Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-26 / 174. szám

p KcllclllZ A PN-KALAUZ VENDÉGE Katona is, politikus is volt az angol cég elnöke • Sir John Nőtt három angol tárcát is irányított. KÖRKÉP A VEGYESVÁLLALATOKRÓL Magyar igazgatók a sikerkovácsok Egy napot töltött feleségével Kecskeméten Sir Jonh Nőtt, a világ egyik legnagyobb élelmi- szeripari vállalatának az elnöke. A Hillsdown évi forgalma meg­haladja a nyolc milliárd dollárt. Termékeik felét Angliában, az ott lévő vállalataik által értéke­sítik. Két milliárd dollár érté­kűek egyéb nyugat-európai el­adásaik. A volt szocialista or­szágok közül magyarországi pozícióik a legerősebbek, a részben tulajdonukba került Kecskeméti Konzervgyár Rt. révén, de meghatározó szerepük van a magyarországi baromfipi­acon is. Ázsiában szintén érde­kelt a cég. A szolid eleganciájú üzle­tember a gyár Szolnoki úti üzemének a megtekintése után állt lapunk rendelkezésére. Beleegyezően bólintott, ami­kor tudomására hoztam, hogy karrierje fontosabb állomásaira vagyunk mindenekelőtt kíván­csiak.- Eredetileg milyen szakké­pesítést szerzett?- A katonatiszti pálya von­zott, katonai főiskolát végez­tem. Fiatalon nepáli származású katonákkal foglalkoztam speci­ális feladatként. Az ötvenes években leszereltem, beiratkoz­tam a cambridge-i egyetem jogi fakultására. Újabb diplomám­mal előbb az üzleti életben, majd a politikában is próbálkoz­tam. A konzervatív párt jelölt­jeként kerültem a parlamentbe 1966-ban.-Tudtommal E. R. G. Heath kormányában miniszteri tárcát kapott.- Kincstárügyi miniszterként dolgoztam a választási ciklus végéig. A munkáspárti győze­lem után az üzleti világban te­vékenykedtem. Bizalmat kap­tam a tory-párt új vezérétől, M. Thatcher asszonytól. Ismét kormánytag lettem a számunkra sikeres választások után. Előbb a kereskedelmi, majd később a védelmi tárca irányítására kér­tek fel.- A falklandi háború idején is ön állt a hadügy élén?- En. 1983-ban mondtam le a politikai pályafutásról. El sem indultam az új választásokon. Minden energiámat, ismerete­met az üzleti tevékenységgel óhajtottam hasznosítani.- Mikor került kapcsolatba a Hillsdown céggel?- Hat esztendeje. Igazgatói feladatokat láttam el. 1992-ben választottak meg a vállalat el­nökévé.- Nyilván önnek is része van cégük közvetett-közvetlen kö- zép-kelet-európai nyitásában. Személy szerint támogatja-e hazánk felvételi kérelmét az Eu­rópai Unióba?- Feltétlenül. Az uniót az eu­rópai stabilitás fontos tényező­jének tekintjük. Noha bízunk abban, hogy a Kecskeméti Konzervgyár Rt.-nek sikerül va­lamit visszaszerezni az össze­omlott keleti piacokból, növel­nie kell a nyugati eladásokat. Céltudatos üzletpolitikával, jó piaci terítéssel, versenyképes árakkal nagyobb részt szerez­hetnek egyes termékeikkel az Európai Unió országaiban vagy másutt.- A magyar gazdákat erősen nyugtalanítják a sokak szerint egyoldalú piaci előnyüket óvó közös piaci előírások.- Előbb-utóbb megváltoztat ják, meg kell változtatni a né­mely országnak hátrányos, őrü- letes rémálom feltételeket. Sza­bad időmben magam is gazdál­kodom, személyesen is tapasz­talhatom, hogy némely előírás indokolatlan és tarthatatlan.-Elnök úr, járt-e már ha­zánkban?- Most ismerkedem orszá­gukkal, noha feleségem Szlo­véniában élő édesanyja magyar származású. Cambridge-i egye­temi társam, Anglia magyaror­szági nagykövete, Sir John Birch hívott meg a hét végére az önök hazájába.-Tisztelt Sir John Nőtt, bú­csúzhatom úgy, hogy viszontlá­tásra?- A kecskeméti viszontlá­tásra! Heltai Nándor A hazánkban működő ve­gyesvállalatok nagyon fontos szerepet töltenek be a gazdaság fellendítésében. Nemcsak új munkahelyeket teremtenek, ha­nem új technológiákat, új tech­nikai berendezéseket is megho­nosítanak. Évről évre elkészül a sikeres cégek top-listája, amelynek egyik éllovasa a Mölnicke, a higiénés intim beté­teket, pelenkákat gyártó svéd cég magyarországi leányválla­lata. Nagykátán működik, 83 százalékos külföldi és 17 száza­lékos Intereurópa Banki tulaj­donban. Az imponáló üzlet hat éve magyar igazgató irányításá­val működik. Ugyancsak a legjobb vegyes­vállalatok közé sorolták az Adi­das Budapest Kft.-t, amely 85 százalékban német, 15 száza­lékban a Magyar Külkereske­delmi Bank tulajdona. Ennek is magyar szakember az igazga­tója. A Siemens cégnek ma már valóságos üzleti birodalma van Magyarországon. A többségben lévő külföldi befektetők magyar vezetőt állítottak a cég élére. Ismét jó exportcikk a sertés­hús, a fokozott kivitel egyik kí­sérőjelensége a most felemelt hazai húsár. A hajdani tízmil­liós sertésállomány mára négy­millióra olvadt, s így a piaci kereslet-kínálat szabályai sze­rint - a kevesebb sertéshúsért magasabb árat kémek az állat­tartók, forgalmazók. Az elmúlt Tovább kíván terjeszkedeni a magyar textiliparban a Hollan­diában bejegyzett K. u. K. Acti­vities és a bécsi székhelyű Ital- trade GmbH. - mondta el Holler Iván, a két cég szóvivője hétfőn. A két vállalkozás idáig mintegy 2 milliárd forintot ruházott be a magyar textiliparba és most úgy döntöttek, hogy 1995-ös költ­ségvetésükből újabb kétmilliár­dot különítenek el magyaror­Igen jó eredményeket ért el a gyógyhatású vitaminos készít­ményeiről ismert - 62 százalék­ban osztrák tulajdonban levő - veresegyházi Pharmavit, a 40 százalékban görögök által alapí­tott, Nyárlőrincen működő Olympos gyár és az osztrák tu­lajdonú Bramac cég - vala­mennyiük élén magyar igazgató áll. A top lista ugyanakkor arról is árulkodik, hogy gyors és je­lentős üzleti sikerek eddig többnyire csak a kereskedelem és a szolgáltatások szférájában születtek. A termelő ágazatok­ban - bármilyen színvonalas is a tevékenység - csak hosszabb idő utáii kamatoznak a befekte­tések. (Ezért nehéz például a magyarországi autógyárak helyzete is: még hosszú évek kellenek, hogy felfusson a ter­melés és elérhető legyen az áhí­tott nyereség.) Ilyen területekre csak a hosszútávú stratégiával rendelkező, tőkeerős cégek fek­tetik be a pénzüket, olyanok, amelyeknek van idejük bevárni a „kései szüretet”. FEB napokban 103-ról 120 forintra emelkedett az élősúly kilójáért kifizetett összeg. Illés Lajos a herceghalmi Hungapig Kft. igazgatója elmondta: a tenyész­állatok iránt is megélénkült a kereslet, ami azt jelenti, hogy ismét növekszik az állomány, visszatér a sertéstartási kedv, nem kell húshiánytól tartani. szági felhasználásra. A már több magyarországi érdekeltséggel rendelkező befektetők lehetőség szerint részt vesznek az Állami V agyonügynökség privatizációs pályázatain - végső céljuk egy komplett textilipari vertikum ki­alakítása. Az Italtrade és a K. u. K. legsikeresebb magyarországi befektetése a csipkefügy- gyöny-gyártással foglalkozó győri Gardénia Rt. Dráguló sertéshús, növekvő tartási kedv Holland terjeszkedés Folyószámla egyenlegek A fokhagymaszezon közepén Az APEH megkezdte az adó- folyószámla egyenlegek postá­zását. Az első körben a TA hatá­lya alá nem tartozó egyéni vál­lalkozók, majd a csak Szja-val érintett magánszemélyek, végül a gazdálkodó szervezetek is tá­jékozódhatnak adófolyószámlá­juk egyenlegéről és a tartozásuk után felszámított késedelmi pót­lék összegéről. Az adóalanyok számának nagymértékű növekedése miatt, valamint a költségek csökken­tése érdekében nem kapnak ki­vonatot azok a működő egyéni vállalkozók és magánszemé­lyek, akiknek a folyószámlája rendezett és késedelmi pótlék sem 1993-ra, sem a korábbi évekre nincs felszámítva. A korábbi évektől eltérően a folyószámla-kivonat - az aktua­Befektetésről Fórumot rendeznek július 28-án, fél 10-kor Kecskeméten a megyeháza tanácstermében vállalkozóknak, bankvezetők­nek, ügyvédeknek. Téma: a Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap befektetési szándéka egyéni és társas vállalkozá­sokba. litás érdekében - a kivonat ké­szítéséig lekönyvelt tételeket tartalmazza, ezáltal a kivonatok naprakészsége biztosított. Az adóeljárási törvény válto­zása következtében az 1993. év után felszámított késedelmi pót­lékról határozatnak minősülő fizetési értesítést kapnak az érintett adózók. Amennyiben a saját nyilván­tartása és a fizetési értesítésben szereplő adatok között eltérés mutatkozik, a kézhezviteltől számított 15 napon belül - fel­lebbezéssel egyenértékű - ész­revétellel élhet. Ha észrevétel nem történik, úgy az adóhatóság a határozat­ban szereplő összeget adótarto­zásként fogja nyilvántartani, mely a továbbiakban késedelmi pótlék alapot képez. S Árubemutató Hatvanöt iráni cég mutatko­zik be termékeivel hétfőtől tíz napon át a Budapesti Kongesz- szusi Központban az Iráni Áruk II. Exkluzív Kiállításán és Vá­sárán. Piackutató szándékkal, a legszélesebb termékskálával érkeztek, hogy üzleti partneri kapcsolatokat alakíthassanak ki. A Kalocsa melletti Bátyán a fokhagymatermesztés néhány éve ugyanúgy hozzátartozik a min­dennapokhoz, mint a fűszerpaprikával való hagyományos foglalatosság. Felvételünkön Perity Józsefné tisztogatja és fonja füzérbe a fokhagymát. Aggódik viszont az idei túltermelés miatt, s fél, hogy a Makó környékén is divatba jött fokhagyma kiszorítja a piacról a bátyait. Hitelcsomag Szlovákiának A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 263 millió dolláros hi­telcsomagot fogadott el a szlovák kormány 1994-95- ös gazdasági programjának támogatására. Az IMF sajtó- osztálya által a hét végén Washingtonban kiadott köz­lemény szerint Szlovákia 1993-as függetlenné válása óta „sikeresen kezelte gazda­sági nehézségeit”, és „fontos haladást” ért el. Eltávolították a tüntetőket A cseh rendőrség hétfő reggel eltávolította a környe­zetvédő tüntetőket a dél­csehországi Temclínben épülő atomerőmű egyik ka­puja elől, hogy lehetővé tegye a munkások bejutását az épí­tési területre. Az atomerőmű­ellenes tiltakozó demonstrá­ció vasárnap kezdődött, és résztevői fokozatosan élő láncot alakítottak ki a teme- líni erőmű 12 kapuja előtt. Nőtt a lengyel ipar termelése A lengyel statisztikai hiva­tal jelentése szerint júniusban érzékelhetően növekedett az ipari termelés, miközben a kivitel valamelyest csökkent. A jövedelmek emelkedése az elmúlt hónapokhoz képest kismértékben visszaesett, de a bérkontroll hiánya miatt még így is 4.1 százalékot tett ki. A fogyasztói árak a vizs­gált időszakban 2.3 százalék­kal voltak magasabbak, mint egy hónappal korábban. Észleli a szélnyírást A houstoni nemzetközi re­pülőtéren munkába állították az első olyan időjárási radar­készüléket, amely képes a le­szálló repülőgépekre végze­tes veszélyt jelentő, többnyire függőleges irányú hirtelen léglökések, az úgynevezett szélnyírás korai és nagy terü­leten történő észlelésére. Összesen 47 ilyen berende­zést terveznek felállítani az ország légikikötőiben. Az orosz állam figyelmeztet Az orosz pénzügyminiszté­rium napokban kelt figyel­meztetésé szerint az állatit senkit sem húz ki a bajból esetleges rossz befektetés után, ezért mindenkinek aján­latos csak olyan papírokba fektetnie pénzét, amelyek fe­dezete és bejegyzése bizo­nyíthatóan rendben van. A közlemény hangsúlyozza: sok olyan pénzügyi ígérvény forog manapság az orosz pia­con, amely semmiképpen sem nevezhető értékpapírnak. Növekszik az utasforgalom A Nemzetközi Polgári Re­pülésügyi Szervezet arra számít, hogy az idén 5,2 szá­zalékkal nő az utasforgalom a világ légitársaságáinítk jára­tain. Tavaly a szervezet becs­lései szerint 1.97 milliárd utaskilométert tettek meg a repülőgépek, az idén ez 2,07, jövőre 2,21, utána pedig 2,36 milliárdra növekedhet. Késlekedik a szövetség Vontatottan haladnak a LOT lengyel légitársaság és az American Airlines jövő­beli szövetségéről folyó tár­gyalások. A Rzeczpospolita című lap szerint a megállapo­dás egyik akadálya a varsói nemzetközi repülőtér kiszol­gálásával foglalkozó ameri­kai AMR cég, a hatóságok ugyanis elégedetlenek a vál­lalat munkájával. Az AMR az A. Airlines leányvállalata. Szerkeszti: A. Tóth Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom