Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-02 / 180. szám

1994. augusztus 2., kedd Megyei körkép 3 Sajtótájékoztató a Magda-gyilkosságokról • Gregor György őrnagy (balról) átveszi az elismerést. (Folytatás az 1. oldalról) A szerb Magda Marinkét (31) január 28-án tartóztatták le Szegeden, majd erre a sorsra ju­tott a szegedi Tamasi Attila (25) és a nagykőrösi Dobnik János (27) is. A bűncselekmény-soro­zat, amivel gyanúsítják őket: nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés (Tamasi és Dobnik tippadóként keveredett az ügybe). A rendőrség vád­emelési javaslattal továbbítja az iratokat a fővárosi főügyész­ségnek. A három férfin kívül Szerbiában öt ember ellen foly­tatnak eljárást: Petrity Szinisa (20), Sztavrity Goran (21), Se- karity Alexander (23), Miljanity Bozsidar (25) és Sinkovity Ivan (40) mint Magda Marinko társai szerepelnek. Tavaly és ez év januárjában Kecskeméten, Orosházán, Sze­geden, Szabadkán és Palicson történtek a brutális gyilkossá­gok. A szerb és a magyar igaz­ságügyi szervek közösen nyo­moztak, majd elsőként a „főnö­köt”, Magda Marinkét fogták el. Beismerte, hogy köze volt a gyilkosságokhoz, egyedül a szegedi cukrászcsalád kiirtásá­val kapcsolatban tagad még most is. Arra hivatkozik, hogy nőket és gyermekeket nem bánt. A rendőrségnek azonban több közvetett bizonyíték áll a ren­delkezésére, amelyek egyértel­művé teszik, hogy vagy egye­dül, vagy a társaival ő ölte meg Z. Nagyékat. A legfontosabb közvetett bizonyíték a Skorpió géppisztoly. Ezzel a fegyverrel követték el az előző, azaz a kecskeméti, valamint a szabad­kai és a palicsi bűncselekmé­nyeket is. A szegedi gyilkosság előtt a fegyvert Magda olyan helyre dugta, ahonnan csak ő vehette elő. A gyilkosságsorozat indíté­kaként az anyagi haszonszerzést jelölték meg tegnap a nyomo­zók. Magda állítólag egy nagy értékű házat akart venni Szege­den, erre „gyűjtött”. A Petőfi Népe munkatársa két kérdést tett fel tegnap dr. Kaczibának. Elsőként a korábbi Murányi-testőr, Dobnik János szerepét firtatta. A válasz: Dob­nik felbujtója a kecskeméti hármas gyilkosságnak. Magda a bűncselekmény estéjén a Casa­blanca étterem előtt találkozott a Murányi-testőrrel. Marinko a vallomásában elmondta, hogy két címet kapott Dobniktól. Az egyik Horváth Antal lakásának, a másik a férfi barátnőjének Re- ile Géza utcai címe volt. A szerb állítja, hogy Dobnik meg­toldotta mindezt azzal: Horváth- tól ne csak a pénzt hozzák el, hanem öljék is meg. Magda val­lomását Dobnik teljes egészé­ben cáfolja. A másik kérdésünk: „A kecs­keméti nyomozók munkáját a Horváth-gyilkosságok vizsgála­takor több újság is kritikával il­lette. Most az ORFK bűnügyi főigazgatója a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányságon elismerést adott át azoknak a Csongrád, Bács-Kiskun és Bé­kés megyei nyomozóknak, rendőrségi dolgozóknak, akik a felderítésben kiemelkedő mun­kát végeztek. Összesen 37 rendőr kapott jutalmat, illetve részesült előléptetésben. Közöt­tük csak két kecskeméti volt. Lehet-e ezt a korábbi bírálatok visszajelzéseként felfogni?” Kacziba tábornok válaszában elmondta, hogy nem volt mara­déktalanul elégedett a kecske­méti (Bács-Kiskun megyei) rendőrökkel. Az nem igaz, hogy figyelmen kívül hagytak olyan információkat, ami Magda Ma­rinko szerepére utalt. A nyomo­zást korrektül és jól folytatták. Nem követtek el törvénysze­gést, nem terheli mulasztás őket. Ugyanakkor dr. Kacziba véleménye szerint lassú volt a nyomozás a kezdeti szakaszban, és nem volt eléggé összefogott Kecskeméten. A kecskeméti Gregor György őrnagyot az ORFK főigazga­tója, Halasi Istvánt, a Bács-Kis­kun megyei életvédelmi alosz­tály vezetőjét pedig dr. Kocsis Attila megyei főkapitány része­sítette elismerésben. Noszlopy Helyi adóról Július 1-jétől visszamenőleg kommunális adó bevezetéséről döntött a kunszállási önkor­mányzat. Ennek összegét kizá­rólag szilárd útburkolat elkészí­tésére költhetik, melynek ered­ményeként néhány éven belül a községben az összes utca asz­faltburkolatot kaphat. Az adó mértéke családonként és por- V tártként 3 ezer forint, melynek Vigyázz a Új üzletág van kialakulóban a kecskeméti alvilágban. Egyre gyakrabban történik meg, hogy értékes, fajtatiszta kutyákat lopnak el tulajdonosaiktól. F. János nyugdíjas, kecskeméti la­kostól például három hónapos Kunszálláson időarányos részét, 1500 forintot még ebben az évben be kell fi­zetniük az érintetteknek. Akik viszont hozzájárultak az önerős útépítéshez, a hozzájárulás mér­tékéig akár több évre is adó­mentesek maradnak. De né­hány, az útépítésben részt vevő helyi vállakozó már jelezte, nem kívánnak élni a felkínált adókedvezménnyel. S.E. kutyára! rotweilerét lopták el. A tulajdo­nos a kecskeméti Szolnokihe­gyen lévő kertjében tartotta az állatot, ahová a drótkerítés át­vágásával jutottak be az egye­lőre ismeretlen tolvajok. A ku­tya értéke tízezer forint. Ma kapják meg pénzüket a pernyertes pedagógusok (Folytatás az 1. oldalról) Kecskemét képviselő-testü- lete korábban olyan határozatot hozott, mely szerint a munka­ügyi bíróságon pert nyert pe­dagógusok megkapják a maga­sabb fizetési osztálynak megfe­lelő bért, január 1-jétől vissza­menőlegesen, a késedelmi ka­matokkal együtt. Az elmúlt hé­ten kiderült, hogy a kifizetést végző TÁKISZ-nak küldendő jegyzéken olyan pedagógusok is szerepelnek, akik nem perel­ték munkáltatójukat az F kate­góriából való visszasorolás mi­att. Az érintett tanárok azonban nemcsak ebben az esetben for­dulhattak bírósághoz, hanem akkor is, ha ugyan az igazgató­juk nem sorolta vissza őket, ám a magasabb kategóriának járó pénzt nem kapták meg. Ez utóbbi helyzet alakult ki a Bolyai-gimnáziumban, ahol 27 kollégát sorolt az igazgató a tar­tósan, kiemelkedő színvonalon végzett jó munkájukért az F ka­tegóriába. Kiderült, Kecskemé­ten más intézményekből össze­sen ugyanennyi pedagógust érint az, ha per nélkül is meg­kaphatják a pénzt. Mivel erről nem döntött a képviselő-testü­let, ezért Hideg Antal alpolgár­mester a múlt héten levélben fordult Kiinger Ádámhoz, a gimnázium igazgatójához, hogy a magasabb bért nem fizetheti ki. Érdeklődésünkre az alpol­gármester megerősítette, hogy azt tartaná igazságosnak, ha va­lamennyi pedagógus egyszerre kapná meg a pénzt. Azt termé­szetesen meg kell vizsgálni, hogy valamennyi pedagógus az adható F fizetési osztályban van-e, hiszen csupán ebben az esetben lehet úgynevezett jog­követésről beszélni. (Vagyis, hogy azok az adható F-kategó- riások is megkapják a különbö- zetet, akik nem pereltek.) Ezért az augusztus 15-ei közgyűlésre előterjesztést készít az alpol­gármester, melyben javaslatot tesz arra, hogy a jogkövetés alapján valamennyi adható F kategóriába sorolt pedagógus megkapja a pénzt. Információ­ink szerint tegnap délelőtt Me­rész József polgármester intéz­kedett arról, hogy szemben az alpolgármester levelével, mé­giscsak megkapják a bolyaisok a pénzüket. A többiek sorsa pe­dig attól függ, hogy a nyári szü­net után hogyan döntenek a képviselők. Nagy Ágnes Cegléden stoppolt a robbantó? Félegyházi bankrabló Fegyveres bankrablási kísér­let történt Szolnokon, az OTP Rt. Nagy Imre körúti fiókjában hétfőn délután két óra után né­hány perccel. Egy hosszú, fe­kete hajú férfi fegyvert fogott a fiók egyik pénztárosára, majd átadott egy szatyrot, és pénzt követelt. Á tisztviselő megpa­kolta a szatyrot, ám ez alatt már jelzett a rendőrség központi ügyeletén a korszerű elektro­mos riasztóberendezés. A rend­őrök pillanatok alatt megszáll­ták a főkapitányságtól néhány száz méterre lévő OTP-fiókot, és mire a bűnöző észbe kapott, az épületben az ottani bizton­sági őr közreműködésével már ártalmatlanná is tették. A súlyos bűncselekmény elkövetőjéről kiderült, hogy Kurucz László 34 éves kiskunfélegyházi haj­léktalan. Az általa szerencsére nem használt fegyver egy olasz gyártmányú forgótáras riasztó­pisztoly volt. A tüzoltószertárt bérbe adják A lajosmizsei önkéntes tűzol­tók szeptember 1-jén átköltöz­nek a volt költségvetési üzem telephelyére. Az önkormányzat képviselő-testülete ezért úgy döntött, hogy pályázaton bérbe adják a Attila utcai 220 négy­zetméteres tűzoltószertárt. Cegléden felismerték azt a férfit, akinek a fantomképét az országos sajtó néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra bocsá­totta. A budapesti Mátyás-temp­lom előtti robbantás után, sze­mélyleírások alapján készítették el a rajzot, mely a jelek szerint pontosnak bizonyult. A rendőrségen bejelentést tevő ceglédi hölgy a Széchenyi úton sétált július 27-én délután, amikor szembe jött vele egy fia­tal férfi, és tökéletes magyar ki­ejtéssel azt kérdezte, hogyan juthat el Szegedre. Az tűnt fel a viselkedésében, vallotta a hölgy később a rendőrségen, hogy rendkívül ideges volt: jobb- ra-balra tekingetett, az embe­reket figyelte, nézi-e őt valaki? Miután a kellő felvilágosítást megkapta, a fiatalember zavar­tan továbbsietett, de úgy, hogy arcát a fal felé fordította. A nő hazaérve kinyitotta az újságot, és az előbbi fiatalember képe nézett vissza rá. A rendőrség megállapította, hogy a személyleírás tökélete­sen egyezik a korábbiakkal, sőt, némileg részletesebb is azoknál. Ennek megfelelően ismét felhív­ják Bács-Kiskun lakóit is, hogy aki látta ezt a fiatalembert át­utazni a déli határ irányába, az jelentkezzen: elsősorban stop­post felvevő autósok vagy busz­sofőrök jöhetnek számításba. • A keresett személy. Egyes feltételezéseknek megfe­lel a tény, hogy az ismeretlen férfi a déli határ felé halad. A személyleírás a következő: fiatal, 25-30 év körüli férfi, 175-180 centi magas, nagy fej- méterű, feltűnően hosszú orrú, magas homlokú, de nem kopa­szodó. Szemöldöke vékony, álla kerek, haja szőkésbarna, nyakig érő. Ruházata a következő volt: fehér alapú pólót viselt, amin kék csík volt, a kék szalagban pedig vörös betűs szöveg, és egy vörös csillag. Bán Nemzetközi természetvédelmi tábor • A kilenc országból érkezett fiatalok tegnap kezdték el a munkát a nemzeti parkban. Kilenc országból érkezett fia­talok részvételével nemzetközi természetvédelmi tábor nyílt hétfőn Kecskeméten, a Kiskun­sági Nemzeti Park székházában. A két hétig tartó, a természet- védelem közös, illetve orszá­gonként eltérő gondjainak, eredményeinek megvitatására is alkalmat adó találkozót az Eu­rópai Nemzeti Parkok és Park­erdők Szövetsége szervezte. Az évente más-más ország­ban rendezett táborban - amelynek hazánk első ízben ad otthont - olyan, 16-25 éves fia­talok vesznek részt, akik vagy tanulmányaik, vagy hivatásuk kapcsán kötődnek a természet- védelemhez. A táborozók meg­ismerkednek a házigazda in­tézménnyel, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal, emellett fizi­kai munkát is végeznek. Irtják a káros gyomnövényeket, legfőbb tennivalójuk azonban a nemzeti park bócsai és fülöpházi terüle­tein elmúlt évben keletkezett tűz okozta károk utáni helyreál­lítás lesz. Ismét lesznek Bugaci Napok Több évtizedes kihagyás után augusztus 26-28-án ismét meg­rendezik a Bugaci Napokat. A község önkormányzata és a he­lyi vállalkozók fogtak össze, hogy újabb hagyományt teremt­senek a korábban oly népszerű rendezvénysorozatnak. Elkép­zeléseiket a megyei közgyűlés 250 ezer forinttal támogatja. A rendezvény fő programja az Abonyi Imre emlékére kiírt fo­gathajtó verseny lesz. Emellett a látogatókat különböző szak­mai napok, népi mesterségek bemutatói, népművészeti kiállí­tás és vásár, valamint folklór- program várja. A rendezvény minden programja ingyenes. Közös pályázat A kecskeméti önkormányzat vállalkozásfejlesztési alapjához több, a hírős város környéki önkormányzat is csatlakozott. A munkaügyi minisztériumhoz ugyanis csak kistérségi progra­mokkal lehet pályázni a pénz­alap bővítésére. Városföld, Ja- kabszállás, Kerekegyháza, La- dánybene, Orgovány és Lajos- mizse önkormányzata jelezte a részvételt a közös pályázatban. Ugyanilyen kistérségi pályáza­tot nyújtanak be a cigánytelepek felszámolására, a cigányság la­káskörülményeinek javítására. Nem veszi át a kitüntetést Dr. Zsigó László lajosmizsei háziorvos - a polgármester édesapja - levélben értesítette a város képviselő-testületét, hogy a számára megítélt La- josmizséért Díjat nem kívánja átvenni. A testület legutóbbi ülésén ennek ellenére nem vonta vissza a kitüntetés ado­mányozásáról szóló határozatát. Elmarad az út felújítása A Bajai Közúti Igazgatóság betervezte a Bácsalmás-Mély- kút közötti összekötő út felújí­tását, de amint Sibalin Mátyás igazgatótól megtudtuk az idén valószínűleg nem kerül rá sor. Addig is, míg az új burkolatot megcsinálják, a halaszthatatlan kátyúzást mindenféleképpen elvégzik. Félegyházi Napok A tavalyi Kiskun Napok sike­rére tekintettel ezentúl minden évben megrendezik a Kiskun Napokat Félegyházán. így au­gusztus 19-21. közt ismét be­népesül a Béke tér. S az ifjúsági sporttelep, a Szakmaközi Műve­lődési Otthon, a Móra . Ferenc Művelődési Központ és a Hely­őrségi Művelődési Otthon is várja a látogatókat. Előléptették tudósítónkat Kenyeres Dénes honvéd őr­nagyot, lapunk külső munkatár­sát, akit elsősorban hadtörténeti cikkei nyomán ismerhettek ol­vasóink, illetékes katonai elöl­járói augusztus elsejével alezre­dessé léptették elő. Elfogott rabló A közelmúltban a kecskeméti Kakukk vendéglőben egy mel­lékhelyiségben rejtőző ember zárás után egy üveggel fejbe vágta a tulajdonost, majd 8 ezer forinttal távozott. A rendőrség az ügyben nyomozást rendelt el a kecskeméti F. Ferenc ellen, aki alaposan gyanúsítható a rab­lás elkövetésével. ( 1 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom