Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-08 / 237. szám

1994. október 8., szombat Sport 15 EDZÉSBEN A STADLER FC A fiatalok sikerre éhesek Az elmúlt hét végén lejátszott és akasztói győzelemmel vég­ződött Nagykanizsa elleni NB 1-es labdarúgó-mérkőzés után, hét közben a Magyar Kupában az NB III. éllovasa, a Kaposcu- kor ellen is nyert a Stadler FC együttese.- Milyen feladatot kapott a csapat a kupameccsre?- Csak a győzelem lehetett a cél, amit jól megoldottunk - mondta Sándor István szakosz­tály-igazgató. - Biztosan nyer­tünk 3-0-ra egy szívósan és ügyesen védekező csapat ellen. Szép gólokat rúgtunk, és lehető­séghez jutottak a sérülésből fel­épült játékosok - Kapics, Liny- nyikov - és játéklehetőséget ka­pott a tartalékkapus, Simon is.-Jókor jött-e a válogatott mérkőzés miatti szünet?- Igaz, hogy az együttes len­dületben van, ám a kényszerszü­net mégis jókor jött, mert lehető­ség van a csapatjáték és a táma­dójáték gyakorlására. Remény Dráma után HONVÉD BAJAI SE-TK- BUDAFOK 91-86(37-43) NB 1. B-csoportos férfi ko­sárlabda-mérkőzés. Baja, dr. Posta Sándor Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Szlávik, Kollár. Honvéd Bajai SE-TK: Gurzó 2, Ádám 19/15, Jenei, Martincsek 27/18, Szabó 8. Csere: Kajtár 12/9, Likár 8/3, Csányi I. 8, Gorjanácz 7, Szőke II. Edző: Pump Gábor. Elképesztő hibákkal kezdő­dött a mérkőzés. Az 5. percben 5-7-re vezettek a vendégek, a félidő közepén egyenlő volt az állás (13-13). Ezután Pólik és Várszegi révén elhúzott a Buda­fok, de a hazaiak zsinórban öt triplát dobtak. Székelynek kö­szönhetően ismét fordítottak a vendégek. Szünet után felváltva vezettek a csapatok, távoli do­básokkal próbálták eldönteni a mérkőzés sorsát. A hajrában hat ponttal vezettek a vendégek, s úgy tűnt, megnyerték a mérkő­zést. Ádám nem így gondolta, pillanatok alatt két triplát do­bott. A drámai küzdelem három másodperccel a dudaszó előtt ért csúcspontra. A vendégek nem tudták kihasználni a bajai csapat hibáját, ráadásul szándé­kosan szabálytalankodtak. Kaj­tár értékesítette a büntetőket, Csányi dobása a dudaszóval egy időben pottyant a kosárba. Ala­csony színvonalú meccsen nyert a Honvéd. van a serülések meggyogyita- sára.- Kik a sérültek?- Szabó Béla, akit valószínű­leg újra operálnak a térdével, Ci- gannak lábujjtörése van, s a las­san formába lendülő Lakatos újra megsérült a nagykanizsai mérkőzés után.- Hogyan használják ki a kö­vetkező napokat a váci, újabb idegenbeli erőpróbára?- A munkát nem csökkentjük. Vasárnap pihenőnapot engedé­lyezek, de továbbra is napi 2 edzéssel készülünk. Október 11 -én Mélykúton játszunk edzőmérkőzést.- Bár eddig is a csapat körül tevékenykedett, de most, hogy együtt él a játékosaival, milyen véleménye van a csapatáról?- A Stadler FC sikerre éhes, minden munkát szívesen végző fiatal együttes. A játékosok bíz­nak az elvégzett munka gyümöl­csében, az NB I-be tartozás­ban. B. S. örömünnep • Kajtár Zsolt Kitűnt: Martincsek (a me­zőny legjobbja), Ádám, Csányi I., Kajtár, illetve Pólik 21, Tóth K. 19/15, Várszegi 16/3. TFSE­NAGYKŐRÖSI KK. 57-66(36-26) NB I. B-csoportos női ko­sárlabda-mérkőzés: Budapest, 100 néző. Vezette: Lugossy, Kovács. A jobb játékerőt képviselő nagykőrösi kosarasok a máso­dik félidőben nyújtott remek tel­jesítményükkel megérdemelten győztek. Kitűnt: Eperjessy 20, Vaher 16, Kosa 10, illetve Glaser 17, Lakosa 14, Rudolf 14. Ifjú karatékák Miskolcon • Ez még nem a verseny, nem „élesben” megy a küzdelem. A kazahok, az észtek és a macedónok után a törökök is bejelentkeztek Miskolcon, a szombat-vasárnapi korosztá­lyos karate Világ Kupára. így már több mint 30 ország 1700 - 9 és 18 év közötti - versenyzője indul a Konzumbank Kupáért kiírt 3. gyermek és ifjúsági Vi­lág Kupán. A kecskeméti kara­tékák is népes mezőnnyel vesz­nek részt az eseményen. A nagy mezőny miatt már reggel 8 órakor elkezdődnek a selejtezők, és bár kilenc páston mutatják be az ifjú karatékák tudásukat a formagyakorlatban, illetve a küzdelemben, mire a „rosta” végére érnek, alighanem késő estébe hajlik az idő. A nyi­tónapra a Városi Sportcsarnok mellett az Egyetemi Sportcsar­nokot is kibérelték a házigaz­dák, hogy „helyhiány” miatt senki se essen el a szereplés le­hetőségétől. A csapat érdeke az első! Viorel Drágán, az NB Il-es Tiszakécske labdarúgócsapatá­nak román vendégjátékosa az elmúlt héten ultimátumot inté­zett a szakosztály vezetőihez: ha nem kap százezer forintot és huszonöt százalékos fizetés- emelést, nem játszik a Salgótar­ján ellen. A vezetők nemcsak elutasították a játékos kérését, hanem még az edzésektől is el­tiltották. Az együttes kikapott, Drágán pedig meggondolatlan kijelentéséért bocsánatot kért. A kécskei szakosztály-vezetőség még egy utolsó lehetőséget adott a labdarúgónak. A szombati, Tiszakécske- Balmazújváros bajnoki labda­rúgó-mérkőzés előtt megkérdez­tük Reszeli-Soós István edzőt, mi a véleménye az esetről és ho­gyan látja csapata esélyeit?- A hét első felében zajlott „a mentsétek meg Dragant” fedő­nevű akció a szurkolók és egyéb személyek által - mondta az edző. - Végül kollektív döntés született a csapat, a vezetők ré­széről, amellyel én természete­sen nem értek egyet, de alá kell vetnem magam a köz akaratá­nak. Szakmailag ez nem hathat ki a közös munkára, s remélem, mindenki tart annyira komoly edzőnek, hogy nem feltételezi az ellenkezőjét. Tudom, hogy a csapat érdeke a minél jobb sze­replés. Az ügy ettől függetlenül tanulságokkal szolgál. A ma­gam részéről nem így fejeztem volna be, de való igaz, nehéz meghozni egy súlyos döntést. A hét második felében is vol­tak „helyzetek”, amelynek meg­oldásához nem edzőre, hanem • A kécskei vezetők Reszeli edzővel együtt feszült várakozással tekintenek a Balmazújváros elleni mérkőzés elé. pszichológusra lett volna szük­ség. Mindezekből, gondolom, kiderült, hogy az együttes háza táján nincs minden rendben. A helyzetet csak egy idegnyugtató győzelem oldaná meg, amelyet feltétlen el kell érnünk még ak­kor is, ha sárga lapok, kiállítás nehezítik az összeállítást. De most nem szabad sírni, hanem győzni kell! Ellenkező esetben mindenkinek, de főleg nekem el kell gondolkodni a folytatás­ról... ÖREGFIÚK TORNÁSZGÁLÁJA Jövőre Halasra várják a versenyzőket A napokban Győrött - ponto­sabban Győrújbaráton - öreg­fiúk (old boys) tornászgálát rendeztek. Az ötletet Borkai Zsolt olimpiai, világ- és Eu- rópa-bajnokunk vetette fel, s va­lósította meg. A show-n kilenc csapat vonult fel, olyan nagysá­gok húztak tomadresszt, mint Guczoghy György, Donáth Fe­renc, vagy a rendező Borkai. Három szer után a kiskunha­lasi Reuma SC első csapata állt az élen. Két tízes gyakorlatot láthatott a szépszámú publikum, előbb Guczoghytól majd Borka­itól - mindketten a számukra oly kedves lólengésben. Való­színűleg az olimpiai bajnok Magyar Zoltán is maximumot kapott volna, ő azonban a Gymnova—Farex budapesti csa­pat vezetőjeként volt jelen.- Tizenhárom éve nem tor­násztam, de jövőre itt leszek! Pontosabban nem itt, hanem Kiskunhalásón, ahol 1995 szep­temberében egy új tornacsarnok avatását tervezik és abban a programban kapna helyet a gála is. A győri versenyen Bács-Kis- kun megyét a Reuma SC két csapata mellett Kalocsa gárdája is képviselte.- Mi igazi old boys csapat vagyunk - mondta Botos János csapatvezető. - Van, aki 25 évesen kezdett el tornászni, neki nagy élmény együtt verse­nyezni az egykori nagy bajno­kokkal. A teljesítményünkkel elégedett vagyok, úgy érzem, várakozáson felül szerepeltünk. A tornát kedvelők rengeteg új elemet láthattak. Kiderült, hogy a gyűrűt úgy kell fogni, mint a söröskorsót, Czeglédi pedig elég sajátos elemet mutatott be a nyújtón: leérkezésekor nem beleállt a gyakorlatba, hanem egy hátrabukfencet csinált. El­érkezett a hatodik szám vége, mindenki az eredményeket számolgatta. A parketten lazí­tásként folyt a népi tánc. Ettől aztán új elemmel gazdagodott a tornasport, csapatonként egy főnek üvegestáncot kellett járni. Ezek után a végeredmény a kö­vetkezőképpen alakult: kupa­győztes a Guczoghy vezette Jumping Jack 1.. megelőzve a győri Kintorna SC-t és a Reuma I-et. Egyéni eredmények alap­ján Borkai Zsolt kapta meg a győztesnek járó pezsgőt. A leg­nagyobb nyertes azonban a kö­zönség volt. M. P. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Tovább tart-e a Baja jó sorozata? LABDARÚGÁS NB II. Nyugati csoport: Baja FC-Mohács, 14 órakor. Hímer István edző: - Zsi­nórban négy győzelmet arat­tunk, hazai pályán remélem, az ötödiket is megszerezzük a Mohács ellen. Rangadót ját­szunk, hiszen a 3. és a 4. helye­zett csap össze. Ellenfelünk nem tudni, kire számíthat a nyáron igazolt neves játékosai közül, de középpályán mindig letámadnak, így sok múlik azon, hogyan tagozódunk. Saj­nos Raffai megsérült Sopron­ban, ezért nem szerepelhet. NB III. Alföld csoport: Kecskeméti TE-Orosháza, Makó-KSC RSC, 14 órakor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Izsák-Csengőd, jv.: Schneider, Hajós-Bácsalmás, jv.: Gyovai, Lajosmizse-Hel- vécia, jv.: Berger, Kisszállás- Nemesnádudvar, jv.: Némedi, Fajsz-STE, jv.: Harkai, Kun- szentmiklós-Bajaszentistván, jv.: Kecskés, Kiskunhalas-Ke­rekegyháza, jv.: Pákolicz, Solt- Mélykút, jv.: Farkas, 14 órakor. Megyei II. osztály. Északi csoport: Dunaegyháza-Solt- szentimre, Kiskunmajsa- Harta, Ladánybene-Nyárlő- rinc, Lakitelek-Hetényegyháza, GAMF-Orgovány, Tabdi-Kis- kunfélegyházi Honvéd, 14 óra­kor. Déli csoport: Bátya-Sze- remle, Kunbaja-Dusnok, Ke­lebia-Kecel, Érsekhalma-Her­cegszántó, Jánoshalma-Vaskút, Katymár-Császártöltés, Szak- már-Tompa, Gara-Sükösd, 14 órakor. Megyei III. osztály, Nyu­gati csoport: Dunaszentbene- dek-Géderlak, Harta II.-Duna- pataj, Imrehegy-Újtelek, Dus- nok II.-Fajsz II., Öregcsertő- Miske, Uszód-Ordas, Foktő- Homokmégy, 14 órakor. Keleti csoport: Ákasztó II.-Bugac, Kertvárosi MÁV-Bremse, 10 órakor. Tázlár-Jászszentlászló. 14 órakor. Déli csoport: Bács- bokod-Csávoly, Bácsborsódi SK-Tataháza, Madaras-Bát- monostor, Rém-Bácsborsódi Medosz, Csikéria-Csátalja, Ér- sekcsanád-Borota, 14 órakor. DUATLON Az általános és középisko­lás diákolimpia megyei dön­tője: Baja, Petőfi-szigeti sport­pálya, 10 órakor. KOSÁRLABDA NB 1. A-csoportos női mér­kőzés: Univer KSC-Közgáz Matáv. Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Tóth Viktor szakosztályvezető: - A múlt heti, szombathelyi mérkő­zésen már javuló formát muta­tott a csapat, de a hazaiak ide­genlégiósa, Tkacsenko meg­oldhatatlan feladat elé állította fiataljainkat. A Közgáz nagyjá­ból azonos játékerőt képvisel, mint mi, mellettünk szól azon­ban a hazai pálya. KÉZILABDA NB I. B-s női mérkőzés: Si- roki Vasas-Jánoshalma, 15 óra­kor. NB Il-es férfimérkőzés: Ke­cel-Martonvásár, 10.30-kor. Megyei férfibajnokság: Gara-Dutép Delfin II. 10.30-kor. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzés: Nyír­egyházi TK-Kalocsai SE, 10 órakor. SAKK Megyei bajnokság: Kalocsa- Kiskunhalas, 9 órakor. TÖMEGSPORT Ki a város legerősebb embere? Soltvadkert, városi sportcsarnok előtti tér, 10 órakor. A verseny­zők három sportágban mérik össze erejüket. A söröshordó-ra- kodó versenyt a Kárpáti Sör­főzde, a 2 db cukroszsákkal való futóversenyt a Kévés Cukor- nagyker, az autóhúzó versenyt az Autó Komplex Kft. támogatja. Új kapitány Mario Zagalo irányítja a bra­zil olimpiai labdarúgó-váloga­tott munkáját. A nyári vb-döntő után lemondott Carlos Alberto Parreira, akinek a vb-diadal ki­harcolásában pályaedzőként se­gített Zagalo. Parreira után az idős mestert nevezték ki szövet­ségi kapitánnyá, aki egyben az ötkarikás csapatot is dirigálja. Agyonlőtték Egy fegyveres agyonlőtte az egyik legnépszerűbb algériai labdarúgóklub elnökét. A ha­lott, Ali Tahanouti az első osz­tályú Jeunesse Sportive de Bordj-Menaiel csapatának befo­lyásos vezetője volt. Az eset Álgírtól 60 km-re történt. Egye­lőre nem tudni, a merényletnek köze van-e ahhoz, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Bordj-Menaiel jelenleg csak a 10. helyet foglalja el az ottani első osztályú bajnokságban. Legjobbak között A veszprémiek kiváló átlövőjét. Éles Józsefet meghívták a férfi kézilabda-világválogatottba. A Fotex VSE kitűnő átlövője de­cember 21-én Kairóban'lép pá­lyára az Egyiptom-Világválo- gatott találkozón. Eddig három magyar - Varga, Kovács, Ivan- csik - kapott meghívást a férfi kézilabda-világválogaottba. Sokat esznek Jó az étvágyuk a Ázsiai Játé­kokon részt vevő sportolóknak. A japán szervezők összesen 410 ezer ételt szolgálnak fel az ok­tóber 16-ig tartó eseményen. Ehhez 100 tonna zöldségre, 90 tonna gyümölcsre, 70 tonna rizsre és 60 tonna húsra van szükségük. A versenyzők na­ponta 6000 kalóriát fogyaszta­nak el, miközben egy átlag ja­pán ember ennek csupán az egyharmadát. Rögbimeccsek Szombaton 15 órakor Kecs­keméten játssza következő NB I-es mérkőzését a GAMF együt­tese a Subrosa gárdájával. A felnőtt meccs előtt 14 órakor a kadett együttesek találkozójára kerül sor. Délelőtt játszanak A soltvadkerti szüreti napok keretében sportfesztivál lesz a hétvégén, ahol öregfiúk-foci- meccs, gyermek teremlabda­rúgó-torna, erős emberek vetél­kedője is szerepelnek a prog­ramban. Az NB Il-es STE Poli Farbe-Dutép SC férfimérkő­zésre szombaton 11 órakor ke­rül sor a városi sportcsarnok­ban. A hazai csapatban - a múlt heti, simontomyai bajnokin tör­téntek miatt - eltiltás miatt nem játszhat Tótyik és Nehéz. Lehet vitorlázni Ám még mielőtt vitorlásba vagy motoros kishajóba száll­nának a vállalkozó kedvű sport­barátok, szükség van egy elmé­leti tanfolyam elvégzésére is. Erre Kecskeméten kerül sor, ahol belvízi vitorlás és motoros, motoros hajóvezetői, tengeri vi­torlás tanfolyamokat rendeznek. Érdeklődni az Erdei F. Művelő­dési Központ előterében lehet október 10-12-én este 18 és 19 óra között, vagy pedig a 06-30-436-514-es telefonon. V endéggy őzelem A labdarúgó megyei III. osz­tály Déli csoportjának rangadó­ján az éllovas Csávoly hazai pá­lyán fogadta a Bácsborsódi SK együttesét. Az eddig veretlen csávolyi gárda elszenvedte idei első vereségét, a vendégek 3-1-re győztek. További ered­mények: Bátmonostor-Érsek- csanád 1-1, Tataháza-Madaras 0- 2, Csátalja-Bácsbokod 0-4, Bácsborsódi Medosz-Csikéria 1- 7, Nagybaracska-Rém 2-1, Borota-Felsőszentiván 0-2. Nyolc forduló után a csávolyi csapat 21 ponttal áll az élen a 19 pontos Bácsborsódi SK és Ér- sekcsanád előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom