Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-11 / 161. szám
9-13. oldal Keceliek nyerték a kaszásversenyt • Összesen huszonhat csapat vett részt a hét végén a keceli aratóversenyen. Bíróság előtt Berlusconi öccse Bíróság elé kerül Paolo Berlusconi, az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi öccse a legnagyobb olasz pénzintézet, a Lombardiai Takarékpénztár (Caripio) korrupciós botránya miatt induló perben. Italo Ghitti olasz vizsgálóbíró szombaton született döntése értelmében október 21-én indul az olasz kenőpénzbotrány második, legnagyobb szabású pere, melyben 20 személyt vádolnak azzal, hogy összesen 14 milliárd líra megvesztegetési pénzt adtak és kaptak. Égett aj uhhodály Tegnap, késő délután Kiskunfélegyháza közelében egy Alpári úthoz közeli tanya juhhodálya kapott lángra. A villámcsapás következtében kigyulladt ötvenméteres ól tetőszerkezetének negyed része égett le. A kiskunfélegyházi tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a tüzet. A gazda kára kétszázezer forint. Kerékpárost gázolt egy személyautó Vasárnap, öt óra után néhány perccel a jakabszállási Erdei csárda közelében, a soltvadkerti úton egy személygépkocsi elütött egy kerékpárjával közlekedő, hatvan év körüli férfit. A rendőrség riasztására kiérkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Az ügyet vizsgálják. Kútba fulladt Vasárnap délután a Kiscsengőd 42. számú tanya kút- jában holtan találták Léderer Józsefet. A hatvanhárom éves férfi eddig tisztázatlan körülmények között fulladt kútba. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. Fél év az űrben Szombaton délután a kazahsztáni Arkalik várostól 112 kilométerre északra szerencsésen földet ért a Szojuz TM-18-as űrhajó, fedélzetén Viktor Afanaszjev parancsnokkal és Jurij Uszacsev fedélzeti mérnökkel. Az űrhajósok jól érzik magukat. Afanaszjev és Uszacsev a Mir űrállomáson pontosan fél é- vet töltött el. A 182 nap alatt geofizikai, asztrofizikai, biotechnológiai és orvosi kutatásokat és kísérleteket végeztek. Vitorlások a megemlékezésen Rendkívüli, az egész világon egyedülálló látványosság kezdődött vasárnap az északfranciaországi Rouenban: a normandiai partraszállás 50. évfordulója alkalmából 34 hatalmas vitorlás gyűlt össze a Szajna-parti város kikötőjében, hogy egy hét alatt látogatók milliói csodálhassák meg a múlt óriásait. Politikai kiadatás Ukrajna kiadta Grúziának a Loti Kobaliját, a Zviad Gamszahurdia, néhai, hatalmától megfosztott grúz elnök nevével fémjelzett fegyveres ellenállás katonai parancsnokát, akit szombat este szállítottak Grúziába. Az utolsó csata Az észak-jemeni kormánycsapatok felszámolták a déli szakadár erők utolsó ellenállási gócát, Al-Gaidah városában és repülőterén. A bázis 1500 kilométerre keletre fekszik Ádentől, az ománi határ közelében. A déliek több Boeing és Antonov típusú repülőgépet hátrahagyva elmenekültek. Szanaában az észak-jemeni vezetés arra készül, hogy a déliek veresége nyomán nemzeti egységkormányt alakítson. Megkezdődött a búza betakarítása, s az ország különböző részeiből érkező hírek szerint a nagy nyári menetelés sokféle nehéz próbatételt tartogat a gazdáknak és a gazdaságoknak. - A június óta tartó kánikula jelentős mértékben rontotta a várható terméseredményeket - mondja Földi Péter, a földművelésügyi tárca főosztályvezetője. Már most látszik, hogy a korábbi optimista előrejelzések nemigen teljesülnek. A búzatermés egészében alig fogja meghaladni a 4 millió tonnát. Az országos helyzetkép más vonatkozásokban sem ad okot túlzott derűlátásra. Összesen mintegy 8 500-9 000 kombájn Sokáig bizonytalan volt, hogy a Kecskeméten szeptember 1-jén hadrendbe álló huszonnyolc darab MiG-29-es vadászrepülőgépekbe be lehet-e építeni az idegen-barát felismerő rendszert. Az amerikai IFF-program beépítése esetén ugyanis az Oroszországban gyártott 29-es vadászokra megVasámap 15 óra után néhány perccel egy autóbusz-balesethez riasztották a tűzoltókat és a rendőröket. Jakabszállástól öt kilométerre egy Fülöpjakab irányába tartó busz borult fel. A család tulajdonában lévő járA hazafelé tartó török vendégmunkások nagy száma miatt Nagylaknál 9 óra, Gyulánál 4 óra a várakozási idő. Ártándnál 5 órát, Tompánál, Hercegszántónál és Tiszaszigetnél 2-2 órát kellett várakozni az országot elSzomjazik a Nagyalföld Ha továbbra is folytatódik az eddigi csapadékszegény, száraz, meleg időjárás, akkor az Alföld középső és délkeleti részén súlyos aszály is bekövetkezhet. Az Alföldön már akkor is közepes aszályra kell számítani, ha a továbbiakban átlagos lesz az időjárás - állapítható meg az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság előrejelzéséből. fogható munkára, így az aratógépekre „fejenként” 260-270 hektár betakarítandó terület jut. Ha ezt teljesítik, a gabona körülbelül egy hónapon belül a magtárakban lesz. Nagy kérdés azonban - fűzi hozzá az agrártárca szakembere -, hogy győ- zik-e ezt az iramot a kombájnok. A géppark 80 százaléka ugyanis elhasználódott, öt évnél idősebb, s műszaki állapotuk igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. A megyékben egyébként van lehetőség bér- kombájnmunka igénybe vételére; igaz, meglehetősen változó - hektáronként 3 500-10 000 forint között mozgó - árakon. (Folytatás a 2. oldalon) szűnik a gyártól garancia. Legalábbis, így volt ez sokáig. A legújabb fejlemény, hogy a garanciális időn belül mégis lehet esély a program beépítésére, így a magyar légvédelem felismerheti saját gépeit. A magyar és az orosz fél közötti egyeztetés sikerén múlik, hogy ez megvaló- sul-e. Részletek a 3. oldalon. műben nyolc személy tartózkodott, de szerencsére sérülés nem történt. Tegnap délután esett az eső, s az útviszonyoknak nem megfelelő sebesség okozhatta a kanyarból való kicsúszást és az árokba borulást. hagyóknak. A teherforgalom számára a kilépésnél Rédicsnél 1 óra, Nagylaknál 10 óra, Gyulánál 14 óra, Biharkeresztesnél és Záhonynál 4-4 óra a várakozási idő. A belépő kamionoknak Rédicsnél kell 1 órát várakozniuk. Az idei országos rendezvényen először fogadtak csapatokat a határon túlról. Hat fő Németországból, Kecel thüringiai testvérvárosából, ugyancsak egy-egy csapat a Vajdaságból és Szlovéniából érkezett. Valamennyien vendégként, versenyen kívül mutatták be tudomáA keresztény élet magyarországi megújítása volt a fő célja az Esztergom-budapesti Főegyházmegye szombaton Esztergomban befejeződött egyhetes zsinatának. Az eszmecsere mérföldkőnek számít mind a főegyházmegye, mind az egész magyarországi római katolikus egyház életében. Ilyen rangos eseményre ugyanis ezt megelőzően több mint fél évszázada, azaz 1941-ben került sor hazánkban. A mostani esztergomi Víz nélkül a kánikulában A Szentkirály környéki ifjúsági lakótelepen egy hete nem folyik a lakások csapjaiból víz. Egy 90 méter mély kút fölé állított hidroglóbusz biztosítaná a vízellátást, ha a kúthoz tartozó szivattyú működne. Mi tudnak tenni az illetékesek, ki tud segíteni a víz nélkül maradt családokon? Erről olvashatnak a 3. oldalon megjelent írásunkban. Meghalt a koreai vezér Meghalt Kim ír Szén é- szak-koreai elnök, a világ leghosszabb ideig hatalmon lévő sztálinista vezetője. A phenjani rádió szombaton közölte a hírt: 82 éves politikus szívrohamot kapott és pénteken hajnalban meghalt. Kim ír Szén, a pénteken elhunyt észak-koreai vezető bebalzsamozott holttestét légmentesen lezárt üvegkoporsóban helyezik végső nyugalomra egy, a Mao Ce-tung kínai vezető nyughelyéhez hasonló mauzóleumban. Még februárban 300 000 dollár értékű márványt importáltak Észak-Koreába, hogy Mao Ce-tung mauzóleumának mintájára végső nyughelyét építsenek a „Nagy Vezér” számára. nyukat. Összesen 26 csapat produkcióját minősítette - nemcsak a gyorsaságot, hanem több minőségi szempontot is figyelembe véve - a zsűri. A fesztivál zárásaként, a tegnapi eredményhirdetésen adták át a nyerteseknek a díjakat. Immár harmadszor lett első, a hazai színek szinódus lebonyolítását II. János Pál pápa is sürgette, 1991- ben hazánkban tett látogatásakor. Annak összehívását a következő évben, 1992-ben hirdette meg Paskai László bíboros, esztergomi érsek, s az 1993-ra tervezett ideje a magyarországi egyházmegyék határainak akkori módosítása miatt tolódott el mostanra. A zsinat csaknem 200 résztvevőjének 40 százaléka egyházmegyei pap, 20 százaléka szerzetes, ilLapunk napok óta közli a felsőfokú intézmények felvételi bizottságainak döntéseit. Azaz azt, hogy mennyivel is lehet bejutni egy-egy diplomát adó iskolába. A második oldalon a gazdasági felsőoktatás különképviseletében a keceli Rózsabokor aratóbrigád, minden tagja egy-egy Videoton televíziót kapott. Második helyen az imre- hegyi Vastaps, harmadik helyen pedig a Csorvási Gazdák csapata végzett. A fesztiválról bővebben szerdai számunkban olvashatnak. letve szerzetesnő volt, a többiek pedig világi hívők. Az előkészületek során csaknem 20 ezer, s főként a hitélettel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó íveket osztottak ki a papság és a hívők között. A szinódus résztvevői zárt tanácskozásukon foglalkoztak - többek között - az evange- lizációval, az egyházmegyei szervezettel, a papi élettel, a keresztény családdal, az ifjúsággal, a szociális tevékenységgel és a szektákkal. böző tagozatain meghúzott ponthatárokat közöljük egy külön táblázatban. A legnépszerűbb intézmények közé tartoznak a közgazdaság-tudományi egyetemek, ahol 106 pontnál állapították meg a bejutási szintet. Négy között a bolgárok is 9 Az olaszok és a brazilok után tegnap este a bolgárok is a legjobb négy közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon, miután 2-1-re nyertek a világbajnoki címet védő németek ellen. A világbajnokság negyedik résztvevője a román-svéd találkozón dőlt el, ezt a mérkőzést azonban lapzárta után játszották. Egész oldalas vb-összeállításunkat lapunk 10. oldalán találhatják olvasóink. KEVESEBB A BÚZA A VÁRTNÁL Mibe kerül az aratás? Idegen-barát azonosító a MiG-29-esekben? Befejeződött az esztergomi zsinat Buszbaleset ijedelemmel # A baleset során szerencsére nem történt sérülés. Várakozó sorok a határon Magasra emelték a mércét