Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-12 / 240. szám
1994. október 12., szerda Sport 13 Sós Attila aranyérme Magyar-német, két fronton • Jürgen Klinsmann, a német válogatott csatára először játszik a magyarok ellen. A military idei magyar bajnoka a Kiskunhalasi Határőr Dózsa SE fiatal lovasa, Sós Attila lett. Ezt az élményt azonban nem először éli át. hiszen díjugratásban eddig kétszeres magyar bajnok, 1987-ben az ifjúságiak, 1990-ben a juniorok között győzött. Közben még a felnőtt aranyérmes csapatnak is tagja volt. Jelenleg is mindkét szakágban versenyez, válogatott kerettag és éves teljesítménye alapján I. osztályú minősítést érdemelt ki.- Hogyan lehet a kettőt ilyen jól egyeztetni? - kérdeztük az ifjú bajnoktól.- Igyekeztem mind a két szakág minden jelentős versenyén részt venni, ahogy az idő és a lovak képessége engedi.- Elégedett a lovaival?-Több jó lovam van, elsősorban Zsizsiket említeném. Vele nyertem a military országos bajnokságot. A másikkal, Bugaccal a díjugratás magyar bajnokságán a negyedik helyen végeztünk.-Zsizsikkel a nyáron részt vett a hágai világjátékok keretében megrendezett military világbajnokságon.- Valóban, bár a szereplés, hogy úgy mondjam kudarcba fulladt. A második versenynaBár az elmúlt hétvégén véget ért férfi röplabda-világbajnokság a magyar válogatott nélkül zajlott le, az eseménynek mégis részese volt - ha csak a lelátón is - a csapat szakvezetője, Németh Lajos szövetségi kapitány. A kapitányt hazaérkezése után az MTI munkatársa kérdezte görögországi tapasztalatairól.- A világbajnokság ismét bebizonyította, hogy a sportágban Európa vezető szerepet játszik, hiszen a döntőt is Olaszország és Hollandia vívta. A nyolc között az öreg kontinens négy válogatottja szerepelt. Számomra feltűnő volt, hogy a csapatok óriásit fejlődtek a védekezésben. Míg korábban a bombaleütések, a támadás volt a jellemző, most már hosszú labdameneteknek is szemtanúi lehettünk.-A vb-döntő 16-os mezőnyéhez képest hol áll tudásban a magyar válogatott? A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) székhelyén, Londonban kedden tartották meg a jövő évi Davis Kupa-sorozat sorsolását. A legrangosabb-férfi csapatviadalra minden eddiginél több, 115 ország nevezett. A magyar válogatott jövőre az Euro-afrikai zóna 1. csoportjában küzdhet, miután idén nem sikerült megőriznie helyét a legjobb 16 együttest felvonultató Világcsoportban. A sorsolás alapján Magyarország március 31. és április 2. között PortugáEz így nem mehet tovább! Nem azért látogatunk ki a Honvéd hazai mérkőzéseire, hogy a lelátón masírozó katonákat bámuljuk, kosármeccset akarunk nézni. Nincs senki, aki kordában tartaná őket? - zúgolódtak a bajai szurkolók a Budafok elleni találkozó folyamán. Nem először ebben a bajnokságban, de remélik, hogy utoljára. Ugyanis eddig türelemmel várták, hogy az illetékesek intézkedjenek. Nem így történt, az említett mérkőzésért betelt a pohár. Miért reklamálnak - egyébként teljesen jogosan - a bajai nézőig? A Honvéd Bajai SE-TK NB I-es kosárlabdacsapatának hazai mérkőzéseire rengeteg katona látogat ki, szurkol- hat(ná)nak a pályán küzdő társaiknak. Tavaly kiválóan bevált: a katonák fegyelmezetten helyet foglaltak a számukra kipon még a két ügető szakaszon is végigmentünk, de a tízperces pihenő után Zsizsiket nem engedték a terepre. Egy fokkal magasabb volt a hőmérséklete a határértéknél. Viszont az a hallatlanul komoly felkészülés, amit a vb-re végeztünk, az országos bajnokságon, Gyenesdi- áson kamatozott. Nem kellett a lovamat visszapihentetni. Könnyedén csinált mindent, nagyon jó formában volt.- Esélyesnek tartották?- Arra számítottam, hogy jól megy a lovam, elvégre a vb-re készült fel. Illett, hogy jól teljesítsen. Ezzel együtt természetesen nyerni akartam. Az első napon még klubtársam, a tavalyi bajnok Nagy Andrea vezetett, de a terepen már kialakult a végső sorrend, és azt már a díjugratás nem befolyásolta.- Hallottuk, hogy a versenytársai csaptak egy kis ünneplést a tiszteletére.- Már hagyomány, hogy a mindenkori military bajnokot egy kicsit „megfürösztik”. Alig jöttem le a pályáról, lekaptak a lovamról és a verseny vizesárkába repítettek. Nem épített talajú akadály volt, így aztán nyakig sáros és iszapos lettem.- Még nagyon sok hasonló „megfürösztéses” elismerést kívánunk. V. K.- A csúcstól sajnos fényévnyire vagyunk. Nemcsak a játékosállományt és a tudást tekintve, hanem az anyagi háttér és a menedzselés szempontjából is. Példaként: a magyar férfiválogatott az idén csak 13 napot töltött együtt, annak is nagy része mérkőzés volt. Hosszabb edzőtáborokra nincs pénz, pedig alapvető lenne az együttlét, a csapat összeszoktatása, a figurák begyakorlása.- Hogyan tudja hazai pályán felhasználni tapasztalatait?- Elsősorban az edzőknek próbálom átadni az újdonságokat. Igaz, ezt eddig is megtettem, de mintha nem lett volna mindenki partner ebben. Október 25-én Marcaliban, az osztrákok elleni mérkőzés délelőttjén edzői továbbképzést tartunk, amely iránt nagy az érdeklődés. Bízom abban, hogy változik valamit a helyzet. liát fogadja, amely - a magyarokhoz hasonlóan - ugyancsak a Világcsoport jogáért zajlott helyosztókon bukott el az idén. Az Euro-afrikai zónában szerepelt portugálok először otthonukban 4:1 arányban győztek Nagy-Britannia ellen, majd a szeptember végi helyosztón, Portóban 4:0-ra kikaptak a Goran Ivanisevic vezényelte hor- vátoktól. A csoport további párosítása: Marokkó-Románia, Szlovénia-Zimbabwe, Norvé- gia-Izrael. jelölt szektorban, buzdításuktól zengett a csarnok. A nemrég megkezdődött bajnokságban ennek a szép hagyománynak nyoma sincs. Igaz, a katonák ezúttal is felhívták magukra a figyelmet. Sajnos nem a sportszerű szurkolással. Már nincs külön szektor, mindenki ott ül, ahol akar. Ezzel nem lenne gond, de vannak jó néhányan, akiket hidegen hagynak a pályán történő események, s csoportosan vagy egyenként, de percenkénti rendszerességgel masíroznak jobbra-balra a lelátón. Üdítőt visznek, ételt hoznak, a rég látott havert keresik. A kosárlabda nem érdekli őket. A szurkolók viszont azért fizetnek, mert imádják ezt a sportágat, a játék öröméért látogatnak ki a mérkőzésekre. Nem kószáló bakákat, hanem kosarakat, színvonalas mérkőzést akarnak látni. Mészöly Kálmán és Dunai Antal kemény csatára vezényeli ma futball válogatottját! Az 1996-os angliai EB-döntő előtti további selejtezőket megelőzően Mészöly Kálmán szövetségi kapitány csapatának ellenfele Németország lesz. A mérkőzést szerda este 18 órakor rendezik a Népstadionban. Ezt megelőzően, 15 órakor a Bo- zsik-stadionban az olimpiai válogatottak mérkőznek. A német A-válogatott ugyan a nyári vb-döntőben messze elmaradt a várakozástól, ?s sérülések miatt nem a legerősebb kerettel számolhat Berti Vogts szövetségi kapitány, de azért igazi bravúr lenne a magyar siker, sőt még a döntetlennek is illene örülni. — Vasárnap este néztük a Bundesliga tv-összefoglalót, majd Berti Vogts sajtóértekezletét - mondta Mészöly Kálmán. A sakkozók táborát meglepetésként érte a hír, hogy az idei olimpia házigazdája, Szaloniki visszalépett a rendezéstől. A görög város anyagi okok miatt mondta le az eseményt. Ezután Moszkvának ítélték a vendéglátói jogot, de mivel az orosz főváros nem tudta letenni a kauciót, hivatalosan még nem volt rendezője az év végi viadalnak. Jevgenyij Bebcsuk, az orosz szövetség elnöke a napokban közölte: Moszkvában lesz a sakkolimpia. - Most már hivaSzombaton végre majdnem teljes csapattal állt ki a Bajai Bácska NB I. A-csoportos férfi kosárlabda-égyüttese hazai pályán. Az augusztus óta sérült, és közel egy hónapja műtött Greb- nyev is melegített, mivel úgy volt, hogy pár percet játszik, de sajnos nem bírta a térde. A mérkőzés csak az első percekben hozott izgalmat, amikor 4 ponttal vezetett a szombathelyi Falco, de ekkor Tamás beszórt néhány kosarat, így végleg a Bajáé lett az előny. A vendégek támadásban sok labdát eladtak, amiből a Bácska kontrázhatott, zömmel sikerrel. Igaz, néha a hazaiak támadásai is akadoztak, de a védekezés Kovács és Korcsok révén jól ment. Korcsoknak már az első játékrészben akadt egy-két jó megmozdulása, de amit a második félidőben produkált, az szenzációs volt. Az ellenfél támadói ezerszer meggondolták, hogy közeli dobással próbálkozzanak, mert Korcsok Misit nemigen lehetett legyőzni. Kiszorította az ellenfeleket, szedte a lepattanókat. Támadásban is jeleskedett, a büntetőket százszázalékos pontossággal dobta. Óriási formában volt - igaz, az előző fordulóban, Kaposvárott is jól játszott és csak remélhető, hogy- Ennyi változásra azért nem gondoltam. Most, hogy a fiataljaik szerepelnek a válogatottban, nehezebbnek ígérkezik a mérkőzés! Ők aztán mindent el fognak követni, hogy helyet szorítsanak maguknak a válogatottban.- Úgy tűnik, a középpályán Matthias Sammer kezdőember lesz.- Azon túlmenően elképzelhető, hogy védekező feladatot kap, Détári őrzését bízza rá Vogts. Legalábbis én erre készülök. Jürgen Klinsmann valódi nagyágyú, őt Lőrincczel ellenőriztetem majd.- Milyen a hangulat?- Emelkedett, jót telt az egyhetes együttlét. A taktikai variációkat, pontrúgásokat gyakoroltuk. Az orvosi felmérések alapján látszik, a fiúk jó erőben vannak. A lelki terhet szeretnénk levenni a vállakról. A nétalosan mondhatom, valóban mi rendezzük az olimpiát. A elmúlt héten még kérdéses volt, hogy eleget tudunk-e tenni a megbízásnak, bár a város vezetői már akkor garanciát vállaltak, hogy meglesz a pénz. Az eredetileg kitűzött időponton sem változtatunk, azaz november 30-án kezdődik a viadal. Tudjuk, kevés az időnk, de reméljük, nem lesz gond. A modem Kozmosz szálloda lesz az esemény színhelye. Nálunk a sakkozás nemzeti sport, nagyon szeretik az tartósítani tudja formáját a hét végi, Paks elleni meccsre, ahol Gulyással kell megküzdenie. A metek esélyesebbek, de mi minden mérkőzésre úgy készítjük fel a csapatot, hogy az győzelemre játsszon. A tervezett pályára lépő csapat: Petry— Bánfi, Lipcsei, Lőrinc/, Kozma, Halmai, Urbán, Détári, Duró, Kiprich, Klausz.- Minden mérkőzés egyformán fontos, közöttük nem szabad különbséget tenni. Ezt a szerdai összecsapást talán a szokottnál is jobban várom, ugyanis a magyarok ellen még nem játszottam válogatott találkozón, a Népstadionban lesz a premier. Teljesen mindegy, hogy fejjel vagy lábbal leszek eredményes, egy a lényeg: szeretnék feliratkozni a gólszerzők közé - említette Jürgen Klinsmann, az angol Tottenham 30 éves csatára, aki a nyári világ- bajnokságon öt találatot ért el, s ezzel a legeredményesebb németjátékos lett. emberek, ezért sokan lesznek kíváncsiak a partikra. Moszkvában 1956-ban volt sakkolimpia. Csaknem negyven évet kellett vámunk, hogy másodszor is e sportág ünnepének lehessünk részesei városunkban. Az akkori olimpián magam is részt vettem demonstrálóként. E- gyike voltam azoknak, akik a hatalmas táblákon „ábrázolták” a lépéseket. Mindig hatalmas tömeg nézte a küzdelmeket. Bízom benne, most is emlékezetes olimpiát rendezünk. sikerhez azonban a többieknek is hasonló jó teljesítményt kell nyújtaniuk. Z. L. Fényévnyire a legjobbaktól Sorsoltak a Davis Kupában A szurkolók panaszkodnak Moszkva: végleges „da” a sakkolimpiára Korcsok bombaformában kosarazott • A bajai Korcsok magasra emelkedve üti el a lepattanót. Újrajátszott Úgy tűnik, Diego Maradona nem tartja tiszteletben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntését, amely a vb-n doppingvétségen ért játékost 15 hónapra eltiltotta a labdarúgástól. Diego azóta elvállalta az argentin bajnokságban szereplő De- portivo Mandiyu szakmai irányítását, legutóbb pedig több volt válogatott társával együtt pályára lépett egy jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen. Szász utazik Szász István, a KJC Maiina versenyzője, aki jelenleg a válogatott kerettel készül Tatán, utazik a Kairóban október végén megrendezendő junior judo vb-re. A novemberben Lisszabonban sorra kerülő junior judo EB-n ugyancsak tagja lesz a magyar válogatottnak. Nyílt tára A Kecskeméti Kinizsi természetbarát Egyesület október 22-én nyílt túrát szervez általános és középiskolás fiatalok löszére a Nyíri erdőben lévő Szu- | lyovszki-erdészházhoz. A túrára minden érdeklődő a saját iskolájában kijelölt felelősnél jelentkezhet október 19-ig. Nem támogatják Szeles Mónika két fő szponzora felbontotta szerződését a tenisz (volt) csillagával. A DPA német hírügynökség jelentése szerint ha a sportolónő visszatér a versenypályára, a két cég hajlandó ismét tárgyalni a szerződések folytatásáról. Emlékezetes, Szeles Mónikát 1993 áprilisában egy hamburgi tornán se- besítetle meg egy férfi, s a teniszezőnő azóta nem vett részt egyetlen versenyen sem. Futóverseny Október 15-én 10 órakor a hercegszántói labdaiúgópályán községi futóversenyt rendeznek. Nevezni hat korcsoportban a helyszínen lehet. A leghosz- szabb távot, 2100 métert az igazolt sportolók futják. Zavaró repülés A Japánban zajló Ázsiai Játékok vitorlásversenyeiről közvetítő televíziós helikopterek utasait rendreutasították a verseny szervezői. A túl alacsonyan szálló gépek légörvényei ugyanis sok hajót hátráltattak a versenyzésben. Kimonós hölgyek A versenyek utáni díjátadásnál sokak szeme megakad a színes kimonóban megjelenő pro- tokoll-hölgyeken. Ä szépség azonban nem minden - árulta el a szervezőbizottság egyik tagja, j - Természetesen a lányok kül- csíne nem utolsó szempont. Mégis inkább a tudásukat vizsgáltuk akkor, amikor kiválogatták őket. A díjátadásnál sugároznia kell belőlük a belső haf- móniának és a nyugalomnak. Hibás feliratok Egyre gyakrabban kell szégyenkezniük a japán szervezőknek. Ahogy szaporodnak az eredményhirdetések, úgy növekszik az eredményjelző táblán lévő angol nyelvű feliratok helyesírási hibáinak száma. A sportrendezvény hivatalos í nyelve ugyanis a világszerte ismert angol, mégis durva hibákat követnek el a szervezők. Botrányos döntő Szokatlan körülmények kö- ! zepette bonyolították le a 100 I m-es férfi síkfutás döntőjét. A i sorozatban harmadszor is diadalmaskodott katari Talal Man- soor Al-Rahim a verseny után csalással vádolta meg a japán rendezőket. - Egyszerűen ki akartak zárni a döntőből, hogy i egy japán nyerhessen helyettem i - mondta felháborodva Al- Ra- him. A fináléban ötször rendeltek el új rajtot, ami nagyon megviselte a sprinterek idegeit.