Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-20 / 247. szám
6 PETŐFI NÉPE 1994. október 20., csütörtök Még több adót kell fizetnünk # Több pénzt kell elővenni majd a benzinkútnál. Miért keserű a magyar kávé? Az Országgyűlés - amint erről már beszámoltunk - kedden este háromnegyed tíz után nagy többséggel, 203 szavazattal 23 ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta az 1994. évi pótköltségvetésről szóló törvényt. Az elfogadott törvény mintegy 10 milliárd forinttal módosította a központi költségvetés hiányának összegét, amely a csaknem 330 milliárd forintról 340 milliárd forintra módosult. Vajon hogyan hat a most elfogadott törvény a következő hónapokban mindennapi életünkre? Hol növekednek, hol csökkennek terheink? A fontosabb változásokról készítettük az alábbi összeállítást. Az adó- és illetéktörvények módosítása során döntöttek az áfakulcsok emeléséről. Ennek értelmében az eddig 10 százalékos kedvezményes kulcs január 1-jétől 12 százalékra emelkedik. Egyben bizonyos termékek besorolása is megváltozik. A sütőipari termékek teljes egésze ezentúl a kedvezményes kulccsal adózik, miközben a távközlés után a 25 százalékos kulcs szerint kell majd fizetni az áfát. A kedvezményezett körben marad viszont a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás. Emelkedik az élvezeti cikkek és az üzemanyagok fogyasztási adója is. A növekedés átlagosan mintegy 15 százalékos mértékű, az üzemanyagoknál azonban 20 százalékkal emelkedik az adó. A fogyasztási dohány és a szivar fogyasztási adója a tervezett 80 százalék helyett csupán 55 százalék lesz. Szintén nő a gépjárművek fogyasztási adója. A benzinüzemű autók után általában 12 százalék, de 1600 köb- centiméter felett már 22 százalék a fogyasztási adó. A személyijövedelemadó- törvény is módosul néhány ponton. A törvény kihirdetésének napjától a háromévesnél hosz- szabb lejáratú állampapírok után már nem lehet majd igénybe venni a befektetési kedvezményt. A forint- és devizabetétek után megállapított kamat adóját viszont nullára csökkentette a parlament. Az illetéktörvény december 1-jétől történő módosítására is igent mondtak a képviselők. Ennek értelmében ezentúl illetékelőleget kell fizetni. Az illetéket nem a földhivatali bejegyzéskor kell tehát megfizetni, hanem akkor, amikor az illeték- hivatal a hozzá eljuttatott iratok alapján azt kiszabja. Az agrárágazat viszont az előirányzott emelésen túl további összegeket is kapott. A bor fogyasztási adójának tervezett 15 százalékos emelésével szemben a képviselők végül tizenegy százalék adóemelést fogadtak el. Az utóbbi hónapokban többször is drágult a kávé Magyar- országon. Sajnos abban is biztosak lehetünk, hogy még többet is fizetünk érte. A kávé - mint importtermék - ára függ a világpiac hatásaitól. Ám ott az ár most éppen csökkenőben van. Miért emelkedik hát hazánkban mégis oly gyorsan és kitartóan? Kérdésünkre Bakó László, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Piacszervezési Osztályának vezetője válaszolt.- A világ kávétermelésének nagyjából ötven százalékát Brazília adja. így a világpiaci árak alakulását alapvetően az ottani termés mennyisége határozza meg - mondta a szakértő, aki így indokolta az áremelkedést:- Ez év májusában az ültetvényeket fagykár érte, ami terméskiesést okozott. Keresleti piac alakult ki, aminek a törvényei szerint drágul a kávé is. Ezt minden olyan országnak kénytelen-kelletlen el kell fogadnia, amelyik nyerskávét importál. A világpiaci árak három-négy éven keresztül mélyponton voltak. Egy évvel ezelőtt egy tonna nyerskávé ezerötszáz dollárba került. Most egy tonna körülbelül négyezer dollár, tehát majdnem háromszorosa a tavalyinak, de volt ennél több is a közelmúltban.- Csakhogy a tendencia a világpiacon az utóbbi hónapokban megfordult...- Azt a pörkölt kávét, ami ma a boltban kapható, körülbelül negyedéve vásároltuk, amikor még többe került. Az árra egyébként a beszerzés költségein kívül még sok egyéb is rakódik: például a vám- és statisztikai illeték, a pörkölés költségei, valamint a fogyasztási és forgalmi adó. Mivel a kávé egyúttal jövedéki és luxustermék, forgalmi adója is magasabb.- Azért furcsa, amit tapasztalhattunk: a nyersanyagár drágulását nálunk azonnali áremelés követi. A csökkenést viszont a magyarországi árak nem veszik tudomásul.- Erre nem tudok válaszolni. Közalkalmazotti béremelés Politikai ellentét a kormánypártok között? Eltérő véleményt fogalmazott meg a jövő évi közalkalmazotti, köztisztviselői béremelésekhez, az intézmények fenntartásához szükséges pénzkeret nagyságáról a kormányzati és a szakszervezeti oldal a Költség- vetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának ülésén. A kormányzat 20,5 milliárd forintnyi terhet vállalt e szféra béremelése érdekében. A munkavállalók javaslata szerint 200 milliárd forint kellene. A munkavállalók a közalkalmazotti bértábla alapkategóriáját 10 500 forintban, a kormány 9000 forintban határozná meg, azt is csak jövő szeptem» bértől. A köztisztviselők 18 ezer forintos illetményalapjának bevezetése hatmillárddal terhelné a költségvetést. A kormányzati javaslat szerint a költségvetés további 8 milliárd forintot fordítana a fegyveres erők, és rendvédelmi területek bérhelyzetének 10 százalékos javítására. A munkavállalók az önkormányzati intézmények normatíváinak emelését is szükségesnek tartják. A szakszervezetek elvárásként fogalmazták meg: a költségvetés teljeskörűen kompenzálja az energiaár- és áfaemelést, valamint a tervezett forint-leértékelést is.- Az SZDSZ tudatában van annak, hogy szokatlan dolog, ha egy koalíciós párt a partnerével folytatott vita során a nyilvánossághoz fordul - jelentette ki Pető Iván SZDSZ-frakcióve- zető képviselőcsoportja sajtótájékoztatóján. A szabaddemokraták azonban mégis így kívánnak nyomást gyakorolni az MSZP- re azért, hogy a szocialisták végre hozzanak politikai döntést a médiatörvény-tervezet vitatott kérdéseiről. Pető Iván szerint az, hogy az SZDSZ a nyilvánossághoz fordul, azt jelzi: elégedetlen a koalíció működésével. A késlekedés azzal a veszéllyel járhat, hogy a törvényt az idén már nem tudja megszavazni a parlament. A szabaddemokrata politikus azt is aggályosnak tartja, hogy a médiatárgyalások során mindig felvetődik: milyen szerep jut a felügyelet során a miniszterelnöknek és a kormánynak. Molnár Péter SZDSZ-es médiaszakértő még mindig nem adta fel a reményt, hogy a törvénytervezet októberben a parlament napirendjére kerül. Ha viszont az MSZP nem foglal állást időben, az megkérdőjelezi az MSZP-nek a rádió és a televízió kormánybefolyásf nélküli működése iránti elkötelezettségét. Molnár Péter szerint a szocialista politikusok kétségbe vonták azt a korábbi eljárási szabályozást is, amely szerint a kormány nem rendelkezhet befolyással a rádió és az MTV vehetőinek kinevezésében illetve leváltásában. Jánosi György, az MSZP-al- elnöke a sajtókonferencián elhangzottakra reagálva kijelentette: nem érti a szabaddemokraták magatartását. A partnerek ugyanis abban maradtak, hogy a vitás kérdésekről az MSZP kidolgozza álláspontját, s ezt két hét múlva leteszi az asztalra. Ennek fényében érthetetlennek nevezte, hogy az SZDSZ nyomásgyakorlás céljából a nyilvánossághoz fordult. A vitás kérdések közé tartozik a rádió és az MTV működési formája. A szocialisták a közalapítványi formát támogatják. Ebben a formában egy korlátozott tulajdonosi jogokat gyakorló kuratóriumot kellene működtetni. A kuratóriumban a parlamenti pártok képviselői mellett helyet kapnának a szakmai, valamint a civil szervezetek is. Jánosi szerint felvetődik az a kérdés is, hogy valóban a parlamentnek kell-e megválasztania a két intézmény elnökét. A kisebbségekről Választási szövetség Halason December 11-én - a települési önkormányzati választások mellett - az ország 605 településén lesz összesen 787 kisebbségi önkormányzati választás is. Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta, hogy a törvényben nevesített 13 kisebbség közül csupán az ukránok nem kezdeményeztek sehol választást. A cigányok 518, a németek 129, a horvátok 53, a szlovákok 36, a szerbek 17, a románok 11, az örmények 10, a szlovének 6, a görögök 4, a bolgárok, a lengyelek és a ruszinok pedig 1-1 helyen éltek a lehetőséggel. Sikerült az ellenzéki pártoknak választási tömörülést létrehoznia Kiskunhalason. Az MDF és a KDNP mellé a halasi kisgazdák - értve ez alatt az FKgP-t és az Egyesült Kisgazdapártot - is csatlakoztak. Az ellenézki pártok lapunkhoz is eljuttatott közleményükben kifejtik, hogy közös érdekük erősebb, mint a pártjaikat elválasztó különbségek. „Ez a közös érdek pedig a nemkívánatos baloldali előretörés ellensúlyozása városunkban - írja a szövetségi közlemény. - Jelöltjeink állításánál nem elsősorban a párthovatartozás, hanem a szakmai, közéleti rátermettség volt a legfőbb szempontunk. A Választási Szövetség polgármesterjelöltje Pajor Kálmán villamosmérnök.” A város 14 egyéni választó- kerületének mindegyikében jelöltet állító szövetség közös, úgynevezett kompenzációs listát állít. A Választási Szövetség nyilatkozatában olvasható az is, hogy nyitottak minden szervezet előtt, amelynek a tiszta közéletű, polgárosodó kisváros közös megteremtése a célja. NAGYOBB ÖNÁLLÓSÁG - KEVESEBB PÉNZ? Eladósodott önkormányzatok A Pénzügyminisztérium 1995-ös költségvetési elképzelései között szerepel, hogy a személyi jövedelemadó bevételek nagyobb aránya - 30 helyett 35 százaléka - gyarapítsa a jövő évtől a helyi önkormányzatok kasszáját. Ez ugyan kedvező változás, de a korábbi 50 százalékos részesedéshez képest még így is jóval kevesebb. Pedig az önkormányzatok súlyos anyagi helyzetben vannak. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 1993-tól kezdődött a helyzet nagymértékű romlása. Abban az évben több mint háromszor annyi hitelt vettek föl az önkormányzatok, mint 1992-ben. A hitelfelvételek azonban megyénként, önkormányzatonként rendkívül eltérő képet mutatnak. A megyei önkormányzatok az adott évben lejáró hiteleket részesítették előnyben, s zömmel az intézmények működtetéséhez szükséges hiányokat fedezték a pénzből. A hiteleknek csak alig több mint felét fordították fejlesztésre. Tavaly az önkormányzatok kiadásai 23,2 százalékkal haladták meg az előző évit. A kiadásokon belül átlagosan 71-72 százalékra tehetők az úgynevezett működési költségek, amelyek 41 százaléka bér, illetve bérjellegű kiadás. A működtetés finanszírozását megnehezítette a magas infláció, az áfakulcsok emelkedése, a szociálpolitikai és közalkalmazotti törvény módosítása. A szakértők gondoltak egy önkormányzati bank létrehozására is, amely persze nem a piaci, hanem annál kedvezőbb feltételek mellett folyósítana hitelt. Erre azért lenne szükség, mert az 1993-ban kezdődött eladósodás, úgy tűnik, folytatódik és a bankok ezt már nem szívesen finanszírozzák. Hiteleik visszafizetésére egyre kevésbé látnak ugyanis garanciát, illetve fedezetet. Az önkormányzatoknak tehát növelniük kell a saját bevételeiket, ami a helyi adók vagy a bérleti, illetve a szolgáltatási díjak emelésével, végső soron az ön- kormányzati vagyon értékesítésével valósulhat meg: Mind gyakrabban és mind több önkormányzatnál élnek a kötvénykibocsátás módszerével is, hogy bővítsék anyagi forrásaikat. Míg 1992-ben országosan valamivel több mint 1 milliárd forint értékben bocsátottak ki fejlesztési célra kötvényeket, addig 1993-ban már ez az ösz- szeg 6.9 milliárd forint volt. A működési költségek fedezésére szánt kötvények értéke ugyanebben az időszakban 28.5 milliárd forintról 411 milliárd forintra nőtt. A magyar önkormányzatok 1994-es eladósodásáról még nincsenek összesített adatok, de a szakemberek borúlátók. Az adósságcsapda egyre mélyül? Ferenczy Europress AZ ELSŐ életbiztosítási hozamjegy AZ ÁB-AEGON-TÓL! Ismeri már az ÁB-AEGON új termékét, amelynek társai Európában és az Egyesült Államokban a legkeresettebb megtakarítási formák közé számítanak? ARANYFORINT = magas hozam + élet- és balesetbiztosítás Magas hozam - jelenleg bruttó 28% Akár rendszeresen, akár egyösszegben teljesíti befizetéseit, rendkívül versenyképes, inflációbiztos hozamokat biztosítunk Önnek. Az Ön által meghatározott időtartam -3,4 vagy 5 év - után kamatos kamattal növelt összeget fizetünk vissza. Élet- és balesetbiztosítás Felhalmozott tőkéjének teljes összegét fizetjük ki a kedvezményezett részére halál esetén. Amennyiben e tragédia baleset miatt következik be, a felhalmozott tőke kétszeresét fizetjük ki. De miért történne bármi baj? Minden amellett szól, hogy jól megválasztott megtakarításának hozama Önt fogja gazdagítani. Annak érdekében, hogy részletesen megismerhesse itthon újdonságnak számító ajánlatunkat, kérjük fáradjon be a legközelebbi irodánkba, vagy vegye igénybe felkészült üzletkötőink segítségét! A biztonság kamatozik A