Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-07 / 158. szám
4 Kultúra-művelődés 1994. július 7., csütörtök Naptár Július 7., csütörtök. Névnap: Apollónia. Névnapozóknak Apollónia: az Apollonius férfinév (mely a fény és a költészet görög-latin istenének a neve) női párja. Virága a napraforgó. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Bandó, Bódog, Cirill, Cirilla, Donald, Donát, Kasztor, Kira, Luca, Metód és Vilibald nevű olvasóinkat is! Évforduló 100 éve született Mihály Dénes gépészmérnök, a távolbalátás nemzetközileg ismert úttörője. Az első világháború előtt kezdte meg a hangnak fényelektromos úton való rögzítését, első készüléke 1916-ban készült el, ezt 1919-ben mutatta be Telehor néven (a mai televízió előfutára). 1924-től Németországban dolgozott, továbbfejlesztett találmányával 1929. márc. 8-án a berlin-witzlebeni rádióállomás - először a világon - mozgó televíziós közvetítést adott. Ökumenikus naptár A katolikusok ma a 718-ban elhunyt Szent Willibald püspökre, hitvallóra emlékeznek, aki bencés szerzetesből lett püspökké. Mi, hol, mikor? Alapítványi születésnap • Bugac-Majsa fejlesztésének terveit ismerteti Markolt Endre. Megalakulásának egyéves évfordulóját ünnepelte múlt pénteken a Jóléti Szolgálat Jászszentlászló és Móricgát Alapítványa. Mint Markolt Endre ügyvezető beszámolt erről, a rövid idő ellenére számos olyan programot sikerűiét elindítaniuk, amelyek segíteni tudták az ott, abban a fokozottan hátrányos helyzetű vidéken lakók megélhetését. Szólt az alapítvány távolabbi terveiről is, amelyek közül kiemelkedik egy kistérségi vágóhíd felépítése. Hogy nem csak egy településben gondolkoznak, azt bizonyítja az is, hogy még az idén szeretnék létrehozni a Bu- gac-Majsai Homokhátság Kistérségi Fejlesztési Társulást, amelynek alapszabály-tervezetével már megismerkedhettek a születésnapon jelen lévő, környékbeli települések polgár- mesterei is. Kép és szöveg: Tapodi Kálmán Carmina Burana a Margitszigeten • A kiskunhalasi közösségek házában augusztus 20-áig tekinthető meg Somfai István Kiskunhalas 1978 nyarán című fotókiállítása. • Nemes Marcell műgyűjtő képzőművészeti hagyatékából látható kiállítás ugyanott. • A kiskunhalasi csillagvizsgálóban vasárnap kivételével minden nap van filmvetítés. Saját géppel (Practika, Zenit) felvételeket lehet készíteni az égitestekről, távcsövek segítségével. Borult idő esetén előadások az űrkutatásról, útifilmek. A csillagvizsgáló a Kossuth u. 43. sz. alatt található. • A Szórakaténuszban augusztus 20-áig tekinthető meg a legokiállítás. Hétfő kivételével minden nap fogadják a gyerekeket, akiknek lehetőségük van a legózásra is. Orff Carmina Burana című műve ma, holnap és vasárnap csendül fel a Margitszigeti SzaA szociális és népjóléti bizottság elbírálta a valamilyen okból hátrányos helyzetű közösségek támogatását. A református egyházat lakóelhelyezés céljából 50 000 forinttal, a római katolikus Szent Imre Kollégiumot fürdő-, mosdókorszerűsítésben támogatta szintén 50 ezer forinttal. 30 000 forintot juttatott az ÁMK DSK sakkbadtéri Színpadon. A darabot a zuglói zeneiskola növendékeinek kórusa szólaltatja meg. szakosztály számára nyári felkészítő táborok támogatásához, a tasskertesi tagiskolát pedig kirándulás megszervezéséhez támogatta 20 000 Ft-tal. Az ipari és szakközépiskola pedig 30 ezer Ft-ot kapót az I. osztályosok közös kirándulásának lebonyolításához. Az Idősek Klubjának rendezvényeit 20 000 Ft-tal kívánták támogatni. KUNSZENTMIKLÓSI MÓDSZER Támogatott közösségek Önfenntartó mozi A nyár Bajára is vonzza az embereket. Sokan a strandolással mulatják az időt. Moziba is járnak az emberek? - kérdeztük Ternainé Mészáros Magdolnát, az Uránia mozi vezetőjét.- Az előadások időpontját az igényekhez alakítottuk: fél 4-es előadás csak vasárnap lesz. A nyári idényben péntek és szombat este 10 órától is van előadás, 50-60 nézővel.- A bevétel a tervezettnél jóval nagyobb, hiszen az éves tervük 12 millió 800 ezer forint. A félév eddig több mint 7 milliót „hozott”.- A nyereséget beruházásra, a villamos hálózat felújítására, korszerűsítésre használjuk, mert elavult már. Fontos lenne a hangtechnika felújítása, mert az új filmek hangrendszere modernizálást kíván, s nekünk ehhez igazodnunk kell, de ez igény is.- Mai gazdasági viszonyok között az Uránia mozi fenntartja önmagát. A hasonló nagyság- rendű városokat tekintve az első öt között van.- A premierfilmek sikeresek, ezért kérjük is őket rendszeresen, mert ha itt játsszuk, van bevétel. A további előrelépések érdekében szükség lenne a közművelődés területén egy menedzserre, aki odafigyel minden olyan tényezőre, ami a gördülékenyebb munkához kell. Emesz Margit Katolikus iskola Békéscsabán Szeptemberben újabb katolikus általános iskola kezdi meg működését Békéscsabán. Az egyház ugyanis visszakapta a volt Kereszt utcai-Szarvasi úti iskolaépületét. A felújítást követően újjászülető római katolikus általános iskolában az első esztendőben hét osztály kap otthont - a nyolcadikosok iskolaváltoztatásának nem volt értelme -, s az 1-7. osztályokba a nyár elejéig 110-en jelentkeztek. A tíz tantermes egyházi iskolában nem csak katolikusok tanulnak majd, így a hitoktatást felekezetenként szervezik meg az evangélikus és a református egyház segítségével. Több mint húsz kisdiák a város melletti Kétsoprony községből naponta iskolabusszal jár majd Békéscsabára. A 12 tagú tantestület már összeállt, a tanári állásokra háromszoros volt a túljelentkezés. Az új békéscsabai katolikus iskolának, a nyitottság jegyében, protestáns nevelői is vannak. A hitoktatást nem papok, hanem világiak végzik majd. Az épület felújításával július elejére nagyobb részben elkészültek - az eddigi munkák az egyháznak mintegy ötmillió forintjába kerültek. B. RONALD: Villám a bűn városában »mn > t 4 A lecsukott szemhéjak . megrezzennek, a fehér arcba lassan visszaszökik a vér és a lány kinyitja szemét. Nagy sötétkék szemek tűnnek elő, tétova, ideges pillantás kúszik a magándetektív arcába.- Ne féljen, kérem - mondja szelíden Villám -, jó helyen van! Pihenjen nyugodtan, itt senki sem bántja! A lány megrettenve ül fel és keskeny ujjai görcsösen belekapaszkodnak a kerevet szövetébe.- Hol vagyok? - kérdi tompán.-Fred Bottson lakásán! - mondja egyszerűen Villám. - Bár váratlanul érkezett kedves látogatóm, de azért minden rendelkezésére áll. Ha esetleg enni akar vagy...- Maga Fred Bottson, a Villám? - kérdi hirtelen a lány és türelmetlenül figyeli a magándetektív arcát.-Életnagyságban! - moso- lyodik el Villám. - Bájos ismeretlen, ezek szerint maga tudja, ki vagyok? A lány ajkáról megkönnyebbült sóhaj suhan el.- Hála Istennek, hogy mégis eljutottam ide!- Szóval, hozzám akart jönni?-Igen. A nevem Maggie Wittson. Villám int Kanónak, aki erre karosszéket tol gazdája mellé. A detektív leül, keresztbe rakja meglehetősen hosszú lábát és csendesen mondja: - Tessék, Miss Wittson, mondja el, ami miatt fel akart keresni engem... Maggie végighúzza ujjait az arcán, sötét szemében félelmet fedez fel Villám és a hangja is idegesen cseng.- Én a kikötőben élek a gyámommal, Butts apóval, akinek mosodája van a Jason Street sarkán. Ma estére egy docks nevű ember hívott magához azzal, hogy beszélni akar velem a gyámomat érintő ügyben. Elmentem és ott közölte velem, hogy gyámom a Holló kezében van és...- Hollót mondott? - hajol előre Villám és a szeme úgy ég, mint a napfényben izzó tenger. - Jól hallottam? Maggie hevesen rázza meg a fejét.-Igen... A Holló elfogta gyámomat, mikor éppen Kandyba utazott és most docks útján közölte velem, hogy csak akkor menthetem meg Butts apó életét, ha megmondom, hol van valami mackó, docks fogva akart tartani, de én elszöktem és egyenesen ide futottam, hogy a maga segítségét kérjem, hiszen tudom, hogy Villám mindig segít a bajbajutottakon. De közben utolért Glocks, nekem támadt! Csak arra emlékszem, hogy elsikoltottam magam, utána minden sötét lett körülöttem... Villám elgondolkozva nézi a lány kipirult arcát.- A gyámja öreg ember?- Hetven év körüli! i nj—iu. imiiiin.ni,—m- Mióta van nála? Maggie eltűnődve néz a de- tektívre: - Amióta az eszemet tudom... Butts apó talált meg engem ötéves koromban és most húsz vagyok... Tizenöt éve a gyámom, ő tart el. Szüléimre nem emlékszem...- És most gyámja a Holló kezében van?- Igen.-A Holló azt üzente magának, hogy gyámja élete attól függ, elmondja-e, hogy hol van valamilyen mackó?- Igen, ezt üzente...- Milyen mackóról van szó? A lány széttárja karjait.- Nem tudom! Ezt mondtam Glocksnak is, aki erre rettenetes haragra gerjedt és azt üvöltötte, hogy nagyon jól tudom, miről van szó, csak túl akarok járni gyámommal együtt a Holló eszén... Villám elgondolkozva simogatja simára borotvált állát.-Hm. Mackó? A kikötőben „mackó"-nak nevezik a pénzszekrényeket! Nincs a maguk házában egy pénzszekrény? Maggie megingatja a fejét.- Nincs és soha nem is volt... Butts apó nehezen küszködik a megélhetésért, sohasem volt annyi pénze, hogy pénzszekrényre lett volna szüksége. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Nomád krónikák Filippinók a tenger nomádjai 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 16.00: Híradó. Időjárás 16.12: Falutévé (ism.) 16.32: Telesport 17.02: Égből kapott iskolák 17.32: Nemzeti értékeink Verőce 17.50: Külügyi ügyek 18.20: Tükör 18.30: Zöld béka 19.00: Fogadjunk! 19.25: Kíváncsi Fáncsi kalandjai Barbapapa Égből pottyant mesék 20.00: Híradó (Feliratozva is!) 20.45: Szomszédok 21.20: Nevetni kell, ennyi az egész 22.18: Magyar félmúlt - a törvénytelen szocializmus 23.10: Vívó-világbajnokság Férfi párbajtőrcsapat-döntö és női törcsapatdöntő 24.00: BBC-híradó 0.20: Képűjság TV II. MŰSOR 16.05: Képújság 16.10: Műsorajánlat 16.13: Időjárás 16.15: A jövőből jött lány A jövő pusztulása 16.40: Babar Mese a legkedvesebb fiúról 17.05: Zöldpötty 17.20: Az etyeki műhely 17.45: Csízió 17.48: Időjárás 17.50: Fügefalevél Ruha teszi az embert 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.50: Segítsünk magunkon! 19.16: Kojak Esküdj meg az életedre! 20.08: Szülőföldem, Sárkeresztúr - Bella István 21.00: Mindent vagy semmit! 21.30: Híradó 21.53: Időjárás 21.57: Kék percek 22.00: A zenekar 22.25: 24 óra 22.50: Az idő sodrában Simotics Imre agrármérnök-vállalkozó 23.50: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: Tizenkét hónap az erdőn - Július 14.30: Helyszíni közvetítés az ÁV Rt. sajtótájékoztatójáról 15.30: Business az biznisz - 16.00: Hírmondó 16.25: A Nagy Mogulok Angol ismeretterjesztő filmsorozat - Shah Jahan 16.50: Az Altamira-barlang 17.45: Kérem a következőt! Játékszenvedély 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Hajrá, franciák! Francia filmvígjáték 19.45: Hogyan megy a kutyák sora? Csehszlovák mesefilm 20.00: Váltó 21.00: Híradó 21.20: A fül Csehszlovák film 22.50: Költők társaságában Krizsovánszky Szidónia Áprily Lajos: Holló-ének KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 10.30: Mindennapi tudomány 11.05: Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből 11.25: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Gyermekszemmel 13.15: Koloss István: Partita 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Válogatott perceink 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Magyar népzene 17.05: Kirakat 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Rab Zsuzsa 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Névjegy 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Útelágazás 23.05: Diszkotéka URH: 6.30-6.45: A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok 17.00-18.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30: Nemzetiségi műsorok 22.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30: Hírek, időjárás 4.32: Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: A tegnap slágereiből 8.50: Helykereső 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely 11.15: Zsidónak születni 12.00: Nótakedvelőknek 13.00: Hírpercek 13.10: Zsebrádiószínház Charon 13.24: Kvízpróba 14.00: Kabarécsütörtök 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Gordiusz 17.50: Észkerék 18.15: Közvetítés a vívó vb-ről 18.45: Hely kereső 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét? 19.30: Táncházban 19.50: Petőfi Sándor versei 20.00: Slágerszínház 20.50: Hírek, érdekességek a labdarúgó vb-ről 21.00: Hírpercek 21.10: Daráló (ism.) 21.40: Jazz-tour-mix 23.00: Hírek. Időjárás SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK ■■wwwiiwgiiWWWWWWpWBIWwwiwawwwBiWiiwaiiiwp^ KECSKEMÉT A mozik műsora Városi: 5 és 7 órakor: AZ UTOLSÓ TÖRVÉNYENKÍ- VÜLI. Színes, amerikai film. 16 éven felülieknek! Bemutató előtt: 9 órakor: ACE VENTURA. Színes, amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: A SZOMSZÉD NŐJE MINDIG ZÖLDEBB. Színes, amerikai filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: SLIVER. Színes, magyarul beszélő, amerikai film. KTV: 16.30: Deutsche Welle. 17.30: Képújság. 18.30: Adásszünet. 21.00: HTV (III) film. Telemozi Kft.: 10.00: Képújság, reklám. 10.30: Szív TV (II) (ism.). 11.30: Képújság, reklám. 17.30: Képújság, reklám. 18.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 19.00: Pop TV. 19.40: Képújság, reklám. 20.00: ZTV műsora. 21.30: Képújság, reklám. Kiskun TV: 5.00: Képújság. 20.00: Helyi híradó. 20.20: TV 4 műsora.