Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-03 / 103. szám

1994. május 3., kedd Megyei körkép 3 Megrövidített vállalkozók? A közönségnek is tetszett a tűzoltóverseny Fél nap sorban állás Vasárnap este 7 órakor az OTP bajai, Szentháromság téri központja előtt állt a sor. Mind­össze annyi történt, hogy hétfő reggeltől osztották a sorszámo­kat, illetve lehetett kárpótlási jegyért részvényt vásárolni. A Pannonplast Rt. hirdette meg az akciót, és a sorban állók 60 ezer forintnyi kárpótlási jegyért vá­sárolhattak most, az első alka­lommal. Az éjszaka meglehető­sen hűvös, sőt hideg volt, néhá- nyan az autójukban várakoztak. Érdekes módon senki nem zú­golódott a hosszú sorban állá­sért, a várakozók természetes­nek vették. Országos elismerést váltott ki a kecskeméti képviselő-testület azon 1991-es döntése, hogy a befolyt helyi iparűzési adó 50 százalékát visszaadják a vállal­kozóknak. Nem tudni, hogy az egymillió forintig elnyerhető kamatmentes hitel felosztása körül kirobbant botrány vagy a pénzszűke játszott nagyobb sze­repet, de az idei költségvetés­ben már csak 26 millió szerepel a vállalkozásfejlesztési alapra. Szemben a 247' milliósra terve­zett iparűzési adóbevétellel, melynek az 1991-es szabályo­zás szerint a fele illetné a vál­lalkozókat. Ráadásul ez a 26 millió is a korábban adott hite­lek törlesztésének visszaforga­tása lenne csak. Szenes Márton önkormányzati képviselő azért interpellált, hogy az 1991-es szabályozást nem helyezték ha­tályon kívül, mégsem kapják meg az iparűzési adó felét a vál­lalkozók. Dr. Erdei Attila jegyző a tegnapi testületi ülésen elfogadott írásos válaszában ki­fejtette: az idei költségvetési rendelet kihirdetése napjától, március 1-jétől hatályon kívül helyezte az 1991-es iparűzési adóról szóló rendelet azon ré­szét, melyben az 50 százalék el­különítését kötelezővé tették. Az 1994. januári és februári adóbevétel azonban még a vál­lalkozókat illeti, de csak június­ban derül ki, hogy ez mennyi. Fodor István cukrászmester­nek sem volt szerencséje egy más ügyben az önkormányzat­tal. A közgyűlés 1993 júliusá­ban az építészeti bizottságot bízta meg, hogy az E5-ös út és a Március 15-e utca keresztező­désében tervezett cukrászüzlet és műhely építési szabályait ha­tározza meg. A bizottság erre nem volt hajlandó, mert nem ért egyet a beépítéssel. A közgyű­lés ezért a polgármestert bízta meg a feladattal. M.Gy. Beiktatás a Kiskőrösi Városi Ügyészségen Tegnap beiktatták hivatalába a Kiskőrösi Városi Ügyészség új vezetőjét. A nyugdíjazás mi­att megüresedett kiskőrösi helyre a legfőbb ügyész pályá­zatot írt ki, s a beérkezett jelent­kezések közül a megyei fő­ügyész előterjesztése alapján május 1-ei hatállyal a legfőbb ügyész dr. Négyessy Lászlót nevezte ki, aki előtte a megyei főügyészség tanácsosa volt. • A nők C kategóriás csapatversenyében a sorrend: Tabdi, Kecel. A különdíj is Kecelre került. A Kiskőrösi Tűzoltóparancs­nokság az elmúlt hét végén a sollvadkerti sportpályán ren­dezte meg az első fokozatú terü­leti tűzoltóversenyt, ami - a szakemberek megfogalmazásá­val - csúcspontja az önkéntesek ki mit tudjának. A gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában tizenhat csapat je­lentkezett. Közöttük már nem számított újdonságnak, hogy lányok-asszonyok is rajtoltak. Képviseltette magát Kecel, Soltvadkert, Imrehegy, Császár- töltés, Tázlár, Tabdi, Fülöpszál­lás és természetesen Kiskőrös. A pálya széléről már a stafétaver­senyben is nagy volt a biztatás. Persze a filigránabb termetűek könnyebben haladtak át a kúszó- csövön, s ugrották át a palánkot. Egyensúlyérzékből pedig a ge­rendán kellett vizsgázni. A per­cenként nyolcszáz liter teljesít­ményű kismotor fecskendővel történő küzdelemben ugyancsak nagy volt a hajrá. Végül a szoros mezőnyben ka­tegóriánként is Tabdi csapatai arattak. A zsűri a következő eredményeket hirdette ki: az A-kategóriában első lett Tabdi, második Kecel, a B-kategória fi­úcsapatai közül szintén Tabdi je­leskedett, második Imrehegy, harmadik Kecel lett. A lányok közül Kecel vitte el az első díjat. A C-kategóriában (nők) a sor­rend Tabdi, Kecel, illetve (fér­fiak) Tabdi, Császártöltés és Im­rehegy. A munkahelyi tűzoltók első helyezettje a keceli Márk és Társa Kft. csapata lett. Ugyan­csak Kecel vihette el azt a külön­díjas ami a legtöbb csapatot sze­repeltető nevezőnek jutott. (Kép és szöveg: Pulai Sára) Az öregcsertői zárszámadás mérlege Öregcsertőn az 1993. év gaz­dasági mérlege pozitív, a hely­hatóság 36 millió forintos bevé­telt könyvelt el, ám a kiadásai csak 27 millió forintra rúgnak. Utóbbiak körébe sorolandó az a 420 ezer forint is, amelyet a tár­sadalmi szervezetek kaptak. Nagycsaládosoknak Homokmégy, Alsómégy, Hillye nagycsaládosait tömöríti a nemrégiben megalakított Fé­szek nevet viselő egyesület. TÉVEDETT A BIZOTTSÁG Halason győzött a törvény Plakátügyben ülésezett leg­utóbb a halasi választási bizott­ság. Az SZDSZ helyi jelöltjé­nek, dr. Szabó Erikának távolít- tatták el a mozi hirdetőtáblájára - külön megállapodás alapján - elhelyezett választási plakátjait. Döntésükben arra hivatkoztak, hogy az épület egyben hatóság székhelye. Utóbb kiderült, a bizottság határozatképtelen volt, amikor határozott, ráadásul több formai hibát vétettek. A képviselőnő, illetőleg a pártszervezet felleb­bezésére a megyei bíróság gya­korlatilag mindent elutasított, amit a helyi bíróság határozott. Először is - szögezi le a bíró­sági végzés - a helyi választási bizottság nem jogosult állásfog­lalás megtételére. Kiclerült ugyanis, hogy kifogás nem ér­kezett hozzájuk, csupán a jegyző kért állásfoglalást tőlük. Ebben a dologban tehát túllépte hatáskörét a bizottság. Meg kel­lett volna viszont vizsgálnia, érkezett-e kifogás, ugyanis csak az esetben járhatott volna el. A jegyző azonban a hozzá érkezett felvetéseket nem kifogásként bírálta el. Ám ha akként bírálta volna el - s itt egy újabb ko­molytalan pontja az esetnek - , akkor meg azért nem járhatott volna el, mert a hirdetés kira­gasztásától számítva a törvény által meghatározott három na­pot jóval meghaladta a felvetés. Legvégül megjegyzi a bíróság, hogy a kihelyezés nem is volt törvénytelen. Kohut Tanulnak még a rendőrök Kecskemét képviselő-testüle­tének tavalyi döntése szerint há­rom éven keresztül évi 26 millió forinttal támogatja az önkor­mányzat a rendőrséget, plusz húsz rendőr alkalmazásáért a hí­rős városban. A szerződést 1993. július 5-én kötötték meg, de a rendőrök jelenlétének még nincs látható jele Kecskeméten. Molnár Antal önkormányzati képviselő ezt interpellációban tette szóvá korábban, amire tegnap választ kapott a polgár- mestertől. Merász József fel­idézte a rendőrkapitány által ta­valy májusban mondottakat a városházán, mely szerint a rendőrök nem azonnal, hanem 6 hónapos alapkiképzés után lép­hetnek szolgálatba. Tavaly azonban megváltozott az okta­tási rend és csak egy év kikép­zés után vezényel hetők a rend­őrök szolgálatba, jelenleg pedig már legalább két esztendő szük­séges hozzá. A 17 felvett rend­őrből háromnak van meg a kép­zettsége, tizenegyen az egyéves, hárman a kétéves oktatáson vesznek jelenleg részt. Molnár Antal erre úgy reagált: eddig úgy tudta, az orvosképzés a legdrágább Magyarországon, de kiderült, a rendőroktatás drá­gább, hiszen 1,3 millióba kerül évente, amit a szenátor sokallt. Ezért a polgármesteri választ csak részben, de a testület egé­szében elfogadta. Ebben az is szerepel, hogy amiért a 20 he­lyett csak 17 rendőrt vettek fel, a város arányosan csökkenti a 26 milliós támogatást, (m.) DARABJÁT TIZENNÉGYEZERÉRT Talárban a megyei bírók A gazdák nem hagyják: járőröznek Visszatérnek a hagyomá­nyokhoz a Kecskeméti Megyei Bíróságon is: a tanácsvezető bí­rák felőlük a bírói talárt. Az or­szágban már több helyen ebben a tekintélyt kölcsönző és füg­getlenséget sugárzó palástban folytatják az ítélkező munkát. A rendszerváltozás után elő­ször az 1990-ben létrehozott Alkotmánybíróság tagjai öltöt­ték magukra a díszes, természe­tesen más színű ruhadarabot. Amint megtudtuk, Bács-Kis- kun megyében egyelőre csak a megyei bíróság tanácsvezetőit látták el talárral, összesen 37 darabot rendeltek egy veszp­rémi káeftétől, amely mintegy 14 ezer forintért állította elő da­rabját a méretre készült talárok­nak. Tudomásunk szerint fo­lyamatban van az ügyészek, az ügyvédek és a városi bírák „fel­ruházása”, s természetesen ta­lárt kapnak majd a népi ülnökök Megelégelte a tolvajok „munkáját” kétszáz kecskeméti gazda és civil járőröket szervez­tek a gyümölcsös körül. Akkor telt be a pohár - mondták - amikor néhány nap­pal ezelőtt a megjelölt, egyedi gyártású kerítésoszlopokat és hozzá több száz méter kerítést vittek el ismeretlenek a terület­ről. A Kecskemét szélén, a La- dánybenei út és az E75-ös által határolt mintegy 75 hektár őrzé­sét ezentúl éjjel-nappal, folya­matosan végzik. Most még csak a cseresznye- és szilvafák körüli kerítésre vi­gyáznak, de természetesen a termést sem hagyják „leszüre­telni” mások által. Kutyákkal, fényképezőgé­pekkel, videofelvevőkkel és al­kalmanként CB-rádióval felsze­relt járőrpárokat szerveztek. Nem akarnak többet, csak ami minden magyar állampolgárt megillet. Elfogni a tolvajt és visszatartani a rendőrök megér­kezéséig, a bizonyítékokkal. 1 Az egyik járörpár: Posvai Balázs és Borka László. Addig pedig nagy erőkkel kere­sik a festékkel megjelölt oszlo- lokat is a környéken. A gyü­mölcstermelő gazdakör nem hagyja magát - állítják az el­szánt kecskeméti termelők. • Dr. Feleky István talárban. is. A bírói talár bemutatására dr. Feleky István, a megyei bíróság tanácsvezető bírája vállalkozott. Templomjavítás segítséggel Az öregcsertői templom fel­újításához százezer forintos tá­mogatást adott a helyi önkor­mányzat. Pótlékfizetés csak júniusban Bár előbb várták, csak a jú­nius harmadikai bérfizetés nap­ján kapják kézhez a kecskeméti megyei kórház szakdolgozói az ígért munkahelyi pótlékokat. Az intézmény által korábban küldött bérbesorolási jegyzékét ugyanis most fogadta el a társa­dalombiztosítás - tájékoztatta lapunkat dr. Hegedűs Iván, a bér- és munkaügyi osztály veze­tője - a kórház pedig elkészí­tette a szükséges átsorolásokat. Eszerint hétszázan kapnak: or­vosok, ápolónők, asszisztensek 8 ezer forintos pótlékot ha­vonta, 519 három műszakban dolgozó ápolónő részesül a 4 ezer forintos, betegágy melletti pótlékban, s 161 asszisztens kap havonta 2 ezer 400 forintos pót­lékot. KÖZÉLETI HÍREK • A Független Kisgazdapárt képviselőjelöltje ma 19 órától Dunavecsén a gazdakör épüle­tében bemutatkozó gyűlést tart. • A Köztársaság Párt Palotás Já­nos elnök és Meszlényi Zsolt je­lölt részvételével fórumot tart Kecskeméten 17 órai kezdettel a Fordán biliárdszalonban. (Vil­lám I. u. 12.). • Az országgyű­lési képviselőjelöltek bemutat­kozó fórumán ma 16 órától a kecskeméti szakszervezetek há­zában a oktatásüggyel kapcsola­tos kérdések is szóba kerülnek. • Bátayné Mácsai Anikó füg­getlen jelölt (Kecskemét l.vk.) ma 18 órakor a hetényegyházi Móricz iskolában véleménycse­rére várja a polgárokat. • Nagy Tamás, az Agrárszövetség el­nöke, a 4. vk. képviselőjelöltje ma 16 órától Tasson a szövet­kezeti székházban, 19 órától Szabadszálláson, a Róna ven­déglőben ismerteti programját. Szerdán 16 órától Kunadacson a művelődési házban, 19 órától a kerekegyházi művelődési ház­ban tart programismertetőt. • Holnap (szerdán) 19 órakor a kecskeméti EFMK-ban 100 tagú cigányzenekar szórakoz­tatja a közönséget dr. Józsa Fá­bián államtitkár képviselőjelölt meghívására. # Aszódi Ilona Katalin, az MSZP jelöltje Kas- kantyún a művelődési házban tart holnap fórumot: vendége Fiiszár Károly, az MSZP me­gyei elnöke. • Május 4-én Kecskemétre látogat Pozsgay Imre, a Nemzeti Demokrata Szövetség elnöke. • A Függet­len Kisgazdapárt képviselője­löltje, dr. Dósai László holnap 19 órától fórumot tart Kiskun­félegyházán, a bankfalusi isko­lában. # A Független Kisgaz­dapárt képviselőjelöltje, Balogh József választási gyűlést tart holnap 19 órától Apostagon, a művelődési házban. Az SZDSZ-kormtmy megvalósítja Munkahelyeket adókedvezményekkel, befektetés-ösztönzéssel, SZDSZ Az SZDSZ javasolta Ők leszavazták. Dr. LOTZ KÁROLY 13.563 ÉS 13.655 SZ. JAVASLATAI: Munkahelyeket teremtő adó- és befektetési kedvezményeket 1994-ben. Fizetett politikai hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom