Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-14 / 216. szám
1994. szeptember 14., szerda PETŐFI NÉPE 7 Parlamenti pengeváltások Féloldalas összeállításunkban olyan politikai eseményekről közlünk cikkeket, melyek egy része a napokban történt, ám akkor nem fért be lapunk hasábjaira. Az első írásunk parlamenti plenáris ülés előtti felszólalásokról szól. A jövőben folyamatosan közlünk hasonló összeállításokat. Kedden délelőtt Sepsey Tamás (MDF) a kárpótoltak gondjairól szólt. Mint mondta: már a jelenlegi kormánypártok vitatkoztak annak idején a kárpótlás módjáról, de abban egyetértettek, hogy a kárpótlásra szükség van. Ennek ellenére a kárpótlási jegyek értéke egyre alacsonyabb, a kárpótlási jegyekért nem biztosítanak tulajdont, a kárpótoltak ismét becsapva érzik magukat - hangsúlyozta Sepsey. Akar László, a Pénzügyminisztérium államtitkára leszögezte: a kormányzat szándéka a kárpótlás felgyorsítása és lezárása, a kárpótlásra jogosultak vagyonhoz juttatása. Mint mondta, az új vagyontörvény-csomag megfelelő biztosítékokat nyújt majd a kárpótoltaknak ahhoz, hogy vagyonhoz jussanak. Szabó Iván, az MDF frakció- vezetője rámutatott: a demokrata fórum nem is a kormányzati szándékot vitatja, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy az állami vagyonkezelő szándéka nem esik egybe a kárpótlás ügyében a kormányzatéval. Morvái Ferenc (FKGP) a világkiállítás sorsának mielőbbi eldöntését szorgalmazta felszólalásában, mert, mint mondta: a jelenlegi helyzet elriasztja a befektetőket. Soós Károly Attila államtitkár Morvái felszólalására reagálva úgy fogalmazott, hogy jó lenne, ha végre befejeznék a képviselők az expo melletti propagandát. Szabó Iván végül az expo ügyéhez szólva leszögezte: jó lenne, ha a kormányzat mihamarabb benyújtaná elképzelését, hogy mit kíván kezdeni a világ- kiállítással és ezt gazdasági mutatókkal is alátámasztaná. (Hétfőn ugyancsak érdekes hozzászólások hangzottak el a Házban a plenáris vita előtt) Dobos Krisztina (MDF) felszólalásában azt a tévhitet cáfolta, miszerint az egyházi iskolák előnyt élveznének a költség- vetési támogatásban. A valóság az, hogy az iskolák általános normatív támogatása az önköltség 60-70 százalékát fedezi. A fennmaradó hányadot az önkormányzatok finanszírozzák; illetve egyházi iskolák esetében az úgynevezett közoktatási megállapodás alapján folyósítják. Egyenlőségről azonban még így sem beszélhetünk, mivel az egyházi intézmények nem részesedhetnek a címzett és céltámogatások rendszeréből: nem építhetnek tantermet, kollégiumot, tornatermet. Mindennek fényében a képviselőnő elfogadhatatlannak ítélte azokat a véleményeket, amelyek szerint meg kellene szüntetni a közoktatási megállapodást. Az elhangzottakra válaszolva Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter kiemelte: a problémákat az okozza, hogy az alapítványi és magániskolák nem rendelkeznek az úgynevezett közoktatási megállapodásokkal, amelyek az egyházi intézményekkel megköttettek. Amennyiben rájuk is kiterjesztenék a megállapodások hatályát, akkor az több mint négy milliárdos költségvetési többletet okozna. Erre jelenleg nincs költségvetési forrás. A közoktatási megállapodással e probléma miatt kell „valamit kezdeni”. Ez ügyben már meg is kezdődtek a tárgyalások az egyházi, az alapítványi és a magániskolákkal - tájékoztatott a miniszter. A FIDESZ ELKÉPZELÉSEI AZ OKTATÁS REFORMJÁRÓL A fiatalokat az iskolapadban kell tartani A Fidesz önkormányzati választásokon követendő oktatás- politikai kampánystratégiáját vitatták meg Pécsváradon a párt vasárnap zárult háromnapos szakmai fórumán, melyről Pokomi Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit. Az oktatáspolitikai változásokról a tanácskozás résztvevői úgy vélekedtek: a pénzügyminiszter nevével fémjelzett stabilizációs program előreveti a kormány ama kísérletének árnyékát, hogy a gyermeklétszám csökkenésére hivatkozva pedagógusokat bocsásson el állásukból. A Fidesz oktatásüggyel foglalkozó ön- kormányzati képviselőinek és szakértőinek álláspontja szerint azonban éppen arra volna szükség, hogy a fiatalokat minél tovább az oktatás rendszerében tartsák, mivel a végzettek negyede amúgy sem talál „vevőre” a munkaerőpiacon. A középiskolák pedagógusait továbbképezhetnék, hogy alkalmassá váljanak a posztszekunder képzéssel bővítendő felső- oktatás intézményeiben jelentkező feladatok megoldására. A Fidesz oktatáspolitikai konferenciája javasolta: a magasabb besorolás bérfedezetéhez teremtsenek elkülönített költségvetési keretet, s hozzanak létre hasonló pénzforrást a felsőoktatási tandíj bevezetésének elhalasztása következtében működésképtelenséggel fenyegetett intézmények kisegítésére is. A fórum azt ajánlotta a párt helyi oktatáspolitikusainak: szorgalmazzák a kétszintű béralku bevezetését, mely lehetővé tenné, hogy elismerjék a jó minőségű pedagógusmunkát. Ehhez módosítani kellene a közalkalmazotti törvényt, megteremtve a minőségjavítás - hetven százalékban központi forrású - támogatásának alapját. Az ellenzéki párt szakértői szerint a helyi vizsga- rendszer bevezetése is indokolt, mely nem csupán a tanulókat minősítené, hanem kétévenként mérné, hogy az iskola mennyivel gyarapította tudásukat. Egyeztetés az őszi jogalkotási menetrendről A kormány jogalkotási tervét, valamint a képviselői összeférhetetlenséggel és az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdéseket tekintette át szokásos hétfői ülésén a koalíciós egyeztető tanács - tájékoztatta Szekeres Imre, az MSZP ügyvezető alelnöke, frakcióvezetője az újságírókat. A politikus emlékeztetett arra, hogy a több mint 40 törvényjavaslatot tartalmazó jogalkotási listát a kabinet múlt heti ülésén jóváhagyta, s a tervet valószínűleg a jövő héten tárgyalja meg az Országgyűlés házbizottsága. Az egyeztető tanács most elhatározta: fontossági sorrendbe rendezi a törvényeket annak érdekében, hogy az Országgyűlés valóban be is tudja fejezni a kiemelkedő jelentőségű előterjesztések tárgyalását. Három szempont alapján sorjázzák az indítványokat. Prioritást kapnak a gazdaság működőképességéhez szükséges, valamint a demokratikus intézményrendszer működéséhez nélkülözhetetlen előterjesztések - köztük a médiatörvény, az önkormányzati törvény -, s a szociális békéhez elengedhetetlen indítványok. Szekeres szerint egyébként látható az Országgyűlés eddigi munkájából, hogy az ellenzéki pártok inkább az időhúzásra rendezkednek be és nem segítik a törvényalkotást. Az egyeztető tanács foglalkozott emellett a képviselői összeférhetetlenség témakörével is. Ennek kapcsán úgy határoztak, hogy még az idén az Országgyűlés elé terjesztik erre vonatkozó javaslatukat. Eldöntésre vár például, hogy csak a parlamenti képviselőkre, s kizárólag az állami többségű vállalatok igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagságára terjedjen-e ki, vagy tágabb kört érintsen a szabályozás. Az önkormányzati választásokat illetően a testület kinyilvánította: nem szeretnék, ha az Országgyűlés alkotmánysértést követne el, vagyis nem fogadná el időben az önkormányzati törvényt, s emiatt elmaradnának az önkormányzati választások. A koalíció ezért nagyon határozottan fellép annak érdekében, hogy ne elhúzódó vita legyen a parlamentben. Egyeztetést javasolnak a fiatal demokraták A Fidesz javasolja a többi ellenzéki párt frakciójának, hogy a jövőben rendszeresen egyeztessenek eljárásjogi kérdésekben - mondta Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, a képviselőcsoport ülését követő sajtótájékoztatón. A fiatal demokraták ezt azért tartják fontosnak, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy eddig is hatékonyabb lett volna az ellenzék fellépése, ha összehangolják ténykedésüket. A tartalmi kérdésekben való együttműködésről a frakcióvezető leszögezte: Erről csak akkor lehet szó, ha az adott ügyben a pártok elvi véleménye megegyezik. Szájer József azt is kiemelte, hogy a Fidesz a jövőben objektív távolságtartásra törekszik az ellenzéki pártokkal. BEMUTATJUK A MEGYE KÓRHÁZAIT Kalocsai Városi Kői 5. A sebészeti osztály bízik a jövőben • Az epeműtéteket a legkorszerűbb eljárással végzik. A sebészeti osztály vezetését másfél évvel ezelőtt vette át dr. Szabados György, aki Kaposvárról érkezett a városba. Mint ember, mint orvos rövidesen kivívta a kollégák és a betegek elismerését egyaránt, holott...- Tudom, hogy az osztály munkáját rengeteg bírálat érte korábban - vágott bele a főorvos a nehezébe. - A közvélemény a kórházakban folyó tevékenységnek csak a felszínét látja, s az alapján ítél, olykor indokolatlanul keményen. Ki merem jelenteni, hogy a sebészeten sokoldalú, szakmailag képzett, igényes, jól összeszokott csapat dolgozott már idejövetelem idején is. Ez nagyrészt a korábbi főorvos, dr. Horváth Mihály érdeme. Kollégáim nyitottak minden újra, igyekeztek és igyekeznek a szakma fejlődését követni, az új módszereket, eljárásokat megtanulni. Erre mondhatja bárki, hogy ez kötelességük is. Valóban, de hadd tegyem hozzá: jelenleg a kórházak munkáját felülről sokkal inkább mennyiségi, mint minőségi szempontból értékelik. A mostani finanszírozási rendszer nem szakmai fejlődésre, hanem „gazdaságos termelésre” kényszerít minket.- Hogyan tudják feloldani ezt az ellentmondást?- Legfeljebb megpróbáljuk kivédeni a szemlélet hosszú távon bénító hatását. Létkérdés, hogy a helyi orvostársadalom összehangolja tevékenységét a betegek megtartása érdekében. Hogy erre valóban van igény, ez akkor derült ki, amikor „a sebészeti osztály bemutatkozik” jelszóval ösz- szehívtuk a régió orvosait. Azóta volt egy újabb kerekasz- tal-beszélgetés akut hasi differenciáldiagnosztika témakörben, s a jövőben is tervezem előadások szervezését, melyek az egészségügy különböző területein dolgozókat közelebb hozhatják egymáshoz.- Egyre többet hallani a kifejezést: laparoszkópos eljárás.- Ez egy korszerű műszer, mellyel az epeműtéteket sokkal hatékonyabban, a gyógyulási idő jelentős csökkentésével tudjuk végezni. A korábban alkalmazott, jókora vágással szemben négy apró lyukon keresztül, a hasüregbe juttatott videokamera segítségével dolgozunk, kicsiny, végtelenül precíz műszerekkel. A világon az első ilyen műtét az USA- ban volt 1989-ben. Magyarországra 1990-ben került a módszer, s tavaly óta végzünk Kalocsán is laparoszkóppal epeműtéteket. Nem minden, művi úton gyógyítható epebetegségnél alkalmazható, azok kb. 50%-ában. Másrészt műszerkímélésre is kényszerülünk, /nert a tb. nem biztosítja az elvégzett műtétek arányában azok utánpótlását...- Ön a mellkassebészet területén kiemelkedő eredményeket ért el Kaposváron. Ter- vezi-e az itteni sebészeti osztály fejlesztését ebbe az irányba?- Erre mindenképpen gondolnom kell, hiszen a tüdőosztály betegeinek kezelésében elengedhetetlen. A kalocsai sebészek vállalnák azt a többletet, képesek is rá. Szükség volna hozzá a diagnosztikai háttér szélesítésére, s nem utolsósorban arra, hogy megbízzanak minket ezzel a feladattal. Gábor Erika (Folytatjuk) J I Országos Aranyeső Az "ARANYESŐ" határidős betét rendkívül biztonságos lakossági megtakarítási forma, amely kiemelkedően magas kamatot biztosít Önnek: Lekötési Éves bruttó idő kamat 30 nap 14,00% 90 nap 20,00% 180 nap 23,00%* 360 nap 25,00%* 720 nap 26,00%* A futamidő végén - ha másként nem rendelkezik - 720 napon belül automatikusan újra indítjuk a lekötést. Az "ARANYESŐ" határidős betét címletét Ön határozhatja meg - 5000 Ft felett bármely egész 1000 Ft lehet. Kamata változó, követi a mindenkori pénzpiaci kamatszintet. Választhat a bemutatóra- vagy névre szóló betétek közül. "ARANYESŐ" határidős betétet 87 IBUSZ BANK fiókban válthat. Baja, Szentháromság tér 7., Kalocsa, Szent István király u. 28., Kecskemét, Széchenyi tér 1-3., Kecskemét, Dobó krt. 9. Kiskőrös, Petőfi tér 6., Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 2., Kiskunhalas, Köztársaság u. 10-12. Visszahívják-e a listás képviselőket? A hét végén tartotta országos gyűlését az MDF, melyről már beszámoltunk lapunk hasábjain. Nem írtuk meg terjedelmi okokból, hogy a gyűlés Bánffy György indítványára határozatot fogadott el. Eszerint: „az országos választmány és az ország- gyűlési képviselőcsoport között létrehozandó bizottság feladatai közé tartozik, hogy az MDF arculatának állandó javítása érdekében az országos listán mandátumot nyert képviselőkkel lemondásukra vonatkozó tanácskozásokat folytasson”. Bánffy György elmondta, hogy alakítottak egy bizottságot a választmány és a frakció munkájának összehangolására. E testület hatáskörét egészítették ki azzal , hogy a listán parlamentbe jutott képviselőkkel megbeszélést folytathat a törvényhozók esetleges lemondásáról. Ennek e- redményeként a listán az érintettek mögött álló, kevésbé ismert és kevésbé kompromittálódott, fiatal, ütőképes gárda kerülhetne az első vonalba. AHOL A PÉNZ ÉRTÉK MARAD * Átlag feletti kamat!