Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-30 / 203. szám
Ú am 1994. augusztus 30., kedd • A Duna-Tisza köze napilapja • 49. évf.,203. szám/16,30 Ft ____________ 7-9. oldal Kegytárgyak után nyomoznak Nagy értékre elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást a győri rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen, akik augusztus 11-én kifeszítették a győrújbaráti katolikus templom ajtaját, s onnan mintegy nyolcmillió forint értékű kegytárgyat loptak el. Rendőrkézen az erőszakoskodó Őrizetbe vette a rendőrség azt a személyt, akit a tisza- kécskei erőszakos közösülés bűntettével gyanúsítanak. A város piacától nem messze 28-án éjjel a tettes egy szolnoki nőt kényszerített a kocsijába, akivel a település határában erőszakoskodott. / Életét vesztette az ütközés után Kecel belterületén, a Kossuth út 6. szám előtt T. Ferenc helyi polgár úgy kanyarodott balra tehergépkocsijával, hogy nem adott elsőbbséget a vele szemben motor- kerékpárral közlekedő P. Tibornak, kunbaracsi lakosnak. Az ütközés során a motoros életét vesztette. Eltűnik a kopek Élt 290 évet - most azonban a krónikus infláció következtében végleg kimúlni látszik az orosz rubel legkisebb névértékű váltópénze. Felrobbant egy olajvezeték Ismeretlen okból felrobbant egy nagyobb orosz olajvezeték, amelyen Ukrajnába továbbítottak nyersanyagot. Az orosz energiaügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a robbanás Szamara körzetében, Pugacsov várostól északkeletre történt vasárnap délután. Népszavazás Boszniában A hét végi boszniai szerb népszavazás első részeredményei szerint a szavazók elsöprő többsége, több mint kilencven százaléka utasította el a nemzetközi összekötő csoport által előterjesztett béketervet. A referendumot szervező bizottság elnöke, Petko Cancar elmondta: eddig a 82 szavazókörzetből 35-nek a végeredménye érkezett meg, s elmondható, hogy minimális az „igen” szavazatok és az érvénytelen voksok száma. Összecsapások Észak-Irakban Az iráni rádió hétfői jelentése szerint kölülbelül 600 ember vesztette életét kurd fegyveres csoportok legutóbbi összecsapásaiban Irakban. Ciprus továbbra is megosztott marad A ciprusi török közösség parlamentje hétfőn elutasította az 1974-ben erőszakos hatalomátvétellel kettéosztott sziget újraegyesítésére tett ENSZ-javaslatot, aláaknázva ezzel a húsz éve tartó megosztottság megszüntetésére tett eddigi erőfeszítéseket. Vita a házszabályról Nyári szünete után hétfő délután folytatta rendkívüli nyári ülésszakát az Országgyűlés. A képviselőket Gál Zoltán házelnök köszöntötte, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődött meg az érdemi munka. A tárgysorozat elfogadása után Hack Péter (SZDSZ) az alkotmányügyi bizottság nevében terjesztette elő az új házszabályról kidolgozott határozati javaslatot, majd megkezdődött e napirendi pont általános vitája. Este 17 óra előtt fejezte be hétfői plenáris ülését az Országgyűlés. A honatyák ma délelőtt folytatják a plenáris ülést. A vitán elhangzottakról a második oldalon olvashatnak. Megsemmisített vagyonmegosztás Mintha a két évvel ezelőtti vagyonmegosztás meg sem történt volna - ismét összeállt a kiskunfélegyházi Zöldmező szövetkezet. Legalábbis papíron, vagyonjogilag. A megyei cégbíróság ugyanis jogsértőnek nyilvánította és megsemmisítette a vagyonmegosztó közgyűlés 1992. október 26-án hozott határozatát és újabb közgyűlés ösz- szehívását rendelte el. Dr. Dombóvári Henrik ügyvédtől, a szövetkezet jogi képviselőjétől megtudtuk, ennek megfelelően egy könyvelési vállalkozó újra elkészítette a vagyonleltárt, ami az 1992-es számadatokon alapul, de figyelembe veszi az időközben behajthatatlanná vált tartozásokat, kintlévőségeket is. Minderre pedig azért volt szükség, mert a két éve kivált egységek teher nélküli vagyont vittek ki a közösből, s így az egykori, több mint ezerfős szövetkezet összes terhe az utódszövetkezet 400 tagjára szakadt. A kivált egységek vezetői közül kilencen azoban mindezt másképp értelmezték és a cégbíróság határozata ellen fellebbezést nyújtottak be. Később azonban belátták, hogy az ügy ezáltal akár évekig is elhúzódhat. Talán csak egyetlen út kínálkozik: a kivitt vagyontömeg arányában a terheket is viselni kell. Minderről holnap egyezkednek a hitelezők és a kiváltak képviselői. A tét azonban óriási, hiszen amennyiben nem sikerül közös nevezőre jutniuk, úgy a Zöldmező szövetkezetét felszámolják. Mégpedig az egész szövetkezetét, az 1992-es állapot szerint: a kivált egységek teljes vagyona is kalapács alá kerül. Csúcstechnológiára képes gyár épül Kecskeméten Egy éven belül autógyártáshoz szükséges gépsorokat fognak gyártani Kecskeméten abban az üzemcsarnokban, melynek építését még az idén elindítja a neves német Thyssen konszern Magyarországon bejegyzett leányvállalata. Dr. Albrecht Stalmann, a Thyssen Production Systems Kft. igazgatója elmondta, hogy több mint fél- milliárd forintos beruházással világszínvonalú technológiát hoznak a hírős városba. Jövő júliusban 70, 1996 márciusától összesen 120 dolgozónak tudnak állást biztosítani a vállalatnál. A német gépek működtetéséhez kiválóan képzett szakemberekre lesz szüksége a cégnek. A megfelelő munkatársak kiválasztása, illetve kiképzése érdekében a cég igazgatója tegnap délelőtt megbeszélést folytatott Szollár Lajossal, a megyei munkaügyi központ igazgatóhelyettesével, aki megígérte, hogy a központ támogatja a leendő dolgozók kiképzését. Hogy milyen is lesz a gyár, illetve milyen szakismeretekkel rendelkező dolgozókat is alkalmazna a cég, erről a csütörtökönként megjelenő Kapaszkodó - munkanélküliséggel foglalkozó - rovatunkban olvashatnak bővebben. Kézilabdatorna Lajosmizsén • Józsa Zsoltnak, a Mizse KC játékosának a keze lendül dobásra (Róka László felvételén) a nagybányai csapat ellen. A la- josmizsei napok keretében rendezett kézilabdatornáról lapunk II. oldalán számolunk be részletesen. BORONGÓSAN INDULT A HÍRŐS HÉT Méltó lesz egykori híréhez? • Jóval több látogatóra számítottak a rendezők a kertészeti főiskolán, mint amennyi eljött. Nem kedvezett az időjárás a tegnap megnyitott H írös hét fesztivál rendezvényeinek. A vártnál jóval kisebb érdeklődés mellett nyílt meg Kecskeméten, a kertészeti főiskola épületében az ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági kiállítás és vásár is. A fesztivál keretében megrendezett kiállításon mintegy nyolcvan cég termékeivel ismerkedhetnek egy héten át az érdeklődők. A megnyitón megjelent közönség elsősorban a Duna-Tisza közi térség vállalkozásairól kaphatott képet, de elhozta termékeit néhány olasz és német vállalkozó is, akik borászati eszközeiket szeretnék népszerűsíteni a Bács megyei gazdák között. A rendezők láthatóan nagy energiát fektettek a Hírős hét programjainak a megszervezésére. Informatikai, s egyéb kiállítás, sport- és kulturális rendezvény mellett anépművészet mestereinek háromnapos országos találkozójára is sor kerül. Kérdés persze, hogy érdekli-e a polgárokat a gazdag rendezvénysorozat? Megtartják-e a paprikanapot? A kalocsai önkormányzat a polgármester, a bizottságok és a hivatal segítségével az elmúlt négy évet értékelő beszámolót készített, amelyet egy későbbi időpontban közmeghallgatáson tárnak a nyilvánosság elé. A vaskos írásos dokumentum minden olyan jelentősebb beruházásra, intézkedésre, a város életében szerepet játszó eseményre kitér, amely a képviselő-testület munkáját tükrözi. Az elmúlt héten megtartott testületi ülésen a polgármester vette számba azokat a fontosabb, hatáskörébe utalt intézkedéseket, amelyek a nyári időszakra estek. Az augusztus 20-ai koszorú- zási ünnepség, amelyet a Szent István-napok keretében tartottak, jól sikerült - állapították meg a résztvevők, akik közül többen amiatt aggódtak, hogy a várost rossz hírbe keverő paprikabotrány miatt idén hogyan sikerül megrendezni a hagyományos őszi paprikanapokat. Mint megtudtuk, a Kalocsa Rádió három hét kísérleti adás után 2000. május 15-éig kapott sugárzási engedélyt. A képviselők e bejelentést követően megerősítették azt a korábbi elképzelést, hogy a médiatörvény megszületését követően a város 30 kilométeres sugárzást kér. Ez esetben még az is elképzelhető, hogy a rádiót a város környéki szövetség működteti. Bejelentik azt is: a kalocsai csapat az 5. helyet érte el a Játék határok nélkül elnevezésű nemzetközi versenyben, a vetélkedőt szeptember 11 -én, a Magyar Televízió 2. csatornáján felvételről közvetítik. (Folytatás a 3. oldalon) Egyházi ingatlanvita A kutya helyett a gyereket lőtte meg A felé rohanó kutyákra célzott, ám egy nyolcéves gyereket talált el hétfőn délelőtt Füzesabonyban az a rendőr, aki egy eltulajdonított magnetofon ügyében intézkedett egy család portáján. A rendőrök a készüléket megtalálták, majd S. István törzsőrmester a gépkocsihoz indult, amikor is rá több kutya támadt. Ekkor szolgálati fegyverét elővette és rálőtt az egyik ebre. Az állatnak nem esett baja, ám a „gurulatot kapó” lövedék eltalálta az udvaron játszó nyolc esztendős K. Jánost és a gyermek hasfalába fúródott. A kisfiút azonnal kórházba szállították, ahol kioperálták a golyót, amely szerencsére csak könnyebb sérülést okozott. A kecskeméti önkormányzat országos összevetésben is élen járt az elmúlt négy évben a volt egyházi ingatlanok visszaadásában. A polgármester képviselői interpellációra reagálva tegnap adott írásos összefoglalót a történtekről, amit a közgyűlés elfogadott. A konfliktusok azért a hírős várost sem kerülték el, A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség új modellt dolgozott ki az atomerőművi képzés korszerűsítésére, s ezt a nemzetközi projektet Pakson próbálják ki elsőként. Hétfőn ötnapos szeminárium kezdődött a Paksi elég csak a Katona József tér 6. számú épületre, a Liberté kávéházra, vagy az Arany János utcai bérházra gondolni. Jelenleg is feszültséget okoz a képviselő- testületben az Újkollégium ügye, ahonnan 1996. augusztus 31-éig ki kell költözni a Ko- dály-iskolának a Ferenc laktanyába. (Folytatás a 3. oldalon) Atomerőműben azzal a céllal, hogy a részt vevő - elsősorban irányító - szakemberek megismerjék a biztonsági kultúra alapkoncepcióját, ami az egyéni felelősség viselését hangsúlyozza ebben a tevékenységben. Biztonsági szeminárium Pakson TÁJÉKOZTATÓ A MŰKINCSEK MEGTALÁLÁSÁRÓL Az Interpol keresi az orgazdát Román bűnözők lopták el a budapesti Zsidó Múzeumból a 7 milliárd forintra becsült műkincseket, akik közül az egyiket Németországban már elfogták, s hamarosan kiadják a magyar rendőrségnek. Egy másik bűnöző ellen, aki osztrák állampolgár, Ausztriában folyik eljárás. A harmadik - aki szintén román származású - izraeli állampolgárt az Interpol keresi. A kincsek egy része sajnos még nem került elő. S egyelőre nem tudni, hogy a bűnözők megrendelésre dolgoztak, vagy saját maguk akarták értékesíteni a lopott holmit. A megkerült zsidó kegytárgyak tegnap óta újból megtekinthetők Budapesten. A rendőrség tegnap tartott sajtótájékoztatót az ügyben, melyről bővebben a 2. oldalon olvashatnak.