Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-13 / 190. szám

1994. augusztus 13., szombat Megyei körkép 3 Két embert kimentettek • A két szerencsétlenül járt fiatal holtteste után még mindig hiába kutatnak. Kinek fontos a törvényesség? A fürdőzők lélekjelenlétének és bátorságának köszönhető, hogy szerdán az alsónyéki F. Helén és a bátaszéki H. László után nem tűnt el újabb két sze­mély Baján a Dunában. A sze­rencsétlenül járt fiatalok után A hercegszántói önkormány­zat a csütörtöki ülésen megtár­gyalta a bajai rendőrkapitány­ság múlt évi munkájáról szóló írásos beszámolót. A kapitány­ság képviseletében jelen lévő Mayer József százados, a köz- biztonsági alosztályvezető és a két körzeti megbízott értékelte a község közbiztonságának hely­zetét. A felmerült gondok közül a külföldi benzinértékesítés mi­att kialakult helyzet a legjelen­tősebb. Rengeteg idegen tartóz­kodik a településen, sokan a közterületeken fejtik le a gép­kocsijukból a benzint, illetve töltik fel a jármű tankját. Ez tűzveszélyes, nem beszélve a környezetszennyezésről. Régi probléma, hogy a külföldiek nem tartják be a sebességkorlá­tozást. Ezt gyakoribb fokozott ellenőrzéssel kívánják megaka­dályozni. Ugyancsak régi gond az 51-es úton Baja felől elhelyezett helységjelző tábla ügye. A köz­úti igazgatóság ragaszkodik ah­hoz, hogy ezen az útszakaszon a A tiszakécskei ivóvíz minő­sége fokozatosan javul - tudtuk meg a megyei tisztiorvosi szol­gálattól -, a csecsemők védel­mében hozott utasításukat azonban még nem vonják visz- sza. Az ivóvizet a vízmű na­ponta, a tisztiorvosi szolgálat kétnaponta vizsgálja. Az ered­mények viszont ingadozók, s (Folytatás az 1. oldalról.) Miért nem a Sali-Sedet illeti a két autó? - kérdeztük meg dr. Paál Elemér alezredest, kecs­keméti rendőrkapitányt. Vá­laszként tekintélyes méretű iratdossziét mutat.- Az ügyészség törvénysér­tőnek tartja a nyomozás megin­dítását, ez pedig kötelez minket arra, hogy visszaállítsuk az ere­deti állapotot. Nekünk ugyan jogunkban állna megpanaszolni a határozatot, de nem tesszük. Annak ellenére, hogy nem teljes mértékben osztjuk az ügyész úr álláspontját. Szerintünk ugyanis munkajogi vita van a két fél kö­zött, míg az ügyészség szerint polgárjogi vitáról van szó. Az ügyész fogalmazásában: a két ügynök „nem vitatja a gép­kocsi tulajdonjogát, azt nem használták, nem adták el, nem adták zálogba és más módon sem rendelkeztek vele a saját­jukként. Hanem csupán egy ál­taluk ismert helyen leállították. És csak akkor hajlandók vissza­ugyanis ketten vetették magukat a vízbe, hogy segítsenek. A fia­talember ikertestvére és egy idősebb strandoló próbált segí­teni, ám majdnem ők is megful­ladtak. Szerencsére azonban nem történt újabb tragédia, mi­megvilágítás az előírásoknak megfelelő legyen. Ez azt jelen­tené, hogy három lámpatestet kellene elhelyezni. Ennek a költsége a községet terhelné, amire jelenleg nincs pénze az önkormányzatnak. A bűnügyi helyzet javítása érdekében az eddigi gyakorlatnak megfele­lően folyamatosan végzik az éj­szakai ellenőrzést. A rendőrség ígéri, hogy mindent megtesznek a közrend biztosításáért. A beszámoló elfogadását kö­vetően a testület a költségvetés első félévének alakulásáról szóló értékelést hallgatta meg. A képviselők megállapították, hogy a bevételek és a kiadások időarányosan teljesültek. A költségvetés-módosításról szóló rendeletalkotásra azért van szükség, hogy a bevétel oldalra beépíthessék a pótlólagos ál­lami támogatásokat. A kiadás oldalra - a képviselő-testület határozata alapján - az eddig nem tervezett költségek kerül­tek. Például dr. Pataki Kálmán vállalkozó háziorvos lett, ennek amíg nem alakul ki állandó ál­lapot, addig az egyéves kor alatti gyermekek csecsemővizet kapnak. Eddig két alkalommal juttattak el szénsavval dúsított ivóvizet részükre, most újabb ötnapos adagot kapnak. Meg­erősítették, hogy a felnőttek fo­gyaszthatják a vizet, egészsé­güket nem veszélyezteti. szolgáltam, ha a káefté a velük szemben máig fennálló fizetési kötelezettségének eleget tesz”. Az ügyész véleménye szerint sem D. Mihály, sem K. Terézia nem sikkasztott és más vagyon elleni bűncselekményt sem kö­vettek el. A vitának csak va­gyonjogi hátteréről lehet be­szélni. A rendőrségre egyébként jú­nius 20-án érkezett meg a Sali-Sed feljelentése. Sikkasz­tással és jármű önkényes elvéte­lével (lopással) vádolták a két magyart. Igen kényessé tette már első ránézésre az ügyet, hogy - erre egyébként hivatko­zott is a feljelentő - mindkét fel­jelentettnek „köze van” a rend­őrséghez. K. Terézia élettársa rendőr főhadnagy, D. Mihály­nak pedig a felesége dolgozik a rendőröknél. Az alezredes utalt rá: ha azonnal megtagadják a nyomozást, nyilván emiatt éri majd támadás őket. Az első vizsgálat ennek ellenére nyo­mozás megtagadásával zárult. vei az idősebb urat Galambos Gábor és Lógó Attila, míg az el­tűnt H. László ikertestvérét egy 17 éves testvérpár, Gálovics Gábor és Tamás mentették ki. A két vízbe fúlt fiatal holtteste vi­szont továbbra sincs meg. költségeit kellett korrigálni. A Virág utcai útépítéssel egy idő­ben az árok kialakítását is ter­vezi a testület, valamint a belte­rületi utak kátyúzására is bizto­sít keretet a módosított költség- vetés. Az ülésen szóba került a kényszervágóhíd helyzete. A Bács-Kiskun megyei Ál­lat-egészségügyi Állomás szak­emberei higiéniai ellenőrzést tartottak. A vizsgálat során több hiányosságot tártak fel. Az ál­lomás nyilatkozatot kért az ön- kormányzattól arra vonatko­zóan, hogy a hajlandók-e a kényszervágóhely előírássze­rűvé tétele érdekében a hiá­nyosságokat megszüntetni. A testület úgy határozott, hogy - mivel a jelenlegi helyen és kö­rülmények között a legminimá­lisabb követelményeknek meg­felelő kényszervágóhely kiala­kítása több százezer forintba ke­rülne - nem vállalja a felújítást. Erről tájékoztatja az ál­lat-egészségügyi állomást. Tölgyesi Gábor Keceli rabló Kecelen a József Attila utcá­ban szerda éjjel rabló támadt egy helyi polgárra. A bűncse­lekmény során elvitte a pénztár­cáját, amiben 500 forint volt. A tettes nem sokáig örülhetett: a rendőrség őrizetbe vette azt a személyt, akit a támadással gyanúsítanak. Ezt a Sali-Sed természetesen megfellebbezte.- Arra hivatkozott, hogy volt alkalmazottai nem „csak” tárol­ják, hanem jogtalanul folyama­tosan használják a kocsikat - folytatja dr. Paál. - Mivel ezt csak vizsgálattal lehet tisztázni, ezért ismét elrendeltük a nyo­mozást. Lefoglaltuk a kocsikat is. Ezt viszont a két ügynök pa­naszolta meg, amit az ügyész­ségnek továbbítottunk. Az eredmény ismert. Az ügyész­ségi határozat után „bűncse­lekmény hiányában” újból meg­tagadtuk a nyomozást. A már egyébként is igen cifra ügyben most újabb feljelentés is született. Ez is az ügyvezetőtől származik, aki szerint D. Mi­hály a Volkswagennel elment a káeftéhez és ott nézeteltérésük támadt. Állítólag összevereked­tek és az arabnak a karcsontja megrepedt. Az orvos 42 napig tartó gyógyulást jelez. Ebben az ügyben külön nyomozást foly­tatnak. * Noszlopy Olvasóink ezen a nyáron többször találkozhattak lapunk hasábjain a halasi polgármesteri hivatal eljárásainak jogszerűsé­gét firtató, bíráló írásainkkal. Több cikkünk foglalkozott a sós-tói gátépítéssel, mert annak munkálatai engedély nélkül, a hivatalos szakvélemények megkerülésével kezdődtek el, s folytatódtak mindaddig, amíg a környezetvédelmi szakhatóság vezetője személyesen a hely­színre utazva le nem állíttatta. Legutóbb a csipkeházi szobor ügyébe ártottuk bele magunkat ünneprontó módon. Nem a szob­rot bíráltuk, hanem a már isme­rős, a törvényességet mellőző gyakorlatra figyeltünk fel. Lévén az ügyben szereplők munkaköri feladata a törvények jogszerű végrehajtása, azok betartatása, a mi szemünkben rosszul vette ki magát, hogy éppen ők tekintet­ték magukra nézve semmisnek a szabályokat. De vegyük sorba, miről is van szó? A városi főépítész megbízást kap egy alapítványtól - történe­tesen a polgármester mint kura­tóriumi elnök közvetítésével hogy készítse el egy köztéri szobor kömyezettervét a város frekventált helyén. A terv elké­szül, s egyazon lendülettel el is kezdik a kivitelezést. Akkor de­rül ki, hogy a terület nem a vá­rosé, hogy nemcsak a tulajdo­nos, de az önkormányzat szak- bizottsága sem tud a készülő­désről - pedig neki aztán min­dent véleményezni kellene -, s hogy egészen véletlenül épí­Tiszakécske képviselő-testü- lete a napokban tárgyalt az egészségház áthelyezési tervé­ről. Az épület már hónapok óta nagyon rossz állapotban van, nem alkalmas csecsemőgondo­zás és terhestanácsadás céljára. Ideiglenesen az egészségügyi központ sportorvosi rendelőjé­ben folyik tovább a munka, amíg a szükséges felújítási munkálatokat el nem végzik. A testület tárgyalt továbbá a logo­pédiai rendelés áthelyezéséről, amit szintén az egészségügyi központban kívánnak megol­dani. A gyógytornái szakrende­Felvételünk tanúsága szerint folynak az építési előkészületei annak a közösségi szállásnak, amely kialakításával a Belügy­minisztérium bízta meg annak idején a Kiskunhalasi Határőr­igazgatóság idegenrendészet­tel foglalkozó szakembereit. A szállás ideiglenes megoldással már működik a halasi lovaslak­tanyában. Mindazon külföldi ál­lampolgárok elhelyezését szol­gálja, akik ellen kiutasító hatá­rozat van érvényben. Csak va­lamiért nem tudnak ennek ele­get tenni, vagy akikkel kapcso­latban idegenrendészeti szem­tési engedély sincs a kivitele­zésre. Az eljárást innentől már jogsértőnek kellene nevezni. A magánemberként tervező főépítész, a végrehajtó hatalom embere azonban sebtében kiadat magának egy utólagos építési engedélyt, amely még a mai na­pon sem lépett hatályba. A szo­bor ezzel szemben (vagy éppen ezért?) falastól, pergolástól már áll. A városvédők egyesületi szí­nekben tiltakoznak, fellebbez­nek az engedély kiadása ellen. Kiszáll a köztársasági megbí­zotti iroda ügyintézője, dr. Imecs Károlyné, hogy a fellebbezés nyomán a helyszínen tájékozód­jon. Berendelik a műszaki osz­tály vezetőjét is szabadságról, s egy bizottság megtekinti az im­már kész művet. Ezután lapunk érdeklődésére dr. Imecsné elmondta, hogy a fellebbezés elbírálására 30 nap határidő van, majd döntés után tájékozódhatunk. Szerettük vol­na a törvényesség őrét, a végre­hajtó hatalmat ellenőrző hivatal ügyintézőjét arról is megkér­dezni, nem lepődött-e meg? Már amiatt tudniillik, hogy sa­ját szemével látta a kompozí­ciót, a felállításához szükséges engedély pedig még hatályba se lépett (hiszen azért érkezhetett ellene fellebbezés). Mondom, szerettük volna megkérdezni, azonban kollégánk lepődött meg, amikor a hivatalnok kö­zölte vele, hogy befejezte a be­szélgetést, és félretette a kagy­lót. Az értetlenség szobrai va­gyunk. H.T. lés ideiglenesen a művelődési központ hátsó épületében fo­gadja a betegeket, majd a tüdő­szűrés lezajlása után pedig a volt Béke utcai bölcsődébe köl­tözik. Az elhelyezések pénzügyi fedezetét a régi orvosi rendelő átalakítására, valamint az egészségház helyreállítására jó­váhagyott egymillió forintból valósítják meg. Az egészség­házban keletkezett kárért a biz­tosító kifizetett 892 ezer forin­tot, amiről a képviselők úgy döntöttek, hogy a költségvetés tartalékkeretébe kerül. pontból bírósági eljárás folyik. Megkérdeztük Csorba Sán­dor alezredest, igazgatóhelyet­test, hogyan halad a végleges szálló épületének kialakítása?- Most éppen elég bizonyta­lan a kivitelezés sorsa. A szálló a központi költségvetés finan­szírozásával épülne, azonban legfrissebb híreink szerint a mi­nisztérium idegenrendészeti feladatokra előirányzott költ­ségvetéséből 250 millió forintot törölt a kormányzat. A kérdésre tehát azt tudom mondani, hogy most, amíg biztosat nem tu­dunk, leállnak a munkálatok. Mária-napi búcsú Hercegszántón Holnap rendezik meg Her­cegszántón az idei Mária-napi búcsút. A reggel 9 órakor kez­dődő magyar nyelvű istentiszte­letet Pólyák Imre plébános, míg fél 11-től a horvát nyelvű misét Ivica Alilovity szerzetes celeb­rálja. A vasárnapi, búcsúi vásár - mely most is a Petőfi utcában lesz - valószínűleg ezúttal is nagy népszerűségnek örvend sokszínű forgatagával. A ha­gyományos körmenet másnap tíz órakor kezdődik. Balotai segítség Balotaszálláson nemcsak in­gyenes tankönyv és füzet jut az általános iskolásoknak, hanem 1500 forintos iskolakezdési tá­mogatás is. Sőt híreink szerint minden tanuló: a középiskolá­sok kétezer, a felsőfokon tanu­lók háromezer forintos anyagi segítséget kapnak a településtől. A támogatás összege még ma­gasabb, ha egyedül neveli a szülő iskolás gyermekét. Az igazolással rendelkezők augusz­tus elsejétől szeptember 15-éig juthatnak hozzá a juttatáshoz. Díszpolgárok Tiszakécskén Már másodízben tárgyaltak Tiszakécske képviselői a dísz­polgári cím adományozásáról. Az ügyrendi bizottság javasla­tára ebben az évben három díszpolgári címet adnak ki a vá­rosban, amelyre ünnepélyes ke­retek között a Kécskei Napok rendezvénysorozatán kerül sor. Az idén Vincze János, a Móricz Zsigmond Gimnázium igazga­tóhelyettese, Bozsó János festő és Batka Gyula kapja meg a díszpolgári címet. Besurranok Egy szabadszállási ház udva­rában álló gépkocsiból loptak 200 ezer forintot ismeretlenek. A rendőrök már őrizetbe is vet­ték a két gyanúsítottat. Sok a külföldi kempingező Az idén olcsóbb árakkal üzemel a bajai Petőfi-szigeten a Sugovica kemping, melyet a Bács-Kiskun megyei önkor­mányzat üzemeltet. Angeli Lászlóné főportás elmondta, hogy főleg külföldi vendégeik vannak, sok a belga és a holland nyaraló. A kempingezőknek rendelkezésükre áll az úszóme­dence, használhatják a teniszpá­lyát, tekepályát, és bérelhetnek sporteszközöket. KÖZÉLETI HÍREK • Tabajdi Csaba, a 10. számú választási körzet or­szággyűlési képviselője foga­dóórát tart titkára által augusz­tus 15-én Bácsbokodon, 16-án Bácsborsódon, 17-én Csikérián és 18-án Felsőszentivánon a polgármesteri hivatalokban, na­ponta 16 és 18 óra között. Az ÁFEOSZ-szakközépiskola (Kecskemét, Bibó I. u. 1., tel.: 76/323-130) PÁLYÁZATOT HIRDET közgazdász (könyvvitel szakos) tanár (2 fő) és kollégiumvezető (1 fő) állásokra. Bér: megegyezés szerint. (2iss4) • Alighogy megkezdődött, máris bizonytalan a kivitelezés. NEM LESZ KÉNYSZERVÁGÓHÍD HERCEGSZÁNTÓN? Módosult a költségvetés A csecsemőknek még mindig tilos! Bért, vagy Volkswagent? KÖLTÖZIK AZ EGESZSEGHAZ a Életveszélyes a régi Felépül-e a Határőrség halasi közösségi szállása?

Next

/
Oldalképek
Tartalom