Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-27 / 253. szám

3 Félegyháza kéri az iskolapénzt? Az F-kategóriába sorolt pert nyert pedagógusok részére kifi­zetett 11 millió 580 ezer forint visszaigénylését fontolgatja a félegyházi önkormányzat. Az ötlet Osztopáni Mihály képvise­lőtől származik, s javaslatát a képviselő-testület két bizottsága j is támogatja. így valószínűleg a pedagógusoknak kifizetett több mint 11 millió forint megtéríté­sét kéri majd a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól Kiskunfélegyháza. Rendkívüli ülés Kunszentmiklóson Rendkívüli ülést tart ma a kunszentmiklósi önkormányzat képviselő-testülete. A képvise­lők többek között döntenek a város 1994-es költségvetésének módosításáról és az új, világi gimnázium támogatásáról. Gázlánggyújtás Imrehegyen Imrehegyen, a posta előtti parkolóban október 28-án, pén­teken 11 órakor Chikán Tibor, a Dégáz Rt. kecskeméti üzem­igazgatója meggyűjtja a gáz­lángot, s ezzel a község bekap­csolódik a vezetékes energiael­látásba. Hogy miként jutott el eddig ez a kistelepülés, arról Takács Jánosné szól, majd az ünnepi köszöntőt dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke mondja. Betörések Tasson Hívatlan vendég járt október 19-én hajnalban a tassi üdülőte­lepen. Az ismeretlen tettes ajtó­betörés módszerével hatolt be több hétvégi házba. A rendőr­ség az ügyben nyomozást indí­tott. Támogatás a munkanélkülieknek Hat hónapig bérleti díj nélkül használhatják a Kunszentmik­lósi Munkanélküliek Érdekvé­delmi Egyesületének tagjai azt a műhelyt, melyet legutóbbi ülésén a helyi képviselő-testü­let rendelkezésükre bocsátott. Az egyesület munkanélkülieket foglalkoztató fafeldolgozó tí­zemet szeretne létesíteni a te­lephelyen. Érdekképviselet Jánoshalmán nem lesz ki­sebbségi önkormányzat, bár a városban jelentős, hétszáz főre becsült a cigányság létszáma. Az érdekeltek próbálkoztak is életre hívni egy ilyen kezdemé­nyezést, azonban a jogszabály­ban megjelölt határidőig nem került kérelem a jegyző aszta­lára. A helyi érdekképviseleti vezetők nem találták elég haté­konynak ezt a módot befolyá­suk érvényesítésére. Helyette inkább képviseltetni kívánják magukat a létrejövő helybéli önkormányzatban. KÖZÉLETI HÍREK • Október 21-én megalakult az Izsáki Választási Szövetség. Célja, hogy az önkormányzati választásra képviselőket jelöl­jön. Az összejövetelek idő­pontja: péntekenként 19 órakor az izsáki Kolon Hotelben. • Tabajdi Csaba, a 10-es számú választási körzet ország- gyűlési képviselője fogadóórát tart titkára által október 27-én, 16-18 óra között a Bácsszent- györgyi Polgármesteri Hivatal­ban. 1994. október 27., csütörtök Megyei körkép SÜRGŐSSÉGGEL TÁRGYALTA A TESTÜLET Lesz-e műveseállomás Baján? • A kórház épületegyüttesében az új müveseállomásnak is lenne hely. Évek óta folytat tárgyaláso­kat a városvezetés és a bajai kórház orvos igazgatója egy műveseállomás létrehozásáról. Ezzel kapcsolatban több cég és vállalkozó ajánlatát hallgatták meg, de érdemi döntés egészen a legutóbbi képviselő-testületi ülésig nem született. Éber András polgármester be­számolót készített a kórház pszi­chiátriai épületének hasznosítá­sáról, és sürgősséggel kérte napi­rendre vételét. Ha a testület kö­vetkező ülésén úgy dönt, hogy elfogadja az NMC amerikai­magyar vegyes vállalat ajánlatát, egycsapásra megoldódik az évek óta kihasználatlan épület hasz­nosítása, és sikerül kielégíteni azt a sürgető igényt, amely a kör­nyéken élő vesebetegek gyógyí­tását jelentené. (Ez a cég köt egyébként ellátási szerződést a kecskeméti megyei kórház mű- veserészlegének működtetésére és fejlesztésére is.) Dr. Vajtai István, jelenlegi orvos igazgató és a polgármes­ter tárgyalt az amerikai céggel, és úgy tűnik, a tárgyalássorozat megegyezéssel zárul. így jelen­legi állapotában már a testület elé kerülhetett az a határozati javaslat, amely elfogadja a je­lenleg üresen álló épület hasz­nosítására kidolgozott koncep­ciót. E szerint, az NMC Dialy­sis Szolgáltató Kft. és az EMEL Kft. együttesen 30 évre bérleti- díj-mentesen igénybe veszi a kórház volt pszichiátriai épüle­tét, és ott 10 kezelőegységes di­alízisállomást és nefrológiai osztályt hoz létre. Ugyanakkor kialakít egy 25 lakrészes, szoci­ális és egészségügyi gondozást nyújtó részleget is. A vállalt te­vékenység mellett, 30 év eltel­tével, az épületet felújított és karbantartott állapotában szol­gáltatja majd vissza a bajai kór­háznak. A képviselő-testület úgy dön­tött, hogy megbízza a polgár- mestert: készítsen elő a novem­beri ülésre az NMC Kft.-vel és az EMEL Kft.-vel történő e- gyeztetést követően egy há­romoldalú megállapodáscso­magot, és terjessze azt Baja vá­ros képviselő-testülete és bi­zottságai elé. Rab Rita Tovább tart a nyomozás Megváltozott az eltűnt sze­mélyek utáni kutatás korábban harmincnapos határideje. Az új rendelkezés természetesen a Bács-Kiskun megyei rendőrsé­get is érinti, ahonnét az ORFK-nak több ízben jelezték: a gyakorlatban kevésnek bizo­nyult a 30 nap, hosszabb határ­idő lenne szükség az érdemi ügyintézésre. Most a kormány rendeletben szabályozta, hogy az eltűnt személyek utáni nyo­mozás 30 napról 90 napra emelkedjen. Az érdemi határo­zatot az ilyen ügyekben a rend­őröknek csak az eljárás megin­dítását követő 90 napon belül kell meghozniuk, és értesíteni a hozzátartozókat. Kitüntető díjak adományozása Bács-Kiskun megye közgyű­lése rendeletet alkotott kitün­tető díjak alapításáról és ado­mányozásáról. Valamennyi díj­ra javaslattételi lehetőséget biz­tosított a megyében lévő tele­pülési önkormányzatok képvi­selő-testületének. A bajai ön- kormányzat képviselő-testülete hat személyt javasolt a díjakra, köztük dr. Richnovszky Andort - posztumusz - az ifjúság ne­veléséért. Nagykörös fizeti a gázt? Benzinkút helyett liget A naavlcnrÖQÍ oá7nrnaramhr»7 síilcpf arra alannzzák a rspmrvipk ^^ A nagykőrösi gázprogramhoz annak idején csatlakozott Cse- mő, illetve Kocsér is. A korábbi testületi döntés értelmében Kő­rös 800 köbméter gázmennyisé­get biztosít Kocsémak, s ugyan­ennyit Csemőnek is az óránként 20 ezer kömbéteres kapacitású vezeték terhére. A beruházás 63 milliós költ­ségéből a két településre kü- lön-külön 5 millió 120 ezer forint jutott. A legutóbbi testületi ülé­sen a képviselők ezzel kapcso­latban a két község kérését vitat­ták meg. Kocsér ugyanis azt sze­retné, ha ötéves részletfizetési kedvezményt kaphatna, Csemő pedig egyszerűen azt szeretné, ha Nagykőrös eltekintene a hozzá­járulás megfizettetésétől. Kéré­süket arra alapozzák a csemőiek hogy a Dél-Pest Megyei Mező- gazdasági Rt. jogelődje, a Ceg­lédi Állami Tangazdaság 1985 és 87 között térítésmentesen bizto­sított gázt Nagykőrösnek. A képviselők nem tanúsítottak megértést a két kérés iránt, mivel még a részletfizetési kedvez­mény is milliós kárt okozna a vá­rosnak. Megoldásként Huszár Kálmán képviselő azt javasolta, hogy részletfizetési kedvez­ményt csak azzal a'feltétellel ad­janak, ha a kamatot is megfizetik. Ehhez még a Vadas utcára jutó költségek felét is át kell vállal­niuk, viszont az 1994-re eső egymilliós részletet a testület következő évi törlesztésre ha­lasztotta. B. J. Kenyérminőség és irodalom Összesen huszonegy fiatal diplomás szakember vehette át kedden a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány pályázat­tal elnyerhető pénzügyi támoga­tását. Az alapítvány 1987-ben jött létre azzal a céllal, hogy anyagi támogatást nyújtson a megyében élő és dolgozó fiatal szakemberek tudományos mun­kájához. A pályázatot 3 kategó­riában hirdették meg, s az idén összesen 475 ezer forintot osz­tottak szét. A kilenctagú alapít­ványi kuratóriumnak a pálya­művek elbírálásakor igen széles tájékozottságra volt szüksége, hiszen a tömegkommunikáció­elmélettől kezdve a kenyérmi­nőség vizsgálatáig egy sor té­mában születtek dolgozatok. R.J. A kecskeméti lakossági fó­rumon a város általános rende­zési tervének módosítása volt a téma kedden. A ritkán tapasz­talható érdeklődés részben a ka­tolikus plébánia, és a Jehova ta­núi gyülekezet imaháza elhe­lyezésének szólt, de legalább ekkora vitát váltott ki a Kuruc téri területrendezés kérdése is. A tervek szerint a csomópont rendezése együtt járna egy újabb benzinkút megépítésével is ezen a helyen. Mint azt az is­mertetőből a polgárok megtud­hatták, a szakhatósági egyezte­tés során környezetvédelmi ki­fogások merültek fel a benzin- kúttal kapcsolatban. A megyei tisztiorvosi szolgálat és az Alsó-Tisza-vidéki környezet­védelmi hatóság nem támogatta a javaslatot. A rendezési tervben egyéb­ként zöldterületnek szánták a szóban forgó területet. A polgá­rok hozzászólásaiból kiderült, hogy a tér és környéke jelen pil­lanatban szeméttelepre hasonlít inkább, mint zöldterületre. A közeli KGST-piacra igyekvők itt parkolnak hétvégéken, éjsza­kánként pedig nem igazán biz­tonságos a terület. Néhányan arra is rákérdez­tek, hogy vajon miért van szük­ség újabb benzinkútra a város­ban, s miért éppen az amúgy is egyre kisebb területre zsugo­rodó zöldfelület rovására? A közelben lakók véleménye sze­rint a területet mindenképpen rendezni kell, de ha egy mód van rá, ne benzinkút, hanem park legyen ott. Zárszámadás Félegyházán A műveserészleg bérbeadá­sának feltételeiről is dönt ma a félegyházi képviselő-testület. Információink szerint a három jelentkező cég közül a Kecske­méten is nyertes NMC Dialízis Szolgáltató Központ ajánlata tűnik a legkedvezőbbnek. A 13 órakor kezdődő testületi ülés napirendjén szerepel a költség- vetési rendelet módosítása, a Fi­lantróp vállalat átalakulása, az ifjúsági sporttelep üzemeltetési szerződése és az üres önkor­mányzati bérlakások sorsa is. Tűzoltóautó a szponzorok adományaiból V állalkozásfejlesztés a Felső-Kiskunságban A Bács-Kiskun Megyei Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvány is csatlakozott a 11 település ál­tal az idén megalakított Felső- Kiskunsági Kistérségi Szövet­séghez. A regionális szövetség a hagyományokon alapuló ösz- szetartozás és a térségi szem­lélet erősítését tűzte ki cé­lul. Ezzel összhangban végzi a Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány kunszentmiklósi regioná­lis központja a kis- és közép- vállalkozások működését segítő tevékenységét. Az iroda ingye­nes szaktanácsadással, speciá­lis tanfolyamokkal, információs adatbázissal áll a vállalkozók segítségére. Tájékoztatást ad különböző kedvezményes hite­lekről, befektetési lehetőségek­ről, valamint kedvezményes be­ruházási hitelakcióval (25 szá­zalékos kamat) támogatja a kezdő vállalkozókat. Ugyanak­kor koordinálják az agrár- és tu­risztikai fejlesztési programokat is. A Phare-pályázat keretében átfogó mezőgazdasági, terme­lési, feldolgozási és értékesítési hálózat kiépítését kezdik meg rövidesen. Komoly lehetősége­ket látnak a falusi turizmus fej­lesztésében. A szakmai oktatás­ban is előre kívánnak lépni. Ezt a célt szolgálja a kunszentmik­lósi Baksay Sándor Református Gimnáziumban beindított ide­genforgalmi ügyintézői és valu­tapénztárosi tanfolyam is. • Tegnap a szponzoroknak is bemutatták Kecskeméten azt a Csepel-Metz tűzoltót, amit adomá­nyokból tudtak megvásárolni a nyáron. A 18 milliót érő jármű árának 30 százalékát a városi ön- kormányzat és 38 vállalkozás, intézmény, magánszemély adta össze. Szabó József tűzoltó alezre­des tolmácsolta a tűzoltók köszönetét, majd megmutatta a bejáratáson már átesett, eddig 12 ezer kilométert futott szerkocsit. Ezzel a járművel egy 18 éves Csepelt sikerült „nyugdíjba” küldeniük. VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS! A Tiszaalpári Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete (Tiszaalpár, Árpád tér 1. Telefon: 06-76/344-133) mint beruházó nyilvános, egyfordulós versenytárgyalást hirdet a TISZAALPÁRI HOLT-TISZA RÉSZLEGES ISZAPTALANÍTÁSÁRA A kivitelezési tervdokumentáció és a részletes versenytárgyalási kiírás a polgármesteri hivatalnál 1994. október 31-én, 9 órától vehető át. A kiviteli terv ára: 20.000 Ft + áfa, mely összeget az átvételnél kell fizetni. Az ajánlatok leadásának határideje: 1994 november 8., 9 óra 30 perc. A kiviteli munka befejezési határideje: 1995. március 31. Az ajánlatokat zárt borítékban kérjük beadni, az alábbi megjelöléssel: "Tiszaalpári Holt-Tisza iszaptalanítása" Az ajánlatok felbontási ideje: 1994 november 8., 10 óra. Az eredményhirdetés időpontja: 1994. november 10., 15 óra Az eredményhirdetés helye: a beruházónál (Tiszaalpár, Árpád tér 1 ) Ha az ajánlatok egyike sem elégíti ki a beruházó igényeit, úgy fenntartja jogát, hogy eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot, mely után kárigényt a pályázók nem jelenthetnek be. (30104)

Next

/
Oldalképek
Tartalom