Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-02 / 102. szám
1994. május 2., hétfő Megyei körkép SOLTON A PEDAGÓGUSOKNAK Természetvédelmi fórum Vidám falunap Szabadszálláson 9 Szabadszálláson a szombati ragyogó tavaszi időben a falu apraja-nagyja részt vett a falunap változatos programjában. A Petőfi iskola diákjaiból alakított tánccsoport műsorát nagy tapssal fogadta a közönség, de nem kisebb sikert aratott a helyi gazdakör támogatásával működő gyerek voltízscsoport bemutatója. A tenyészállat-bemutatón Szalkó Ferenc lovát találták a legszebbnek, s a lovak mustrája tovább folytatódott az amatőr kettesfogat-versenyen. A Petőfi Népe is ott volt Standjával a jókedvű seregben. Kocsér és Csemő is kaphat gázt A környezeti nevelési program keretében szervezett tanácskozást tartottak Solton. A Duna-mellék pedagógusait gyakorló természetvédők, az illetékes -minisztérium és a nevelési programban már aktívan részt vállaló szakemberek tájékoztatták a természetvédelem jelenlegi helyzetéről és a jövő elképzeléseiről. A program szervezőjét, Ka- cziba Lajosné szervező tanárt kértem, hogy értékelje a nap programját.- Azt hiszem, a természet- és környezetvédelem fontosságát, az arra való figyelemkeltés és nevelés jelentőségét nem kell bizonyítanom. Igaz az, hogy önállóságot kaptak az iskolák, de szakmai segítségre van szükségünk ahhoz, hogy oktatásunk minél hatékonyabb lehessen. Hiszem azt, hogy a környezetés természetvédelem szerves része a hazafias nevelésnek is, és ebben egyetértettünk a környező településekről érkező - csak Dunavecse nem volt jelen - pedagógusokkal is. A tanácskozásra neves előadókat hívtunk meg. László Tibor, a Környezet és TerületfejA hátrányos helyzetű, kedvezőtlen finanszírozási feltételekkel dolgozó háziorvosi praxisok május 15-éig nyújthatnak be pályázatot - pénzkiegészítést kérve - a megyei egészségbiztosítási pénztárhoz. Csak azok a háziorvosok, illetve működtető (Folytatás az 1. oldalról) A kárpótlási törvény hatására a közös művelésű szántóterület nagysága 40 százalékkal csökkent, összesen 73 580 hektárral. A növénytermesztés termés- eredményeit elemezve megállapítható, hogy a búza mindösz- sze 3,36 tonnás átlagtermést hozott, mely 12 százalékkal maradt el az előző évitől. A tavaszi árpa 31 százalékkal, a rozs 19 százalékkal termett kevesebbet, a kukorica 4,35 tonna/hektáros termése pedig a saját állat- állomány takarmányszükségletét sem fedezte. A napraforgó szenvedte meg legkevésbé az aszályt, itt azonban nyomott volt a felvásárlási ár. A cukorrépa vetésterülete jelentősen csökkent, az átlagtermés 50 százalékkal maradt el a megszokottól. A kertészeti ágazat termelési feltételei is romlottak, zsugorodtak a felvevő piacok. A legmeglepőbb, hogy a fűszerpaprika vetésterülete is csökkent, mert az értékesítési szerződések hiányoztak. Hasonló gondokkal küzdött a gyümölcs- és a szőlészeti ágazat. Az állattenyésztés szintén kritikus helyezetbe került a szölesztési Minisztérium munkatársa tartott előadást a környezetvédelmi helyzetéről, ahol áttekintést adott hazánk jelenlegi politikai felfogásáról a témával kapcsolatban. Talán a legnagyobb érdeklődés Kemenes László előadása váltotta ki, aki a Paksi Atomerőmű környezetre gyakorolt hatásáról beszélt. A tanácskozás résztvevői látogatást tettek a solti ATER-nél, ahol Lendvai Pál igazgató üzemlátogatás keretében ismertette a közismerten „illatos” üzem környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseit. A délutáni program részeként Or- goványi Anikó, a pomázi általános iskola pedagógusa alternatív tantervben ismertette a környezetvédelmi nevelés oktatási programját. Ismertette a „Zöld Szív” ifjúsági természet- védő mozgalom lényegét, amit Pomázon szerveztek és ma már Európa-szerte kezd ismertté válni. A találkozó sikerének köszönhető, hogy a résztvevők elhatározták, jövőre ismét megszervezik a nevelési tanácskozást, már nem csak a Duna melléki érdeklődőkkel. F. P. önkormányzatok pályázhatnak, ahol a körzet megosztására nincs lehetőség, új körzet létesítéséhez pedig nem adott a szükséges lélekszám. A pályázathoz szükséges adatlapok mától kérhetők Kecskeméten, a megyei egészségbiztosítási pénztártól. vetkezeteknél, a tehénállomány 29 százalékkal (1700 darab), a kocaállomány 30 százalékkal (6000 darab) csökkent, míg a szövetkezeti és magángazdaságokban az anyajuhok száma felére, a tyúkféléké pedig 70 százalékkal esett vissza. Csökkent a termeléshez szükséges gépek száma is, műszaki állapotuk leromlott, fejlesztésre csak néhány üzemben volt némi pénz. Mindezek mellett a legnagyobb kárt az okozta, hogy a működési gondokkal küzdő üzemek ‘nem jutottak időben hitelhez, megkésett a munkavégzés, ami kieséseket okozott a termelésben. A mérleg szerint 57 szövetkezetből 37 veszteséges volt. A kárpótlási jegyek eredményhatását kiszűrve azonban 41 szövetkezet sorolandó a veszteségesek közé. Az idei év eddigi tapasztalait összegyűjtve, a beszámoló arról is szól, az új körülmények között átgondolt gazdaságszervező munkával biztosítani lehet a túlélést és a szintentartáshoz szükséges jövedelem elérését. Ezt azonban csak kormánygaranciákkal tudják elképzelni a szövetkezetekben. P. Z. Hiányzó milliók Június 30-ig feltehetően tisztázódik a nagykőrösi Kova Rt. sorsa. A 85 százalékban ön- kormányzati tulajdonú szolgáltató cég ugyanis anyagi gondokkal küszködik: a polgármesteri hivatalnak 25,8 millióval tartozik. A legutóbbi képviselő- testületi ülésen hosszas vita kerekedett a cég tavalyi gazdálkodásáról, és jelenlegi pénzügyi helyzetéről. A Kova Rt.-nek jelentős lakossági és közületi kintlévőségei vannak, köztük a konzervgyár 6 milliós szennyvízdíjhátraléka. Mint ahogy azt Kalocsa László elnök igazgató a képviselőknek is elmondta, a vállalat minden törvényes lehe- tetőséget felhasznál, ennek ellenére a tartozások mértéke rohamosan növekszik. Felmerült, hogy a konzervgyár esetében például az önkormányzat kényszentse ki a hátralék kifizetését, ellenkező esetben a Kova kezdeményezi a szolgáltatás megszüntetését. Kötelezettségeinek a Kova Rt. jelenleg is csak hitelek felvételével tud megfelelni, s úgy tűnik, a májusi fizetések fedezetét is csak ily módon lehet majd előteremteni. Kecskeméti közgyűlés A város általános rendezési tervének módosításával kezdi mai munkáját Kecskemét kép- viselő-testülete délután egy órakor a városháza dísztermében. Állásfoglalás várható az SOS-gyermekfalu vezetői pályázatáról és díszpolgári cím odaítéléséről is döntenek prof. dr. Dömötör Endre címzetes egyetemi tanárnak. A március végén • átadott nagykőrösi gázvezeték és átadóállomás kapacitása lehetővé teszi, hogy Kocsér és Csemő község is erről a rendszerről kapjanak gázt. Mivel az erről szóló előterjesztést a nagykőA tegnap megtartott dusnoki búcsú annak ellenére jól sikerült, hogy időpontját az országgyűlési képviselő-választások miatt egy héttel előbbre hozták. Az össznépi vigadalom hangulatát csak fokozta, hogy a korábbi években megszokott május 1-jei sportfesztivált a búcsú miatt szombaton tartották, s eseményei a késő délután fejeződtek be. Már a péntek este is A tavalyról maradt 2,8 millió forint elosztásáról döntött legutóbbi ülésén a kerekegyházi önkormányzat, amihez az idei költségvetési rendeletet kellett módosítani. A beérkező igényeket többszöri egyeztetés után próbálták meg kielégíteni, hogy a községnek erre a célra se kelljen hitelt felvennie. A megoldás végül nullára írja le a tavalyról maradt tartalékot. A döntés értelmében 150 ezer forintot kapnak a Challange Day szervezői, 110 ezerbe kerül a Csordajárás kiméretése, 100 ezerbe a helvéciai dűlő telekkialakítása, 120 ezerbe a temetői gázépítés, 104 ezerbe az Idősek rösi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta, semmi akadálya a terv megvalósításának. Az átadásra kerülő gáz költségtérítését a beruházási költségből az igényelt arányok szerint számolják ki. Bán rendezvénnyel ért véget. Az önkormányzat képviselő-testü- lete állófogadáson látta vendégül a helyi vállalkozókat, ahol bejelentették: a helyhatóság 500 ezer forintos vállalkozási alap létrehozásáról döntött. A pályázás feltételeiről később döntenek, a szabályok kidolgozását a legtöbb településen nem létező, ám Dusnokon eredményesen működő vállalkozási bizottságra bízták. Napközi Otthona vezetőjének vezetői pótléka, 100 ezerbe a megyei rádió alapításában történő részvétel, 185 ezerbe a szennyvízcsatorna és a szennyvíztelep megvalósításának lebonyolítása, melyet a Bácsber Kft. kap. További 262 ezer forintba kerül a polgármesteri hivatal dolgozóinak bérfejlesztése. Félmillió helyett negyed- milliót tud a község a Rákóczi utcai és az Andrássy utcai ön- kormányzati lakások felújítására költeni. Jelentősebb tétel még az óvoda 10 dolgozójának magasabb fizetési kategóriába sorolása: ez 530 ezer forintot jelent. Falufejlesztés Az érsekhalmi önkormányzat tervezi, hogy bővítik a dohánytelepi és a hildi közvilágítást, ez utóbbin 300 méter járdát építenek. A központ parkosítására 50 ezer, az óvoda, a konyha felújítására 400 ezer forintot költenek. KÖZÉLETI HÍREK 9 Dr. Szabó Erika országgyűlési képviselő, az SZDSZ képviselőjelöltje ma 19 órakor Ba- lotaszálláson, május 3-án 19 órától Harkakötönyben, május 4-én fél ötkor Halason, az Ä1- sóvárosi Általános Iskolában, este 19 órakor Pirtón, május 6-án fél ötkor Halason, a Fazekas G. úti iskolában, este 19 órától pedig Szánkon tart választási gyűlést. 9 Az FKgP ma választási gyűlést tart Orgová- nyon, 19 órától a művelődési házban. 9 A Független Kisgazdapárt választási gyűlést tart ma 19 órától Csikérián a kultúrház- ban, ahol bemutatkozik dr. Fra- nek Béla képviselőjelölt. 9 Az MSZP képviselőjelöltje (4. sz. vk.), Komáromi István baráti találkozóra hívja Ladánybene lakosságát ma 19 órára a művelődési házba. 9 A Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjelöltje (6. sz. vk.) Juhász Pál kötetlen beszélgetésre hívja Fülöpszállás választópolgárait ma 19 órára a művelődési központba. 9 A Független Kisgazdapárt május 3-án választási gyűlést tart 19 órától Borotán a kultúrházban. Bemutatkozik dr. Franek Béla képviselőjelölt. 9 Dr. Szabó Iván pénzügyminiszter szakmai jellegű előadást tart holnap 16 órától Kecskeméten, a Tudomány és Technika Háza kamaratermében. 9 Csur- ka István beszédet mond kedden Kecskeméten, a Kossuth- szobomál délután 4 órakor a Magyar Igazság és ELet pártja választási gyűlésén. 9 Holnap 17 órától Kiskunfélegyházán, az ótemplomtéren választókerületi nagygyűlésre hívja az érdeklődőket Fekete Pál ország- gyűlési képviselő. Vendég Nahimi Péter, az MDF országos alelnöke. 9 Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke, a 4. sz. vk. képviselőjelöltje ismerteti , programját Tasson 16 órai kezdettel a szövetkezeti székházban, majd 19 órakor Szabad- szálláson, a Róna vendéglőben tart programismertetőt. 9 Szombati lapszámunkban a Vállalkozók Pártjának hirdetése rosszul jelent meg. A párttól és azoktól az olvasóktól, akiket a hirdetés megtévesztett, elnézést kér a kiadó. Háziorvosok pályázhatnak Kiút a végelszámolás? Kétnapos vigadalom Dusnokon Kerekegyházán elosztották a maradék 2,8 millió forintot ESÉLY A VÁLTOZÁSRA 1 .választókörzet Május 8-án 8-as lista Bármelyik jó választás Vállalkozók Pártja (fizetett politikai hirdetés) (8833) 2. választókörzet