Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-03 / 181. szám

1994. augusztus 3., szerda Sport 13 Francia karatemester Kecskeméten • Flavio Trombello, francia hatdanos mester a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolában oktatja a fiatalokat. Nem mindennapi vendége van Kecskemétnek. Akik köze­lebbi kapcsolatban vannak a ka­ratéval, azon belül is a sankukai ággal, azoknak ismerősként cseng az a név, hogy Flavio Trombello. A francia hatdanos mester három napot tartózkodik a megyeszékhelyen. Ez alatt az idő alatt napi két edzést tart az érdeklődőknek. Flavio Trombello a japán Joshinao Nanbutól, a sankukai megteremtőjétől tanulta a sportág fogásait. A sankukai, szó szerint, a három kör egy­sége. A három kör, a föld, a nap és a hold az ember számára az őt közvetlenül körülvevő vi­lágmindenség egységét jelenti, valamint ezek harmóniáját szimbolizálja. A fancia mester 1969-ben ismerkedett meg a sankukai technikával, s követője lett. 1973-ban, mikor az első iskola alapjait letette, mindössze tíz tanulója volt. Ma már több mint egymillió fiatal sajátítja el a sankukai ismereteket.- Hogyan került kapcsolatba a kecskemétiekkel? - érdeklőd­tem a roppant barátságos mes­tertől.- Kis Pálék külföldi, főleg francia újságokban látták a stí­lust, a technikát, s nagyon meg­tetszett nekik. Felvették a kap­csolatot a francia szövetséggel, én pedig anyagot küldtem ne­kik. Rövidesen Magyarországra érkeztem, hogy személyesen is megismerkedjünk, s átadjam a tapasztalataimat. A technika szempontjából nagy az egyetér­tés. Nyelvi akadályok nélkül is könnyen tudunk kontaktust te­remteni, tolmács nélkül is.- Már többször járt Magyar- országon. Lát-e fejlődést a tanu­lókban.- Eddig mindig egyedül vol­tam önöknél, most elhoztam néhány tanítványomat is, hogy lássák, mennyit fejlődtek a ma­gyarok. A szülők és a gyerekek is elfogadták ezt a stílust.- Ezek szerint a két kecske­méti mester, Bíróné Farkas Márta és Kis Pál, jó munkát végzett.- 1986-ban kezdték, akkor csak harmincán voltak. Most már a létszám több mint félezer. A terjeszkedést is gyakorlatilag egy éve végzik. A nulláról in­dultak, de most már konkrét eredményeket tudnak felmu­tatni, aminek nagyon örülök. Hozzá kell azt is tenni, hogy önerőből dolgoznak, kevés tá­mogatással, így még nehezebb.- Franciaországban a sportok között milyen helyet foglal el a sankukai?- Nagyon sok bajnokunk van. Ötvenezer(!) szakember irányítja a munkát. A cselgáncs előtt foglalunk helyet. Európá­ban nálunk a legfejlettebb. A gyerekek nagy változáson esnek keresztül, úgy szellemileg, mint fizikailag. A társadalom szá­mára nagyon egészséges embe­reket lehet nevelni a karatéval.-Engedjen meg egy furcsa kérdést. Ha az úton megtámad­nák, mit csinálna?- Elmenekülnék. Természe­tesen, ha az életem, vagy a csa­ládom kerülne veszélybe, az más helyzetet teremtene, de el­kerülöm az összetűzéseket. A sankukai mozgásrendszer a vé­désre van építve, nem a táma­dásra. A technikát is csak addig lehet használni, amíg harcképte­lenné nem tesszük az ellefelet.- Üzenne valamit a magyar fiataloknak?-Igen. A legjobb uniót is csak a sankukai napjának suga­rai tarthatják össze. Szentirmay Tamás Rutint kell szerezni Korábban már hírül adtuk, hogy a Bajai Bácska NB I. A-csoportos férfi kosárcsapatá­nak elsőszámú irányítója, Ágh Péter váratlanul Zalaegerszegre távozott, a harmadik játékmes­ter, Havasi Ádám pedig Sze­gedre nyert felvételt, amellyel azonban számolt az egyesület. Nemrég derült ki, hogy az eddig tartalék irányító, Csanyik Ba­lázs („olajos” segítséggel a hí­rek szerint) a szolnoki főisko­lára nyert felvételt, így ott kosa­razik tovább. (A sok eligazolás- ban a Bácskások egy ismert ba­jai játékosügynök kezét is benne látják.) Miután a felnőtt­csapat mindhárom mozgatója elment, így az ifiből hirtelen a sűrűjébe kerül Pálkerti Norbert és Makk Balázs. A nagyok kö­zül „átképzik” a jelenleg még bedobó Rétháti Zsoltot erre a feladatkörre. Nagyon sok edzőmeccset akar játszani a csapat, hogy az újak minél job­ban belejöjjenek a játékmesteri szerepkörbe, és a bajnokság kezdetére valamennyi rutint is szerezzenek a fiatalok. Zalavári Tormásiék helytálltak A hétvégén, szombaton és vasárnap Parádsasváron rendez­ték meg az Opel Astra Castrol Kupa autósverseny ötödik és hatodik futamát. Megyénket két fiatal versenyző, Bakos András és ifj. Tormási Attila képviselte. Az 5,4 kilométeres hegyi futa­mot mind a két nap kétszer kel­lett teljesíteni a versenyzőknek. Bakoséknak nem igazán fekszik a hegyi terep, lévén alföldi em­berek, de így sem kellett szé­gyenkezniük. Szombaton And­rás a negyedik, vasárnap pedig a harmadik helyet szerezte meg. Attila mind a két nap a huszadik lett. Ez a szereplés azt is jelen­tette, hogy csapatban elveszítet­ték az első helyet, amit egy szé­kesfehérvári csapat vett át. Hátra van még két forduló, ott még minden lehetséges. Szeptember elején a Hungaro- ringen mérik össze ismét a tu­dásukat. Az első és második fordulót is ott bonyolították le, ahol jól szerepeltek Tormásiék. Harding, a szexcsillag? Ismét Tonya Harding nevétől hangos az amerikai sajtó. A Penthouse szexmagazin szóvi­vője bejelentette, hogy video­kazettán ki fogják adni az egy­kori műkorcsolyázónő és ex­férje, Jeff Gillooly nászéjszaká­járól 1990-ben készült filmfel­vételt. Az érthetően és indokoltan pikáns jelenetekkel megtűzdelt 35 perces filmen látható Har­ding sztriptíze, valamint az ifjú pár néhány ágyjelenete. A ka­zettát postai úton terjesztik majd, ára „mindössze” 29,95 dollár. Harding eddig még nem nyi­latkozott az ügyben, pedig ke­resték őt az amerikai újságírók. A Penthouse korábban 600 000 dollárt ajánlott fel Tonyának azért, hogy aktképekhez álljon modellt. Á „szemérmes” mű­korcsolyázónő akkor elutasí­totta az ajánlatot. A királyt az ausztrálok környékezik Már szakított a múlttal Korántsem vesztett népsze­rűségéből Michael „Air” Jordan azóta, hogy a Chicago Bulls csapata - kényszerűségből - muzeális értékként őrzi az NBA-szupersztár 23-as számú mezét. A tengerentúli profi ko­sárlabdasport koronázatlan kirá­lya ugyanis a palánkok világa helyett immáron a baseball rej­telmeit kutatja, és a rajongók továbbra is szívükbe zárják. A A hét végén a hockenheimi Forma-l-es Német Nagydíjon szokatlan baleset történt. A Be- nettonnal versenyző holland Verstappen kerékcserére és üzemanyag-felvételre állt ki, s ez majdnem tragikus követ­kezményekkel járt. Valószínű­leg a szerelők hibájából kifröcs- csent a benzin, ami szinte azon­Chicago White Sox együttese ugyan megvonta a bizalmat az új igazolásként érkezett neves klubtagtól, de Jordan - hiába kényszerült a fiókcsapatba - to­vábbra is lázas érdeklődés mel­lett bűvöli az „alaplabdát” (a baseball magyar fordítása). Te­vékenységére még az országha­táron túl is felfigyeltek. A Sydney Morning Herald című ausztrál lap például arról szá­nal be is robbant. Szerencsére a versenyzőt gyorsan kimentették a lángoló versenyautóból. A lángralobbanás következ­tében hat embert - a pilótát és öt szerelőt - szállítottak kórházba, szerencsére könnyebb sérülé­sekkel. A kórházat egy kivétel­lel elhagyhatták, kizárólag egyikük szorul komolyabb ke­rnelt be, hogy a Canberra Bush­rangers baseballcsapat tulajdo­nosa, Bruce Portner szemet ve­tett az egykori kosárzsenire.- Felkínáltuk Jordan számára a lehetőséget. Ha a Chicago White Sox a következő szezon­ban sem számít rá az élcsapat­ban, akkor mi szívesen látjuk a Canberra Bushrangers együtte­sében. A labdát feldobtuk, a döntés az ő kezében van. zelésre, őt az orvosok megfi­gyelés alatt tartják.- Természetesen tüzetes vizsgálatot folytatunk, hogy megtaláljuk a robbanás okát. Mindaddig, amíg nincs ered­mény, nem tudok pontos infor­mációkkal szolgálni - nyilat­kozta a Benetton Ford technikai igazgatója, Ross Brawn. Névváltozás Közel másfél éve húzódik már a megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokságban szereplő volt Bajai Tsz SK névváltozta­tásának ügye. A Bács-Kiskun megyei bíróság nemrég tett pon­tot a vitára és végzésében ki­mondta, hogy a Bajai Tsz SK a Bajaszentistváni Sport Kör el­nevezést használja. A klub címe: 6503 Baja, Mártonszál- lási út, Pf. 4. A Átigazolások A Stadler FC-től történt át­igazolásokkal kapcsolatban el­terjedt hírekről Bartos Zoltán szakosztályvezető közölte, hogy Laczinát és Pecznyiket kettős igazolással adták át az Akasztó együttesének. Ugyan­csak kettős igazolással került Rumán a Bajai FC-hez. A Stad­ler FC kölcsönjátékosként La­katost és Linyikovot az Akasztó csapatának adta ki. Légből ka­pott hír, hogy Makrickij és Szabó Béla Bajára igazol. A Árulják a bérletet A Kecskeméti TE megkezdte a labdarúgóbérletek árusítását. Minden hétfőn, szerdán és csü­törtökön 13-tól 17 óráig a KTE- sportirodán vásárolhatók a bér­letek. Szelidi Kupa A Szelidi Kupa négycsapatos labdarúgótorna első, hétvégi fordulójának eredményei: Szakmár-Géderlak 1-1, Duna- pataj-Ordas 5-1. A következő fordulóra hét közepén kerül sor Dunapatajon. Szerdán 18 óra­kor Ordas-Szakmár, csütörtö­kön 18 órakor Dunapataj-Gé- derlak meccs lesz. MA LABDARÚGÁS Szuper Kupa, döntő: Vác-FTC, Népstadion, 19 órakor. Előkészületi mérkőzés: Szigetszentmiklós-KTE, 16.30-kor. Tiszakécske-Stadler FC, 17 órakor. A kokainhasználat miatt 4 évre eltiltott amerikai gátfutó, Danny Harris ügyében új fejle­mény látott napvilágot. A Nem­zetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetség (IAAF) levelet küldött az amerikai szövetségnek, amely­ben kérik, hogy minden doku­mentumot gyűjtsenek össze, ami az atléta ügyével kapcsola­tos. A sportoló a szöuli olim­pián ezüstérmet szerzett a 400 méteres gátfutásban, de 1992- ben 4 évre „elmeszelték” kábí­tószer-élvezet miatt. Hazája Folyamatosan érkeznek a be­nevezések az idei, kétnaposra tervezett mélykúti lovasver­senyre. A bővített versenyt és a gazdag kulturális programot augusztus 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap, Nagyboldog­asszony ünnepén bonyolítják le a felújított lovaspályán. Részvételéről biztosította a szervezőket Harkányból három fogat, Tihanyból 2-2, Bugáéról, Seregélyesről és a kiskunhalasi Dózsából 1-1. A neves világ­bajnokok és magyar bajnokok közül biztosan eljön Mélykútra Finta Gábor Hortobágyról (vá­logatott négyesfogat-hajtó vi­lágbajnoki csapattag) és Benkő Sándor kettesfogat-hajtó, a nemzeti válogatott tagja. A na­pokban várják a visszajelzést Bárdos György hetényegyházi hatszoros világbajnoktól, a kecskeméti Juhász Lászlótól, továbbá Szegedi Gábortól és sok más neves fogathajtótól. Itt említjük meg, hogy a kettes fo­gatok akadályhajtásán a nyerte­sek között 6 serleget, a gumiko­csis akadály- és vadászhajtás résztvevői között 3, a bemutató póni egyes és kettes fogatok akadályhajtásán 3, négyesfo- gat-hajtók körében és a díjnyer­tes szamaragolók között 3-3 serleget osztanak ki. A Muity Sándor-vándorserlegért a ket- tesfogat-hajtók versengenek majd. Ä tavalyi, egynapos verse­nyen, amikor a nagyközség lo­szövetsége nem fogadta el az IAAF döntését, s visszaadta Harris versenyzői jogát. Ebben az esztendőben 4 versenyen is rajthoz állt, de a londoni viadal előtt a nemzetközi szövetség ismét megerősítette a büntetés érvényességét.- Ha az amerikaiak ennyire fontosnak találják Harris ügyét, akkor küldjenek el minden ide vonatkozó dokumentumot - nyilatkozta az IAAF szóvivője. Harrison egyébként szakított a múlttal, nem él kábítószerrel. vasegylete szilárdan elhatá­rozta, hogy újjáéleszti a szép hagyományt, kevesebb ver­senyszám volt, tehát kevesebb serleget vittek haza a győztesek. Az idei kínálat már az asszony­népség és gyermekek számára is vonzóbb, mint a múlt évi. Lesz vásárfia, citerazene, fellép a helybéli asszonykórus, nép­táncosok mutatják majd be a szép, cifra lépéseket. Látvá­nyosnak ígérkezik a pusztaötös csikósbemutató, a kutyavásárral egybekötött fajkutya-bemutató és a serdülő fiúkat vonzó kara­tenagymesterek támadó és védő fogásait ismertető attrakció. Új, felettébb mulatságos és érdekes lesz a szamárverseny, amelyre húsz csacsi tulajdonosa vállalkozott eddig, ha a díjakért nem is, de a hecc kedvéért min­denképpen. Persze a lényeg nem ez, hanem a mindkét napra betervezett díjugratás, na és a legnagyobb érdeklődést kiváltó fogathajtás. Az ünnepélyes va­sárnapi megnyitón Balog László, a megyei önkormányzat elnökhelyettese, a megyei lo­vasszövetség elnöke méltatja a lovassport jelentőségét. Az ün­nepi mise ezúttal elmarad. A zárórendezvényen tombo­lasorsolás lesz, méghozzá egy nónius csikót és egy bikaborjút vezethetnek majd haza a sze­rencséskezű fogadók. Finom fa­latokból és bográcsos babgu­lyásból sem lesz hiány Mély- kúton. (x) Lángra lobbant a Benetton # Az üzemanyagtöltés közben lángra lobbant a kocsi, szerencsére súlyos sérülés nem történt. Mélykúti lovasnapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom