Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-08 / 211. szám
1994. szeptember 8., csütörtök Kapaszkodó 11 A TÉRSÉG NEGATÍV REKORDJA Hatvan állástalan jut egy munkahelyre • A bácskai térségben egyre több a tartós munkanélküli, akik csak az önkormányzathoz fordulhatnak anyagi segítségért. A munkaügyi központ bácsalmási kirendeltségének adatai szerint csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma augusztusban. Csaknem háromszázzal kevesebben keresték fel a ki- rendeltséget, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is tudtak helyezkedni. Három hónapig szerepelnek a kirendeltség nyilvántartásaiban az állást találtak, augusztusban 163-an voltak. Jelenleg 46 álláshely a kínálat, a térségben leginkább a faiparban jártas szak- és betanított munkásokat keresnek. Varrónőkre is szükség lenne, de mentőápolót, gépkocsivezetőt, és papíripari segédmunkást is el tudnak helyezni. Bácsalmás és térsége tartja a megyében a negatív rekordot, ugyanis a munkanélküliség júliusi megyei átlaga 12,8 százalék, ezzel szemben Bácsalmáson és vidékén 17,6 százalék. Augusztus az év első olyan hónapja, amikor több a térségben a jövedelempótló támogatásban részesülők száma, mint a járadékosoké. Különösen sajnálatos jelenség ez, mert egyrészt nagymértékben nő az önkormányzatok anyagi terhe, másrészt azt mutatja, hogy a több mint 1300 jövedelempótlós tartósan munkanélkülivé vált. Szeptemberben kezdődik a pályakezdő munkanélküliek számára a járadék folyósítása. Az ő helyzetük talán még rosz- szabb, mert mindössze hat hónapig részesülnek munkanélküli-segélyben. Kezdőtőke és szakmai tapasztalatok híján vállalkozásba sem tudnak kezdeni. A több mint kétszáz pályakezdő közül 86 szakmunkás, szakközép- és szakiskolát 71 tanuló végzett, ötvenen gimnáziumi érettségivel, négy fő felsőfokú végzettséggel kezdi munkanélküliként. Né- hányuknak az átképző tanfolyamok hozzák az átmeneti megoldást. Számítógépes, gyermekfelügyelői és nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamokon vesznek részt a legtöbben. A bácsalmási kirendeltség közhasznú munkára felhasználható éves kerete 24 millió forint. Augusztusban 161 fő foglalkoztatásához járult hozzá a munkaügyi központ. Hét, kiemelten hátrányos helyzetű településen (Jánoshalma, Madaras, Kéleshalom, Csikéria, Kunbaja, Mátételke és Tataháza) lehetőség nyílt arra, hogy a munkaügyi központ a közhasznú foglalkoztatást a szokásos hetven helyett kilencven százalékban finanszírozza. P. E. Átképzési lehetőségek Hivatalosan ugyan csökken a munkanélküliek száma, ez azonban nem jelenti azt, hogy valójában kevesebb is az állástalan. Egyre több embernek jár le úgy a járadéka, hogy azután tartós munkanélküliként esélye sincs elhelyezkedni. Amennyiben továbbra is regisztráltatta magát az állástalan személy, úgy azonkívül, hogy a munkaügyi kirendeltségek megpróbálnak állást keresni, mindenképpen felajánlják a képzési lehetőséget. Azaz új szakmára történő képzési lehetőséget ajánlanak fel. A megyében a legnagyobb felnőttképző intézmény a Kecskeméti Képző Központ, mely a Szolnoki út 20. alatt található. Az év végéig 95 szakmai tanfolyamot tudnak indítani, attól függően, hogy van-e érdeklődő az adott tanfolyamra, melynek a költségeit a munkaügyi központ fizeti. De mire is lehet jelentkeznie a képzést igénylő regisztrált munkanélkülinek? Számítógép-kezelői, kiadvány- szerkesztői, vendéglátómenedzseri, kereskedelemmenedzseri, üzletkötői, könyvvezetési tanfolyamokra, az agrár- szektorban indul gazdálkodói, palántanevelői, szárazvirág-termesztői, virágkötői tanfolyamokra lehet jelentkezni. AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. szeptember 7-én) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 166,25 167,75 169,25 ausztrál dollár 79,42 80,09 80,76 belga és lux. frank (100) 336,86 339.61 342,36 dán korona 17,50 17,65 17,80 finn márka 21,34 21,51 21,68 francia frank 20,22 20,39 20,56 görög drachma (100) 45,52 45,92 46,32 holland forint 61,79 62,31 62,83 ír font 163,56 164,96 166,36 japán yen (100) 108,04 108,97 109,90 kanadai dollár 78,20 78,96 79,72 kuvaiti dinár 359,71 363,04 366,37 német márka 69,27 69,87 70,47 norvég korona 15,76 15,90 16,04 olasz líra (1000) 68,16 68,77 69,38 osztrák schilling (100) 984,85 993,20 1001,55 portugál escudo (100) 67,88 68,45 69,02 spanyol peseta (100) 83,04 83,77 84,50 svájci frank 82,69 83,35 84,01 svéd korona 14,02 14,14 14,26 USA-dollár 107,15 108,15 109,15 ECU (Közös Piac) 131,97 133,09 134,21 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. szeptember 7-én) Devizanem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 167,44 ausztrál dollár 80,10 belga frank (100) 339,34 dán korona 17,67 finn márka 21,53 francia frank 20,41 holland forint 62,37 ír font 165,29 japán yen (100) 109,27 kanadai dollár 79,02 kuvaiti dinár 363,42 német márka 69,95 norvég korona 15,90 olasz líra (1000) 68,69 osztrák schilling (100) 994,39 portugál escudo (100) 68,40 spanyol peseta (100) 83,80 svájci frank 83,58 svéd korona 14,20 tr. és cl. rubel 27,50 USA-dollár 108,08 ECU (Közös Piac) 133,14 Munkahely ajánlatok Bács-Kiskun megyében A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ munkaerő-közvetítő kirendeltségei 1994. szeptember 6-án az alábbi bejelentett betöltetlen álláshelyeket regisztrálták: Kecskemét: esztergályos 20, gépjárműszerelő 15, autófényező 5, asztalos 30, kőműves 40, ács-állványozó 12, hidegburkoló 11, festő és mázoló 13, tehergépkocsi-vezető 12, betanított faipari munkás 20, kertész üzemmérnök 1, villamosipari technikus 1, kertésztechnikus 1, pénzügyi belső ellenőr 1, színbontógép- kezelő-addírozó 1, baromfifeldolgozó 30, kárpitos 5, zöld- ség-gyümölcs eladó 2, eladó (gazdaboltban) 2, villamossági kereskedő 8, szakács 8, lovász 2, magasépítési technikus 1, varrónő 25, élelmiszerbolti eladó 5, felszolgáló 5, tésztakészítő 15, ügyintéző (németnyelv-tudás- sal) 1 fő. Baja: asztalos 19, autóvillamossági szerelő 1, anyagmozgató 2, bolti eladó 3, cipőfelsőrész-készítő 2, cémázó (betanított) 3, csomagoló 9, elektromos karbantartó 1, éjjeliőr 12, élelmiszerbolti eladó 2, épületbádogos 2, faipari gépmunkás 5, felszolgáló 8, fonóelőkészítő 20, fűszerpaprika-szárító 25, gépjárműszerelő 7, gépi hímző 1, gyűrűsfonó 3, hajóvezető 2, hajógépész 2, húsipari szakmunkás 10, húsiparimunkás 15, inszeminátor 1, konfekcióipari munkás 50, konyhai dolgozó 1, kovács 1, kutyás járőr 4, kőbeni gravírozó 2, kőműves 12, köztisztasági segédmunkás 20, kárpitos 5, lakatos-villanyszerelő 1, lakatos-mezőgazdasági szerelő 1, libagondozó 1, mentőápoló 1, élelmiszeripari segédmunkás 78, nyomdász 1, ofszetgépmester 2, pék 7, réteskészítő 1, segédmunkás 15, szabó-varró 4, szakács 3, takarítónő 4, tehenész 3, tehergépkocsi-vezető 2, uszálykormányos 3, varrónő 200, varrónő-vasalónő 10, vendéglátó-ipari eladó 2, vendéglátó-ipari üzletvezető 1, vízgépész lakatos 1, víz-gáz szerelő 1, zsugorítógép-kezelő. 3, adminisztrátor 2, biztosítási üzletkötő 78, magas- vagy mélyépítő üzemmérnök 1, magyar-történelem szakos tanár 2, menedzser-hitelügyintéző 10, menedzser-üzletkötő 30, mérlegképes könyvelő 1, műszaki előadó 1, művezető 1, német- nyelv-tanár 1, nevelőtanár 1, hirdetésszervező 12, pénzügyi előadó 1, testnevelés szakos tanár 1, titkár-ügyintéző 1, titkárnő 1, üzleti irányító 1, üzletkötő 4 fő. Kalocsa: betanított és szakképzett varrónő 42, szárítóüzemi betanított munkás 20, portás-éjjeliőr 1, adminisztrátor 1, takarítónő 1, vendéglátó-ipari eladó 6, bolti eladó 2, nyomdaipari betanított munkás 3, géplakatos 1, szakács 1, asztalos 10, biztosítási üzletkötő 10, kőműves-burkoló 9 fő. Kiskörös: asztalos 3, segédmunkás 6, gépjárműszerelő 3, faipari gépmunkás 2, cipőfelsőrész-készítő 1, szabó-varrónő 15, temetkezési dolgozó 3, fűrészgépkezelő 10, betanított tésztakészítő 1 fő. Kiskunfélegyháza: cipőfelsőrész-készítő 30, asztalos 2, esztergályos 1 fő. Kiskunhalas: vas- és fémszerkezeti lakatos 10, gépjárműszerelő 1, varrógépműszerész 1, járművillamossági szerelő 1, asztalos szakmunkás 4, varrónő 10, gépi varró 2, szabász 3, húsipari munkás 1, vasalónő 4, kőműves 18, ács-állványozó 5, festő és mázoló 5, eladó-raktári kisegítő 1, felszolgáló 7, szakács 1, pizzaszakács 2, vendéglátó-ipari eladó 3, számítógépes adatrögzítő szakember 1, takarítónő 4, konyhalány 5, házvezetőnőgyermekfelügyelő 1, segédmunkás 13, hirdetésszervező 3, könyvelő 1 fő. Bácsalmás: varró szakmunkás 12, varró betanított munkás 20, papíripari segédmunkás 8, esztergályos 3, festő-mázoló 1, géplakatos 3, mentőkocsi-vezető 2, mentőápoló 1 fő. Kunszentmiklós: varrónő 21, kőműves 3, ácsállványozó 1, fuvardíj-számfejtő 2, kocsirendező 1, segédmunkás 2, szerszámkészítő 6, tehergépkocsi-vezető 1, hegesztő-lángvágó 3, hegesztő 3, vas- és fémszerkezeti lakatos 3, biztosítási üzletkötő 5, matematika-fizika szakos tanár 1, mentőápoló 2, mentőgépkocsivezető 2, esztergályos 2, gyermekfelügyelő 1, cipőfelsőrészkészítő 20 fő. Tiszakécske: hegesztő 5, lakatos 15, segédmunkás 6, üzletkötő 1, gázszerelő 1, gépkocsivezető 2, forrasztó 2, eladó 1, varrónő 20, biztosítási üzletkötő 13 fő. Kiskunmajsa: fűrészgépkezelő 8, faipari betanított munkás 2, cipőfelsőrész-készítő 23, baromfifeldolgozó 3, tartósítóipari munkás 3, pék 1, dohány válogató 5, nehézgépkezelő 1, vegyesbolti eladó 1, szakács 1, kéményseprő 1, kinderjáték-csomagoló 5, parkgondnok 1, gépműhely vezető 1 fő. Bajai szakképzés világbanki támogatással Korábban már adtunk hírt arról. hogy megyei iskolák is részt vesznek a hazai szakképzés fejlesztését szolgáló világbanki programban. A felsorolt intézmények között nem szerepelt még a bajai Tóth Kálmán »Szakközépiskola, melynek csak nemrég fogadták el a pályázatát. Erről Fekete-Kovács Győző tanár, a pályázat felelőse adott tájékoztatást. Elmondása szerint az iskola már az első, 1990-es programban pályázott arra a Munkaügyi Minisztérium útján, hogy a világbank által támogatott iskolák körébe bekerüljenek. Akkor ez nem sikerült, pedig a képzés szakirányai megvoltak az intézményben, és a feltételrendszerük is kedvező volt. Az elutasítás ellenére tovább követték a világbanki projekt ifjúsági szakképzési részének működését. Ennek formája az, hogy követő iskolaként, a tantervet és az elvet átvéve, a világbanki szakképzési formát folytatják Baján is. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nem kapták meg azt a több százezer dolláros eszköztámogatást, amit az alapiskolák. A múlt tanévben két osztállyal, egy hatos számú közlekedési, és egy kilences számú környezetvédelmi-vízgazdálkodási szakmacsoportossal - minisztériumi engedéllyel és önkormányzati hozzájárulással - elindították ezt az európai szakképzés jövője felé irányuló programot. Az ehhez szükséges eszközfejlesztést az iskola saját szakképzési alapjából oldotta meg. Tavasszal a világbanki terv egy angol és egy holland szakértője bejárta az iskolát, megvizsgálta a feltételeket, az intézményi szakmai hátteret. Az utóbbi szakértő, Jef van den Hurk írásos beszámolójában alkalmasnak találta a Tóth Kálmán Szakközépiskolát . arra, hogy a követők helyett az alapiskolák táborába tartozzon. Ez is biztatást adott arra, hogy a Munkaügyi Minisztérium által májusban ismét meghirdetett pályázaton részt vegyenek. Ezen előnyben részesültek azok az intézmények, melyek már elindították ezt a követő képzést. Az elbírálás után Benedek András államtitkár értesítette júliusban az iskolát, hogy megnyerte a pályázatot és bekerült a támogatott iskolák sorába, melyről szeptember 7-én Budapesten kapnak részletes tájékoztatást Tarján Levente igazgatóval együtt. De az már biztos, hogy ennek köszönhetően jelentős eszközfejlesztési támogatásban részesülnek. Ez három évre szól, és kizárólag csak a világbanki tantervben megszabott dolgokra fordítható. Zalavári László Augusztusban csökkent a munkanélküliek száma Augusztusban tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma idehaza. Az Országos Munkaügyi Központ jelentése szerint: csaknem 5 700-as csökkenéssel az augusztusi zárónapon 550 800 munkanélkülit tartottak nyilván. így a munkanélküliségi ráta - a gazdaságilag aktív népesség és a munkanélküliek aránya - 11 százalékra mérséklődött. A regisztrált munkanélküliek száma hosszú idő óta csökken, csak júliusban érzékeltek kisebb mértékű növekedést a pályakezdők nagy arányú jelentkezése miatt. Augusztusban a nem pályakezdők számának nagyarányú csökkenése ellensúlyozta a nagy számú pályakezdő regisztrálását. A pályakezdők száma csaknem 8000-rel emelkedett, a nem pályakezdőké viszont 13 600-zal csökkent. A két adat különbsége adja a regisztrált munkanélküliek számának említett csökkenését. A pályakezdők záró létszáma augusztusban elérte a 74 500-at, ez lényegében az egy évvel korábbi létszámnak felel meg. A nem pályakezdők augusztus végi 476 ezres létszáma 120 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi regisztrált számnál. A járadékellátásból kikerülő munkanélküliek jövedelempótló támogatásában augusztus végén már 201 ezren részesültek. Ezek a munkanélküliek továbbra is a regisztrált létszámban szerepelnek. i Csokoládéország i A STANDARD ÁRUHÁZBAN! Szeretettel meghívjuk minden kedves vásárlónkat szeptember 9-én, pénteken, 14 órára, a Kiskőrösi út 5-9. sz. alatti STANDARD ÁRUHÁZUNKBA, a STOLLWERCK CSOKOLÁDÉORSZÁG műsorára. Fellép az országosan ismert PUSZI és ERNESZTÓ bohócpáros, akik finom édességekkel ajándékozzák meg a nézőket. Kvízjáték - nyereményekkel! Egész nap DOUWE EGBERTS kávé- és teakóstoló! A városba történő visszautazáshoz látogatóink ingyen autóbuszjegyet kapnak! \