Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-27 / 149. szám

10 Sport 1994. június 27., hétfő A Penske éve az Indycarban • Nigel Mansell (középen) jelenlegi csapatfőnökével (jobboldalt). A brit pilóta erősen gondolko­dik azon, hogy visszatér a Forma-l-be. Ajánlatokat már kapott. Az 1994. évi PPG Indycar World Series még a feléhez sem ért, de már elmondhatjuk, hogy ez az év a Penske éve. Vonat­kozhat ez mind a konstruktő­rökre, mind a pilótákra egy­aránt. Az ausztrál nyitófutamtól eltekintve - amit Michael And­retti nyert - valamennyi futamot a Penske-csapat nyerte, akár Ilmor-, akár Mercedes-motor- ral, s bármely pilótájuk is veze­tett: Emerson Fittipaldi, Paul Tracy vagy Al Unser Jr. Eltekintve a Reynard-csapat Surfers Paradise-on elért mar­káns győzelmétől, a Penske-el- lenfelek mindig elmaradtak va­lamiben, a lóerőben, az aerodi- namikábn és a szerencsében. Olyannyira, hogy a bajnokságát védő Nigel Mansell is csak egy győzelmet szerzett. Eléggé bá­natos is emiatt. „Bármit csiná­lunk a kocsival az edzés alatt, mindig másként működik a ver­senyen-’ - mondja. Nem kétsé­ges, hogy a legnagyobb balsze­rencse a szezonban Indianapo- lisban érte, ahol az újonc Den­nis Vitolo kiütötte őt a verseny­től alig 80 kilométeres sebes­ségnél. Még Detroitban is - ahol az év első pole positionját sikerült elérnie - elszenvedett egy ütközést és a korlátnak csa­pódási - mások miatt. Ráadásul számos más dolog miatt is van idegeskedni valója, így a For­mula-1-be történő visszatérése körüli szóbeszéd miatt. Más pilóták, így a Lola-piló- ták is jól teljesítettek az edzé­sen, de nem tudták ezt hozni a versenyen. Raul Boesel máso­dik helyről startolt Indianapo- lisbn, de elvétette a finist. Mil- waukeeban sikerült pole posi- tionból startolnia, de a gyenge nyolcadik helyen végzett. Ugyanez a helyzet a Reynard- pilótákkal, akik - eltekintve Andrettitől Ausztráliában és Villeneuve-től Indianapolisban- csak nézik, ahogy a Penske vezet az utakon. A japán motorszállító Honda, aki sorozatban hatszor nyerte a Formula-1 világbajnokságot, most a startvonaltól ugyancsak távol találja magát. Gyenge eredmény az egy pont, amit a Rahal Hogan Racing Team szerzett Bobby Rahal révén. Jól jelzi a Penske erejét, hogy az első volt, aki sorozatban négyszer nyert versenyt Mil- waukee-ban. Egy héttel ké­sőbb, Detroitban megcsinálta az ötödik győzelmét a sorban. 1980 óta az sem történt meg, hogy egy csapathoz tartozó há­rom kocsi finisei a verseny 1- 2-3. helyéért, s pontosan ez tör­tént Milwaukeeban. Nagyon úgy látszik, hogy a Penske megverhetetlen lesz eb­ben az évben, s ha Al Unser Jr. nyeri a versenyt, a legnagyobb ellenfelei csapattársai, Emo Fit­tipaldi és Paul Tracy lehetnek. A börtön megváltoztatta Tyson hitvallását Indiana börtönének rácsai mögött egy új Mike Tyson szü­letett. A börtönélet alkalmat adott az egykori nehézsúlyú ökölvívó világbajnoknak, hogy kialakítsa új, az előzőhöz képest jóval „szelídebb”, emberibb hitvallását: sport, család, iszlám vallás.- Egész eddigi életem hazug­ságokra épült. Ezentúl minden másképp lesz. Feleségemnek szerető férje, gyermekeimnek példás apja szeretnék lenni - mondta Tyson a CNN sztárri­porterének, Larry Ringnék. Tyson továbbra is tagadja a De­siree Washington ellen elköve­tett nemi erőszak vádját. - Egyáltalán nem haragszom rá. Én mindössze csak a módszereit kifogásolom. Nem értem, mi előnyöm származott volna ab­ból, ha fájdalmat okoztam volna neki - nyilatkozott Tyson. A mindennap reggel nyolc órakor kezdődő tanfolyamok, il­letve a szokásos felolvasások mellett Tysonnak maradt ideje arra is, hogy végiggondolja ed­digi életét, s elmélkedjék arról, a jövőben mit, hogyan és miért kell majd megváltoztatnia. - Szakítanom kell megszokott életstílusommal. Ez idáig csu­pán egy „éretlen kamasz” vol­tam, akinek nem adatott meg a lehetőség az önművelésre. A világhírű öklöző a börtön­falak között sem feledkezett meg a sportról. Eltiltva az úgy­mond „igazi” edzésektől, Tyson rengeteget tréningezik, gyako­rol, hogy teste egészséges, szel­leme szabad legyen. Ha ismét ringbe száll, a brooklyni katoli­kus iskola egykori növendéké­nek alkalma nyílik próbára tenni új személyiségét, s Ál­latiba vetett hitét. Aki azt hiszi, Tysont megtörte a rabság, té­ved. - Allah megbocsátotta túl­zott önbizalmamat, hiúságomat, mégis én maradok a legjobb ab­ban, amit csinálok, vagyis a bokszban - így Tyson. - Van még sok nagyszerű öklöző, ám ők nem képesek arra, amire én - tette hozzá cseppet sem szeré­nyen. Ring arról kérdezte Tysont, mit tud Louis Farrak- hanról, az iszlám vezérről, akit többek között antiszemitizmus­sal vádoltak: - Én fenntartás nélkül tisztelem és szeretem őt, mint embert. Nagyon egyszerű valakit a szóbeszéd alapján el­ítélni. Az igazán bölcs ember­nek nincsenek fenntartásai a ta­nítóval szemben, hanem inkább igyekszik megszívelni annak tanácsait - hangzik Tyson vála­sza. - Amit viszont rossz embe­rek mondanak, annak nincs je­lentősége. Négyszeres táv a világbajnoki címért A legkiválóbb ultratriatlonis- tákat szólítják rajthoz a jövő hé­ten Székesfehérvárott, hogy a négyszeres távú világbajnoki címért mérjék össze tudásukat. Ezt az erőpróbát már negyed­szer rendezik meg, s akárcsak a korábbiakban, a szervezők ezút­tal is megragadják az alkalmat, hogy felhívják a figyelmet a Ve­lencei-tó aggasztó állapotára. A négyszeres távú ultratriat- lon-világbajnokság a Velen­cei-tóért elnevezésű verseny ünnepélyes megnyitója június 28-án, kedden 17 órakor a ve­lencei versenyközpontban lesz, maga a küzdelemsorozat más­nap reggel 8 órakor kezdődik. A résztvevőkre 15,2 km úszás, 720 km kerékpározás és 168,8 km futás vár. Az első próbát Székesfehérvárott, a városi uszodában, a másodikat a Szé­kesfehérvár - Lovasberény - Nadap - Velence - Gárdony - Agárd - Pákozd - Sukoró - Ve­lence útvonalon, míg a harma­dikat a Velence-Ófaluban kia­lakított körpályán teljesítik. A győztest július 1-jén, pénteken 10 és 11 óra közötte várják a célba, de az is előfordulhat, hogy lesznek olyanok, akik csak szombaton az esti órákban fejezik be a nagyon nagy kitar­tást, nem mindennapi elszánt­ságot igénylő viadalt. Ha bele­gondolunk abba, hogy ezt az embert próbáló versenyt még az időjárás is valószínű nehezíti, akkor csak elismeréssel tudunk szólni azokról a sportemberek­ről, akik a távokat teljesítik. Az eredményhirdetésre vasárnap 17 órakor a velencei verseny- központban kerül sor. A 25 ezer forintos, illetve 250 dolláros nevezési díjat tíz ország 23 versenyzője fizette be. A hazai színeket várhatóan kilencen képviselik, s érkeznek ultratriatlonisták a tengerentúl­ról, az Egyesült Államokból és Kanadából is. Ott lesz az indu­lók között Rápolti Gyula, az 1991-es és az 1992-es győztes, valamint a címvédő dán Sörren Höjbjerre is. A mezőny erőssé­gét jelzi továbbá, hogy a tavalyi ultratriatlon-világranglista első tíz helyezettje közül heten - é- lükön az éllovassal, a francia Guy Rossival - vállalják ezt az újabb megméretést. A szakemberek szerint Sör­ren Höjbjerre, Guy Rossi és a női világranglista első helye­zettje, az összesítésben ötödik helyet elfoglaló német Astrid Benohr a legesélyesebb, a haza­iak közül Rápolti Gyula, Riss Ákos és a viadal kiírásának jo­gát elnyert Mészáros János szólhat bele a dobogós helyek elosztásába. A rendezési teendőket elő­ször felvállaló Turul Line sza- badidő-sportegyesület vezetői remélik, hogy két év múlva, amikor ez a világbajnokság az 1996-os budapesti expo egyik kísérő eseménye lesz, még na­gyobb érdeklődésre számíthat­nak, s a résztvevők száma meg­közelíti vagy talán túl is szár­nyalja a félszázas határt. A Fradinál nincs pénz új kézilabda-játékosra Nagy bravúrt hajtott végre a Spectrum-FTC női kézilabda­csapata. A szakosztály történe­tében először duplázott, azaz a bajnoki cím mellé ugyanabban az évben a Magyar Rupát is el­hódította. Nem sok hiányzott a még fényesebb sikerhez, az együttes ugyanis a RER-ben szintén a döntőig jutott, s ott csak minimális arányban ma­radt alul a német TuS Walle Bremennel szemben. Németh András vezetőedző a siker titkairól így beszélt: - Azt hiszem, mi annak köszönhetjük remek eredményeinket, hogy rengeteget dolgoztunk. Bár már tavaly is kupagyőztesek vol­tunk, arra mi sem számítottunk, hogy ilyen jól fogunk szere­pelni. A rajt előtt már azzal is elégedettek lettünk volna, ha a három sorozatból az egyikben az élen végzünk. Persze, most kicsit bánkódunk azon, hogy a RER-fináléban egyetlen góllal elveszítettük a párharcot, de na­gyon azért nem szomorkodunk - említette a szakvezető.- Jövőre hasonló menetelésre számíthatnak, akik kedvelik, szeretik a csapatot?- Jóval nehezebb dolgunk lesz, mert nem a RER-ben, ha­nem a BER-ben indulunk, s ott erősebbek az ellenfelek. Nin­csenek vérmes reményeink, már annak is örülnénk, ha sikerülne bejutni a legjobb nyolc közé, a két négyes csoport valamelyi­kébe. A hazai mezőnyben sem lebecsülendőek a vetélytársak, így aztán az is sikernek számí­tana, ha a kettőből legalább egyik elsőségünket meg tud­nánk őrizni.- Terveznek erősítést?- Azzal mi is tisztában va­gyunk, hogy akadnak olyan posztok, elsősorban a szélekre gondolok, amelyeken jó lenne új játékost bevetni. Voltak is ki­szemeltjeink, de egyikőjüket sem tudtuk megszerezni, mert nem állt rendelkezésre a szük­séges anyagi háttér.- A régiek maradnak?- Igen. Farkas Ágnes és Ta­kács Gabriella most hosszabbí­tott, a többieknek pedig még ér­vényes a szerződésük. Sokkal nehezebbnek ígérkezik a jövő év, ugyanis akkor kell megtar­tani a szabaddá váló játékoso­kat. Július 18-áig szabadságot kaptak a kerettagok, a fiatalok­kal együtt mintegy húszán van­nak, utána kezdődik a felkészü­lés. Csak azt nem tudom, kik­nek fogom tartani az edzéseket, mert az együttes gerincét adó legjobbak, Fiedler Adrienne, Farkas Andrea, Tóth Beatrix, Rökény Beatrix, Pádár Ildikó és Farkas Ágnes mennek majd az Európa-bajnokságra készülő vá­logatott edzőtáborába. Nagy fölénnyel magyaroké a kupa A duisburgi nemzetközi ka­jak-kenu regatta 1000 méteres számaiban is remekeltek a ma­gyar versenyzők, újabb négy győzelmet arattak. Az 500 mé­teren elsőként érkezett célba a női kajaknégyes is. - Eredmé­nyek: kajakosok, 1000 m: férfi R-l: 1. Borhi Zsombor 3:35.56 p férfi R-4 1. Magyarország „A” (Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Borhi Zsombor, Horváth Gábor) 2:57.87 p 3. Magyaror­szág „B” 2:59.83 500 m: női R- 4: 1. Magyarország (Med­nyánszky Szilvia, Dónusz Éva, Czigány Ringa, Rőbán Rita) 1:34.91 p 3. Németország „B” 1:37.08 kenusok, 1000 m: C—1: 1. Pulai Imre 4:05.59 p C-2: 1. Boldizsár Gáspár, Novák Fe­renc 3:46.71 p C—4: 2. Magyar- ország 3:23.96. A legrövidebb távon, a 200 méteren a magyarok még két győzelmet könyvelhettek el, így összesen 12 diadalt arattak a le­hetséges 24-ből. Füleky András főtitkár elmondta: a siker érté­két növeli, hogy nagyon erős mezőny gyűlt össze, 32 ország legjobbjai vettek részt a 14. al­kalommal megrendezett duis­burgi regattán. A magyar válo­gatott az 500 és az 1000 méte­ren elért eredmények alapján nagy fölénnyel nyerte el a leg­erősebb együttesnek felaján­lott Coca-Cola Rupát. Rózsa Egerben jobb volt, mint Güttler Az 5. Pro Agria nemzetközi úszóverseny második napjára Egerbe érkezett Darnyi Tamás és Rózsa Norbert is. így már a szombat óta ott-tartózkodó Egerszegi Rrisztinával és Gütt­ler Rárollyal együtt négy vi­lágklasszis jelenléte emelte az emlékverseny rangját. Darnyi ugyan csak az autogrammgyűj- tők igényeit elégítette ki, s adta át, az egyes versenyszámok he­lyezettjeinek az érmeket és a dí­jakat, Rózsa viszont vízbe is szállt. Amit az egriek elképzel­tek, megvalósult: a 100 méteres férfi mellúszásban Güttler és Rózsa felállt a rajtkockára. Az első 50 méter Güttlemek sike­rült jobban, fordulás után Rózsa erőteljes hajrába kezdett, s jobb benyúlással nyert. Ideje mind­össze egy századmásodperccel volt jobb, mint Güttleré. A négyszeres olimpiai bajnok Egerszegi Rrisztina, aki szom­baton a 100 méteres pillangó­úszásban minimális vereséget szenvedett a román Casarutól, vasárnap nem bízott semmit a véletlenre. Rét számban indult, s mindkétszer maga mögé utasí­totta a 15 éves román kislányt. Ötvenfokos hőségben küzdöttek a roncsok • A szaharai forróságban lezajlott futamon a két Bács-Kiskun megyei közül Katzenbach Imre (jobbról) szerepelt jobban. Elsőként Kozák László gratulált neki. Hőség ide, hőség oda, szom­baton délután a roncsderbi OB negyedik futamára, mintegy kétezer néző volt kíváncsi a Hódmezővásárhely melletti krosszpályán. Csupity Zoltán versenyigazgató, a Kunfehértói SE elnöke, készségesen adott felvilágosítást a rendezés hátte­réről:- A mai versenynapra 32 autó kapott engedélyt a techni­kai vizsga után az indulásra, ezért a szűk pályán a közönség érdekes versenyeknek lehetett szemtanúja. Sajnos a rendezők gépi nehézségek miatt, az agya­gos talajú pályát csak közvetle­nül a futamok előtt tudták locso­lókocsikkal portalanítani, így aztán némely helyen valóságos kis „kacsaúsztató” keletkezett, ami a négykerék-meghajtású kocsitípusoknak kedvezett. A szinte szaharai forróság alaposan igénybe vette a kocsik motorjait, no meg a versenyző­ket is, mert néhány járgány bel­sejében méréseink szerint a hőmérséklet meghaladta az 50 Celsius-fokot is! Az irreális kö­rülmények ellenére is érdekes, színvonalas futamokat láthatott a szépszámú közönség. Külön öröm számomra, hogy megyénk pilótái továbbra is meghatározói ennek a fiatal sportágnak, melynek következő futamára jú­lius 9-én éppen nálunk, Kunfe- hértón kerül majd sor. Kozák László (Bocsa), a II. géposztály 1500 kem alatt, baj­noki címének védője:- Úgy néz ki, hogy az eddig hobbikrosszként ismert roncs­derbi lassan profi krosszderbi lesz majd. A versenyzők egyre drágább, négykerék-hajtású jár­gányokkal állnak rajthoz, me­lyekkel az én öreg Ladám, pláne ilyen sáros talajon, képtelen felvenni a versenyt. Bízom benne, hogy a további folyta­tásra ki tudunk valami jó ötletet agyalni társaimmal együtt, mert a bajnoki címet az idén is meg akarom védeni. Katzenbach Imre (Soltvad- kert), II. géposztály bajnoka:- Ezen az irreális talajú és igen szűk pályán egy járható taktika volt csak, hogy a rajt után azonnal az élre kell tudni vágni valahogyan. Utána biz­tonságos vezetéssel megőrizni a nagy nehezen kiharcolt előnyt! Ez ma „összejött”, amiért kö­szönetét szeretnék mondani ba­rátaimnak is, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy a kocsim bírja a legnagyobb „gyűrődést” is. Farkas Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom