Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-10 / 187. szám

1 1994. augusztus 10., szerda Megyei körkép 5 BEMUTATJUK A MEGYE KÓRHÁZAIT Városi Kórház 4. Ahol sok A belgyógyászati osztály a kiskunfélegyházi városi kór­ház legnagyobb osztálya. Ve­zetője dr. Tóth Sándor, aki a kórház igazgató főorvosa is. Ő mutatta be az osztályt.- Valóban, a belgyógyá­szati osztály a kórház legna­gyobb osztálya. Kilencvenöt ággyal rendelkezik, ezek közül hat az intenzív, húsz a kardio­lógiai részleg számára van fenntartva, a többi ágyat a kü­lönböző heveny, illetve króni­kus betegek foglalják el. Az osztály orvosainak létszáma és szakképesítése a feladatatok- nak megfelelő. Ugyanez érvé­nyes az asszisztenciára is, amely szintén jól felkészült, a gyógyításban komoly tapaszta­latokkal rendelkező szakembe­rekből áll. Ami gondot jelent, az a nagyarányú munkaerő-elván­dorlás, és az ebből származó ápolónőhiány. Hasonló a hely­zet az osztály műszerezettségét illetően is. Egyfelől készüléke­ink, műszereink - például a kardiológiai ultrahang-készü­lékünk - a legmagasabb köve­telményeket is kielégítik, más­felől azonban eszközeink egy része technikailag jelentősen elavult. A közelmúltban megkezd­tük adataink számítógépes rögzítését és tárolását is. Saj­nos anyagi körülményeink egyelőre nem teszik lehetővé ennek az egész kórházra kiter­jedő bővítését, noha orvosaink és ápolóink jelentős része elvé­gezte már a rendszer ellátásá­Új lakbérrendelet Jánoshalmán a beteg, de kévés az agy 1 Dr. Nyúzó Bálint, belgyógyász szakorvos ultrahangos vizsgálat közben. hoz szükséges szintű számító- gépes tanfolyamot. A belgyógyászati osztály a kórház legzsúfoltabb osztálya. Ágykihasználtsága állandóan kilencven százalék fölött van, ami azt jelenti, hogy gyakorla­tilag nincs üres ágy, mi több, mindig pótágyakkal dolgo­zunk. Azért, számos nehézség mellett, mindenképp büszke­ségre jogosító a kardiológiai munkacsoport munkája, akik nemcsak a betegek kivizsgálá­sával és gyógyításával foglal­koznak, hanem a megyében egyedülálló módon megszer­vezték a szívinfarktuson átesett betegek helyi rehabilitációját. Ennek köszönhetően fiatal be­tegeink döntő százaléka fel­épülése után visszatérhet ere­deti tevékenységének folytatá­sához. Mint a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvos- tudományi Egyetem oktató osztálya, részt veszünk nem­csak a medikus-, hanem a szakorvosképzésben is. Ez pe­dig orvosainknak is, betege­inknek is egyaránt csak a javára válik - mondotta végezetül dr. Tóth Sándor, igazgató főorvos. (Folytatjuk) Kiskunfélegyházi HÉT ÉVVEL TÚL A SZÁZADIKON Szerettem, ha szerettek • Bangáné Rékasi Anna néni és menye. A jánoshalmi képviselő-tes­tület a településfejlesztési, la­kásgazdálkodási és környezet­védelmi bizottság javaslata alapján megalkotta az új lakbér­rendeletét. Az új rendelet a lak­bér megállapítása szempontjá­ból a várost négy övezetre osztja az önkormányzati ingat­lanok elhelyezkedése szerint. E négy övezet a belváros, a belső város, a külső város és a perem- kerület. A lakbér megállapítá­sánál a bizottság növelő ténye­zőként vette figyelembe, ha ér­tékesebb városrészben van a la­kás, ha gázfűtéses, ha egyedi udvarral rendelkezik, amennyi­ben hasznosítható kertje van, valamint, ha 5-10 éven belül épült, családi ház jellegű. Az udvarban lévő garázs vagy garázsépítési lehetőség szintén lakbémövelő tényezőként me­rül fel. Ugyanakkor csökkentő tényezőként vették figyelembe a hagyományos tüzelési módot, s azt is, ha nincs használható udvar, vagy ha az épület több tulajdonosé, illetőleg az udvar­ban állandó gépjárműforgalom van. Kevesebb lakbért kell fi­zetni abban az esetben is, ha a ház nagyon régi, és két méter, két méter húsz centi a helyisé­gek belmagassága. Szeptember elsejétől a bérlőknek általában az eddigi lakbérek két-, két és "félszeresét kell fizetni. Például egy 91 négyzetméteres, a város közepén lévő szolgálati lakásért havonta 3185 forintot fizet a bérlő. A szükséglakásoknál na­gyobb az emelés mértéke. Ezeknél a korábbi 40-50 forin­tos havi bérleti díj helyett 300-500 forintot kell ezután fi­zetni.- Hát erre aztán tényleg nem számítottunk, ugye, nagymama - lelkendezett ifjabb Bangáné, a százhét éves Rékasi Anna néni menye, amikor a hatalmas virág­kosárral bekopogtunk hozzájuk Szánkon, a Petőfi Népe nevében jó egészséget, boldog életet kí­vánva. Az ünnepelt, a pici, töré­keny öregasszony az első pilla­natok izgalmában nem is értette igazán, kik érkeztek köszönté­sére. Csak a beszélgetés során kérdezett rá, kit is tisztelhet láto­gatóiban, s miért írkálják folya­matosan, amiket mond. Amikor azonban megbeszéltük, hogy új­ságírók vagyunk, s a Petőfi Né­pében közölni fogjuk a beszélge­tést, Anna néni fogadkozott, hogy azt még ő is elolvassa:- Nagyon szerettem olvasni - meséli ennek kapcsán -, csak most már elromlott a látásom. Kicsit nagyot is hallok, nem mindent értek meg elsőre, meg aztán sok mindent elfelejtettem. Dehát nem lehet fához kötni az időt, az eljár fölöttünk egyket­tőre. Aztán már itt is a századik. Azonnal javítjuk, ahányan csak vagyunk, hogy száz meg még hét...- Azt a hetet letagadom - vágja rá hatalmas derültségünkre Anna néni. Szó, ami szó, kerekebb is, ke­vesebb is a száz esztendő, de aki ilyen frissességgel, életvidáman éri meg a százhetediket, annak semmi oka letagadni belőle. Ámbár ha asszonyszemély az il­lető... Annus néni szívesen em­lékezik, s velünk együtt jókat de­rül régi magamagán. Kérdezem, emlékszik-e az első tanítójára:- Faragó Boldizsárnak hív­ták, ha jól tudom - bólint rá a vá­laszra, s hogy jó gyerek volt-e, milyen tanuló, arra is kész rögtön a válasz. - Én magamnak jó vol­tam. Nem dicsérem magam, ki­tűnően tanultam. Valami lehet benne, hiszen szellemi frissességét némely kö­zépkorú most is megirigyel­hetné. Egy hónapja, a község fennállásának százhúsz éves ju­bileumán, amikor díszpolgárrá avatták, Anna néni még szavalt is. A kedvünkért megismétli a produkciót. Megemeli a hangját, mellé a mutatóujját, s rázendít a Talpra magyarra. Miközben sze­repel, nagyon jól tudja, hogy há­lás és zajos sikerre számíthat, s elneveti magát, amikor a hatás be is jön. - Arra emlékszem - foly­tatja prózában -, hogy nagyon szerettem táncolni már kicsinek is. Azt nem tudnám megmon­dani, jó táncos voltam-e, de hogy szerettem, az biztos. A legények nem érdekeltek. Azt mondta az én édesanyám: ne siess, majd siet az, aki utánad akar járni. A töb­biek csúfoltak kicsinek, hogy a Minda Lajos szeretője vagyok. Fogták a kezem, húzgáltak, én meg nyafogtam, panaszkodtam. Aztán mikor felhagytak vele, ak­kor meg én kértem, csúfoljatok egy kicsit! - Sokat nevettem, jó­kedvű leány voltam. Haragosom az nemigen volt, mert nem törőd­tem vele. Ha olyant szólt valaki, azt mondtam: Isten kenddel, Vendel, aztán továbbálltam. Az jó volt, ha észrevettem, hogy sze­retnek. Simogattak, hívtak, gyere Pannika. Szerettem, ha szerettek - ismétli újra, s mi, kör­ben picit meghatódunk. Közben a menye frissítővel, kávéval traktál bennünket, ami minden meglepetés ellenére mégis azt mutatja, hogy itt a vá­ratlan vendéget is szívesen lát­ják. Szóra szó, s kiderül, az asz- szony már régen elvált Anna néni fiától, s meglepetésünkre, hogy mégis vállalta az anyósát, csak mosolyog:- O is mellémállt, amikor ott maradtam a három gyerekkel, s én ezt nem felejtem el.- Akkor jól megvannak - fordulok a félig kérdő megállapí­tással Annus nénihez.- Még nem vertük meg egy­mást - csavarja meg a szót újabb derültséget váltva ki a hallgató­ságból. - Mindig az okos enged. Hol én, hol ő az okosabb. Amikor számbavesszük a csa­ládot, elkel a segítség, mert Anna néni már nem tudná felsorolni az összecsengő számokat: hét gye­rek. tizennyolc unoka, tizen­nyolc dédunoka, majd ismét hét ükunoka.- Úgy szaporodnak, mint a csicsóka - összegzi aztán ő is.- Jó volt a mag, sjó a föld is- szúrom közbe a népi bölcsessé­get.- A mag azjó volt, nem zápult meg - érti el a szót. A papáról nem sokat beszél, negyven évet éltek le pedig együtt. - Ha csú­nyán szólt, csak ríttam - mondja az asszonysorsra emlékezve -, nem szerettem a pikáns beszédet. Akkor aztán megkérdezte, hogy most minek bőgsz, azért mert azt mondtam, hogy..., és újra mondta. De azért nem mondha­tom, hogy veszekedtünk. Tizen­nyolc voltam, amikor férjhez mentem, aztán hamar meglepett a gyerek. Jöttek egymás után. Nagyon szerettem őket. Olyan voltam, mint a fias róka. Amerre mentem, jöttek velem. Elcsendesedünk, s a pillanat alkalmas, hogy megköszönjük a szíveslátást. Búcsúzóul újra el­mondjuk a jókívánságainkat, megígérjük Annus néni kérésére, hogy jártunkban-keltünkben máskor is meglátogatjuk, de jö­vőre mindenképpen. Hajós Terézia HUSZONÖT BAJNOKOT VÁRNAK A MÉLYKÚTI LOVASNAPOKRA Szombaton kezdődik a verseny Három nap van még hátra az idei kétnapos, a tavalyinál ígé­retesebb lovasversenyig. Még a szabadkai rádióban is nagy dobra verték a versenyszámok­ban és a kísérőrendezvényekben valóban egyedülálló kínálatot, tehát külföldi látogatókra is le­het számítani. Óvatos becslések szerint 8-10 ezren lesznek majd kíváncsiak erre a hagyományo­kat újjáélesztő, a hetvenes évek fogatosversenyeinek világsike­rére, Muity Sándor és követői­nek úttörő munkájára emlékez­tető nagy attrakcióra. A verseny augusztus 13-án, 9 órakor kez­dődik a díjugratás első forduló­jával a felújított mélykúti lo­vaspályán. Áz új lelátók építé­séhez, a parkolók, az itatáshoz és a nagyérdemű szomjának csillapítására, valamint a konyha működtetéséhez a lova­segylet 15 lelkes tagja kétszáz méteres vízvezetéket fektetett le. Az önkormányzat szintén 15 közszolgálati munkással és 300 ezer forint értékű céltámogatás­sal járult hozzá a lovasnapok si­keres lebonyolításához. Megfe­lelő WC-konténereket állítottak fel a pálya környékén. A látoga­tók egy 9x30 méteres sátorban találnak majd harapnivalót és 6 sátorból szolgálják majd ki üdí­tővel, sörrel és jó házi borral a szomjazókat. Ezúttal 25 világ- és magyar bajnok érkezésére számítanak. A mélykúti lovasegylet színei­ben hajtanak majd Jánoshalma, Tataháza, Bácsalmás és Csiké- ria versenyzői. íme, a mélykúti fogathajtók nem teljes lajst­roma: Molnár József (magyar bajnok), Sári Mihály, Miskolczi Lénárd, Kovács István csődörös és Kovács István hajtó, Figura István és Ferenc, Lipka Gábor, Doszpod László, Szirácki Zol­tán, Rasztik Mihály, Kovács Miklós, Kurucz István, Her­mann Ferenc, Goczcol Károly, Mészáros Illés és fia, Viktor, Árpád Mihály, az ifjú Doszpod - valamennyien a fogathajtás 5 kategóriájában mérkőznek majd meg egymás közt. A mezőny tehát erős lesz. A verseny idején az egyéb látványosságok és élvezetek közül kiemeljük a sétakocsiká­zást égen és földön. Mert heli­kopterből is lehet majd szemlé­lődni. A verseny mindkét nap­ján, délben, mulatságos sza­márversenyt rendeznek 20 csa­csi részvételével. Vasárnap, a verseny zárónap­ján tartják meg a Muity Sándor nevével és az özvegye által fel­kínált vándorserleggel fémjel­zett kettesfogat-hajtást. Ezen a napon bonyolítják le a póni-, az egyes és a négyes fogatok aka­dályhajtását. Mind a két napon lesz citerazene, néptánc, asz- szonykórus, népművészeti és kutyavásár, karatebemutató, vá­sárfia, körhinta. A vasárnap délutáni eredményhirdetés után sorsolják ki a tombola főnyere­ményét: egy nóniusz csikót és egy bikaborjút. Nem bánja meg, aki enged a csábításnak és a hétvégén ott lesz Mélykúton. A Petőfi Népe egy teljes oldalon ismerteti majd a részletes prog­ramot és idézi fel a mélykúti lo­vassport múltját a szombati számban. A lapot a látogatók ajándékba kapják a belépőjegy megvásárlásakor. • Épül az új lelátó a mélykúti lovaspályán. Szigorúbb balatoni ellenőrzés Megháromszorozta az ellen­őrök számát a Balaton északi partján a tisztiorvosi szolgálat. Eddig 20 vendéglőt, büfét zá­rattak be hosszabb-rövidebb időre, s a mostani erős ellenőr­zés után minden bizonnyal újabbak is sorra kerülnek. Romlott a vendéglátás színvo­nala a parton. Ez abból is ered, hogy jó néhány vállalkozó jó­val több vendéget szeretne fo­gadni, mint amennyit a konyha és a tárolótér kapacitása enged. A sümegi Fehérkő étteremben például ötször annyi vendéget ültettek le az ebédhez, vacsorá­hoz, mint amennyit a konyha elbírt volna. Jó néhányan úgy gondolják, hogy aki a saját konyhájában remekelt, az a vendéglőjében is elboldogul. PETŐFI NÉPE ____terjesztésére k eresek TISZAKÉCSKE területén olyan, megbízható, korán kelő, pontos munkatársat, aki vállalja a lap eljuttatását az előfizetőkhöz. Jelentkezni személyesen, a tiszakécskei szerkesztőségben lehet: Tiszakécske, Béke út 142. Tel.: 76/341-578 (22241) Lakást szeretne, de nincs elég pénze? A megoldás: JPromo-Indra I----*ÍC ONSORCIO M ár 13.151 Ft-tól Kamatmentes, előleg nélküli részletfizetés, vásárlói klubrendszerben. (Kérjen tájékoztatót): Kecskemét, Batthyány u 25. Tel.: 76/325-857 76/328-829 (22210) PENZTARGEPVASAR Kecskemét, SCHWA-BO üzletház. Fiókos, hordozható és pincérgépek, mind 40.000 + áfa alatt! SCHWA-BO Kecskemét, Csongrádi u. 3. 76/482-471 (22244)

Next

/
Oldalképek
Tartalom