Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-22 / 223. szám

1994. szeptember 22., csütörtök Megyei körkép 5 0 Az utasok 68 százaléka a belvárosba igyekszik a helyi buszokkal. KÖZMEGHALLGATÁS BAJÁN A HELYI JÁRATOKRÓL Úgy jó, ahogy van Ki nyeri el a lakóautót? Bács-Kiskunt hárman képvi­selik annak a KRESZ-vetélke- dőnek a döntőjén, amit a Hun­gária Biztosító az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen szervezett. A bácsal­mási Gertner Ferenc, a lajosmi- zsei Kiss Attiláné és a kiskun­félegyházi Szalai Mihály szom­baton Budapesten mérkőznek meg a többi megye legjobbjai­val. A tét nem csekély: az első helyezett egy Ford lakóautót, a második egy Suzuki Swiftet, a harmadik lakósátras utánfutót kap a döntőn. A vetélkedőben azok indul­hattak, akik helyesen válaszol­tak — még februárban - a bizto­sító által kiküldött tesztlapokra. A megyei döntőről lapunk is beszámolt. Dr. Herold József, a Hungária Bács-Kiskun megyei igazgatója most arról adott tájé­koztatást, hogy a tesztlapok összesítésében sajnos kiderült: sokan hibásan ismerik a KRESZ-t. A legtöbb helytelen válasz a vasút-közút kereszte­ződések szabályainak félreér­telmezéséből született. A vállalkozó tönkrement, az áfész új megoldást keres Kinek, milyen érdeke fűző­dött hozzá, hogy Imrehegy egyetlen nagy ABC-jét bezár­ják, sőt szó szerint kirámoljanak belőle mindent? Mi lesz a he­lyén? A falu ellátása senkit nem érdekel? Csak nem játékterem, vagy kocsma üzemel majd benne? - az ilyen és hasonló aggodalmaskodó kérdések már a szerkesztőségbe is eljutottak. Takács Jánosnét, a község pol­gármesterét szintén többen zak­latták, miért záratta be az egy­séget. Ezért kerestük meg az il­letékest, a kereskedelmi léte­sítmény tulajdonosát. Szabó Ferenc, a keceli áfész elnöke elmondta, hogy 1985-ig hagyományos rendszerben, nyereségesen üzemelt az ABC. Ezután szerződésbe került, majd 1990-ben egy imrehegyi vállalkozó átvette a boltot, az ott maradt árukészlettel együtt. Az alku természetesen megköt­tetett az anyagiak rendezésére. A bérleti díjat például havi nettó 21 ezer forintban határozták meg. Ám a múlt esztendő óta sem ezt az összeget, sem a ko­rábbi tartozásokat nem fizette a vállalkozó. Ezzel egyidejűleg az áruválaszték is romlott, s közben az adósság több mint másfél millióra halmozódott. A tulajdonos már több en­gedményt nem tudott adni, ezért szeptember elsejével bezáratta a kereskedelmi egységet. Azóta a leltár megtörtént. Valóban üres a bolt. A tartozás rendezése bí­róság elé kerül. Imrehegynek - tudtuk meg az elnöktől - néhány héten belül ismét lennie kell ABC-jének, hiszen négyszáz család napi el­látását aligha tudja megoldani egy külterületi házibolt. Itt a napi cikkek mennyiségét meg­növelték, s meghosszabbították a nyitva tartást is. A Halasi út­ban reggel héttől déli egy óráig várják a vásárlókat. Ä keceli áfész természetesen azon van, hogy minél előbb megoldja a központi helyen lévő üzlet ismételt megnyitását. Ám ahhoz teljes átalakítás, fes­tés kell, s nyilvánvalóan új áru- feltöltés és vállalkozó keres­kedő. Puliii Sára ÖTVEN VÁLLALKOZÁS BEMUTATKOZIK Kétnapos kiállítás a bajai Petöfi-szigeten Az idei költségvetés vitájakor határozta el a bajai képvi­selő-testület, hogy új koncep­ciót dolgoztat ki a város tömeg- közlekedésére. A győri Széche­nyi István Főiskola március 31-én végzett utasszámlálást, majd tanulmányban tettek ja­vaslatot a helyi járatok módosí­tására. Hétfőn este közmeghall­gatásra került sor a témában a városházán. Cserháti János alpolgármes­ter bevezetőjében elmondta, hogy a város jelenleg 7 millió­val finanszírozta meg a tömeg- közlekedés működőképességét, és 4 millió forintot adott új au­tóbuszok beszerzésére. Ha elfo­gadják a főiskola javaslatát, mely négy járat átszervezését jelölte meg, további 1,2 millió forint támogatást kell nyújtania a városnak. A Bács Volán szakembere, Madarász Imre írásvetítőn mu­tatta meg az összegyűlt ötven embernek, milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal járna az új koncepció bevezetése. Arról is szólt, hogy jelenleg az utazók 68 százaléka a belvárosba igyekszik, ezért ezt a szempon­tot kell legfőképpen számon tar­tani. Tulajdonképpen az 1-es, az 5-ös, a 7-es és a 8-as, valamint a 3-as és a 9-es járatoknál tervezik az összevonást, illetve az útvo­nal-módosítást. A változtatás bevezetése esetén egy hónapos próbaidőt határoznak meg. A megjelentek hozzászólásaiból (főleg nyugdíjasok vettek részt) azonban kiderült, hogy egyetlen városrésznek sem kell az ilyen­fajta változtatás, mert logikátla­nul felborítja a kialakult rendet, és éppen a rendszeresen utazó­kat hozza hátrányba. Csabai Zsuzsa az Alsóváros­ból kifejtette, hogy a szülők ak­kor nyugodtak, hogyha gyerme­keik autóbusszal utaznak az is­kolába és vissza, mert kevesebb a balesetveszély, mert a buszok legtöbbje az intézmények előtt áll meg. Külön megemlítette az éjszakai járatok fontosságát, mert Baján is gond van a közbiz­tonsággal. Egy újvárosi polgár pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy maradjon a helyi és a tá­volsági állomás egymás közelé­ben, és azt kérte, maradjon min­den a régiben, nem kell a válto­zás. Többen szóvátették, hogy piaci napokon zsúfoltak a jára­tok és a tanulmányban megje­lent utasszámlálási adatok nem mérvadóak, mert ősszel és télen sokkal nagyobb az utaslétszám. Mányi József szintén a régi rendszer mellett foglalt állást, azt azonban kérte, hogy az 5-ös járat ezentúl a Szeremlei utca felől a Deák Ferenc-zsilipi for­dulóval jusson vissza a belvá­rosba. Egy szentistváni férfi nem tudott indulat nélkül szólni arról, hogy a buszvezetők min­den forduló után kiszállnak a járműből és az utasok esőben, fagyban várakoznak, ezért sok­szor 8-10 percet is késnek a jára­tok. Kérte a közlekedési rend­őröket, többször ellenőrizzék a parkoló járműveket, mert pél­dául a Kossuth Lajos utcában a szabálytalankodók miatt nem fémek el a buszok. Többen kérték, hogy a hétvé­gén sűrítsék a temetői járatokat, amire ígéretet is kaptak. Mások pedig azt kifogásolták, hogy az ellenőrök és a buszvezetők nem tesznek meg mindent a kocsik belső rendjéért, sokszor tiszta ruhában már le sem lehet ülni a székekre. Papp Zoltán Hatodik alkalommal várják Bajára három megye vállalko­zóit arra a termékbemutatóra és vásárra, mely szombaton dél­előtt nyitja kapuit. A rendez­vény egyik fő támogatója a Pe­tőfi Népe. Amint Szőke Lajos­tól, a Sziporka Bt. ügyvezetőjé­től megtudtuk, 50 vállalkozás állít standot és hozza el termé­két, szolgáltatását, hogy közvet­lenül is találkozzon a mostani és a leendő vevőkörével. Sajnos, mondta Szőke úr, lassan kinövi magát a helyszín, mert a később jelentkezőknek már most sem jutott belső kiállítóhely. Az egyik leglátogatottabb stand bizonyára az új autóké lesz, köztük az Opel, a Fiat, a Honda, Toyota, Lada, Suzuki, Skoda, Mercedes, Aleko képvi­selete. De ugyanígy sok látoga­tót vonzanak majd a legmoder­nebb elektrotechnika, számítás- technika tennékeinek legújabb változatai. Lesz étel- és italbe­mutató, de koleszterinszűrésre is várják a vásárba látogatókat. A kiállításhoz kapcsolódóan más rendezvényekre is sor ke­rül. Szombaton este 18 órakor a pártok házában a díjszámláló nélküli telefonhálózatokról lesz előadás. Vasárnap délelőtt 10 órától a szigeti sportpályán te- repíjász-bemutatót tart a tavaly megalakult honvédsportklub szakosztálya. Külön ünnep­ségre kerül sor a Petőfi Népe bajai szerkesztőségében reggel 9 órakor, ahol dr. Lovas Dá­niel főszerkesztő felavatja új területi irodánkat. Közremű­ködnek az ifjúsági ház mazso- rettjei és a bátmonostori ha­gyományőrző zenekar. A kiál­lításmegnyitó után, fél tizen­egytől, pedig sétahajón talál­kozhatnak a vállalkozók a Pe­tőfi Népe vezetésével. P. Z. Konferencia háziorvosoknak A családorvoslást érintő ak­tuális szakmai kérdéseket vitat­ják meg szakértők segítségével azon a kecskeméti konferen­cián, amelyet a Glaxo Kft. szer­vez szeptember 24-án, szomba­ton délután. A rendezvénynek a Tudomány és Technika Háza ad otthont, s a szervezők elsősor­ban gyermekgyógyászok, csa­ládorvosok és gyógyszerészek részvételére számítanak. A program fél kettőkor kezdődik, s elsőként egy olyan témával foglalkoznak, ami betegek ez­reit érinti: az antibiotikumos gyógyítás, kezelés alapelveiről lesz szó. Arról, hogy mikor in­dokolt és helyes „erős" gyógy­szereket felírni. Később, a dél­után folyamán előadás lesz a szinte már népbetegségnek számító allergiáról, asztmáról, a sokakat gyötrő fejfájásról, a da­ganatos betegek gyógyításáról, s más, az orvosokat és a betege­ket egyaránt érdeklő, érintő té­mákról is. Lovasnap Városföldön A RENDŐRÖK SOHA NEM KÉRIK, MAGUKTÓL JELENTKEZNEK Informátorok vagy fizetett besúgók? • Van, aki kérés nélkül is súg a rendőröknek? Első alkalommal rendeztek lovasnapot - bevallottan a ha­gyományteremtés szándékával - vasárnap a városföldi Dózsa- lakótelepen. A Party presszó és a Sárgakocsi fogadó által szer­vezett programok igyekeztek minden korosztály számára ki­kapcsolódási lehetőséget nyúj­tani. Az egész napos ingyenes lovaglás és sétakocsikázás mel­lett helikopteres sétarepülésen is részt vehettek az érdeklődők. A sportbarátok kispályás labdarú­A Katonatelepen élő polgárok óhaja szerint döntött a múlt hé­ten a kecskeméti önkormányzat egészségügyi bizottsága. Gyer­mekgyógyász épít orvosi rende­lőt, s vállalkozóként szerződik az egészségbiztosítóval. így a bázispénzre nem, csak a betegek száma után járó kártyapénzre építhet. A hivatalos adatok sze­rint ugyanis nincs elegendő la­kosságszám Katonatelepen ah­hoz, hogy a tb. másféle szerző­dést kössön dr. Serfőző Katalin­nal. Hacsak meg nem változtat­ják a körzet határait. A körzethatárok módosítása más szempontból is indokolt le­het. Létezik ugyan a szabad or­vosválasztás, a katonatelepiek maradhatnak mostani orvosaik­nál, de ha megépül az új rendelő, számítani kell arra, hogy a belvá­rosi körzetekből kiviszik a kár­tyáikat a kint lakó orvoshoz a ka­tonatelepi betegek. Ez viszont azt jelenti, hogy a két. Katonate­lepet most is ellátó orvos, dr. Kellermann Péter és dr. Fábián gásban, kerékpározásban, teke- és szkanderversenyen mérhették össze a tudásukat az értékes dí­jakért. A lovasnap rendezői a legkisebbekről sem feledkeztek meg: aszfaltrajzolás, zsákban fu­tás és más játékok várták a gye­rekeket. Aki megéhezett, ha­lászlé, pacal és sült flekken kö­zül választhatott kedvére valót. A nagy sikerű rendezvény - amelyen közel négyszázan vet­tek részt - este tábortűzzel és ut­cabállal zárult. Erzsébet kártyákat veszít el.- Elsősorban az önhibáján kí­vül nagyon nehéz helyzetbe ke­rülő gyermekgyógyász kolléga, dr. Fábián Erzsébet, s a belvá­rosban élő polgárok érdekében kezdeményezni fogom a körzet­határok módosítását - nyilat­kozta lapunknak dr. Gubacsi László, az egészségügyi alapel­látási intézmények igazgatója. A döntést a képviselő-testület hozza meg, mindkét vonatko­zásban, tehát ők dönthetnek ar­ról, hogy Katonatelep önálló körzetté növelhető-e, illetve a belvárosi orvosok kapnak-e még területet. Nekem azonban, mint az alapellátást segítő igazgató­ság vezetőjének, minden kecs­keméti háziorvos érdekét képvi­selnem kell. Még akkor is, ha tu­dom: a körzethatárok módosí­tása nem egyszerű dolog - mondta Gubacsi doktor. Úgy tűnik tehát, hogy a kato­natelepiek, illetve az őket ellátó orvosok ügyével még foglal­kozni kell. Á. E. Egyre többször kerül szóba egy-egy nyomozás során, hogy informátorokat fizet meg, al­kalmaz a rendőrség. Ez nem magyar találmány: néhány napja a Scotland Yard magas rangú tisztjei éppen Kecskeméten tar­tottak előadást az úgynevezett operatív munkáról. A magyar rendőrség által szervezett szak­mai konzultációra teljes hírzár­lat közepette került sor. Vasas László alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője viszont vállalkozott arra, hogy néhány kérdésünkre válaszol. Kit, miért és mikor szerveznek be a nyomozók?- A rendőrségi törvény meg­jelenése óta nem titok Magyar- országon, hogy a rendőrségek bűnügyi szolgálatai informáto­rokkal tartanak kapcsolatot. Praktikus okból: ők is segítenek a bűncselekmények felderítésé­ben, illetve az elkövetők szemé­lyének kiderítésében. A világ minden rendőrsége alkalmaz in­formátorokat. O azonban csak olyan ember lehet, akinek lehe­tősége van információgyűjtésre. Tehát ismeri a bűnözőket, kap­csolatban áll velük, esetleg köz­tük él. Ennélfogva nagyon ritka eset az olyan, amikor becsületes állampolgár tud segíteni a nyo­mozásban. És még valami: az informátor szokott munkára je­lentkezni, nem mi kérjük fel.- Titok az informátor kiléte?- Ez magától értetődik. Ti­tokban tartjuk, ki az, sőt adott ügyben az információgyűjtés tényét, valamint technikai rész­leteit is. Ha ezt nem tennénk, felesleges lenne bármilyen eredményre számítanunk.- Pénzt adnak a szolgálatai­ért!- Pénzt vagy valamilyen ki­sebb szolgáltatást. Az utóbbi azonban nem sértheti másnak a jogait. Megértem, hogy az ál­lampolgárok közül lesz, aki most felkapja a fejét, mondván: még fizetnek is a bűnözőknek. De gondoljanak arra, hogy néha a nyomozás milliókba kerülhet. Több tucat nyomozó és tech­nika kergeti a tetteseket. Meny­nyivel olcsóbb és ésszerűbb, ha egy informátortól „tuti tippet” veszünk meg. Mert az elkövető elfogásának érdekében - legyen francia, német, angol, vagy ma­gyar zsaruról szó - még az ör­döggel is hajlandók vagyunk szövetséget kötni. Igaz, van né­hány feltételünk is: bolonddal például nem kötünk üzletet. Be­látható, hogy miért. Később ő maga fogja elfecsegni, hogy be­szerveztük.- Néhány napja egy kecske­méti férfi több lapnak nyilatko­zott: állandóan zaklatják, he akarják szervezni a rendőrök. Nyilvános szórakozóhelyeken is leszólítják. Igaz lehet?- Ugye az előbb elmondtam már, hogy ki lehet informátor és ha nem is „agyoniskolázott”, de mindenképpen értelmes embe­rekkel tárgyalunk. Akit ön em­lít, valóban ismert a kecskeméti piacon: sárga papírral reklá­mozza „dilisnek”, félcédulás- nak magát az emberek előtt. Az is tudott, hogy többször került bíróság elé. Később viszont mentesült a joghátrányok alól. Nem vagyunk válogatósak, ha büntetett lenne, akkor is alkal­mazhatnánk. Az előbbiek miatt viszont alkalmatlan a szá­munkra. Megnyilvánulásai, ha­bitusa miatt a kezdő nyomozó is tisztában van azzal, hogy ilyen embert nem szabad megkör­nyékezni.- Lehet, hogy egyszerűen ar­ról van szó: az alvilág keresi a spiclit és őt gyanúsítják?- Nem tudom. Akii mi be­szervezünk, azt soha nem hoz­zuk olyan helyzetbe, hogy gya­núsíthassák. Az viszont igaz, hogy a most önmagát reklá­mozó kecskeméti férfi közeli, bensőséges kapcsolatban állt Horváth Antallal - akit decem­berben öltek meg - és Murányi Józseffel is, aki ellen pedig ta­vasszal indult eljárás. Mindkét ügyben a rendőrségnek számos olyan adat, információ került a birtokába, amit később bizonyí­tékként felhasználhattak. Az azonban közismert, hogy míg a hasonló „bensőséges barátok" gyanúsítottak voltak a nyomo­zások során, addig őt csak ta­núként hallgatták meg...- Hogyan?-Talán emiatt kellemetlen helyzetben érezte magát, félt. „Önvédelme érdekében" gáz és riasztófegyver tartására enge­délyt kért. Most - úgy tudom - ezzel fenyegetett meg néhány munkást. Garázdaság vétségé­nek alapos gyanújával indult el­lene eljárás. A fegyvert lefog­lalták és a kecskeméti nyomo­zók az engedély visszavonására is javaslatot tettek. Csilla G. Mi lesz a körzethatárokkal?

Next

/
Oldalképek
Tartalom