Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-19 / 220. szám

4 Kultúra-művelődés 1994. szeptember 19., hétfő Naptár Szeptember 19., hétfő. Névnap: Vilhelmina, Vilma. Névnapozóknak Vilhelmina, Vilma: a Vilmos név női változatai, jelen­tésük oltalmazó, viráguk a kardvirág. Köszöntjük a név­napjukat ma tartó Alfréd, Ja­nuár, Jónás, Palóma, Sebő, Szabolcs, Tivadar és Tódor nevű olvasóinkat is! Évforduló 125 éve született, (3) 1938-ban hunyt el 'w Blaskovics László szemész, egyetemi ta- nár. Az Állami Szemkórház igazgató főorvosa, a buda­pesti II. Sz. Szemklinika igazgatója volt. Számos nemzetközileg elterjedt mű­tétet dolgozott ki. Ökumenikus naptár A katolikusok ^ Szent Januárius vér­tanú püspökre emlé­keznek ma. Januári- ust, Beneventum püspökét kínzások után vadállatok közé dobták. Mert az állatok nem bántották, fejét vették. Vértanúsága helyén, Puteoli- ban temették el. majd relik­viáit Nápolyba vitték. Beszá­radt vérének ereklyéjét Ná­polyban őrzik, amely bizo­nyos alkalmakkor folyékony- nyá válik, szinte felforr. Mi, hol, mikor? • Az Amatőr Költők és írók Bács-Kiskun megyei csoportja kötetlen beszélgetésre, ismer­kedési délutánra várja az iroda­lom iránt érdeklődőket ma dél­után 4 órakor a kecskeméti Rá­kóczi út 14-15. szám alá. A ta­lálkozót a Critikál Bt. szer­vezi.# A kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Ház 9. alka­lommal hirdeti meg az amatőr vers- és prózamondók megyei versenyét, Radnóti Miklós szü­letésének 85., halálának 50. év­fordulója tiszteletére. Nevezési feltételek: A Radnóti-életműből 2 verset és a teljes magyar iro­dalomból 2 verset, vagy prózát kell választani. Az előadandó művek időtartama maximum 5 perc lehet. A nevezés alsó kor­határa 14 év, felső korhatár nincs. A nevezési határidő: 1994. október 10-e. Az Alföld szerelmese • Siegfried Pillokat a tárlat megnyitóján. Matrózból lett festőművész. (Fotó: G.B.) Siegfried Pillokat német fes­tőművész munkáiból nyílt kiál­lítás csütörtök délután a kecs­keméti helyőrségi klubban. A megnyitón dr. Szappanos István művész tanár ismertette a német festő életpályáját, méltatta munkásságát, eddig elért ered­ményeit. A művészt nyilván so­kan ismerik látásból Kecskemé­ten. Hisz gyakran festeget a vá­ros különböző pontjain, leg­többször a főtér bokrai alatt. Siegfried Pillokat a németor­szági Mazúri-tavak mellett szü­letett, majd szüleivel Berlinbe költözött. Iskoláit is ott végezte. Szülei korán elhaltak és az ár­ván maradt fiatalembert a kilá­tástalanság a tengerre űzte. Matróz lett. Tizenkét évig szol­gált különböző kereskedelmi és személyszállító hajókon, ami­kor a 70-es években végre lehe­tősége nyílt a festésre. Érdeklő­dése egyre inkább Délkelet-Eu- rópa irányába fordult, így is­merte meg Magyarországot. Ma már - mint állítja — ez a legked­vesebb helye. Nemcsak az al­földi tájak szépsége, hanem az itt élő emberek nyitottsága, kedvessége is hozzájárult ah­hoz, hogy életre szólóan meg­szerette ezt az országot.- Pedig a magyar táj nem könnyen adja meg magát - mondta nyitóbeszédében dr. Szappanos István. - Hosszas tanulmányozás és kitartó munka szükséges ahhoz, hogy valaki előtt feltárja rejtett értékeit. Úgy tűnik, Siegfrid Pillokatnak ez sikerült, azért képeit szemlélve az sem másodlagos, vajon mi játszódhat le a fejében, miköz­ben kitartóan „birkózik” az ön­magát nehezen megadó magyar tájjal. Pillokat azonban felkészült festő és az élet próbái kellőképp megkeményítették. Ebből ered az a furcsa kettősség, amely egyfelől kemény elszántságot, másfelől a táj iránt érzett gyön­géd szeretetet tükrözi képein. Szász András TANÁRHIÁNY A ZENEISKOLÁBAN A zongora a legnépszerűbb A bajai Liszt Ferenc Zeneis­kolában újdonsággal is szolgál az idei tanév. Erről és az intéz­mény helyzetéről Pethő Attila igazgatót kérdeztük. Elmondása szerint évente 60 fő felvételizik az iskolába, ami­vel csak egy gond van: kevés hozzá a tanár. Az iskolások mellett régebb óta működik egy zeneóvodai csoport, ahol játé­kos formában kapnak zenei elő­képzést a kicsinyek. Emellett egyre több olyan hangszertaní­tási módszer van, amely már egészen kis korban kezdi a kép­zést, ezért az óvodások között is van, aki hegedül, zongorázik. Újdonságot jelent az ütős tanszak, mely elsősorban egy profi dobfelszerelést jelent, de tanulhatnak a diákok más dal­lamjátszó ütőshangszereken is, így xilofonon, marimbán, és van Orff-hangszerük is. Meny- nyiség tekintetében még megfe­lelő az iskola felszereltsége, de minőségben kevéssé. Gondot jelent a vonós és fúvós hangsze­reknél egyaránt, hogy nem úgy szólalnak meg, ahogy kellene, a legnépszerűbb zongora tanszak pedig pianínó szakként műkö­dik, mert csak azt tudnak a tanu­lóknak biztosítani. Nagy vesz­teséget jelent, hogy a házikon­certeken használt Bősendorfer zongora tönkrement, a pótlására azonban nem telik. Komoly gondot jelent az ok­tatóhiány is, mert igény lenne még fuvolatanárra, a kötelező zongorastúdiumokat sem tudják kielégíteni, a gitár iránti nagy érdeklődés is szükségeltetne egy tanárt. Z. L. Távoktatás felvételizőknek A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Regionális Távoktatási Központja október elsejétől nyolc hónapos felvéte­lire és érettségire előkészítő kurzust szervez történelemből. A távoktatásos képzőformát Bács-Kiskun megyei diákok is igénybe vehetik, hiszen lakó­helytől függetlenül mindenki számára azonos felkészülési le­hetőséget biztosít a korszerű, egyéni tanulásra alkalmas nyolckötetes tananyag, a felvé­teli tesztek, a gyakorló felada? tok. Elegendő számú jelentkező esetén a konzultációkra Pécsről utaznak le a tanárok, akik elő­adásokat is tartanak a távokta­tási programban részt vevők­nek. Az oktatással kapcsolatos információk a regionális köz­pontban kérhetők: 7633 Pécs, Szántó K. J. utca 1. b. ^ ■X-'C- A/ > S ^ V Qj ■V£‘í£ '•S ggg j ; KRIMISOROZAT L. Roland: Angyalok öle A kitérőt angyalok ölének nevezte a köznyelv. Elképzel­hető, hogy azért, mert egy jó­kora kanyarral csatlakozott a városba vezető autóúthoz. De tulajdonképpen zsákutca volt, ahol esténként, kocsiba zár­kózva, hosszabb-rövidebb időre megálltak a lakás nélküli párok. A hely szelleme indíthatta meg a névadó fantáziáját. Azon a szombaton is vagy húsz kocsi parkolt egymástól tisztes távol­ságban. A grafitszürke Lancia a sor végén szinte beleolvadt az éjszakába. így aztán különösen meglepődött az egymással fog­lalkozó pár, amikor erélyesen kopogtak az ablakon. Csodál­kozva néztek ki, a párás éjsza­kába. Ismeretlen férfi állt az autó mellett. Csak integetett, mint aki bajba jutott. Gruber bekapcsolta a belső világítást, de akkor már azt láthatta, hogy a „segélykérő” pisztolyt fog rá.- Szállj ki! És ide a slussz­kulcsot! Aztán egy mozdulattal kinyi­totta a hátsó ajtót.- Ülj a lány mögé! És semmi trükk! Az idegen a volánhoz ült.- A tündérke a helyén marad, mellettem. Te pedig ideadod a kocsi papírjait, meg a jogosítvá­nyodat. Gruber szó nélkül előreadta, az idegen bele sem nézett, a belső zsebébe csúsztatta.- És most vedd le a nyakken­dődet. Oké. A tündérke pedig jó erősen összeköti a kezedet, há­tul. Ügyes. Most pedig szállj ki és szó nélkül menj a csomagtar­tóhoz. Az idegen is kilépett és a má­sik oldalról ment a kocsi végé­hez. Kinyitotta a csomagtartót.- Bújj be! És jól figyelj: ha csak egyszer is megrúgod a bá­dogot, vagy valami marhaságot csinálsz, a hullaszállítók vesz­nek ki. Aztán lecsapta a fedelet. A lány mellé ült, az első ülésre. De nem az indulás előkészületeivel, hanem úgy, ahogy a párok szok­ták ezen a tájon. Körül is nézett, hogy vajon figyeli-e valaki.- De jó itt, veled, kettesben - mondta érezhető cinizmussal a hangjában. A lány sírással küszködve mondta, hogy ő nem „olyan”. Ők tulajdonképpen kényszerből álltak le, a zápor elvonulását akarták megvárni.- Nem baj. Most szépen az ölembe ülsz, és kezdjél el csó­kolgatni. De előbb add ide te is a papírjaidat. Nálam jobb helye lesz. És most pedig tartsuk meg a főpróbát. Mi ugyanis őrülten szerelmesek vagyunk egy­másba. A lány kényszeredetten tűrte, hogy a pasas simogassa. De azt is láthatta, hogy a válla mögött az utat is kémleli. Mi tagadás, jól játszotta a szerelmest. Aztán zseblámpa fénye pásztázta a kocsi belsejét. A két rendőr számára semmi újat nem jelen­tett az idill, nem először jártak itt.- Elnézést, uram - mondta az egyik, miután diszkréten megütötte a lámpával az abla­kot - a papírjaikat kérem. Rutinellenőrzés. A másik ol­dalról azt kérdezte a zsaru a lánytól, hogy nem láttak-e mos­tanában feltűnni valakit. Gya­nítják ugyanis, hogy az a fickó, aki az este kirabolta az egyik ékszerboltot, itt bujkál. A lány határozottan mondta, hogy sen­kit sem látott.- Tessék, az igazolványom - mondta az idegen lezserül.- Kérném a hölgyét is. A férfi hanyagul a zsebébe nyúlt. - Tudják, jobb, ha a meny­asszonyom igazolványát is én őrzöm. Itt, az angyalok ölében minden előfordulhat. Ebben a pillanatban az igazol­tató rendőr egy lépést hátrált, gyors mozdulattal kirántotta a pisztolyát és elordította magát:- Kiszállni! Kezeket a tar­kóra! Aztán meg sem várva, míg a felszólításnak eleget tesz, kirán­totta a kocsiból és az autó oldalá­hoz lökte. A lány a másik oldalon a csomagtartóhoz futott és meg­próbálta kinyitni. Az igazoltató rendőr a társához dobta a kulcsot. Mintha most ocsúdott volna fel, a lány a fedél kinyitásakor kezdett zokogni.- Rosszul játszotta a szerel­mest, Klug! Vagy annyira ellá­gyult, hogy a csomagtartóba zárt „rivális” igazolványát adta át először? És csak azután a ma­gáét? Igaz, mi sok mindent lát­tunk már itt, de az még nem volt műsoron, hogy egy csókolózó pár közül az egyik ennyire férfi legyen, mint ahogy az igazolvá­nya mutatja. A hölgy nyilván fel­jelentést tesz magaellen. Mi ettől függetlenül őrizetbe vesszük az ékszerbolt kirámolásáért. Az Astra alapján: DHM MAI MŰSOR : ■ TV I. MŰSOR 5.28: Műsorismertetés 5.30: Falutévé 5.50: Határtól határig 6.00: Napkelte 9.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.05: Üzlet délidöben 12.20: Képújság 15.35: Műsorismertetés 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: RÉS 16.10: Tessék hívni! 16.30: Glória az ősi ház körül Előbb tanulj meg járni, csak aztán fuss! (ism.) 17.00: Meselánc Maci Laci Múlt-kor Ifjú szólisták 18.00: „Engedjétek hozzám!” 18.10: Csellengők 18.15:. Üzlet 18.30: Szerencsekerék 19.00: Válaszolunk... a nézők telefonjaira 19.05: Csízió 19.10: Mesék a felkelő nap országából 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.15: Sztáro(c)k - Bon Jovi 20.50: A félelem fokozatai Tévéjáték 21.40: Fotográfusok - felfe­dezők- Madeira 22.15: Korkép ...és a Mika? Dokumentumfilm 23.00: BBC-híradó 23.20: Képújság TV II. MŰSOR 13.55: Képújság 14.00: Kapcsoljuk az Országházat 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Müsorajánlat 17.05: Egészséget minden­kinek! 17.35: Medicina 17.45: Jelképtár 17.55: Müsorajánlat 18.00: A körzeti stúdiók műsora 18.13: Magyarország ma 18.45: Telesport 19.00: Soproni Ászok- Pezinak Férfi kosárlabda-mérkőzés 21.05: Mindent vagy semmit! 21.40: Múzsa 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.35: A konzervgyári sor Amerikai film 112’ 0.25: Magyarország-Romá- nia, összefoglaló a női kézilabda Európa-bajnoki mérkőzésről DUNA TV 8.00-14.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: A selyemút (ism.) 15.05: Gazdakör 15.50: Távoktatási műhelyek 16.20: Mofli (ism.) 16.45: Cimbora (ism.) 17.40: Szibériai népmesék 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: A boldog család 19.05: Magunkról, magunk­nak 20.00: Ritmus ’94 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Kém a sötétben Angol kémfilm 80’ (ism.) 23.35: A vadon csodái Kanadai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) 23.00: Ady Endre: A tűz csiholója KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.40: Napközben 10.30: Vásárlók könyve 11.05: Szonda 11.35: Szepességi történet Krúdy Gyula: A hiúság 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: Az evangélikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.05: Nyitnikék 15.35: Üzenő 15.45: Közönségszolgálat 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Találkozás a stúdióban 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Tordon Ákos összeállítása 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.04: A Simoné háza Babits Mihály drámája 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Magyar túlsúly 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: Rivaldafényben 8.50: Apró-cseprő 9.00: Hírek. Időjárás 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely... 11.15: Mosolygó Magyarország 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 15.00: Hírek 17.03: Délutáni csúcs 18.00: Gördeszka 18.30: Kapaszkodó 19.00: Hírek. Időjárás 19.00: Öt perc tudomány 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: Minden hangra emlé­kezem 21.00: Hírpercek 21.10: Közkívánatra 22.00: Költő gitárral Leonard Cohen 23.00: Hírek 23.03: Sporthiradó 23.10: Máról holnapra SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT A mozik műsora. Városi: 1/2 5,7 és 9 órakor: FARKAS. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: MENTS MEG, MERT ÖL­NÖM KELL. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: ROBIN HOOD - A FUSZEKLIK FE­JEDELME. Színes amerikai film. Otthon: 5 és 7 órakor: REJTÉLYES MANHAT­TANI HALÁLESET. Színes, feliratos amerikai film. KTV: 10.00: Clipperc (a pénteki műsor ism.). 10.20: Élet-világ (a pénteki műsor ism.). 17.30: Képújság. 18.30: Műsorismertetés. 18.32: Clip­perc (ism.). 18.52: Élet-világ (ism.). 19.15: Hírős Hírek. 19.30: Torpedó - telefonos já­ték gyerekeknek. 20.00: Nap­jaink - közéleti szóig, műsor. 20.45: Hírős Hírek (ism.). 21.00: Utolsó játszma. Ame­rikai akciófilm - 95’. 22.25: Texasi gladiátorok. Amerikai sci-fi - 90’. (ism.). Telemozi Kft.: 18.30— 19.00: Képújság. Reklám. 19.00- 23.00: Szív TV I. 23.00- 23.30: Képújság. Rek­lám. Kiskun TV: 5.00-19.00: Képújság. 19.00-19.30: Kis­kun TV műsora. 19.30-20.00: Régió hírei. 20.00-21.00: Fó­rum. 21.00-1.00: Szív TV műsora. 14 órától 24 óráig su­gárzott műsor!

Next

/
Oldalképek
Tartalom