Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-22 / 171. szám
1994. július 22., péntek PETŐFI NÉPE 7 Sortűz Tiszakécskén 1956-ban Nem lehet jövőt építeni a múlt ismerete nélkül. Ha egy közösség nem tudja, hogyan éltek, milyen küzdelmeken, szenvedéseken mentek át elődei, nem értheti meg a jelent, nem találja meg saját szerepét. A múlt tisztázásának szándéka vezethette a Tisza- kécskei Honismereti Kör tagjait, amikor egy sorozat elindítását határozta el, Helytörténeti kiadványok címmel. E sorozat 3. kötetete most jelent meg, s az 1956-os októberi tragédiára emlékezik megrázó vallomások és dokumentumok alapján. Az előszóban így ajánlja figyelmünkbe a könyvet dr. Für Lajos: „Ez a kötet tisztelgés az áldozatok, a testileg-lelki• A most megjelent kötet. leg megroppantott emberek emléke előtt. Ami egyben hiteles történelem is. Ezért illeti tisztelet a Tiszakécskei Honismereti Kör tagjait. Ez a könyv emlékezés és emlékez- tetés egyszerre: őrködjünk a szabadság rendjén, hogy ilyen borzalmakat soha többé ne kelljen megélnünk!” A Sortüz Tiszakécskén 1956-ban című dokumentumkötetet Tajti Erzsébet, a honismereti kör titkára szerkesztette, s a lakiteleki Antológia Nyomdában, a Lakitelek Alapítvány és a helyi önkormányzat anyagi támogatásával készült. Kapható a honismereti tagoknál, valamint a tiszakécskei üzletekben. A- lábbi összeállításunk a könyv néhány izgalmas részletét emeli ki. AZ 1956-OS ESEMÉNYEK ELŐZMÉNYEI Nyomor, nélkülözés, megalázottság • A Podolák-ház. Fodolák (Pusztai) Gyula építőanyag-kereskedő és építési vállalkozó háza. Az ’50-es években az emeletén volt a kécskei begyűjtési és adóhivatal. A földszinti utcai részben volt a Földmívesszövetkezet vegyesboltja. A boltvezető ’56-ban Kocsis Sándor volt. Az udvarról nyílt egy irodahelyiség és a szín, ez volt a MEK (Megyei Mezőgazdasági Felvásárlási és Értékesítési Szövetkezeti Központ) zöldségfelvásárlója. A kötet Tiszakécske rövid történetét is ismerteti, melyben egyebek közt ez áll: Az 1950-es évek Rákosi-féle diktatúrája szinte kivétel nélkül kulákká nyilvánította az ókécs- kei családokat, de meggyötörte az újkécskei önálló iparosokat is, s a beadás terhei alatt seny- vedtek az újkécskei kisparaszti gazdaságok is. A rendszer logikája szerint idegenből jött tanácselnököt, párttitkárt és végrehajtókat ültettek az akkor már egyesített falu nyakába, s itt is végbementek ugyanazok a jogtalanságok, amik az ország más településein is. Az adóhivatalban állapították meg, kinek mennyi terményt kell beszolgáltatnia a földje után. Többféle termékből is kellett beszolgáltatni, pl. gabonából, tojásból, élő állatból, kisütött zsírból stb. Tiszakécskén a Podolák-féle ház emeletén volt az általános begyűjtési hivatal. Raktárak és begyűjtőhelyek több helyen is voltak. A katolikus templom melletti áruház udvarán volt a legnagyobb, a gabonát szállították oda. A zsírt a Szélesi-házban gyűjtötték, a bútorokat a községháza mögötti kocsiszínben. A cséplést és a szüretet begyűjtési biztosok ellenőrizték, nehogy a gazda eldugja a termést. A bizalmatlanság, a felülről irányított tenor légkörét szinte az egész falu rosszul tűrte. Csak egy szűk réteg volt az, akinek ez az új rend kedvezett; a többséget nyomorba, nélkülözésbe és a megalázottságba taszította. Végrehajtók rohamozták a települést • Ötvenes évek. A tüzőr a kécskei templom ablakából kukkerrel figyeli a gazdák földjeit. Tűz esetén riasztotta a község lakóit. Az ’50-es évek hangulatának felidézésére három visz- szaemlékezést találni a kötetben. Néhány részlet a vallomásokból: D(óczi) Szabó Lajos: Állandó zaklatásnak voltunk kitéve. Egyszer az volt a baj, hogy nem a szabvány szerinti tűzlétra volt a tetőn, máskor hogy csöpög a trágyalé a kocsiból. Ötszáz forintra büntették az apámat. Nagy pénz volt az abban az időben! Egyszer aratás, gabonahordás idején lent dolgoztunk a rétben, ott volt az egész család, anyám is ott főzött kint. Egyszer csak szalad valamelyik szomszéd szólni, hogy a végrehajtók éppen most rakodnak a pincénkből. Édesapám gyorsan hazajött, s látja: a kapu nyitva, az udvaron teherautó áll. lirelus Kálmán végrehajtó volt ott, meg egy rendőr, meg egy hatósági tanú. így „szabályos” volt a behatolás. Szép nagy pincénk volt, minden rendben volt benne. Volt 12, családi monogrammal ellátott gyönyörű hordónk. Régen a tanítók a jó gazdaságokról is beszéltek a gyerekeknek az iskolában. Ide jártak hozzánk szép pincét mutatni a gyerekeknek: - így csináljátok ti is! Most a végrehajtók a hordókat rakták éppen a kocsira. Ki voltak szemelve az állami gazdaságnak. Először ’51-ben került édesapám börtönbe, „csekélyszántásért”. Aszályos, száraz idő volt. Jött a Nemcsók rendőr, s a föld végén, a forgóba nyomta bele a mérőszalagot. 18 cm-nek kellett volna lennie a szántásnak. Apám kérte, hogy mérje meg bentebb, de nem mérte. Hibát kellett találnia. Apám 5 hónap büntetést kapott. U. Szabó Lajos: ’52-ben száraz nyár volt, olyan, mint most, ’93-ban. A ve- temények nemigen fizettek meg, de volt rá mód, hogy másutt vegyük meg a beadást. Június 28-án beadtam 2 db 160 kg-os disznót. Nem voltak jók, de akkor éppen átvették az olyat is. Július elején jött az értesítés, hogy adjak be 2 db 160 kg-os disznót. Most adtam le, nem bírom újra beadni - mondtam. Minden este behívattak a községházára. De csak nem tudtam beadni. Kihágás! Bíróságra került az ügy. Kihelyezett bíróság tárgyalta, itt, Kécskén. Az ügyvédem kecskeméti volt. Fizessünk be 7000 forintot, mondta, hogy a disznó ára meglegyen, s akkor békén hagynak. Nem fizetek, mondtam, mert akkor sem hagynak békében. Én már akkor láttam ezt, hogy mire megy ki a játék. Elítéltek 14 hónapra. Lovas László: Három végrehajtó rohamozta itt ezt a települést. Burkus János, Heltai, másik nevét nem tudom és Bretus Kálmán. Ez a három, amikor a nevét említették, már rémületbe ejtett mindenkit. Valósággal nappali rablást végeztek itt. írtam is egy levelet a bátyámnak. „Amíg te a hazád őrződ, addig a nappali rablók a te tárgyaidat elhordják a háztól:” TIZENHÉT HALOTT, SZÁZTÍZ SEBESÜLT Békés fölvonulásból kegyetlen öldöklés • A tiszakécskei piactér az ’50-es években. A kép bal sarkában az országzászló, a tragédia helyszíne. Az 1956. október 23-át követő napokban Tiszakécskén is forrongó, nyugtalan volt a hangulat. A szervezésnek helyileg legalább három központja volt: az Ipartestület, a Permetezőgépgyár és a Tanácsháza. Minden bizonnyal a szabadságvágy és a forradalmi lelkesedés hajtotta Lovas József kereskedőt, aki 27-én reggel nemzetiszínekkel föllobogózott motorkerékpárjával bejárta a tanyavilágot, toborozni a nagygyűlésre. Az Ipartestülettől indulók egyik vezetője, a hazafias érzelmektől fűtött Bereczky Sándomé (Erika fodrász) volt. Ő vitte az élen az egyik nemzeti- színű lobogót. A másikat, a Permetezőgépgyárét Lovas Ferenc lobogtatta. A Permetezőgépgyárban a vállalat vezetői is szervezték a felvonulást. A nagygyűlés szónoka maga a tanácselnök, Orosz Zoltán volt. (A községi párttitkár, Fehér József a Tanácsháza ablakából nézte az eseményeket.) A fölvonulók és a nagygyűlésen részt vevők többsége lelkesedésből, örömmel csatlakozott a szervezőkhöz. Voltak azonban, akik csak kíváncsiságból álltak meg a főtéren. Éppen arra jártak, bevásárlásból vagy munkából mentek hazafelé, s odavon- zotta őket a tömeg. Közülük is többen ott lelték halálukat vagy olt sebesültek meg. Nagygyűlés az országzászlónál A tömeg úgy fél 12 körül a falu központjában, az Országzászló előtt gyülekezett az úttesten, a piactéren és a római katolikus templom kertjében. Létszámuk ekkor már 1500-2000 fő lehetett. Az ünnepség a Szózattal kezdődött, majd Orosz Zoltán tanácselnök, a nagygyűlés szónoka beszélt az egybegyűltekhez. A beszéd után Ma- túz Dezső földműves elszavalta a Nemzeti dalt. Ez föllelkesítette, s föl is bátorította a tömeget, zsibongás támadt. „Hol a Burkus? Adjátok elő Burkust!” - kiabálta egy-két erőteljesebb hang, követelve a hírhedten kegyetlen adóbegyűjtő előkeríté- sét. Akik a tömeghangulat változásának a veszélyét megérezték, azonnal elkezdték énekelni a Himnuszt. Mindenki elcsön- desült, s az összesereglett nép áhítattal énekelte nemzeti imádságunkat. S ekkor jött a repülőgép! A rémület lett úrrá a tömegen Orosz György: ...A repülő gyorsan odaérkezett, és egy kört tett meg felettünk, amely után lentebb ereszkedve felettünk szállva lövéseket adott le a tömegbe. Amikor az első lövéseket a gépből leadták, a Himnuszból épp azt énekeltük, hogy ..Balsors, akit régen tép”. Ez akkor, sajnos, be is következett. A repülő igen gyorsan, rövid köröket leírva adta le a lövéssorozatokat, a patika irányából repülve, a menekülő tömegre és a mozgásképtelenné vált sebesültekre, illetve azokat menteni igyekvő személyekre. A negyedik lövéssorozat után teljes rémület lett úrrá. Nehéz volt a tömegből a motorral odébb menni, mert a tömeg menekült, amerre tudott, mert a repülő pilótája szinte vadászott, gyilkos módon a menekülő emberekre. Dr. Szigethy Béláné Faragó Julianna: ...A férjem szavára én is hasra vágódtam. Rántottam magammal a fiamat is, őt védtem a testemmel is. Az első sorozatlövés után fölnéztem. Előbb még mellettünk állt az újkécskei gyógyszertár takarítónője. Borzalmasan, fájdalmas hangon üvöltött. Fölnyújtotta a kezét, s láttam, hogy nincsenek ujjai. Elvitte egy lövedék. És haslövést is kapott. Most is fülemben cseng a hangja... Parádi Gyula: ...Egy barátom, Sánta Pista vállát fogtam, és mondtam neki: „Vigyázz, lő a gép!” Én még tudtam tenni egy félfordulatot, ő úgy maradt. Őneki így a fél vállát, fél fejét szétvitte, meghalt. Énnekem egy ilyen nyitott tenyérnyi lyukat csapott, ahol a tüdőm meg mindenem kilátszott. Hanyatt estem. Nem gondoltunk semmi rosszra Vörös Józsefné (1956-ban Parádi Jánosné): ...Hallottuk a lövéseket, de nem gondoltunk semmi rosszra. Itt kétszer is átvonult a front, nem volt az olyan rég. Dél körül hozták a hírt, én a kötényt sem vettem le, úgy ugrottam a kerékpárra. János még élt, amikor mellé térdeltem, de ki volt fordulva az egész hasa. Újságpapírral takarták le a sebét. Csak annyit mondott: vigyázz a fiunkra! Ót vitték elsőnek a temetőbe. Batka Gyula, 1956-ban a tiszakécskei Nemzeti Bizottság elnöke: Én először azt hittem, hogy riasztásul lőnek. A tömeg elvetette magát. A gép két vagy három sorozatot adott le. Gépágyúval lőtt. meg géppuskával is. Halottak, sebesültek tömege maradt fekve az utcán és a piactéren. Tizenhét halottat mondanak, de akkor többet is hallottunk. Voltak olyanok is, akik' nem voltak kécskeiek, s valahol távol haltak meg. A lövés után rémület és kétségbeesés lett úrrá a falun. Hajnalban rendőr verte az ajtónkat • A sortűz áldozataira nem lehetett nyíltan emlékezni. Az első nyilvános megemlékezés 1989-ben volt, majd 1990-ben, a katolikus temetőben az elhunytak emlékére emléktáblát állítottak. A tiszakécskei Nemzeti Bizottság rövid működése alatt beadványban kérte a kecskeméti ügyészségtől a tettesek földerítését, de válaszra sem méltatták. Viszont a Nemzeti Bizottság vezetőjét, a köztiszteletben álló Batka Gyula tanárt és a Nemzeti Bizottság több tagját perbe fogták, meghurcolták, bebörtönözték, ellehetetlenítették. A megtorlásra így emlékezik Batka Gyula: ...Értem ’57 májusában jöttek. A hajnali órákban egy rendőr verte az ajtónkat. Úgy jutott be az udvarba, hogy betörte a kaput. Az iskolába, a munkahelyemre is azonnal elment az ügyész, s bejelentette, hogy nem jövök többé tanítani. Ő már tudta! Beteltek a köztörvényes bűnözők közé engem is, más politikai foglyokat is. Ezt nehéz volt elviselni. És azt is, hogy megbilincselt kézzel vezettek végig a bíróság folyosóin. Voltak ott benn kécskeiek is, azok is láttak, hogy úgy vezetnek, mint egy betörőt. Ez volt a leg- megalázóbb. A vád ellenem - s mindany- nyiunk ellen - „az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” volt. A kécskei perben én voltam az elsőrendű vádlott, a nővérem a hetedrendű. Medveczky Mihály volt a negyedrendű vádlott. Őt viselte meg a legmélyebben a meghurcoltatás. Jő szándékú, rendes ember volt. jó szakember, s tanácselnöksége idején rend, nyugalom volt a községben. Semmi rosszat nem tudtak ráfogni. Amikor szabadlábra került, sehol nem engedték dolgozni. Nem vették föl. Megbetegedett, megbolondult. Szegeden is kezelték. Később itthon volt, itthon élt. Állandóan biciklizett. Bőrkabátban, aktatáskával rótta a falu utcáit egész nap. Már meghalt szegény. Az oldalt szerkesztette: Benke Márta
