Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-26 / 174. szám
1994. július 26., kedd IVIegyei körkép 5 Szépek és egészségesek a napraforgótáblák Fagyasztott húsból szalmonellás disznósajt • Nem árt alaposan ellenőrizni a húst, mielőtt elfogyasztanánk. Télen levágott, lefagyasztott disznó húsából készített nyári „csemegét” egy dunaszentbe- nedeki hentes, aki egy kalocsai hentesüzlet alkalmazottja. A portéka kelendá volt, a házilag készített, szalmonellával fertőződött disznósajtból - amit egy kalocsai hentesüzletben árultak - vásároltak kalocsai, 'foktői, dusnoki, bátyai és miskei polgárok is, s annak rendje és módja szerint meg is betegedtek a „finomságtól”. Június 22. és 29. között 48 polgárt láttak el a háziorvosok, hatan kórházba kerültek. A betegek többségének székletéből kitenyészett a szalmonella kórokozója. A kalocsai tisztiorvosi szolgálat most lezárult vizsgálata szerint a Kunság Élelmiszerkereskedelmi Kft. alkalmazottja, a dunaszentbe- nedeki K. Tibor több soron is elmarasztalható, hiszen házilag készítette a disznósajtot, engedély nélkül. Súlyos technológiai és higiénés hiányosságokat tárt fel a vizsgálat, hogy csak néhányat említsünk: a fagyasztott alapanyagokat nem megfelelő körülmények között engedte fel, tárolta és hőkezelte a hentes. S mindezek tetejébe illegálisan forgalmazta a 20 kilónyi, különböző méretű disznósajtot a kft. kalocsai üzletében. A kalocsai tisztiorvosi szolgálat nem hagyja annyiban a dolgot; az ügyészséget már megkeresték, a napokban derül ki, hogy elrendelnek-e ügyészségi vizsgálatot a kalocsai ételfertőzés ügyében. Az ügyészségi megkeresést egyébként többek között az indokolja, hogy nem mindennapi esetnek tekinthető, ha egy húst forgalmazó, áruló kft. alkalmazottja házilag készített portékáját kínálja nyári finomságként a polgároknak. Lezárult a tisztiorvosi vizsgálat az öregcsertői ételfertőzés ügyében is. Ahogy arról lapunkban többször is beszámoltunk: június közepén 63 öregcsertői és környékbeli polgár betegedett meg egy keceli cukrászüzemből szállított krémes süteménytől. Az ételfertőzést szalmonella kórokozó okozta; 13 polgárt, köztük gyermekeket is kórházban ápoltak. A keceli cukrászüzem vezetőjét azonban, meglepő módon, csupán 10 ezer forintos bírsággal sújtották, holott a vizsgálat kiderítette: nem volt megfelelő a krémes sütemény hőkezelése, később hűtése és szállítása. Sőt, mivel a szállítás közben folyamatos hűtést nem biztosították, a sütemény forgalmazása szabályellenes volt. Á. E. A hazai napraforgóvetőmag- termelők e napokban a hibridelőállítás egyik legfontosabb munkáját, a virágszelekciót végzik. A bácsalmási Agráripari Rt. csaknem kilencszáz hektár napraforgójában hajna- lonta 1500 ember figyeli árgus szemekkel a tányérokat. A fajtaidegen és beteg tövek eltávolítása nem nehéz munka, de három héten át naponta át kell járni a területet; ha esik, ha fúj, ha tűz a nap. A Dél-Bácska júliusi időjárása, a délutáni, éjszakai záporok nem segítették a szelekciót végzők munkáját. A másik fontos műveletet, az izolációs területek tisztán tartását szintén folyamatosan végzik. Sendula Tibor vezérigazgató elmondta, hogy talán ez a legnehezebb, mert sok helyen a napraforgótábla mellett magán- területek vannak. A szabvány Kisebb vita keletkezett a ti- szakécskei képviselők közt arról, hogy az idén kettő vagy három személynek adjanak díszpolgári címet. A helyi rendelet ugyanis két díj kiadására ad lehetőséget, ezzel szemben a helyi ügyrendi bizottság három személy kitüntetését javasolta: egy kecskeméti polgárét, egy kécskeiét s egy, már elhunyt ti- szakécskei személyét. Mivel nem látták indokoltnak, hogy bárkit is lehúzzanak a listáról, ezért inkább a rendelet megváltoztatását javasolták s szerinti izolációs távolság kétezer méter, ezért sok kis ma- gánparcella-tulajdonossal kell egyeztetni. Idén a részvénytársaság kilencszáz hektáron, partnerei mintegy négyszáz hektáron folytatnak napraforgóvetőmag- termelést. Jelentősen megnőtt a magántermelők aránya, akikkel öt hektárnál nagyobb területre kötött termeltetési szerződést az rt. A belföldi piac nyolcvan százalékát a bácsalmásiak látják el jó minőségű napraforgó vetőmaggal, de exportra is termelnek. Az olajipari fajtákon kívül már az étkezési és a madá- releségnek alkalmas fajtákat is szaporítják. Szépek, egészségesek és ígéretes termést mutatnak jelenleg a táblák, de az elvirágzás után egy hosszabb, szárazabb időszakot meghálálnának. - pásztor terjesztették a testület elé. Egyes képviselők viszont azzal érveltek, hogy mi lesz, ha jövőre négy embert jávasolnak kitüntetésre; akkor ismét módosítják a rendeletet? Többen kimondták: legyen rangja ennek a díszpolgárságnak, legyen büszke az, akit ezzel a címmel illetnek! Nem kell tehát szaporítani az adományozottak körét. A testület tehát maradt az eredeti szabálynál; magára vállalva, hogy a három vagy négy jelöltből kiválasztja a kitüntetésre érdemes két személyt. Két vagy három díszpolgár? A németek csak a vb után nyaralnak > Talán augusztusban több turista jön Bács megyébe. Heteken belül ünnepélyes gázlánggyújtás Imrehegyen • A kiskőrösi gázberuházásnál is sikeresen alkalmazható a FlowTex technológia, amely út- és közműkímélő. Bár itt a főszezon, a Bács-Kiskun megyei szállodák és kempingek csak mintegy hatvan-hetven százalékos kihasználtsággal működnek. Ez még a tavalyinál is rosszabb arány: mind a magyar, mind a külföldi turisták száma csökkent. A forgalom visszaesése több, előre nem látható tényező következménye. Sok külföldi turista hazánk helyett más úti célt választott, mivel egyrészt külföldön is elterjedtek a magyar- országi természetes vizek szennyezettségéről és az ezekkel járó megbetegedésekről szóló hírek, másrészt a volt Jugoszlávia területén folyó harcok közelsége is riasztó számukra. Sokan inkább a drágább, de biztonságosnak tartott földközi-tengeri üdülőket választották. Némi megnyugtatást csak az adhat, hogy utazási szakemberek felmérései szerint augusztusban fellendülés várható, mivel a német turisták a futball-világbajnokság miatt egyszerűen csak elhalasztották a nyaralásukat. Mint a kempingek és szállodák vezetőitől megtudtuk: a magyarok közül a visszajáró régi vendégek az idén is megérkeztek, a csökkenés azoknál érezhető, akik a véletlenre bízták a nyaralást, nem tervezték be előre. Bács-Kiskun megye kempingéinek árai országos viszonyKöszönet- Nekem nem mondta a nevét az a rendes úrinő, aki gyönyörű hűtőszekrényt hozott nekem. Az utóbbi időben ez volt életem legboldogabb napja - lelkendezett tegnap a szerkesztőség portáján egy idős asszony. Elmondta, hogy a Petőfi Népében megjelent kérése valóra vált; s hadd köszönje meg a segítséget. - Vasár- nap jött a Bélám, hozták az ebédet, s volt hová tennem a maradékot. Ők sem hittek a szemüknek. A sok gyerekem közül négy munkanélküli meg családosok. Hoznak ők nekem, amit tudnak, s az úrinőnek, meg önöknek köszönhetően tudom hová tenni az élelmet- hálálkodott az asszony. latban, de különösen a balatoni árakhoz képest, igen szolidnak mondhatóak. A sátorhely egy éjszakára 120-24!) forintba kerül, a lakókocsival, illetve lakóautóval érkezőknek 300-350 forintot kell fizetniük. Ezenkívül mindenkinek személyenként fizetnie kell a 120-180 forintos személyi díjat, a 100-180 forintos áramdíjat és a 100-200 forintos parkolási díjat. Tehát egy középáras kempingben egy négytagú családnak egy éjszaka körülbelül 1200 A baja-újvárosi lakótelepen soha nincsen csend. A sok más zajforrás mellett szokássá vált, hogy a csengő helyett az autódudát használják. Amit addig nyomnak, amíg például az óhajtott hölgy meg nem jelenik az ablakban. Persze, vannak, akik csak azért dudálnak, mert szeretnék, ha mindenki tudná, hogy milyen szép autójuk van. Van persze más is. A Duna utcán forintjába kerül. Ennél jóval drágább, ha valaki szállodai ellátást vesz igénybe. Egy kétágyas szoba 1500-5000 forintba kerül reggelivel együtt. Mint megtudtuk: a szállodákat kilencven százalékban külföldiek és üzletemberek veszik igénybe. Bár a kempingekben általában ennél jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a magyar turisták, a drágább helyeken csak körülbelül tíz százalékot ér el az arányuk. Rákász Judit játszó-pihenő övezet lévén az átmenő forgalom is tilos lenne - rendszeresen közlekednek; mit közlekednek: üvöltő motorral, százzal repesztenek a vadmotorosok. De alkalmanként belátogatnak ide tehergépkocsik és autóbuszok is. A csendteremtés végett sóhajtozni aligha volna érdemes. Gyakorlati eredményt csak a szigorú szankcióktól várhatunk. Soltvadkert, Kecel, Kiskőrös térségében jó ütemben halad a gázprogram. Bár ez utóbbi városban történtek (mármint a nagyszámú román állampolgár feketén történő foglalkoztatása) felkavarták a kedélyeket, illetve aggodalmat váltott ki, hogy időben mennyire befolyásolja a beruházás befejezését. Mint az illetékesektől megtudtuk: a munkálatok jól haladnak annak ellenére is, hogy sűrű a föld alatti közműhálózat, valamint sok a szilárd útburkolat. Éppen ezért a Soltvadkerten már jól bevált módszerrel, az úgynevezett FlowTex technológiával dolgoznak a kényesebb utcákban. Ám ezen kívül is nagyon sok az olyan terület, ahol még a legmodernebb gépet sem lehet üzemeltetni. Ez a tény a magyarázata annak, hogy tizenegy alvállalkozó végzi, illetve végezteti a csak kézi erővel megoldható földmunkákat. Akasztón a minap megtörtént a hatósági nyomáspróba, Csengődön rövidesen műszaki átadás lesz, Imrehegyen - ahol csak két fogyasztó nem kérte e korszerű energia bevezetését A rendszerváltással egy időben meghirdetett privatizációval új távlatok nyíltak a mező- gazdasági vállalkozásokban is. A vidéken élők visszaszerezhették őseik földjeit, és kérdés volt, hogy miképpen tudnak ebből majd megélni. Szabó Dezső érsekcsanádi kistermelő - mint elmondta - 3 éve lépett ki a termelőszövetkezetből, becsülettel megkapta az őt illető részt. Ez a részaránytulajdonból 8 hektár rétet, kaszálót és 8 hektár szántóföldet jepedig két héten belül befejezik a munkálatokat. A legközelebbi ünnepélyes gázlánggyújtásra egyébként ez utóbbi községben kerül sor. A két városban: Kece- len és Kiskőrösön kilométerben lentett. Az üzletrészből vetőgépet és traktort vitt haza, és tulajdonába ment át egy istálló is. A szántón kukoricát, napraforgót és paprikát termel, és azok közé a szerencsések közé tartozik, akinek még öntözési lehetősége is van. Az istállót bérbe adta ki. A gépi munkát a többi helybéli kistermelővel közösen oldják meg, kisegítik és kölcsönadják egymásnak a felszereléseket. Még sem elégedett.- Egyelőre nem sok hasznot termelek. Pénz kellene ahhoz, meghatározva is nagyobb feladat áll a kivitelezők előtt, ezért a beruházás befejezését a fűtési idény kezdetére, de legkésőbb december 31-éré ígérik. Pulai Sára hogy a befektetések nagyobb nyereséget hozzanak. De ilyen kamatfeltételek mellett, nem beszélve az adókról, egyelőre jó, ha megtérül az, amit a kiadási rovatba elkönyvelhettem. Ha nem lenne más kiegészítő foglalkozás, ebből nem tudnék megélni a családommal. Talán egyetlen szerencsém van: hogy megtaláltam a biztonságos értékesítéshez vezető utat, és a talajerő-utánpótlást is küny- nyebben meg tudom oldani az istállóbérlő által. T. S. L Vásároljon kamatmentes részletre! Lakberendezési tárgyakat, lakásfelszerelési cikkeket és mezőgazdasági gépeket, eszközöket. Érdeklődni: Oliver Kft. Kecskemét, Reile G. u. 18. II/4. Tel: 76/327-440 09939) Csengő helyett autóduda? AZ ERSEKCSANADI GAZDA PANASZA Miért elégedetlen a kistermelő?