Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-18 / 116. szám

1994. május 18., szerda Tisztelt Szerkesztőség! 11 Kedves Olvasóink! Egyre több olvasónk keres fel bennünket személyesen vagy tele­fonon. Ezért most sokkal több olyan természetű írás született, amelynek bár a Fogadóóra című rovatunkban lenne a helye, oda nem fért bele, de úgy gondoltuk, mindenképpen helyet kell adnunk az oldal más részein. Tapasztalhatják olvasóink azt is, hogy újra előbukkant a titokzatos Mitax-Organ nevű cég, ismét jelentkezett egy olvasónk, aki úgy érzi, becsapták. Változatlanul foglalkoztatja az embereket az a haláleset, amelyről két hete az elhunyt felesége és a kórházi osztály főorvosa által írott levelek alapján adtunk tájékoz­tatást. Olvashatunk azonban olyan esetről is, mint amit egy fiatal­asszony írt az önzetlen taxisokról. Sajnálatos azonban az is, hogy megszaporodott a név és cím nélkül hozzánk érkező olvasói levelek száma. Ezekkel nem tudunk mit kezdeni. Várjuk további leveleiket. A szerk. MINDENKINÉL VAN SOKADIKA Egy postás A Petőfi Népe május 11-ei számában megjelent, Nem győzi egy postás című olvasói írásra szeretnék reagálni. Való­ban felháborító, ahogy Lajos- mizse egyik körzetében kényte­len dolgozni a postás. Bár a kö­rülmények nem éppen rózsásak, mégsem panaszkodik, mert ő választotta, amit csinál. Az is tény, hogy amikor családi pót­lékot vagy valamilyen segélyt kézbesített, az újságokat ké­sőbbi időpontban kapták meg az előfizetők (nem másik napra gondolok). Előfordul az is, hogy délig ki sem jut a körze­tébe, mert alig hagyja el a posta épületét, máris körülveszi har­minc-negyven ember, akik mind a pénzükre várnak. Igen, ezek az emberek valóban kény­telenek a postára szaladgálni a pénzükért, mert egyébként csak három-négy nap múlva kapnák meg. Megértem őket, hiszen mindnyájunknál volt már soka- dika. Egyébként is, ki nem sze­retné már az első kifizetési na­pon megkapni a nyugdíját, il­letve a családi pótlékát. De kérdezem, ha elérkezik a Megbecsülést Olvastam aMiért halt meg egy beteg a belgyógyászaton című írásukat a múlt heti Petőfi Népében és erre reagálva sze­retnék néhány szót írni. Nagyon megértem a Rácz család fájdalmát és el tudom képzelni, hogy ilyenkor az em­ber hajlamos valamilyen orvosi műhibára vagy hanyagságra gondolni. Én 1994. február 18-án, 13 óra 30 perckor kerül­tem a megyei kórház második számú belgyógyászatára, szin­tén súlyos gyomorvérzéssel. A számból kb. ötven centiméteres sugárban ömlött a vér. Az osz­tály két fiatal orvosa és a dok­tornő négy óra hosszat küzdött az életemért és állítom, hogy ezek az emberek dr. Biliczki Fe­renc tanár úrral együtt olyan lelkiismeretes ellátást nyújtanak az arra rászorulóknak, hogy tő­lük csak tanulni lehet. De rajtuk kívül még az összes nővért is csak dicsérni tudom azért a munkáért, amit ők vé­geznek. Csak példaként emlí­nem győzi kifizetések napja, tegyen félre minden mást, hogy időben tud­jon fizetni? Nem teheti. Egy­szerre kell hajtania minden te­endőjét! Meg kell jegyeznem, hogy egyszerre, egy tételben csak meghatározott összeget vi­het ki. Ez a keret viszont kime­rül és újra fordulnia kell. Idő, idő, idő...! Le kell szögeznem azt is, hogy márciusban nem visszatar­tották, hanem a nyugdíj-kiegé­szítésekkel együtt kézbesítették a családi pótlékot. Higgyék el, én nem meghazudtolni akarom az előző levél íróját, csupán más szemszögből is szeretném megvilágítani a tényeket, hiszen édesapámról van szó. Úgy ér­zem, ez kötelességem. Most bi­zonyára azt gondolják, hogy el­fogult vagyok és a kézbesítő lá­nyaként nem tudok reális képet alkotni a helyzetről. Mégis úgy érzem, ez a valóság. Igaza van a kedves hölgynek vagy úrnak, aki az előző levelet írta: nem győzi egy postás! Tisztelettel: Czigány Erika, Lajosmizse, Bibó I. u. 1. érdemelnek! tem meg azt a beteget, akit hat óra alatt tizenháromszor kellett tisztába tenni, annyiszor csi­nálta össze magát. Amikor a nővér kacsát adott neki, azt a lába ujjára húzta és összevizelte az egész ágyat, de csak nevetett. Ezt az embert is olyan szeretet­tel és természetes gondoskodás­sal ápolták, hogy ha ezt nem lá­tom, és csak másvalaki meséli el nekem, el sem hiszem. Merem állítani, hogy a főor­vos úr és csapata semmilyen mulasztást nem követett el, mert én láttam, hogy ezeket az embereket mennyire megviseli egy olyan eset, mint az ön férje, ahol hiába a lelkiismeretes or­vosi munka, mert sajnos a beteg menthetetlen. Én ezekre az orvosokra és csapatukra csak jót és szépet tu­dok mondani és sokkal több megbecsülést érdemelnének et­től a társadalomtól. Barna Lajos, Kerekegyháza, Kunpuszta 43. Köszönet a Hírős Taxinak Az eset, amiről írni szeret­nék, azért is időszerű, mert ed­dig nem sok kapcsolatom volt a taxizással, információim, illetve értesüléseim is elsősorban nega­tív színezetűek voltak. A mostani eset végül is, a ta­xisoknak köszönhetően, szeren­csésen és emlékezetesen zárult. Nagy kalandom úgy kezdődött, hogy két kiskorú gyermekem­mel - akik közül a nagyobbik is csak négyéves - Bicskéről Nagykőrösre indultunk. Nem akarom részletezni a nap ka­landjainak teljes sorát, a lényeg az, hogy teljesen elfáradva, egy fillér nélkül érkeztünk Kecske­métre május 6-án az éjjeli órák­ban. Mivel már sem vonat, sem autóbusz nem volt ebben a ké­sői órában, gyalog indultunk a Nagykőrösre vezető útnak. Kiderült azonban, hogy két kisgyermekem nem bírja a megerőltető gyaloglást, ezért próbáltam az arra közlekedő au­tósokat leállítani, sajnos ered­ménytelenül. Helyzetem teljesen kilátásta­lannak tűnt, amikor egy taxi fé­kezett mellettem és a pilóta na­gyon szívélyesen felajánlotta segítségét, előre jelezve, hogy nem kér semmilyen ellenszol­gáltatást. Útközben elmondta, hogy ők felfigyeltek ránk, külö­nös tekintettel a két elgyötört gyerekre, és kollektívája őt bízta meg ezzel a segítségnyúj­tással. A taxis minden kísérletemet - amely a fuvardíj rendezésének teljesítésére vonatkozott - ud­variasan elhárította, sőt, névte­len is akart maradni. Viszont a jelzéséből egyértelműen láttam, hogy a kecskeméti Hirös Taxi gépkocsija volt, és ezért itt sze­retnék köszönetét mondani kol­lektívájuknak a magam és két kisgyermekem nevében. Berki Istvánná, Bicske, Béke tér 5. GARAI OLVASÓNK KÉRÉSE A polgármester úr másképpen látja Egy garai hölgyolvasónk az Ady Endre utcából (nevét azért nem írjuk meg, mert csak nevé­nek kezdőbetűit írta a levél al­jára) arra kérte szerkesztősé­günket, hogy kérdezzük már meg mi is a helyi önkormány­zatnál, miért nem tesznek vala­mit az utca rendjéért? Olvasónk azt kifogásolja leginkább, hogy a beépítetlen utcarészük lassan egy illegális szemétlerakóhellyé válik. Attól fél, hogy az itt lakó gyerekek és felnőttek a nyáron valamilyen fertőzést fognak kapni az itt rothadó hulladéktól. Hiába a bejelentés, az illetéke­sek füle botjukat sem mozdítják egész tavasszal. Megkerestük Tényi Antal polgármestert, aki mint el­mondta, a falugazdával több­ször is járt a helyszínen, hogy kivizsgálják olvasónk panaszát.-A község vezetése - tájé­koztat a polgármester úr - már 1983-ban bevezette a szervezett szemétszállítást, mely nem minden garai lakosban váltott ki rokonszenvet. Következetes munkával elértük azonban azt, hogy 4 illegális szemétlerakóhe­lyet meg tudtunk szüntetni. Ta­valy óta vállalkozóval végeztet­jük ezt a munkát, és a szemétte­lep állandó karbantartását. A hölgy által kifogásolt helyen azt tapasztaltuk, hogy az egyik csa­ládi ház felújítása van folya­matban és a tulajdonos még nem rendezte a törmelék sorsát. Egyébként ez a terület folyama­tosan beépítésre kerül, elég ol­csón adjuk itt a telkeket. Azért, hogy minél előbb megszűnjön a probléma gyökere.-Megjegyzem, hogy az ott talált 3-4 nejlonzsáknyi szemét az ott lakó emberektől szárma­zik, és nem más utca lakói tették oda. Valamivel nagyobb fi­gyelmet kellene az itt együtt élőknek fordítani környeze­tükre. Szerencsére a garai la­kosság túlnyomó része rend- és tisztaságszerető, és megértették, hogy felesleges anyagi kiadást jelent, ha egyesek nem tartják be a szemétlerakással kapcsola­tos előírást. Tényi Antal lapun­kon keresztül is arra biztatja a polgárokat, hogy panaszaikkal bátran keressék meg, mert úgy hamarabb tudnak intézkedni, és a problémák is hamarabb ol­dódnak meg. Papp Zoltán Ki fog így alkalmazni? Gyógyszert ajánlok író és nyugdíjas tanár va­gyok, csekélyke nyugdíjból élek, ezért arra kérem önöket, kollegiális alapon szíveskedje­nek az alábbi ajánlatomat díjta­lanul megjelentetni. Száraz és hámhiányos szem gyógyítására német gyógyszereket átadnék, melyek a saját gyógykezelé­semből maradtak meg, s tíz hó­nap múlva lejárnak. Szeretném, ha még előtte fel tudnák hasz­nálni rászoruló embertársaim. A két gyógyszer: ACTOVEGIN Augengel és VIDISIC Augen- gel. Címem: Horváth Tibor, 1075 Bp., Madách I. út 2-6., VIII. 69. T.: 141-5496. Kellemetlen környezet A városközpont egyik parko­lójában valaki az ADU üzlet­házba invitáló szórólapot tett gépkocsim szélvédőjére. A hét végén felkerestem az addig álta­lam még ismeretlen üzletházat, ahol valóban kellemesen vásá­rolhattam. Amit kifogásolni szeretnék, az az üzletház gép­kocsiparkolójában lévő káosz (mindenki ott áll meg, ahol akar) és az üzletház gidres-göd- rös udvara, ahol, ha nem vi­gyáz, könnyen balesetet szen­vedhet az ember. Kérem az ille­tékeseket - hiszen az ő érdekük is -, hogy gondoskodjanak az üzlethez méltó udvarról és par­kolóról, még mielőtt baj tör­ténne. Tisztelettel olvasójuk: Tóth Sándor, Kecskemét Poloskás barakkok A kecskeméti Szinyei Merse Pál utca barakklakásainak ház- felügyelője, Tóth Pál olvasta az önkormányzat vezetőinek nyi­latkozatát arról, hogy a Kor- hánköz barakklakásait felszá­molják. Tóth úr sérelmezi, hogy a kertvárosiakat nem vették számba, holott ők is ugyanolyan rossz körülmények között él­nek, mint azok, akik a korhán- közi lakásokban laknak A Szinyei utcai lakások ki­lenc négyzetméteresek és mind a negyvenben patkány, csótány, s jó néhányban poloska is van. Újabban a fáskamrákat önké­nyesen elfoglalják ismeretle­nek, s 'így az eddigi negyven család már negyvenháromra szaporodott a főútvonal melletti barakkokban, és elképzelhető, hogy a nyár folyamán, vagy az ősszel további „önkényes beköl­tözők” kerülnek a lakásokba. Tóth Pál hiszi, hogy ők is megérdemelnék a jobb, a tisz­tességesebb otthon, ezért az ott lakók képviselőjeként arra kéri az illetékeseket, hogy minél hamarabb számolják fel a Szi­nyei Merse Pál utcai barakkla­kásokat is. Sel­Harminc éve járatom a Petőfi Népét és nagyon szeretem ezt az újságot. Életemben először írok, s talán utoljára is, mivel én nem vagyok egy hőzöngős tí­pusú ember. A május 11-én megjelent Nagyon sokat dolgoztam című cikkre viszont mégis válaszolni szeretnék, és egy kérésem van: ha lehetséges, akkor jelentessék meg soraimat. En elmúltam ötvenéves, ami­kor a vállalatom megszűnt, minden dolgozó az utcára ke­rült. Harminchárom évi munka- viszonyommal összesen két munkahelyem volt, tehát nem váltogattam a munkahelyeket. Megbecsültek, s mivel sokat be­tegeskedtem, a jó munkám mel­lett ezt is elfogadták, s szeretet­tel látogattak, vártak vissza. Miután munkanélküli lettem egy nap 4-5 helyen jelentkez­tem, s mivel ötvenéves elmúl­tam, szó szerint azt a választ kaptam, hogy körülbelül 40 éves korig vesznek fel dolgozó­Bánné Bende Ágnes a kecs­keméti 327-095-ös telefon­számról (Katonatelep) hívta fel szerkesztőségünket. Amiatt méltatlankodott, hogy a 47 ka­tonatelepi telefontulajdonos egyszerűen nem jut hozzá az új telefonkönyvhöz. Hozzájuk nem viszi ki senki. Széchenyi- városban van ugyan egy kijelölt kát, ezzel a korral tehát ne is próbálkozzak. Most ötvenegy és fél éves vagyok, lejárt a segélyem, kor­kedvezményes nyugdíj nem jár. Amíg el nem érem a nyugdíj­kort, ki fog engem alkalmazni? Érettségim van, adminisztrátor­ként dolgoztam, két gyermeket felneveltem, kitaníttattam, s most itt vagyok gerincbetegen, fizikai munkát nem tudok vál­lalni. Szerintem boldog lehet a cikkíró hölgy, hogy a nyugdíj mellett dolgozhat, hiszen ez an­nak a jele, hogy az egészsége megmaradt. Aki ilyen egészsé­ges, az ne várja, hogy „igazi nyugdíjas” legyen. A környeze­temben minden nyugdíjás dol­gozik, aki egészséges. Nézze­nek körül a megmaradt vállala­toknál: a fiatalokat elküldték, a nyugdíjasokat, akik egészsége­sek és tudnak dogozni, meg­hagyták, mert ez kifizetődőbb. Sz. B. E.-né, Kecskemét, Árpád krt. átvevőhely, de ott ők nem kap­nak telefonkönyvet, a központ­ban pedig azt válaszolták, hogy legyenek türelemmel. Olvasónk egyébként új telefontulajdonos, s ha telefonálni akar, minden esetben a tudakozót kell hívnia, s ez ugyancsak pénzbe kerül. Miért a megkülönböztetés?- r. m. ­Nehéz az iskolatáska... • ...de már nagyon közel van a tanév vége. (PN-archív) Nem jár telefonkönyv? Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Kitessékeltek! Sz. J.-né kecskeméti olva­sónk (teljes név és cím a szerk.-ben) hol sírt, hol neve­tett, miközben elmesélte esetét a Rákóczi úti autószalon alkal­mazottjaival. Történt, hogy a hölgy hétfőn gépkocsi-vásárlási szándékkal felkereste az emlí­tett üzletet. Meglehetősen bi­zonytalan volt a márkaneveket illetően, s csak azt közölte, hogy neki egy keveset fo­gyasztó, kisebb gépkocsi fe­lelne meg. S az eladók ahe­lyett, hogy a kedves vevőt - mint illenék - elárasztották volna információkkal, egy­másra mosolyogtak. Miután a hölgy ezt észre­vette, bátorkodott megkérdezni: csak nem rajta mosolyognak? Mentegetőzés és minden egyéb magyarázkodás helyett, kis idő elteltével, az eladó férfi el­kezdte kitessékelni a hölgyet az üzletből, miközben feltette neki a nem túl nagy intelligenciára valló kérdést: „Hülye maga”? Az utcán aztán Sz.-né is megmondta a magáét, mert ott már nem félt attól, hogy esetleg meg is üthetik. Olvasónk csu­pán azt kérdezi a cég vezetőitől: „Milyen kereskedők ezek?”- rapi ­Betelt a pohár Felindulva keresett meg ben­nünket Gergelyfi Györgyné, Orgovány, Tavasz utca 26. szám alatti lakos is, aki a Mi- tax-Organ nevű cégre panasz­kodott: A Mitax-Organnal 1992. március 27-én kötöttem először szerződést 150 ezer forint ér­tékű bútorra. Eddig 140 ezer fo­rintot fizettem be, s ezért csu­pán egy 67 ezer forint értékű garnitúrát kaptam. Ezt megelő­zően azonban - 1993. áprilisá­ban - újabb szerződést írtunk alá. 24 ezer forint befizetése után rájöttem, hogy svindli az egész, és nem voltam hajlandó tovább fizetni, mivel az első szerződést sem teljesítették. Kértem őket, hogy fizessék vissza azt az összeget, amiért bútort egyáltalán nem szállítot­tak. Mondanom sem kell, hogy a szerződéseken megadott cí­men és telefonon senkit nem ta­láltam, sőt időközben „elol­vadt” a kecskeméti kirendeltsé­gük is, amit pedig legalább hét alkalommal próbáltam felke­resni. Mindezek után elmentem a rendőrségre, hogy feljelentést tegyek. Először azt mondták, bizony ez komoly ügy, és sokan panaszkodnak a cégre. Megtud­tam azt is, hogy országosan kö­rülbelül 70 millió forint az az összeg, amit beszedtek a hiszé­keny emberektől. Később meg­kerestek a rendőrségtől és azt mondták: nem tehetnek semmit, mert ez nem kecskeméti, de még csak nem is megyei ügy. A kör bezárult. Hová menjek, hogy legalább a pénzemet visz- szakapjam? Ha nem is kamatos­tól.- gál ­Az oldalakat szerkeszti: Gál Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom