Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-02 / 154. szám

16 Világtükör 9 Idén került aukcióra Londonban - háromezer font ki­kiáltási árral - Cris Boardman nevezetes kerékpárja, a Lotus Sport 110. Ez volt az első darab, amelyet kifejezet­ten versenygépnek gyártottak. Meg is hozta az olimpiai aranyat a nyergében ülőnek. A látszat: a sztár nem „egy­kerekű” Góliát, hanem Lotus versenybicikli. Ne tördeljünk az Akropoliszból! Rács mögé juttatott egy spanyol turistát az emlék­gyűjtés szenvedélye. Az At­hén több ezer éves műemlé­keire rácsodálkozó 59 éves férfi ugyanis letört egy da­rabka márványt az Akropo­liszból, hogy hazavigye. Balszerencséjére azonban egy szemfüles őr észrevette, amint a márványdarabot táskájába akarta csúsztatni. Innen már egyenes út veze­tett a rendőrségi börtönbe, Aki terhes akar Azok a nők, akik gyereket szeretnének, jobb ha fel­hagynak a szeszes italok fo­gyasztásával. Ausztrál kuta­tók szerint ugyanis az alko­hol nemcsak a már meglévő terhesség alatt árthat, aho­gyan ez köztudott, hanem akadályozhatja a fogamzást is. Egérkísérletek alapján kiderült, hogy az alkohol oly ahol a lelkes turista azóta is várja büntetését. A görög ha­tóságok ugyanis egyáltalá­ban nem fogadják szívesen, ha valaki kövekkel, agyag­cserepekkel vagy más régé­szeti „emlékekkel” akar megtérni hazájába Hellász- ból. így azután az Akropo- liszról elemeit darabka már­vány is a „régiségekkel foly­tatott csempészés” kategóri­ájába esik, s eszerint is bün­tetik. lenni, ne igyon! mértékben változtathatja át a méh nyálkahártyájának normális állapotát, hogy a teherbe esés nem jön létre. Mivel a lehetséges minimá­lis alkoholküszöböt egyelőre nem sikerült meghatározni, ezért a gyermeket tervező asszonyoknak azt tanácsol­ják, hogy általában ne fo­gyasszanak alkoholt. A görkorcsolyázás új világcsúcsa Ötszáznegyvenkilenc órát töltött egyhuzamban gör­korcsolyán egy amerikai ta­nár, és ezzel új világcsúcsot állított be. A rekord egy an­gol tengerparti üdülőhelyen, Blackpool parkjában szüle­tett, a csúcstartót Richard Rodrigueznek hívják és cu­korbeteg. Mutatványával cukorbeteg gyerekek javára gyűjtött pénzt. Rodriguez 11 ezer 270 kilométert görkor­csolyázott az 549 óra alatt, igaz, óránként öt percet pi­henéssel - és egyebekkel - töltött. Éjszakánként aludt egy kicsit, ám eközben is úton volt, egy mozgó jármű vontatta. Veréb ellen playback-technikát Igencsak sajátos madári­jesztőt működtet egy angol farmer a földjén: elefántok­kal és utcai tömegzavargá­sokkal kergetteti el a magva­kat dézsmáló madarakat. Az angol farmokon nem éppen gyakori a kirakatbezúzó tö­meg ordítása, a könnygáz- gránátok pukkanása, a tömegoszlató „vízágyúdör­gés” és persze az elefántü­völtés sem mindennapos. Arthur Vaughan, a lelemé­nyes farmer természetesen nem élő műsorral hessenti a madarakat, hanem playback technikával bírja őket távo­zásra. A régi szalmabábas madárijesztők helyett meg­teszi néhány hangszóró, s egyetlen kapcsolással jönnek is már az elefántok, utcai tö­meghisztériával fűszerezve. Vaughan gazda 25 madári­jesztő alaphanganyaggal fel­fegyverkezve rémisztgeti a madarakat. Van ebben uga­tás, iszonyatos macskanyi- vákolás, de felkerült a „siker­listára” Bob Geldof popsztár is néhány számával. Óriás meteorit 9 Montreal külvárosában nemrég órási meteorit csapódott be. Az egész vá­rosban látható fény és hangjelenséggel lejátszódó égi koncert félelemmel töl­tötte el a lakosságot. Irán(y)vonal Szerte a világban bomba­üzletnek bizonyulnak az úgynevezett szex-telefonvo- nalak, amelyek igen borsos áron, de erotikától „izzanak” s szerelemtől forró drótot ígérnek. Irán is lépést tart a „vonalas” korral, bár kicsit vonalasán: a legújabb tehe- ráni telefonszolgáltatás Ko­rán-idézetekkel szolgál. A szent vonal száma 114 - mert összesen ennyi fejezet­ből áll a Korán - ezután a kívánt fejezetszámot kell tárcsázni, s abból a megfe­lelő „alegységet”. A vonal másik végén a legkiválóbb iráni Korán-előadók kezde­nek bele a szent beszédbe, tökéletes átéléssel. 12 pár­huzamos Korán-vonal él Teheránban, ám már meg­vannak a számítógépes ter­vek arra, hogy huszonnyolc hívő hívó hallgathassa egy­szerre. Nemzetközi fejlesz­tésről még nem érkezett hír. PETŐFI NÉPE Hazai tükör JÖVŐ HETI IDŐJÁRÁSI ELŐREJELZÉS Folytatódik a nyári meleg Idősek napja házszenteléssel Kelebián úgy döntöttek, a va­sárnapot az idősek napjává nyilvánítják. Az ünnepi prog­ram szentmisével kezdődik, majd felszentelik és átadják a Szent Erzsébet Otthonházat. Ezt követően a helyi művelődési házban különböző alkalmi mű­sorokkal, ebéddel és hangulatos zenével köszöntik az időseket. Klubtalálkozó Hetényegyházán Július 5-én, kedden délután 2 órakor nyugdíjasklub-találko- zóval egybekötött névadóün­nepséget tartanak a hetényegy- házi művelődési házban. A né­vadás mellett még számos meg­lepetést tartogatnak az idősko­rúak számára. Folytatódnak a forró nyári na­pok. Az átvo­nult gyenge hidegfront kissé mérsé­kelte ugyan a hőséget, a nappali felmelegedés azonban megint eléri, majd meghaladja a 30 fokot. A hét végén napos idős lesz, eső nem várható. A jövő hét közepén növekszik a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége, helyi zivatarokra kell számítani. Ezek azonban csak átmenetileg enyhítik a meleget. A hajnali órákban 20 fok körül, délutá­nonként eleinte 30, később 32- 34 fok között alakul a hőmér­séklet. Orvosmeteorológia. Az el­múlt héten szervezetünket igen­csak megviselő fülledt, kániku­lai időjárás után kissé felléle­gezhetünk. Az érkező gyenge frontok a hőséget csak kissé mérsékelik, de mivel jelentős fronthatást nem okoznak, így szervezetünknek már ez is je­lentős könnyebbséget jelent. Élettani szempontból különösen az allergiás, asztmás betegek­nek okoz majd gondot a csen­des, száraz, meleg időben a par­lagfű és a csalán pollenkoncent­rációjának magas szintje. Az elmúlt hét időjárásának hatására országunk felett csökken a ma­gaslégkör ózontartalma, ami - figyelembe véve a következő hét időjárását - jelentősen nem is fog változni. Ezért a déli órákban különösen a kisgyer­mekeknek tanácsos kerülni a közvetlen napsütést. Késeléssé fajult a szóváltás Országos kutya­kiállítás Kalocsán Július 3-án, vasárnap orszá­gos kutyakiállítást rendeznek Kalocsán. Az érsekkertben 9 órakor kezdődő rendezvényre 1300 kutyát neveztek, a külön­böző házőrzők és szobakutyák 120 fajtához tartoznak. A kalo­csai egyesület főpróbának szánta az idei rendezvényt, mert jövőre nemzetközi kutyakiállí­tást tartanak a városban. Fél évszázada élnek együtt Ma délelőtt 11 órakor éppen ötven esztendeje annak, hogy a kecskeméti Csőszi Sándor és Bíró Mária házasságot kötött. Július 2-a akkor is szombat volt. A megyeszékhelyi városházán az aranylakodalom alkalmából a fenti időpontban újramondják az igent, aminek tanúja lehet a há­rom fiúgyermek és a hét unoka. Az 1921-es születésű pár sze­rencsére még jó egészségnek ör­vend. A férj évtizedeken át szál­lításokkal foglalkozott, Mária nénire pedig minden bizonnyal sok kuncsaft emlékezik még, hi­szen a Rákóczi úton volt egykori Anyák boltjának volt a vezetője. Egyelőre nem tudni, hogy a miskei halőrt, H. Zoltánt fog­lalkozásával összefüggésben, vagy a helyi polgárőrséghez tartozása miatt érte támadás a minap. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a Csöpi presszóból kitessékelt, meglehetősen italos társaság rá támadt az ellenőrző körútjáról éppen hazafelé tartó őrnek, akit a védelmére kelt kutyája, no meg fürge lábai mentettek meg a veréstől. H. Zoltán az esetről a polgárőrség tagjait értesítette, akik kis idő múlva a templom melletti fa­A hétfőn induló krimisoroza­tunk bizonyára elnyeri olvasóink tetszését. A maffia világába ve­zet a szerző, B. Roland, aki gon­doskodik arról, hogy izgalom­Okosodók Csillebércen Százkilencvenhárom gyerek részvételével, idén negyedik al­kalommal szervezik meg tábo­rukat az okosodók Csillebércen. háznál találkoztak a harcias társasággal. Rövid szóváltás után a megfutamított H. Zol­tánt lefújták spray-vel, majd a durvább módszerek következ­tek. Az egy időre elvakított halőrt valaki hátbaszúrta, egy másik polgárőr karján szintén szúrt sérülés keletkezett. A vizsgálat javában tart, amely­nek kimenetele egyelőre bi­zonytalan, ugyanis a résztve­vők tanúvallomásai meglehető­sen ellentmondásosak, s eddig önként a bicska gazdája sem je­lentkezett. mai várjuk a folytatást: sikerül-e átverni a minden hájjal megkent főszereplőnek a még dörzsölteb­beket. Tehát hétfőtől a 4. olda­lon: Villám a bűn városában! Nemzetközi bogaras találkozó Agárdon Tegnap kezdődött és holnap (vasárnap) estig tart a „bogara­sok”, azaz a bogárhátú Volks- wagen-tulajdonosok találkozója Agárdon. A Bogaras Menet pénteken indult Budapestről az M7-es autópályán Agárdra, út­jukat elkísérte az olimpiai lán­got vivő VW-kocsi is. Ma ke­rül ugyanis megrendezésre a bogaras olimpia, melynek programjai között szerepel: motorblokk-hajítás, kerékkötő verseny és pótkerékteke. A műsor délután Bogaras Fu­tammal folytatódik, és este az ünnepélyes Bogaras Esküvel zárul. A vidám találkozó foly­tatódik vasárnap egészen az esti órákig. A világ legerősebb emberei Dorogon Tegnaptól vasárnapig a világ legerősebb emberei vetélked­nek Dorogon, hogy eldöntsék, ki érdemli ki a világelső címet. Nyolc ország legjobbjai mérik össze erejüket. Nyolc verseny­számban állnak a közönség elé. Aludjatok szépen, kisbabák 9 Míg alusznak a babák, Aliz és Kitti, az „anyukák” is pihen­nek egy kicsit. (Kép és szöveg: Gál Zoltán) HÉTFŐTŐL FOLYTATÁSBAN Villám a bűn városában Máról holnapra • expressz apróhirdetései«, 2 db magyartarka tehén és 1 db 14 hónapos növendék üsző, egy Im- pulza fejőgép eladó. Lócsere is ér­dekel. Katymár, József A 22. * * Batthyány utcai, 71 m2-es, felújított, zárt folyosós, 3 szoba, étkezős lakás eladó. Irányár: 2.350.000 Ft. Érd.: 76/320-540 Gabonakombájn 516-B 87-es évj. 2 db eladó. Tel.: 76/486-262 Keresünk egy elveszett, 1,5 éves fekete-fehér (bicolor) német juhász kant, nyakán kiképző nyakörvvel. Kérjük a megtalálót, hogy magas ju­talom ellenében jelentkezzen a 76/323-253-as telefonon. * Körbálás réti széna eladó. Ér­deklődni lehet: 76/353-417 tel., 7- 16-ig. * Renault 1.9 D (ezüst) 36 E km-rel eladó v. csere. 79/321-665 * VW LT 28-as zárt kisteherautó jó ál­lapotban eladó, 90-es óvj. Kkfháza, Károlyi u. 17. 76/463-461 VW Golf 1,4 CL új, 2 hónapos, 36 havi részletfizetéssel, az eddig befi­zetett összegnél 150 ezer Ft-tal ol­csóbban eladó. Tel.: 76/328-413 Új MTZ-80-as traktorok kaphatók Mólykúton, a vasútállomásnál lévő kereskedésben. 510 ezer forint plusz áfa. Magyarország körül sárkányrepülővel Egy AN-2-es kísérőgép tár­saságában, ma, napfelkeltekor, a Farkashegyről indul útnak az a tizenkét motoros sárkányre­pülő, melyek pilótája estig a - sárkányrepülővel megtett út - jelenlegi világcsúcsának meg­döntését tűzték ki céljukul. Az indulási irány a széliránytól függően kelet vagy nyugat lesz, majd Miskolc, Debrecen, Sze­ged, Nagykanizsa és Bér érinté­sével (ezeken a helyeken pótol­ják az üzemanyagot) jutnak vissza Budapestre. A versenyt a Westel Rádiótelefon Kft. szer­vezte. 1994. július 2., szombat Napkelte: 4.51 Napnyugta: 20.45 Holdkelte: - Holdnyugta: 14.47 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 328 cm volt. A Tisza Szolnoknál -81 cm, Csongrádnál pedig -61 cm magas volt. Milyen idő lesz? Ma nagyrészt napos, száraz idő «éLmJE* várható, csapa- dék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 28 és 32 fok körül alakul. Közlekedés Az aszfaltbur­kolat szigetelésén dolgoznak a hét végén az 53-as és az 54-es utak csomópont­jában. Hatvan kilométeres sebességkorlátozásra és kavicsfelverödésre számít­sanak. Továbbra is félpá­lyás útszűkület van ér­vényben az 54-es úton, a kecskeméti Halasi úti felül­járón. Csak az egyik oldal két sávja használható. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az or­szág közútjain összesen negy­venhét baleset járt személyi sé­rüléssel, ezek közül két eset végződött halálos szerencsét­lenséggel, tizenhét helyszínről súlyos és huszonnyolcról köny- nyű sérülteket szállítottak kór­házba a mentők. Traffipax Ma délelőtt Vaskúton és Kecskemét lakott területén, délután Ágasegyházán az 5301-es, és Izsákon az 5203-as számú utak lakott területén, va­sárnap délelőtt Kecskemét és Városföld lakott területén, dél­után Lajosmizse lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Nem tudja A férj korábban érkezik haza, a feleségét egy ide­gennel találja az ágyban.- Asszony - ordítja - mit művelsz te itt?! Mire a nő a szeretőjének:- Ugye megmondtam, hogy fogalma sincs róla! Bács-Klskun megyei nepllep Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- ás Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László ás Andreas Günther ügyvezető Igazgatók A kecskeméti szerkesztőság és a kiadó elme: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 7Ö/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-226 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Főtéri.Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és lax: 77/423-852 Tlszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x :t A

Next

/
Oldalképek
Tartalom