 3-2, Harta II. Fájsz II 2-2, Homokmégy -Ordas I 1, Öregcsertő-Géderlak 0-2. Fok tő-Miske 1-1. Kalocsán rendezték meg Bács-Kiskun megye hat város csapatainak serdülő tornáját Végeredmény: 1. Kiskunfél egyháza, 2. Kiskunhalas, 3. Kecskemét, 4. Kalocsa, 5. Baja, 6. Kunszentmiklós. A hétvégén a Budapesti Mozgássérült Sportszövetség által rendezett nyílt Budapest bajnokságon a BVSC uszodá­ban 13 éves Boronkay Péter, a Kecskeméti Villanó Fókák sportolója 50 m gyors, 50 m mell, 50 m háton aranvyérmet, pillangóban pedig ezüstérmet szerzett. A végtaghiányos gye rekek váltójában is egy ezüst érmet a 4x50 m gyorsban, 4x50 vegyesváltóban pedig bronzérmet nyert. Családi úszóversenyt rendez tek a bajai sportuszodában. Eredmények, egy szülő + egy gyermek: 1. Paksi László és fia, László, 2. Thuránszky Béla és Balázs, 3. Vértessy Lászlóné és Zsuzsanna. Egy szülő + két gyermek: 1. Paksi László, Ló­ránt, László 2. Faldum Gábor, Kitti, Fanni. Két szülő + egy gyermek: 1. Vértessy család (László, Lászlóné, Zsuzsanna), 2. Paksi család (László, Lász Ióné, László) 3. Faldum család (Gábor, Gáborné, Fanni). Két szülő + két gyermek: 1. Paksi család, 2. Faldum család. Há­romgenerációs váltó (nagy mama, szülő, unoka): 1 Mo rócza család. A versenyt v Fre iba Kft. és Bartos Margó, egy kori bajai úszó támogatta. 1 Halas Kupa elnevezéssel ötödik alkalommal rendezték meg a Vasutas Művelődési Ház és a Városi Sakkszövetség megei villámversenyét. Az ősz szecsapást kilencfordulós, svájci rendszerű schnell ver senyként használták a helyezé sek eldöntésére A mesterjelöl tek csoportban a győzelmet :: kiskunhalasi Szécsényi Mihály szerezte meg 7,5 ponttal, 3. ifj. Soós (Kkhalas) 6,5 ponttal. Az amatőrök versenyében első Hol- lósi István, második Fehér, harmadik Ackermann (vala­mennyi halasi) lett. A tizen­nyolc év alattiak között 2. ifj. Csernovics (Kkhalas), 3. Ko­vács (Kmét.). A nők mezőnyé­ben: 1. Fekete Noémi, 2. Papp, 3. Tóth (valamennyi Kkhalas). Különdíjat a legidősebb részt­vevő, a kecskeméti Bense Jó­zsef, és a legfiatalabb induló ha­lasi nyolcesztendős Tóth Lili kapta. Teke NB H-es férfimérkőzés: Szanki Olajbányász Balatonlel- lei Fehérvíz 6:2 (2948-2877). Pontszerzők: Kormányos 467, Tóth 504, Mozsár 487, Tama 490, dr. Mihala 477, Orosz 523. NB III-as férfimérkőzések: Szegvár Kecskeméti MÁV 3:5, Földeák-Kecskeméti KÖBÁL 6:2. Kiszombor Szánk 1:7. Tömegsport A Kecskeméti ÉDOSZ Kini­zsi egyesület az iskolások ré­szére meghirdetett „Őszi erdő” túráján százan vettek részt. A nem éppen barátságos idő elle­nére a Nyíri Úti, a Halasi Úti, a Béke téri, a Homoki Nagy Ist­ván, valamint a Magyar Ilona Általános Iskolák tanulói, pe­dagógusai nem ijedtek meg a hűvös időtől, s mintegy 5 km-es gyalogtúrával érték el a célt, a Szulyovszky-erdészházat. Vál­tozatos sportjátékokban, vetél­kedőkben, növény- és termé­szetismeretben, kötélhúzásban mérték össze erejüket, tudásu­kat. Vízilabda Országos ifjúsági II. osztá­lyú bajnokság: KVSC-KSI 10-10. KVSC: Kánya- Nagy Z. 3, Széplaki, Páré 2, Varga A., Bende 2, Erdős 3. Horváth A., Borbély. Edző: Simon Balázs. Az utolsó negyedben 3 gólos hátrányból egyenlített a Kecs kentét Középiskolás vívó csapat- bajnokság. Tizenhat csapat részvételével rendezték a kör­zeti középiskolás Cs B-t Szol­nokon. A kecskeméti Versenyzők eredményei. Férfi párbajtőr: 1. Kecskeméti TE (Hegedűs, Horváth, Kosa). Férfi tőrben: 2. KTE, 3. Kméti Református Gimn. Kard: 3. Református G. Sakk-csodagyerek csúcsa Újabb világrekordot ért el a londoni illetőségű angol sakk-csodagyerek, a 10 éves Luke McShane. Mostantól ő a legfiatalabb fiú, aki jegyzett versenyen legyőzött egy nem­zetközi mestert. A London egyik külvárosá­ban, Richmond Hillben zajló versenyen Luke McShane ezt a sikert Klaus Berg 34 éves dán nemzetközi mester ellenében érte el, ötórás játszmában. Berg a nyolcadik a dán ranglistán. Luke McShane januárban lesz 11 éves. - Más nemzetközi mestereket már legyőztem „snellben”, de ez az első ilyen győzelmem komoly versenyen. Természetesen jól jött a győze­lem, de nem hiszem, hogy meg­nyerném a versenyt, sőt, lehet, hogy utolsó leszek - mondta a kisfiú. Négy kosaras elköszönt • A búcsúzók balról jobbra: Csorvásiné Farkas Anna, Zsolnay Gyöngyi, Iványi Dalma és Kosa Nóra. Vasárnap délután Kecskemé­ten a városi sportcsarnokban az Univer KSC-MTK NB I.-es női kosárlabda-mérkőzés előtt ün­nepélyes keretek között búcsúz­tatták el a Kecskemétről eltávo­zott négy játékost, akik az el­múlt néhány évben meghatáro­zói voltak a csapatnak. Király József, a KSC ügyve­zető elnöke köszöntötte Farkas Annát, Zsolnay Gyöngyit, Ivá­nyi Dalmát, Kosa Nórát, s át­adta nekik a klub ajándékát. Csorvásiné Farkas Anna: 13 éves korában került Kecs­kemétre a Komárom melletti Ászár községből. Talán soha nem lett volna belőle válogatott sportoló, ha a győri strandon meg nem akad a szeme az ott edzőtáborozó kecskeméti sport­vezetőknek. Farkas Anna az ál­talános iskolát már Kecskemé­ten fejezte be, majd a Bá­nyai-gimnáziumban érettségi­zett. Összesen 240 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Nyáron lejárt a szerződése, s ő, aki korábban számtalan nagy­csapat megkeresését és külföldi szerződést is visszautasított, most igent mondott a Szarvas hívására. Zsolnay Gyöngyi: Szülei mindketten kosárlabdázók vol­tak, s szinte a pályán nőtt fel. Ennek köszönheti különleges fizikai képzettségét, gyorsasá­gát, állóképességét. Az ifjúsági válogatott tagjaként az EB-n 4. és 7. helyezett csapat tagja volt, majd a felnőtteknél is bemutat­kozott, s jelenleg is tagja a vá­logatott keretnek. Érettségi után Pécsett folytatja tanulmányait, s így a PVSK kosárlabdázója lett. Iványi Dalma: Családja Kis­kunfélegyházáról került Mező- berénybe, ahol szülei testneve­lők, s kosárlabdaedzők. Közép- iskolásként került a Bo- lyai-gimnáziumba, ahol az is­kola színeiben hatszor lett or­szágos bajnok. A kadett és ifjú­sági válogatottban 52 alkalom­mal szerepelt, s csapatkapitánya volt az idei EB bronzérmes ifjú­sági válogatottnak. O is az érettségi után került Pécsre egyetemre és a PVSK-hoz. Tagja a válogatott keretnek. Kosa Nóra: Az Univer KSC NB I-es csapatában Iványi mel­lett irányító szerepkörben szer­zett érdemeket. Tagja volt a Bo- lyai-gimnázium bajnokcsapatá­nak s az ifjúsági válogatottban is szerepelt. Főiskolai felvétele után a TFSE játékosa lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom