Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-04 / 155. szám

PETŐFI NÉPE 2 1994. július 4., hétfő Az MSZP elnökségi ülése KÉRDŐJELEK Kedvezmények, hátrányok? Magyarország minél előbb teljes jogú tagja akar lenni az Európai Uniónak. Már eddig is sikerült néhány kedvez­ményt kiharcolni a fejlett pi­acgazdaságok közösségétől, ám a szakemberek többnyire elégedetlenek ezekkel. Külö­nösen a szarvasmarha-expor­tőrök panaszolják, hogy az úgynevezett vám-, illetve lefö­lözés-kedvezményeket nem a magyar exportálók élvezhe­tik, hanem azok a külföldi im­portőrök, akik megveszik az áruinkat. Az exportőrök bizalmatla­nok, s minden intézkedést el­lenük irányuló cselekedetnek ítélnek. így van ez az állat­egészségügyi előírások eseté­ben is. A tavalyi sertéspestis idején alkalmazott kiviteli ti­lalmat például negatív meg­különböztetésnek érezték. Annál is inkább, mert akkor­tájt a nyugat-európai piac „véletlenül’' éppen túlterme­lési válsággal küzdött, s a ser­téshús átlagára nem keve­sebb, mint 40 százalékkal esett vissza! Amióta megkötöttük a tár­sulási megállapodást, amióta beléphettünk a Európa-ház „ előszobájába”, ahelyett, hogy nőtt volna a Nyugatra irányuló kivitelünk, 10 száza­lékkal csökkent. Viszont az onnan származó importunk jelentősen megnőtt. Az Unió meg tudta valósí­tani tagállamai egyenlőségét. Ahhoz, hogy mi is teljes és egyenlő jogokkal rendelkező részesei legyünk a szervezet­nek, még sokat kell tennünk. A brit kormány és az égi titkok A brit kormány előítéletek nélkül viszonyul a „furcsa égi dolgokhoz”, vagyis jobb híján nem zárja ki létezésüket. Ezt a hivatalos álláspontot Lord Cranbome védelmi állammi­niszter közölte levélben egy képviselővel, aki az iránt érdek­lődött, mi a kormány vélemé­nye mostanában, hogy az ál­lampolgárok mind több UFO-t vélnek látni. Az államminiszter szerint a brit védelmi miniszté­riumnak nincs kezében bizonyí­ték a földönkívüli élet létezé­sére, és nem titkol el semmilyen ezzel kapcsolatos információt. Szervezeti kérdésekről, a kormányalakítás feladatairól és a kormányprogram előkészíté­séről tárgyalt vasárnap délután az MSZP elnöksége. A Horn Gyula pártelnök vezetésével tar­tott tanácskozáson szó esett a TV Híradó vezetőjének felmen­téséről is, amit a testület értet­lenséggel fogadott és felháborí­tónak tartotta a nagy összegű végkielégítést. Az első napirendi pont kap­csán Szekeres Imre kiemelte, hogy a párt működését a kor­mányzati szerephez kellett iga­zítani a kongresszusig terjedő időszakra. Az elnökség úgy döntött, hogy a pártvezetés Az MDF Országos Választ­mánya szombati, egynapos zárt ülésén elhatározta, hogy a párt legmagasabb döntéshozó szerve - az Országos Gyűlés - szep­tember 10-én és 11-én Budapes­ten tartja tanácskozását, s egy, az Országos Gyűlésen meghatá­rozandó harmadik napon, de még szintén szeptemberben új­jáválasztja a párt elnökségét és teljes tisztikarát. A párt új elnö­kének megválasztása már az Országos Gyűlés első két nap­jának egyikén megtörténhet. Az Országos Gyűlés küldötteinek mandátuma az év végéig tart, de az MDF-szervezeteknek joguk van egyes küldöttek cseréjére, Szombaton első ízben avatták a nyilvánosság előtt a Rendőr- tiszti Főiskola végzős hallga­tóit. A csütörtökön diplomát kapott fiatalok a Hadtörténeti Múzeum épületétől indult me­nete zeneszóra végigvonult a Vámegyeden, hogy azután a Budavári Palota Oroszlánudva­rában, ünnepélyes körülmények között letegye az esküt. A Rendőrtiszti Főiskola nap­pali tagozatán ebben az évben összesen 151 hallgató végzett. A finnugor népek élnek, s meg is fognak maradni, mert ápolják nyelvüket^ kultúrájukat - mondta Göncz Árpád Csong- rádon, a Finnugor Népek Vi­lágkongresszusa konzultatív bi­zottságának ülésén. Kifejtette: szerkezete lényegében nem módosul, s továbbra is az el­nökség lesz a politikai döntések fóruma. A kormányalakítással kap­csolatos napirend kapcsán szó volt az MSZP-s politikai állam­titkárok személyéről is. Erről mindaddig nem kívánnak tájé­koztatást adni, amíg a koalíciós partnerrel nem egyeztették je­löltjeik névsorát. Emellett szó volt a kormányprogram előké­szítéséről. Az MSZP és az SZDSZ küldöttségei szerdán délelőtt ülnek ismét tárgyaló- asztalhoz, hogy végleges for­mába öntsék a koalíciós kor­mányprogram tervezetét. illetve pótlására is. Ezt azonban 30-35 napon belül meg kell tenniük. Az MDF pénzügyi helyzetét elemző testület jelentéséből He­rényi Károly szóvivő tájékozta­tása szerint kiderült, hogy a párt hitelállománya 200 millió fo­rintra rúg. Mint a választmányi ülésen elhangzott: a pártok gya­korlatától nem idegen sehol a világon, hogy a választások alatt eladósodnak. Herényi Ká­roly hozzátette: a hitelállomány nem rendíti meg a párt gazdál­kodását, mert rendelkezik olyan forrásokkal, amelyekből a hitelt időarányosan vissza tudja fi­zetni. A többségük bűnügyi, közrend- védelmi, igazgatásrendészeti, büntetés-végrehajtási, valamint vám- és pénzügyőri szakon szerzett diplomát. A végzős hallgatók 72,2 százaléka férfi, 17,8 százaléka pedig nő. Több­ségük az alapfokú, 20-an a kö­zépfokú, négyen pedig a felső­fokú nyelvvizsgát is megszerez­ték. A leendő rendőrtisztek kö­zül 113 vidéki, így a többségük az ország különböző pontjain kezdi meg szolgálatát. szeretné, ha a finnugor népek az Expón együtt mutatkozhatná­nak be. A tanácskozáson a vi­lágban élő 20 finnugor nép kép­viselteti magát, hogy megtár­gyalják második világkongresz- szusuk előkészületeit. Magyarság és zsidóság A magyarországi deportálá­sok 50. évfordulóján a Főpol­gármesteri Hivatal és az Ema­nuel Alapítvány megemlékezést tartott vasárnap a Magyar Zsi­dók Emlékművénél, a volt bu­dapesti gettó közelében. Hóm Gyula, aki személyesen nem tudott részt venni az ünnepsé­gen, levelet írt, amelyet a meg­emlékezésen felolvastak. Az MSZP elnöke, miniszterel­nök-jelölt levelében arra utalt, hogy ötven év történelmi ta­pasztalata talán elég erős ahhoz, hogy a magyarság végre bátran és őszintén szembenézzen ön­magával. Egyértelműen ki kell tehát mondani, hogy történelmi bocsánatkéréssel tartozunk 600 ezer elpusztított és több tízezer elhurcolt és meggyötört honfi­társunk miatt.” Hóm Gyula a továbbiakban emlékeztetett a választás eredményére, amely bizonyítja, hogy a magyar népre nem hatottak a kirekesztő szó­lamok, s ez adhat erkölcsi erőt, hogy egyértelműen kimondjuk a bocsánatkérő szót. Békefenntartók Huszonegy ország erősítette meg, hogy kész tartalékos erő­ket, mintegy 30 ezer főt az ENSZ rendelkezésére bocsá­tani, akiket a világszervezet igénybe vehet békefenntartó küldetése teljesítéséhez - jelen­tette be Gáli ENSZ-főtitkár. A 21 ország között kerül említésre Magyarország is. Nulladik évfolyam érettségizetteknek Az érettségizett, az egye­temre fel nem vett fiatalok kö­zül sokaknak gondot jelent az elhelyezkedés. Számukra nyújt lehetőséget a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen és további öt felsőoktatási intézményben ősztől induló nulladik évfo­lyam. A képzés szeptembertől májusig tart heti 23 órában, és a tandíj 40 ezer forint, amelyet nyolc részletben lehet majd be­fizetni. A szociális okok miatt különösen rászoruló fiatalok kedvezményt kaphatnak. Gö­döllőn kívül Debrecenben, Keszthelyen, Mezőtúron, Nyír­egyházán és Szegeden indul ősztől nulladik évfolyam, s en­nek alapján az ország 23 egye­temi karán tanulhatnak majd to­vább az itt szerzett pontszámok felhasználásával. DÖNTÖTT AZ MDF-VÁLASZTMÁNY Tisztújítás szeptemberben Rendőrtiszteket avattak Finnugor világkongresszusra készülve Százéves London jelképe, a Tower Bridge • A születésnapra kicsinosították a patinás hidat. A londoni Tower Bridge-nek és a Towemak csak a környe­zete azonos. Az egykori királyi vár, a maga kínzókamráival és a halálra szánt nemesuraknak kí­nált utolsó szálláshelyeivel ugyanis jó 800 esztendővel öre­gebb a szomszédságában, a Temzén átívelő technikai uni­kumnál. Az 1894-ben elkészült, valamikor „Albion büszkesége­ként” emlegetett Tower Bridge június 30-án ünnepelte századik születésnapját, és túlzás nélkül elmondható, hogy mint London nevezetessége, régen maga mö­gött hagyta a Towert. Pedig a londoni városatyák hajdan egyáltalámn nem voltak egységesek abban a kérdésben, hogy szükség van-e az új híd megépítésére. Míg egyrészről a gyorsan növekvő London köz­lekedése összeomolni látszott, ha gyorsan nem épül újabb híd a Temzén, addig a kereskedők és a hajógyárosok attól tartottak, hogy nagyméretű vitorlás ha­jóik fennakadnak majd az új híd pillérein, és nem jutnak be a vá­ros kikötőibe. Végülis a közlekedési káosz­tól rettegők álláspontja győzött, és a parlament nyomásának en­gedve a híd ellenzői 1886-ban beadták a derekukat. A komp­romisszum lényege az volt, hogy olyan acélhíd épüljön, amelynek ívei a hinta működési elvei szerint hidraulikus erővel felnyithatók. így aztán a jármű­vek is áthaladhattak, de a hajó­zás sem szenvedett kárt, sőt, a sietős gyalogosoknak sem kel­lett várakozniok, ha a híd törté­netesen nyitva állott - a folyó fölött 46 méter magasban fedett átjáró vezetett a híd egyik tor­nyától a másikig. A tervek elké­szülte és a megvalósítás között nyolc év telt el. Heti 56 órás munkaidőben több mint 400 munkás hozta létre a „technikai diadalt” , „az angol nagyság új kifejeződését” - amint a walesi herceg a híd felavatásakor mondott beszédében büszkén hangoztatta. Nem kis rosszmá­júsággal emlegették az angolok annak idején a „haszontalan” Eiffel-tomyot, mint „Franciaor­szág hivalkodásának kifejező­jét”. Az viszont már nem za­varta az általános ünneplést, hogy a Tower Bridge 1,1 millió font sterlingbe került - az elő­irányzottnak éppen a kétszere­sébe. Nem sokkal a híd átadása után kiderült, hogy a modem hajózásnak egyáltalán nincs szüksége ilyen technikai meg­oldásokra. Ezzel együtt azonban a To­wer Bridge kiállta az idők pró­báját. Két világháborút sértetle­nül úszott meg - a másodikat ál­lítólag azért, mert a támadó né­met bombázók tájékozódási pontnak tekintették. A Tower Bridge még ma is rendszeresen megnyitja íveit a tízezer tonná­nál nagyobb hajók előtt - amennyiben az áthaladást írás­ban legkevesebb 24 órával előbb bejelentették. Fennállásá­nak első évében 6160 alkalom­mal kellett felnyitni, 99 évvel később azonban már mindössze 441-szer. És éppen néhány nappal a centenárium előtt jelezte korunk legmodernebb vitorlás hajója, a „The Other Woman” , hogy ár­boca túlságosan magas, nem fér el a híd alatt. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Lakóházra zuhant a repülőgép Huszonkét személy vesztette életét az észak-karolinai Charlotte városának közelében történt repülőgép- szerencsét­lenségben. Közel harminc sérültet kórházban ápolnak, a töb­biek sorsa egyelőre ismeretlen. A DC-9-es utasszállító gép igen rossz látási viszonyok között, hatalmas zivatarban pró­bált meg földet érni Charlotte repülőterén. Amikor a másod­szori leszállási kísérlet sem sikerült, a pilóta jelezte, hogy ismét fölemelkedik, s megpróbál újra landolni. Ehelyett azonban a gép a földhöz csapódott. Szemtanúk elbeszélése szerint a repülőgép három darabra szakadt szét, az egyik roncs egy közeli lakóépületre zuhant. Képünkön a mentés egyik drámai jelenete. Államcsínykísérlet Kambodzsában Államcsínykísérletet hiúsítottak meg Kambodzsában. Mint a dpa az állami rádióra hivatkozva jelentette, számos összeesküvőt őrizetbe vettek. A kambodzsai hatóságok a szombat éjjel történt puccskísérlet két irányítója közül az egyiket letartóztatták, a másikat - Szihanuk király fiát - azonnal száműzték. Phnompheni források közölték, hogy Sin Song egykori belügyminiszter háziőrizetben van, Noro­dom Csakrapong' herceget, volt miniszterelnök-helyettest pedig néhány órával később feltették egy Malaysiába induló repülőgépre. A puccskísérletről beszámolva a kambodzsai rádió szerint a kormány a fegyveres erők és a rendőrség se­gítségével vérontás nélkül ura maradt a helyzetnek. Törökellenes merénylet Hamburgban Hamburg Sankt Pauli nevű városnegyedében gyújtogatá- sos merényletet követtek el egy török kulturális központ el­len, négyen megsebesültek, egy személy súlyosan. A rendőr­ség a tettesről azt közölte, hogy „déli típusú” férfiről van szó. Vasárnap reggel Hannoverben zúzták be egy török mecset ablakait. A rendőrség az öt feltételezett tettesből kettőt őri­zetbe vett, s annyit jegyzett meg, hogy törökországi fiatalok­ról van szó, ami kurdokat is jelenthet, német városokban azonban különböző pártállású törökök is megvívják néha a maguk, tettlegességig fajuló harcait. Az FBI és az ukránok nyilatkozata Az FBI és az ukrán hatóságok nyilatkozatot írtak alá Ki- evben a nemzetközi szervezett bűnözés, a kábítószer-keres­kedelem, a terrorizmus és a pénzmosás elleni harcban való együttműködésről. A nyilatkozatot ukrán részről a rendőrség vezetői, amerikai részről pedig Louis Freeh, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója látták el kézjegyükkel. Lo­uis Freeh, aki szombaton este továbbutazott Moszkvába, a seremetyevói repülőtéren támogatásáról biztosította Jelcin orosz elnöknek a bűnüldözésre vonatkozó rendeletét. Sínautó és vonat ütközött Újvidéknél Harminchatan megsebesültek, közülük hatan súlyosan, amikor szombaton Újvidék közelében sínautóval ütközött egy személyvonat. A nagy anyagi károkat okozó baleset az újvidéki vasútállomástól két kilométerre történt - közölte a szerencsétlenség körülményeit viszgáló bizottság vezetője a Tanjug jugoszláv hírügynökséggel. A balesetet valószínűleg emberi gondatlanság okozta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom