Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

1994. szeptember 1., csütörtök Sport 11 Döntetlen a Siófok ellen Stadler FC-Siófok 2-2 (0-1) Magyar Kupa-mérkőzés, Kecskemét, 2000 néző. Vezette: Tóth V. Stadler FC: Babócsy (Si­mon)- Oprisan, Makrickij, Nagy, Kertész, Kecskés, Mol­nár, Kovács (Ruman) (Lakatos), Hleba, Kanál, Csehi. Edző: loan Patrascu. Siófok: Bíró- Keszeg, Bimbó, Olajos, Perger, Tóth, Barna, Kirchmayer (Szabó), Földes, Dukon (Chezán), Mio- vecz. Edző: Gellei Imre. Sárga lap: Molnár a 6., Ker­tész a 32., Kanál a 4L, Barna a 62., Oprisan a 87. percben. Ejtőernyős hozta a mérkőzés­labdát, de a 3000 Ft-os kezdő­rúgást senki sem akarta meg­venni. Mindjárt sárga lappal kezdő­dött a mérkőzés, amit Molnár kapott Olajos felrúgásáért. A 15. percben Kirchmayert sérü­lés miatt le kellett cserélni. A vendégeknél Földes került több alkalommal is helyzetbe, de nem tudta kihasználni a lehető­ségeket, a 16-oson belül kétszer is lukat rúgott. Az első félidő fe­lejthető volt. Nem látszott meg a csapatokon, hogy az egyikük NB I-es, a másikuk nemrég még ott játszott. Öt percei a szünet előtt Dukon bal oldali beadásá­ból Földes fejelt a kapuba 0-1. A szünetben a jelentkezők 11 -eseket rúghattak Babócsy- nak. Az akasztói Szabó János­nak sikerült a legjobban, ő vi­hette haza az adidas labdát. A második félidőben élén- kebb lett a játék Rumán beálltá­val. Nagy helyzet először mégis Földes előtt adódott ismét. Si­monra vezette rá a labdát, de be­lerúgta a kapusba. A 60. perc­ben Szabó találta el a kapufát. A második félidő közepén Rumán futotta le a védőket, de nagy helyzetben a kapu mellé gurí­tott. Egy perccel később már si­került bevennie Bíró kapuját: 1- 1. A gólnál megsérült, helyére Lakatos állt be. A 77. percben Csehi lőtt kapura, Bíró csak ki­ütni tudta, pontosan Kanál elé, aki a jobb sarokba lőtt: 2-1. Már mindenki elkönyvelte a Stadler FC győzelmét, amikor három perccel a befejezés előtt Oprisán kapu előtti kavarodás­nál kézzel ért a labdához a 16-oson belül. A játékvezető a 11-es pontra mutatott. Miho- vecz futott neki a labdának, s a tehetetlen Simon mellett a ka­puba bombázottt: 2-2. A második félidőben lénye­gesen jobban játszott a Stadler FC, de a győzelem nem sikerült. Kocsiért versenyeznek Szombaton Nagyatádon ren­dezik meg a Fuji Kupa Ironman hosszú távú országos triatlon- bajnokságot. A házigazdák a ko­rábbi években sem fukarkodtak az elismeréssel, a mostani díja­zás viszont minden eddigin túl­tesz. Egy biztos: Magyarorszá­gon még nem volt olyan triat- lonverseny, ahol ilyen hatalmas díjeső talált volna gazdára. A verseny abszolút győztese pél­dául egy vadonatúj Opel Corsa Swing személygépkocsival tá­vozhat. A férfiak és hölgyek kö­zül azt illeti meg a kocsi, akinek az időeredménye jobban meg­közelíti a hawaii pályacsúcsot. (A férfiaknál az amerikai Mark Allen a csúcstartó 8:07,45- tel, a hölgyeknél pedig az új- zélandi Paula Newby Fraser 8:55,29-cel). A versenyen szinte a teljes magyar élmezőny elin­dul, köztük Kropkó Péter is, akinek már sikerült két hónappal korábban Mark Allen idejénél jobbat futnia. A kocsi kulcsát éppen ezért már át is lehetne adni, de egy hosszú távú verse­nyen minden előfordulhat. Az előnevezések után az is kiderült, hogy 155 induló pró­bálja meg leküzdeni a távokat. Megyénket öten képviselik az Ironmanen. KEMÉNY CSATA LESZ A BAJNOKI CÍMEKÉRT Díjugratók Kiskunhalason Ma reggel nyolc órakor a stí­lusversennyel nyitják meg Kis­kunhalason a Magyar Köztársa­ság díjugrató bajnokságát. A Határőr Dózsa pályáján négy napon át tart az a rangos küzde­lem, amelynek végeredménye­képpen öt kategóriában avatnak bajnokot. Bajnoki cím jár majd az 1994. év legeredményesebb felnőtt és junior versenyzőjé­nek, valamint felnőtt csapatá­nak, de díjat kapnak a legjobb kezdő és legjobb utánpótlás ló­val indulók is. A bajnokság rendezői a Ma­gyar Lovas Szövetség Díjugrató Szakbizottsága, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa Sportegyesület. Utóbbi képviseletében Dózsa Károly alezredes, a Lovasiskola parancsnoka tájékoztatott.- Huszonkilenc sportegyesü­let illetve magán lovasklub je­lezte részvételi szándékát, vár­hatóan százharminc lóval ér­keznek - mondta. - A mi egye­sületünktől Varró József, Fodor Gábor, Fazekas István, Sós At­tila, Sebők János, Füzér Gábor, Kákonyi Attila és Nagy Andrea vesz részt a bajnokságon. A ju­nior bajnoki címért Kákonyi At­tila és Nagy Andrea száll harcba. Csapatversenyben két együttest tervezünk indítani. A résztvevők huszonnégy lóval startolnak.- Mi a véleménye az esélyek­ről?-Lovasaink idei területi és egyéb versenyeken elért ered­ményei biztatóak. Viszont azt is • Sós Attila, a Határőr Dózsa lovasa Zsizsik nevű lovával. láttam, hogy igen sok tehetsé­ges és rutinos versenyző jött, remek lovakkal. Kemény csata lesz, de miután a mieink becsü­lettel felkészültek, reálisnak tar­tom, hogy dobogós helyezése­ket érjenek el. Vass Katalin Tanyacsárda Kupa Lajosmizsén Szeptember 3-4-én hatodik alkalommal rendezik meg La­josmizsén a Tanyacsárda Kupa elnevezésű nemzetközi fogat­hajtó versenyt. Az elmúlt évektől eltérően idén már négyes fogatok is rajt­hoz állnak, bár a mezőny zömét még mindig a kéttes fogatok ad­ják. Az esemény rangját növeli Bárdos György többszörös vi­lág- és Európa-bajnok, illetve Bozsik József sokszoros világ- bajnoki helyezett részvétele. A versenynek nemzetközi jel­leget ad, hogy három osztrák fogat ugyancsak elfogadta a la- josmizseiek meghívását. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Kettős megyei siker Augusztus 14. és 26. között Dunaújvárosban rendezték meg a VII. Kohász Kupa vitorlázó­repülő versenyt, amely kettős Bács-Kiskun megyei sikerrel zárult. 1. Jaskó Attila 3273, 2. Trencsényi Csaba (mindkettő Bács M. Repülő Klub) 2980, 3. Galirinyec Vladimir (Szombat­hely) 2872 ponttal. A kupagyőztes Jaskó Attila a hazaérkezésük után a követke­zőket mondta a versennyel kap­csolatban:- A hazai vitorlázórepülés egyik legrangosabb rendezvé­nye volt ez a VII. Kohász Kupa, amely egyben területi verseny előselejtező is volt az idei nem­zeti bajnokság előtt. Sajnos az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, így néha eléggé irreá­lis körülmények között kellett repülni, de miután a 8 kapott feladatból végül is hatot teljesí­teni tudtunk, így a verseny érté­kelhető volt. Jól jellemzi a mos­toha időjárási viszonyokat, hogy míg néhány héttel ezelőtt Szegeden 2-300 km-t is repül­tünk naponta egy-egy feladat teljesítése közben, addig most ugyanazokat a feladatokat 70-80 km-en belül kellett meg­oldani. A nehéz körülményeket fi­gyelembe véve tehát igen érté­kes fiatal, 19 éves klubtársam teljesítménye, aki 2980 pontjá­val elérte az ifjúsági aranyjelvé­nyes szintet. A VII. Kohász Kupán elért eredményeikkel mindkét Bács- Kiskun megyei vitorlázó repü­lőpilóta kvalifikálta magát a nemzeti bajnokság szeptemberi versenysorozatára, ahol jó esély- lyel pályázhatnak a dobogóra. # Jaskó Attila, a Kohász Kupa Bács-Kiskun megyei győztese a serleggel. (Farkas Tibor felvétele) Négyszeres kecskeméti teniszbaj'nok Labdarúgás I. osztályú Pest megyei baj­nokság: Nagykőrös-Taksony 2-2 (1-1). Gólszerző: Sós 2. Halásztelek-Nagykörös 1-2 (0-1). Gólszerzők: Szabó S., Sós. Megyei III. osztály, Északi csoport: Izsák II.-Ballószög 2­0, Kunpeszér-Kolonker SK 0­1, Kaskantyú-Fülöpszállás 3-3, Kunadacs-Kunszentmiklós II. 1-0, Apostag-Akasztó I. 1-0, Tass-Szalkszentmárton 3-1. Keleti csoport: Bugac-Csó- lyospálos 0—1, Jakabszállás- Jászszpntlászló 1-1, Vasutas- K. MÁV elhalasztva. Déli csoport: Tataháza- Bácsbokodi Med. 10-1, Bács- .bokod-Rém 5-1, Bácsborsódi SK-Felsőszentiván 2-1, Mada- ras-Borota 3-0, Bátmonostor- Nagybaracska 4-2, Csávoly- Csátalja 2-0, Ersekcsanád-Csi- kéria 5-0. Nyugati csoport: Duna- szentbenedek-Foktő 1 —4, Harta Il.-Uszód 1-5, Imrehegy- Öregcsertő 5-3, Dunsok II- Homokmégy 7-0, Fájsz II- Miske 1-1, Újtelek-Ordas 4-4, Dunapataj-Géderlak 3-0. Kosárlabda Zalaegerszegen rendezték meg a nemzetközi Göcsej- Merck Kupa felkészülési tornát, amelyen Nagykőrösi KK férfi kosárlabdacsapata részt vett. Erős mezőny gyűlt össze, oszt­rák, orosz és a magyar élme­zőny csapataiból. A Paksi Atomerőmű SE csapata a dön­tőben a tomagyőzelmet is meg­szerezte. Meg kell jegyezni, hogy a csapatgyőztes orosz Sa­mara együttese a döntő napjára elutazott, így a döntőt a cso­portmásodik OBERWART csapata játszotta. Á nagykőrösi csapat némi csalódást okozott, főleg az új já­tékosok teljesítménye maradt el a várakozástól. Milinojsa 35, Mihálovics 34 százalékos dobó­teljesítményt nyújtott, ami igencsak kívánnivalót hagy maga után. A csapatból Maleras és Pásztor nyújtott elfogadható teljesítményt. A nagykőrösiek eredmé­nye: Nagykőrös-Veszprém 94- 52, -Paksi Atomerőmű 50-68, -Fürstenfeld (osztrák) 73-78, - Körmend 72-91, -Sopron 73- 77. A Szekszárdon megrendezett Sió Kupa női nemzetközi tornát a Diósgyőr nyerte, a Jekatye- rinburg (orosz) és a Soproni Postás előtt. Az Univer KSC a hetedik lett. \v%. A hétvégén nagyszabású lö­vészversenyt rendeztek Páhi- ban. Tizenegy hazai és a szlo­vákiai Dunaszerdahely klubja vett részt a küzdelmekben, húszlövéses kispuska fekvő versenyszámban. A férfiaknál a dunapataji Komáromi Csaba 185 kört ért el. Az összetett csapatversenyt viszont a városföldi lövészek nyerték, akik egységes, jó csa­pattal vettek részt a küzdelem­ben. Bár egyéniben nem jutott dobogós hely nekik, de a díszes kupát és az MTTOSZ elnöksé­gének különdíját ők vitték el. Eredmények, nők: 1. Deli Erika (Ballószög) 171, 2. Kru- chió Á. (Páhi) 167/81, 3. Mé- szárosné Czinger G. (Baja) 167/80, 4. Eszik M. (Városföld) 166/85, 5. Karsainé (Baja) 166/80 körrel. Férfiak: 1. Rácz László 187, 2. Manczal (mindkettő Duna­szerdahely) 186, 3. Komáromi (Dunapataj) 185, 4. ifj. Szabó (Városföld) 183, 5. Mándi (Ke- vermes) 181/91 körrel. Csapat- verseny: 1. Városföld 541, 2. Dunaszerdahely 537, 3. Kever- mes 517, 4. Bajai Vízügy 511. A korosztályos magyar baj­nokságon Bardóczky Koméi, a Kecskeméti TC teniszezője ma­gyar bajnoki címet szerzett. Az elődöntőben 6:4, 6:4 arányban győzött a budapesti Váczi Ba­lázs ellen, míg a döntőben 6:4, 6:0 arányban bizonyult jobbnak a csongrádi Bori Andrásnál. Ezzel a győzelemmel a kecs­keméti teniszező négyszeres magyar bajnok lett. Nevelőe­dzője: Újhidy Zoltán. Szeged város nemzetközi bajnokságán, a Cohinvest Ku­pán ismét szép sikereket értek el a kecskéméi veterán verseny­zők. Eredmények, 1. helyezet­tek: Tóth Mihály (45 +), Bako­nyi Levente (50 +), Bakonyi- Tóth páros. 2. helyezettek: dr. Szelei Zoltán (65 +), Nemcsik- Szelei páros. 3. helyezett: Tóth M. (budapesti) vegyes páros. Kandó Magév Kupa amatőr páros versenyt rendeztek Kecs­keméten. Eredmények: 1. dr. Temesvári Béla és dr. Szentki­rályi László, 2. Vörös I. és Verb J., 3. Turzó és Andróczki, va­lamint Bendzsula és dr. Pozs- gai. Valamennyi kecskeméti versenyző. Úszás Gyulán szenior országos baj­nokságot rendeztek 260 induló részvételével. A kecskeméti úszók eredményei, férfiak, 30-34 év, 50 hát: 1. Hajdú László. 200 vegyes: 1. Hajdú László. 50 mell: 2. dr. Laczkó. 50 gyors: 3. dr. Laczkó. 40-44 év, 50 gyors: 1. dr. Lorencze György. 50 pillangó: 2. dr. Lo­rencze. Nők, 30-34 év, 50 gyors: 2. Hajdú A., 50 mell: 2. Hajdú A. 35-39 év, 50 hát: 1. Hajdú Judit. 200 vegyes: 1. Hajdú Judit. 4x50 gyors váltó: 1. Kecskemét város. Sportlövészet Tenisz Meggyilkolták Ismeretlen tettesek kedden Szófiában meggyilkolták a 43 esztendős Cvetan Cvetanovot, a Bolgár Testnevelési és Sport- szövetség elnökét. A sportveze­tőre öt lövést adtak le lakása közelében, majd a tettesek el­menekültek. A rendőrség órák­kal később megtalálta a merény­lők által használt gépkocsit, amelyet egy hónappal ezelőtt loptak el a tulajdonostól. Doppingolt Valentyin Belkevics, a fehér­orosz Dinamo Minszk játékosa megbukott az augusztus 9-én megtartott doppingvizsgálaton, vizeletében Nandrolon szárma­zékait mutatták ki. Mindezt a B próba eredményének ismertté válása után jelentették be. Bel- kevicset a Dinamo Minszk-FC Hibernians UEFA Kupa-mér­kőzést követően ellenőrizték. Rekordösszegért Az angol labdarúgó-bajnok­ság élvonalában szereplő Ever- ton - egy kedden aláírt megál­lapodás alapján - a klub történe­tében rekordösszegért, 3 millió fontért, tehát mintegy 4.5 millió dollárért szerződtette a 21 éves nigériai válogatott csatárt, Dá­niel Amokachit. Belerúgott Őrizetbe vették Serginhot, a brazil labdarúgócsapat, a Santos edzőjét, mert az egyik bajnoki találkozó szünetében belerúgott az ellenfél, a Guarani elnökébe. A szakvezetőt, aki az 1982-es világbajnokságon játszott a bra­zil válogatottban, csak óvadék ellenében engedték szabadon. Osztoznak Berlinben randevúztak a vi­lág legjobb atlétái, itt rendezték meg a Mobil Grand Prix-soro- zat újabb viadalát, ami része volt a Grand Slam-sorozatnak is. A brit gátfutó, Colin Jackson és az amerikai távolugró, Mike Powell osztozik a 440 ezer dol­lár összértékű 20 kg aranyon, amelyet azoknak ajánlottak fel, akik mind a négy Grand Slam-viadalon győzni tudnak. Újra versenyez Szeptember 10-én, szomba­ton nem mindennapi teljesít­ménynek lehetnek szemtanúi az osztrák Gröbming lakosai. A stájerországi városkában ugyanis május 12-i balesete óta először vesz részt autóverse­nyen a súlyos sérüléséből fel­épült Forma-l-es pilóta, Kari Wendlinger. Egy 1930-ban ké­szült Mercedes volánjánál fog­lal majd helyet. Siketek EB-je Szeptember 5-én, hétfőn kezdődik a hallássérültek 6. úszó és 4. vízilabda Eu- rópa-bajnoksága, amelynek Budapest, a Komjádi uszoda ad otthont. A siket és nagyothalló sportolók kontinensbajnoksá­gára az úszásban 20, a vízilab­dában pedig 5 nemzet nevezett, az eddigi legnépesebbnek ígér­kező Európa-bajnokságra mint­egy 300 versenyzőt várnak. TOTÓTANÁCSADÓ Totótanácsadó a 35. hétre. Zárójelben a csapatok - az ola­szoknál a tavalyi - helyezések. Tippjeink: Bundesliga I. 1. Bochum (13.)—Leverkus. (10.) x, 2,1 2. Frankfurt (15.)—Dortmund 2, x 3. Hamburg(8.)—Karlsruhe (2.) x, 1 4. Kaiserslau. (7.)—Stuttgart (4.) x, 1 5. München (18.)—Schalke (11.) x 6. 1. FC Köln (16.)—Uerdingen (9.) x, 1 Olasz A-osztály 7. Bari (B. o. 2.)—Lazio (4.) 2, x 8. Brescia (B. o. 3.)—Juventus (2.) 2 9. Fiorentina (B. o. 1.)—1Cagliari (12.)x, 1 10. Parma (5.)—Cremonese (10.) x, 1 11. Roma (7.)—Foggia (9.) 1 12. Sampdoria(3.)—Padova (B. o. 4.) 1 13. Torino (8.)—Intemazio. (13.) x, 1 +1 mérkőzés: 14. Napoli (6.)—Reggiana (14.) 1, x Deák István

Next

/
Oldalképek
Tartalom