Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-29 / 177. szám
1994. július 29., péntek Sport 15 Détári Svájcba szerződött A nyáron Détári Lajos újra „eladósorba” került. A középpályás, a közelmúlt egyik legnagyszerűbb magyar futballistája - német, görög és olasz bajnokság után - most Svájcban a Neuchatel Xamax-nál próbálkozik.- így van, de nem egy, hanem két idényre írtuk alá a szerződést - mondta Komora Imre, Détári apósa és játékosügynöke. - A svájciak szeretnének biztosan megkapaszkodni az ottani rájátszásban, azaz, helyet biztosítani maguknak az első nyolc klubbal egyenértékű felsőosztályban. Tárgyalásaink során ismertették: van két bolgár légiósuk, akik a középpályán jobbára a védekezéssel törődnek. Márpedig támadni is kell.- Détári lenne a karmester.- Valahogy így. Feladata az lesz, hogy összefogja a pálya középső harmadát, szabadrúgásaival, 1 l-eseivel se'gítse a Ne- uchatelt.- A nyárelőn vita támadt arról, valójában kié Détári?- Fölösleges vita volt, hiszen az olasz Genoa rendelkezik a jövőben is a játékossal.-Ön milyen jövőt lát még Détáriban a pályán?-Az utóbbi négy-öt hónap edzésmunkájával nem lehetünk elégedettek. Most azon van, hogy utolérje önmagát. Én nem írnám őt le!- Ezek szerint a válogatottban is segíthet még Döme?- Miért is ne? Ha beválogatják. Svájc vb-résztvevő volt, Eb-selejtezőbe!i ellenfél. Ilyen szempontból előnyös, hogy fel- vérteződhet kellő svájci ismeretanyaggal. Dehát a majdani szövetségi kapitány mondja ki a végső szót.- Milyen lehet az új magyar válogatott?- Még azt sem tudjuk, kit választ Benkő László MLSZ-el- nök kapitánynak? De, hogy az év első felében túlzásba vitték a „csapatkeresést”, ez bizonyos!- Détárit a világválogatott is várja!- Augusztus hetedikén a Jóakarat Játékok szentpétervári eseményén lép fel a földkerekség All-star csapata. Abban helyet kapott Franz Beckenbauer ideiglenes kapitány jóvoltából Détári is. Remélem, bizonyít. Átadólistán a botrányhős Az angol FC Liverpool futballcsapatának vezetősége botrányos viselkedése miatt átadólistára tette a középpályás Don Hutchinsont. A 23 éves, skót származású labdarúgó rövid időn belül immár harmadik alkalommal került az újságok címlapjára nem éppen úriemberhez méltó magatartása miatt. Néhány napja jelent meg a napilapokban egy Hutchinsont ábrázoló fotó, amin a játékos nadrágját letolva áll és nemiszervét sörösüveg címkék fedik! Tavaly háromezer fontra büntették a botrányt botrányra halmozó futballistát, mert afférja támadt egy liverpooli éjszakai klub alkalmazottjával, idén nyáron ittas és erkölcstelen viselkedése hozta újra kellemetlen helyzetbe őt.- Ez a lépés elkerülhetetlen volt, mert ezek az incidensek rossz fényt vetettek klubunkra - nyilatkozta felháborodottan a Mersey-parti klub menedzsere, Roy Evans. Hutchinson 1990. novemberében 300 ezer fontért került a Liverpoolhoz, ahol negyveny- nyolc mérkőzésen viselte a Vörös Ördögök mezét. ZÖLD SASOK AKASZTÓN Az ígéret szép szó • Már áll az öltözőépület, zölded a fű az akasztói stadionban. A maga nemében rendhagyó találkozóra került sor az elmúlt hét végén: a ferencvárosi Zöld Sasok szurkoló „B” közepének mintegy 40 fős kemény magja látogatott el Akasztóra. A baráti háztűznéző hátteréről Stadler József, az NB I-es Stadler FC elnöke a következőket mondta:- Sajnálatos módon manapság a futballszurkolók egy kisebb részénél világszerte tapasztalható jelenség az agresz- szivitás és ilyenkor fellépésük után kő-kövön nem marad épen a stadionokban. Mondanom sem kell, hogy az új akasztói stadion építése milyen sokba kerül, és miután a Stadler FC feljutott az NB I-be, az ősztől kezdve nálunk is vendégeskedik majd egy-két csapat szurkolótábora, melyek közül a legnagyobb létszámot és erőt a Zöld Sasok képviselik. Felvettem tehát velük a kapcsolatot és meghívtam őket egy baráti eszmecserére Akasztóra, melynek a koordinálását két helyi főszurkoló, Kosa István és Szabó János végezte el. Sokan óva intettek ennek a furcsa randevúnak a létrehozásától, de én nagyon örülök, hogy mégis létrejött, mert bebizonyosodott, a sokszor marcona külsők mögött mélyen érző fiatalemberek vannak, akikkel lehet és kell is beszélni! A fiúk elmondották, hogy nekik mindenük a Fradi és amíg őket nem piszkálják, addig csak az együttesük buzdításával vannak elfoglalva. Szétnéztek az épülő stadionban is, ahol egyből kiszúrták maguknak azt a helyet, ahonnan mint mondották, a jövő évi bajnokság záró fordulójában majd szurkolnak kedvenceiknek. Mégpedig a bajno- kavatón, mert a következő évadban a Fradi lesz a bajnok! Amikor pedig az est leszálltával illedelmesen megköszönték a vendéglátást és felszálltak az őket visszavivő buszra, az egyik vezéralakjuk, a Hypós becenévre hallgató fiatalember így szólt:- Nézze, Stadler úr, a későbbiekben miattunk ne izgassa magát, mert aki ilyen remek stadiont épít és ami a fő, emberszámba vesz bennünket, annak mi most a szavunkat adjuk, hogy itt nem fognak majd balhézni jövőre a Zöld Sasok. A megye legjobb férfi kézilabdázói • Az NB I/B-ben negyedik helyen végzett kiskunmajsai férfi kézilabdacsapat a vezetőkkel. A megyei „lábilabdás” sikerek árnyékában szép eredménynyel büszkélkedhetnek a majsai kézilabdások is. Igaz, ők nem lettek bajnokok, de az NB I/B Keleti csoportjában elért 4. helyezésük minden idők egyik legjobb megyei férfi kézilabdás eredménye. A csapat ezzel túlteljesítette a kitűzött célt, hiszen a szakosztályvezetés az 5-8. helyre várta az együttest. Ősszel szerepeltek jobban, amikor a megszerzett 11 ponttal az 5. helyről várták a folytatást. Tavasszal csak ötven százalékos teljesítményt nyújtottak, de így is előbbre kerültek a táblázaton. Pedig nem voltak könnyű helyzetben a majsaiak, hiszen a bajnoki rajt előtt több mint egy csapatnyian - Zsódi, Farkas I., Vas, Noel, Bokányi. Gazsó, Piszmán, Horváth - távoztak. Helyettük érkezett Vizsnyiczai, Bárány, Szabó, SZOMBAT AUTÓSPORT Opel Astra Castrol Kupa: Parádsasvár, 9 órától. A hegyi terepen két bajnoki futamot bonyolítanak le, 5.4 km-es távon, amit kétszer kell teljesíteniük az autósoknak. A versenyen két kecskeméti pilóta is indul, ifj. Tormási Attila és Bakos András. Eddig remekül szerepeltek, az összesítésben Bakos a második, itj. Tormási a tizedik helyen áll, csapatban viszont első a kecskeméti páros. Kíváncsian várjuk, hogy a számukra szokatlan hegyi pályán milyen eredményt érnek el? LABDARÚGÁS Magyar Kupa mérkőzések: Kalocsa-BVSC, Akasztó-LaNagy megmérettetés vár a magyar lovassportra. A héten kezdetét vette a hollandiai Hágában a II. Lovas Világjátékok (ez egyben vb!) küzdelme. A németalföldi szervezők a négy évvel ezelőtt Stockholmban megrendezett első vb sikereit is túl akarják szárnyalni. A nevezéseket figyelembe véve a svédországi rekord már meg is dőlt, hiszen a világ lovassportolóinak legjava méri össze tudását Hollandiában. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) 6 lovas szakágában 50 nemzet legalább 6Q0 versenyzője küzd az elsőségért. A helyszíni nézettség is szép eredményekkel kecsegtet. Az eddigi jegyeladások szerint mintegy 350 000 nézőre lehet számítani a versenyeken. A Magyar Lovas Szövetség is kijelölte a vb-re utazó válogatottat. A küldöttség é szakágban Kucsera és Szacsvai. A rajtkor így összesen egy tucatnyian álltak Börcsök József edző rendelkezésére. Az átalakult gárda jól kezdett, hiszen az első két forduló után az élen állt, de utána három vereség következett. Ez a formaingadozás jellemző volt a csapatra az egész bajnokság során. így a bravúros idegenbeli győzelmeket gyakran követték váratlan hazai pontvesztések. Emiatt a lehetséges húsz pontból csak tizenkettőt tudtak otthon tartani. (Igaz, a hazai pálya továbbra is Halast jelentette, mert Majsán még mindig nincs csarnok!) Ősszel a Magyar Kupában is bravúrosan szerepeltek a majsaiak. A legjobb 16 közé jutásért, a későbbi ezüstérmes Elektromos azonban útjukat állta. A tavaszi rajt előtt újabb gondok jelentkeztek, mert kiderült, hogy a volt válogatott Bájoskomárom, Lánycsók SE- Stadler FC, Jászberény-Tisza- kécske, 16.30-kor. A kupában a legjobb 64 közé jutott együtteseket 16 négyes csoportba osztották. A csoportokon belül körmérkőzéssel döntik el a továbbjutás sorsát. Előkészületi mérkőzések: Bajai FC-Szeged FC, Kecskeméti TE-Szarvas, 10.30-kor. VASÁRNAP AUTÓSPORT Opel Astra Castrol Kupa: Parádsasvár, 9 órakor. LABDARÚGÁS Szelidi Kupa: Dunapatajon Szakmár-Géderlak, 16 órakor, Dunapataj-Ordas, 18 órakor. Előkészületi mérkőzés: Ke- lebia-Mélykút, 20 órakor. (díjlovaglás, fogathajtás, military, távlovaglás, lovastoma) képviseli a magyar színeket. A vb-delegáció legnagyobb re- ménységű tagja a díjlovagló Dallos Gyula, aki az 1993-as lipicai Európa-bajnokságon szerzett bronzérme után a világbajnokságon is bizonyítani szeretne. Az előzetes esélylatolgatások alapján az idei vb-n a hajdan szebb napokat látott magyar fogathajtás nem sok jóra számíthat. A „fogatháború” kitörése óta nem tudtak megegyezni egymással a versenyzők és a szakág vezetői. így a négyesfo- gathajtó-válogatott összeállítása körül felmerült huzavonák igen nehéz helyzetbe hozták Egri Zoltán szövetségi kapitányt.- Sajnos, azt kell mondanom, hogy ez a csapat alkalmatlan a magyar színek képviseletére. Az üllői fogathajtó derby után rány Zsolt - betegség miatt - az idényben már nem léphet pályára. Talán ez volt az oka, hogy három vereséggel indult a szezon. Azután rendeződtek a sorok és három alkalommal is nyertek. A tavaszi győzelmek sorából kiemelkedett a szarvasi diadal' és Cegléd elleni siker, amellyel a Pest megyeiek aranyálmait foszlatták szét. A bajnokság során összesen tizenheten léptek pályára a majsai csapatban. Valamennyi találkozón Farkas Zsolt, Kiss Imre, Kucsera Zoltán és Vizsnyiczai Zsolt szerepelt. Utóbbi lett a házi gólkirály is, aki 55- 55 gólt lőtt a két idényben, ezekből 37-et hétméteresekből. A góllövőlista további sorrendje: Kucsera 98, Újvári Zoltán 93, Farkas és Bárány 53-53, Kiss 45, Juhász István 30, Szakács József 26, Szabó Zsolt 19, Boros 1. A majsaiak a javukra TÖMEGSPORT A Jánoshalmáért Alapítvány búcsúnapi sportrendezvénye az árván maradt Fenyvesi Éva és Fenyvesi László megsegítésére. Női kézilabdamérkőzés: János- halma-Bácsalmás, városi sportcsarnok, 15 órakor. Labdarúgómérkőzés, az I. félidőben: Stadler FC-Jánoshalma, sportpálya, 17 órakor. A II. félidőben: Stadler FC-Felsőbácska válogatottja. A támogatót a Jánoshalma Alapítvány 607-3179, OTP Jánoshalma 259-98229 egyszámlára fizethetik be adományaikat. Olimpos hendikep: Kecskemét, széktói szabadidőközpont, 9 órakor. A 6 kilométeres futóversenyre minden érdeklődőt várnak. úgy döntöttem, hogy egyedül Bozsik József képes felvenni a küzdelmet a világ élvonalával. Őt az első tíz közé várom. A világ ugyanis annyira elszaladt mellettünk, hogy csak őt látom eléggé felkészültnek. A kipattant vitát nem akartam elmérgesíteni, ezért engedtem a vb-re Páldeák Jánost, Dobrovicz Józsefet és Józsa Vendelt, akik saját költségükön utaznak ki Hollandiába. Döntse el a világverseny, kinek van igaza. Ha tévedtem, akkor fogom a kalapom és elmegyek! Szerintem ez a csapat a mezőny második felében fog végezni, ami nem lenne tragédia, ha évekkel ezelőtt nem lettünk volna többször elsők - nyilatkozta Egri Zoltán. A verseny a militaryval és a díjlovaglással kezdődött, majd a lovastomázók kövezkeznek. A fogathajtók augusztus 1. és 7. között mérik össze tudásukat. megítélt 65 hétméteresből ötve- net értékesítettek, míg ellenfeleik 86 büntetőből 73 alkalommal vették be a majsai kaput. A játékvezetőkkel továbbra sincsenek jó viszonyban a majsaiak, hiszen közel egy mérkő- zésnyivel többet voltak kiállítva (206 perc), mint az ellenfelek, akik 150 percet játszottak emberhátrányban. A csapat a bajnokság végén nem vonult azonnal pihenőre, mert a Kézilabdás Világnapon nemzetközi tornán vettek részt Makón, amelyet meg is nyertek. Az új idényre való felkészülést továbbra is Börcsök József edző irányításával kezdi az együttes. Ezúttal kicsivel magasabbra kerül a mérce, mivel a 3-6. helyet tűzték ki célul. A játékosállományban egyelőre csak annyi a változás, hogy Molnár Ferenc kapus, a csapat kapitánya befejezte sportpályafutását. T. Támogatják Lajosmizse történetében eddig csak a birkózó Polyák-Imre vett részt világbajnokságon. Az augusztus elején Hágában kezdődő négyesfogathajtó vb-n két lajosmizsei hajtó, Józsa Vendel és Páldeák János is elindul. A város önkormányzata összesen 500 ezer forinttal támogatja a két versenyzőt. Csapatot keres Szőczey Lajosnak, a KTE pá- lyaedzőjének július 31-én lejár a szerződése a klubnál. Mivel egyik fél sem kívánja azt meghosszabbítani, az edző szabaddá vált, ám szívesen dolgozna másik megyebeli csapatnál. Négy kalocsai gól Előkészületi labdarúgómérkőzések eredményei: Kalocsa- Stadler FC 4-0. Gólszerzők: Farkas Z„ István, Márton, Mis- kolczi. Lajosmizse-KTE 3-2. Góllövők: Mátéfi A., Mátéfi L., Ozsváth ill. Bécs 2. Nyilasi: nem! Benkő László, az MLSZ új elnöke bejelentette: Nyilasi Tiborral történt tárgyalásai eredménytelenül zárultak. így most már véglegesnek tekinthető, hogy a Ferencváros volt vezetőedzője nem vállalja el a szövetségi . kapitányi munkakört. Benkő László további szakemberekkel folytat tárgyalásokat. Enyhe büntetés Bíróság elé állították Chris Eubankot, a britek nagyközépsúlyú WBO-bajnokát, mert hevesen szidalmazott két rendőrt, amikor a repülőtérre igyekezvén megállították őt. Eubank- nak az ítélet szerint csak akkor kell 750 angol font büntetést fizetnie, ha az eset még egyszer előfordul ebben az évben. HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON Bakosék első helyen várják a folytatást Világbajnokságon a magyar lovasok t