Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-13 / 241. szám
/ 1994. október 13., csütörtök Sport 13 Rangadót nyert a Kunbaja Megizzasztották a Stadler FC-t • Hú. ez nehéz volt - ez derül ki Nagy Nándor mozdulatából. Kunbaján a labdarúgók a bajnoki cím kivívásának reményében kezdték az idényt a megyei II. osztály Déli csoportjában. A csapatépítéssel egy időben a stadiont is újjávarázsolták. Az eddig lejátszott mérkőzéseken látottak és az eredmények alapján . némi iróniával megállapítható, hogy az új telepítésű gyepszőnyeg már most sokkal zöldebb és dúsabb, mint az együttes teljesítménye. A „lépéshátrány” ledolgozása érdekében néhány forduló után új edzővel folytatták a küzdelmet. Ismét csak néhány mérkőzés - de már Szőcs Lázár irányításával - azt sejtette, minden gond megoldódott Kunbaján. A Vaskút elleni rangadón elszenvedett vereség ismét rámutatott a csapat hiányosságaira. A hét végén újabb rangadót játszott a Kunbaja, ezúttal Bácsalmáson, a Dusnok ellen. Ennek az volt a tétje, hogy a Vaskút elleni 0-4 után talpra tudnak-e állni, azaz tudnak-e győzni. Mert akkor marad a remény a végső sikerre is. Ellenkező esetben búcsút mondhatnak merész álmaiknak. Nos, a Az amerikai Oliver McCall szeptember 24-én a nehézsúlyú profi ökölvívó vb-döntőben (WBC) a második menetben kiütéssel győzött a brit világbajnoki címvédő Lennox Lewis ellen. A bíró döntése nyomán már akkor elszabadultak az indulatok. Lewis azt állította, nem kapott akkora ütést, ami miatt a A földkerekség legnagyobb ifjúsági versenyét rendezték a hétvégén Miskolcon, a III. Gyermek- és Ifjúsági Karate Világkupát. Négy kontinens 1700 karatékája mérte össze a tudását küzdelemben és formagyakorlatban. Bács-Kiskun megye egyetlen érmét a tiszakécskei Szabó Gabriella szerezte meg, aki a küzdelem versenyszámban bronzérmes lett. Gabi hétéves kora óta karatézik, a Kecskeméti Sankukai Karate Iskola versenyzője. Az idén már két aranyérmet szerzett országos versenyen, s a televízióban is szerepelt. A világkupán 4 mérkőzést nyert, az ötödiket elvesztette a jugoszláv világkupa-győztessel szemben. Kis Pál kecskeméti főinstruktor Szabó Gabriella jó szereplését zöld övvel jutalmazta. Szép eredményt ért még el Rusvai Melinda, Matuz Melinda és Anka Zsolt (Sankukai Karate hazai csapat győzött. Radu révén szereztek vezetést, amit büntetőből növelhettek volna, de ez kimaradt. Ezt követően a régi betegség jött elő a fél tucat kihagyott gólhelyzettel, amit a vendég Dusnok gárda szerencséjükre nem büntetett gólokkal. A mérkőzés után reménykedve nyilatkoztak a szakvezetők.- A null-négyen túltettük magunkat és megfelelő hozzáállással, harcossággal sikerült győzni. Erőben és taktikában még sokat kell fejlődnünk, főképpen a helyzetek jobb kihasználásában. Az említettek javításával a mai küzdőképességgel van esélyünk a végső győzelemre is - értékelt Szőcs Lázár.- Az eredmény miatt nem kesergünk, még sok mérkőzést kell lejátszani az eredményhirdetésig. Ráadásul a két nagy ellenfelünk tavasszal hozzánk látogat - vélekedett a tavalyi eredményei alapján a legnagyobb esélyesnek tartott Dusnok szakvezetője, Barákovics István. k.o.-t ki kellett volna hirdetni. Egy újabb mérkőzésen lenne esélye bebizonyítani McCall ellen. Dan Duva, Lewis menedzsere 10 millió dollárt ajánlott fel, amennyiben létrejönne a visszavágó. Dón King, McCall menedzsere az összeget megmosolyogta. Hogy létrejön-e a visszavágó, ki tudja? Iskola) a dobogóról csúsztak le, így 4.-ek lettek. Ladinszki László (SKI) és Gubacsi László (Sankuakai Karate Klub) az első 8 közé jutott. A világkupa előtt a Magyar Karate Szövetség nemzetközi bírói továbbképzése, valamint az új bírók képzése volt. Az elméleti vizsga a verseny előtt megtörtént, a gyakorlati vizsga része maga a verseny volt. A tanfolyamot vezette: Julius Thiry, a Karate Világszövetség birói bizottságának elnöke és Raphael Ortega a Francia Karate Szövetség elnöke. Biróné Farkas Márta, a Sankukai Karate Iskola edzője Trombello Flavio hatdanos francia főinstruktor javaslatára jelentkezett. A tanfolyamot sikeresen elvégezte, ezzel megszerezte az első minősítést. Hogy mennyire komoly volt a vizsga, bizonyítja az is, hogy 12 hazai mesternek nem sikerült minősítést szereznie. MÉLYKÚt-STADLER FC 2-3 (0-2) Mélykút, 500 néző. Vezette: Harkai. Mélykút: Kiss (Odrobina, Bokavics)- Facskó, Pfendler, Dózsa, Vojnics, Kismáté, Krá- nitz (Poszavcsics), Piegel, Kárász (Sziráczki), Fenyvesi, László. Edző: Tápai Tibor. Stadler FC: Babócsy (Simon)- Oprisan, Laczina, Mak- rickij (Kecskés), Nagy N. (Ka- pics), Csehi I. (Hleba), Molnár, Kertész (Geiger), Linnyikov (Csehi Z.), Milan, Rumán (Ci- gan). Edző: Sándor István. Gólszerzők: Fenyvesi, László 1 l-esből, illetve Rumán, Kertész, Hleba 1 l-esből. Kitűnt: Fenyvesi (a mezőny legjobbja), László, Piegel, Vojnics, illetve Csehi I., Kertész, Linnyikov. A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő mélykúti gárda kedden alaposan megizzasztotta a Stadler FC NB I-es csapatát, mely a hazaiak egykori jónevű játékosának, az idén májusban súlyos betegségben fiatalon elhunyt Papp Sándornak az emlékére játszott jótékony célú mérkőzést Mély- kúton. A mérkőzés után Tápai Tibor, a mélykútiak edzője emlékezett vissza az egykori jó barátra, Papp Sándorra, aki 1988-tól játszott a mélykúti együttesben.- Először játékosként, majd edzőként szép esztendőket töltöttünk el együtt a csapatnál, ahol csupa szív játékával és segítőkész, közvetlen modorával vezéregyéniségévé nőtte ki magát. Amikor csak pályára lépett, mindig mindent elkövetett Gallov Rezső, az OTSH elnöke a Magyar Sportért díjjal tűntette ki Vasvári Károlyt, a GAMF testnevelőjét a Műszaki Főiskolai Sportnapokon.- A díjátadáskor, úgy tűnik, hogy meglepték.- Igen, megmondom őszintén, nem tudtam róla. Amikor Gallov úr a mikrofonhoz lépett és láttam a kezében a kék dobozt, akkor sem gondoltam arra, hogy ezt én kapom.- Ön volt az egyetlen akkor, aki nem tudta.- Nem hiszem, de ez így szeA Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és az NHL (az észak-amerikai profi jégkorong liga) vezetői három évre szóló megállapodást kötöttek. Ez lehetővé teszi a legjobb tengerentúli hivatásos játékosok részvételét az 1998-as naganói téli olimpiai játékokon. A szerződő Varró József, a Kiskunhalasi Határő Dózsa lovasa egy hónap leforgása alatt két fantasztikus eredményt ért el. Szeptember elején a díjugratásban megrendezett országos bajnokságon nyújtott teljesítménye alapján avatták magyar bajnokká. Szeptember végén illetve október elején az Athénban lebonyolított közép-európai liga, világ- kupa-fordulájának résztvevői között bizonyult a legjobbnak Királymező nevű lovával. Ezáltal jogot nyert a világkupa döntőjén való részvételhez, melyre 1995 áprilisában Göteborgban kerül sor.- Évtizedek óta a magyar lovassport élmezőnyében tartják nyilván. Hatalmas sikerei voltak, rengeteg tapasztalata és egy remek lova van. Milyen eséllyel utazott Görögországba? - kérdeztük a híres versenyzőt.- Az év folyamán Varsóban, Pozsonyban és Prágában indultam világkupa-selejtezőkön és ezek összesített eredménye alapján a hetedik helyen álltam. azért, hogy a csapatot győzelemre vezényelje, így aztán nem is volt véletlen, hogy mint házi gólkirályt, több NB Il-es gárda is szerette volna magának megszerezni. A sors azonban kegyetlen volt hozzá, mert a gyilkos kór végül legyűrte, de az emléke tovább él rintem jobb is. Bár kaptam egy célzást, ha így utólag visszagondolok. Melegítőben rohangáltam dél körül, mikor megkérdezték: ugye nem így akarok megjelenni a díjátadáson?- Tanítványai elismerésként a levegőbe dobálták. Milyen érzés volt?- Nagyon jó.- Elégedett a sportnappal?- Mindenféleképpen. Kollégák mondták, hogy nem hitték volna, hogy a diákokat ilyen mértékben be lehet vonni a munkába. Mindenki remek felek megegyeztek abban, hogy a NOB-bal és az ötkarikás játékok szervezőivel együttműködve megvalósítják a régóta dédelgetett tervet. Az egyezmény értelmében az NHL továbbra is szabaddá teszi koron- gozóit a világbajnokságra, ugyanígy a világ legjobb váloEnnek a versenyrendszernek az a lényege, hogy az ember minél több VK-fordulón vegyen részt és gyűjtse a legjobbaknak járó pontokat. A mindösszesen háromszázat kitevő rivalizáló lovas között volt olyan ellenfelem, aki hat-hét kupafordulón is versenyzett. Nekem nagyon hiányzott pontszerzés szempontjából, hogy legalább még a hortobágyi megmérettetésen nem indulhattam, de előtte tört el a vállam. Mindenesetre így sem volt probléma, mert Királymező eddigi sportpályafutása legjobb formáját hozta. Kimagaslott a mezőnyből.- Rengeteg jót és szépet mondott eddig is a lováról.- El kell mondanom, hogy négy versenynapból hármon hibátlan pályát ment. Csapatversenyben Királymező volt az egyetlen, amelyik mind a két versenypályát hibapont nélkül hozta. A Nagydíjban alappályán és első összevetésben is hibátlan volt. A második összevetésben vétett egy akadályhibát - de közöttünk! Szeretném megköszönni Stadler úrnak az egész csapat nevében, hogy megyénk első NB I-.es labdarúgócsapatával ellátogattak Mélykútra és játékukkal hozzájárultak ahhoz, hogy méltóképpen emlékezzünk meg néhai kiváló játékostársunkról, Papp Sándorról. munkát végzett ezen a napon.- Ez biztató az október 13-án tartandó megyei főiskolai Sporttalálkozóra nézve.- Nem hiszem, hogy bármiféle szervezési gondunk támadna. Ezt egyébként a Megyei Testnevelési Sporthivatal rendezi, mi tulajdonképpen csak a szervezési részt végezzük.- Az öt megyei főiskola indul: a tanítóképzők Kecskemétről és Bajáról, a kecskeméti Kertészeti Főiskola, a bajai Vízügyi Főiskola és a GAMF. Meronka Péter olimpián gatottjainak tornáját, a Kanada Kupát a jövőben megrendezik.- Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan meg tudtunk egyezni. Sportágunk számára ez állandóságot biztosít, amiből mindenki hasznot húz az elkövetkezendő évek során - nyilatkozta Rene Fasel, az IIHF elnöke. mint elsőként induló összevető- nek kicsit reszkíroznom kellett, hogy minél gyorsabban menjen.- Milyen véleménye alakult ki az athéni pályáról?- A nehézségi fokára jellemző, hog az alappálya 150 cm magas volt, összevetésben 160 cm-esek az akadályok és harminckét lovas közül négynek sikerült hibátlanul végeznie. Egyébként gyönyörű pályát építettek a görögök, csodálatos környezetben. A nagy melegre való tekintettel 17 órakor kezdtünk s a verseny általában - villanyfény mellett - este tíz-tizenegy óráig tartott.- Sok-sok VK-forduló sikeres részese volt. Legmagasabb fokú rendezvényén, valamelyik döntőn járt-e már?- Két esztendeje Kikelettel már megszereztem a jogot a kijutásra, de nem tartottam azt a lovamat alkalmasnak arra, hogy részt is vegyünk. Királymező biztosan tisztességgel helytáll majd Svédországban. Vass Katalin Teremtorna Kecskeméten a Lánchíd Utcai Általános Iskola szakszervezeti bizottsága október 23-án rendezi meg az iskola tornacsarnokában a már hagyományos Ősz-ülők labdarúgó teremtornát. Az eseményen megkötés nélkül bárki részt vehet. Nevezni lehet az iskolában Kőrös Gáboménál naponta 8-16 óráig. Nevezési határidő októver 20, 12 óra. Sorsolás ugyanezen a napon délután 17 órakor az iskola ebédlőjében. BMX-esek pénzért Október 15-én 11 órától Kecskeméten a szabadidőközpontban rendezi a Kecskeméti BMX Klub pályaavatás keretében az 1994. évi BMX street bajnokságot, valamint a 100 ezer forint összdíjazású Kecskemét Nagydíj szabad stílusú talaj versenyét. A Nagydíj résztvevői csak világbajnokok, illetve világbajnokság dobogós helyezettjei lesznek. Szabad stílusban és félcsőben az 1979 után és az 1978 előtt születettek versenyeznek. Krocskó búcsúja Már az első fordulóban búcsúra kényszerült Krocskó József a 290 000 dollár összdíjazású ostravai férfi tenisztornán. A magyar Davis Kupa-játékos a holland Siemerinktől szenvedett két sima szettben (6:1, 6:2) vereséget. Futóverseny Új, hiánypótló utcai futóverseny kerül lebonyolításra hagyományteremtő szándékkal Budapesten, minden amatőr számára teljesíthető távon, 8 km-en. Rajt október 16-án 11 órakor Kaiser’s Szupermarket, a Skála Metró Áruháznál. Nevezési díj 50 Ft október 14-ig a Budapest Sportirodában, a helyszínen 150 Ft-ért. Újdonság, hogy vidékiek részére előzetesen telefonon, vagy faxon történő bejelentkezés esetén a nevezési díj szintén 50 Ft. Új pilóta A 25 esztendős japán Hideki Noda a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságon szereplő Larrousse csapat új pilótája. Az ázsiai versényző a francia Yannick Dalmas helyét foglalja el. Elődöntő Az indiai Szanginagarban 1995. február 5. és 23. között rendezik meg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) világ- bajnoki elődöntőjét, amelyre a szervezőknek 500 ezer dolláros pénzdíjat sikerült szerezniük. A párosítás: Anatolij Karpov (orosz)-Borisz Gelfand (fehérorosz) Gata Kamsky (ameri- kai)-Valerij Szalov (orosz). MA KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női kosárlabda-mérkőzés: Szegedi TE- Univer KSC. Szeged, 18 óra. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 4L hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I.: 1. Újpest (1.)—Debrecen (10.) 1 2. BVSC (4.)—Kispest (2.) törölve Bundesliga I.: 3. Bremen (2.)—1. FC Köln (15.) 1 4. Bayern Münc. (4,)-Frankfurt (12.) x, 2 5. Dresden (13.)—Kaisersl. (5.) 1 6. Karlsruhe (6.)—Dortmund(L) x, 2,1 7. Leverkusen (8.)—Uerdingen (14.) x, 1 8. Mönchengladb. (10.)—Duisburg (17.) I 9. Schalke 04 (11.)—Stuttgart (9.) x, 1 Olasz A-osztály: 10. Brescia (16.)—Genoa (14.) x, 1 11. Cagliari (13.)—Cremonese (11.) x, I 12. Foggia (7.)—Juventus (3.) x, 2 13. Padova(17.)—Milan(4.) 2 +1 mérkőzés: 14. Sampdoria(9.)—Parma(l.) x, 1 Deák István Létrejön-e a visszavágó? Egy érem és több helyezés • A bronzérmes Szabó Gabriella edzőjével, a nemzetközi bírói minősítést szerzett Biróné Farkas Mártával. Levegőbe dobálták a diákjai NHL-játékosok a téli Varró indulhat a világkupa döntőjén