Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-12 / 111. szám
12 Sport 1994. május 12., csütörtök Három helyezés Az elmúlt hét végén Ajkán rendezett középiskolás cselgáncs diákolimpia döntőn, négy kecskeméti versenyző indult, s közülük hárman értek el jó eredményt. A fiúknál a 60 kg-ban Iványi Róbert csak a döntőben kapott ki és ezüstérmes lett. A 86 kg-ban Gróf az 5. helyet szerezte meg. A lányoknál az 56 kg-os súlycsoportban 3. Dobos Angéla. Mindhárman a KJC cselgáncsozói. Jól szerepltek a rögbisek Nemzetközi tornán Ausztriában vett részt a GAMF B. rögbi csapata. Végeredmény: 1. Diana Celtic, 2. GAMF B. csapat, 3. Zágráb Lokomitív. Meglepetésnek számít a GAMF jó szereplése, hiszen kemény ellenfelekkel kerültek szembe. Ajándék a kerékpárosnak Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke egy korábbi ígéretéhez híven, nemzeti színű adidas-szerelést ajándékozott az országszerte ismert világjáró kerékpárosnak, a debreceni No- vák Ferencnek. A már 63. évében járó rokkant, félkarú nyugdíjas postás május közepén újabb út előtt áll. A debreceni sportcsarnokból ezúttal Párizsba indul kerékpáron. A Monacói Nagydíj előtt Vasárnap Monte-Carlóban rendezik meg a Fortna-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei negyedik futamát, a Monacói Nagydíjat. Az előkészületeket beárnyékolja a legutóbbi versenyen történt tragédia, Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halála. A Williams csapat közölte, hogy Ayrton Senna emlékét tiszteletben tartva a Nagydíjon csak egy autót indít, amelynek pilótája a brit Damon Hill lesz. Roland Ratzenberger csapata, a Simtek már korábban bejelentette, hogy nem indít második autót a következő versenyen. Padló az első menetben Kiütéses győzelemmel védte meg WBC-váltósúlyú világbajnoki címét az amerikai Gerald McClellan kihívója, a virginiai Julian Jackson ellen. McClellan már a tizenkét menetesre tervezett összecsapás első menetében padlóra küldte Jacksont. A váltósúlyú k.o.-király immár harmadik alkalommal végzett kihívójával mindjárt az első menetben. Nem lesz vizsgálat A Whitbread földkörüli vitorlásverseny zsűrije úgy döntött, nem folytatja le a vizsgálatot Ross Field, a japán Yamaha hajó új-zélandi kapitánya ellen. Fielddel szemben az volt a vád, hogy barátnője segítségével illegálisan, meg nem engedett időj'árás-előrejelzési adatokat használt fel a verseny során. A zsűri - bizonyítékok híján - nem vizsgálja az ügyet. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 19. hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I.: 1. Debrecen (8.)—Pécs (11.) 1 2. Sopron (lö.HCispest (3.) 2, x 3. Vasas (14.)—MTK (16.) x, 1, 2 Bundesliga II. 4. Mainz 05 (13.)—Homburg (14.) x, 1 5. Hannover (15.)—'Wolfsburg(5.) 1, x 6. Saarbrüc. (7.)—Mannheim (11.) x, 1 7. Stuttg. (18.)—Meppen (9.) 1, x Olasz B-osztály: 8. Bari (2.)—Cosenza (13.) 1, x 9. Cesena (7.)—Pisa (14.) x, 1 10. Lucchese (11.)—Palermo (15.) I 11. Monza (20.)—Ravenna (18.) x 12. Verona (9.>—Fiorentina (1.) x 13. Pescara (16.)—Modena (19.) 1, x +1 mérkőzés: 14. BVSC (12.)—Vác (19.) x, 2 Deák István TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Sikert halmoztak a KSC atlétái • Baján a Petőfi-szigeten rendezték meg a megye kilenc eltérő tanrendi! általános iskolájának négytusa versenyét. Papp Zoltán felvétele ott készült. Asztalitenisz NB Il-es férfi mérkőzés: V eresegyháza-Kerekegyháza 3:15. Gy: Kara, Istrate 4-4, Kovács, Domokos 3-3 és a Kovács, Domokos páros. NB III-as mérkőzés: Kalocsai SE-Szentes 12:6. Gy.: Tóth 4, Pásti 4, Rigó 2, Földi 1, és a Tóth-Pásti páros. Ezzel a bajnokság befejeződött, a KSE a dobogón végzett. Atlétika Sikereket értek el a KSC atlétái az országos ügyességi és gátfutó csapatbajnokságon. A három bajnoki cím, négy harmadik helyezés minden elismerést megérdemel. A csb egyik főszereplője Kéri Krisztina, aki két bajnok és három bronzérmes csapatnak volt tagja. Eredmények, lányok, távolugrás: 1. KSC 545 cm átlag! (Kéri K., Erdős A., Szabó K., Kis-Rabata Sz.). Edző: Adamik Z. Hármasugrás: 1. KSC 11,06 (Kéri K., Szilágyi A., Kis-Rabata Sz., Grosán R.). Edző: Adamik Z, Grosán P. Fiú, magasugrás: 1. Kiskunfélegyházi Honvéd 190,5 cm-es átlag. (Vidéki M., Dongó T., Tóth Sz., Magony F.). Edzők: Kerék Cs, Fábián J. Gerely: KSC 53,05 !m-es átlag . (Borbély N„ Kollár K„ Gálig T„ Németh Cs.). Edzők: Grosán P, Adamik Z. Kalocsán rendezték meg a hétvégén a nyílt éjszakai egyéni és rövidtávú bajnokságot. Eredmények, éjszakai, F 15: 3. Vadkerti T. (Kkfháza), F 17: 1. Nagy Á. (Kalocsai SE), 2. Szőri (Kkfháza), F 21: 1. Kovács J. (Kalocsai SE), 2. Olvas (Kmét), N 21 B: 2. Kovács T. (Jászszentlászló), 3. Faragó (Jánoshalma). Rövidtávú bajnokság F 15: 2. Benke (Kkfháza), 3. Vadkerti T, F 17: 1. Szőri, 2. Nagy Á. N 21: 1. Faragó, 2. Kovács T. NB II -es férfimérkőzés: Alap-Kecel 28-24(17-11). Kézilabda Kecel: Serfőző- Harangozó 1, Tenke 7, Pálinkás 1, Noel 7, Flaisz 1, Papp 4. Csere: Sajdik (k), Fejes 1, Németh 2, Béla, Forczek. Edző: Palásti Csaba. A jobban hajrázó hazai csapat küzdelmes mérkőzésen győzött. Labdarúgás Pest megyei I. osztályú bajnokság: Örkény-Nagykőrös 2- 1 (O-l). G: Szabó S. A 91. percben lőtte a győztes gólt az Örkény. Megyei III. osztály, Déli csoport: Érsekcsanád-Old Boys 11-2, Csávoly-Herceg- szántó 1-2, Nagybaracska- Bácsbokod 3-2, Madaras-Csá- talja 2-2, Csikéria-Rém 1-3. Északi csoport: Kecskeméti Honvéd-Kunadacs 6-1, Bu- gac-Kkfh. Vasutas 3-1. A labdarúgó diákolimpia megyei döntőjén a következő eredmények születtek: 1. Kecskemét Lánchíd utcai Alt. Isk., 2. Kalocsa Ének-Zenei Isk., 3. Baja Központi, 4. Kecskemét Móra Ált. Isk. Röplabda NB II -es férfi rájátszás az 1-6. helyért: Tűzoltó SC-Sáto- raljaújhely 3:1 (4, 0, 1,). Kecskemét, Vezette: Ribizsár, Balázs. Tűzoltó SC: Nagy L., Pácsa, Nusser, Szabó Z., Kosa, Tajti. Csere: Polgár, Jantovics. Edző: Maczák György. A hazai győzelem 24 perc alatt született meg, melynek kevés sportértéke volt. /||\i Országos mesterek fekvenyomó bajnokságát rendezték meg Budapesten a hétvégén, ahol Marozsi Ferenc a KSC súlyemelő szakosztályának elnöke a Master I. kategória 90 kg-ban 3. helyezést ért el. A Veresegyházán rendezett Köztársaság Kupa erőemelő és súlyemelő eredményei. Erőemelés, férfiak, 70 kg: 1. Mészáros András (KSC), 2. So- modi. Nők, 90 kg: 1. Takács Erika. Súlyemelés, 70 kg: 1. Súlyemelés Mészáros A. 235 (105; 130), 2. Somodi 190 (85; 105), nők + 83 kg: 1. Takács E. 197,5 (85; 112,5). Teke A Kecskemét városi csapat- bajnokság végeredménye: 1. Köbál I. 30 pont, 2. MÁV Lokomotív 29, 3. Knorr-Bremse 28, 4. Kecskemétvin 27, 5. Kö- báni. 23, 6. MÁV serd. 17, 7. MÁV fein. 12, 8. Közúti lg. női 6, 9-10. MNB 4, és Közút lg. férfi 4 ponttal. OB I-es női mérkőzések: Kecskemét-Képmetro Bp. 3-6, Szeged-Kecskemét 2-7- OB I-es férfi mérkőzések: Kecskemét-Miskolc 5-4, Kecskemét-Salgótarján 1-8. Megyei korcsoportos és felnőtt egyéni bajnokságot rendeztek Baján. Eredmények, gyermek fiú: 1. Kovács T. (Baja), 2. Molnár (Dunavecse), 3. Benkó, Cserényi (mindkettő STE). Újonc fiú: 1. Szabó V. (Baja), 2. Komlósi (STE), 3. Budai, Essőri (mindkettő Dunavecse). Serdülő fiú: 1. Szekeres Sz., 2. Szűcs (mindkettő Baja). Ifj. fiú: 1. Szelei Sz., 2. Kelle (mindkettő KTC), 3. Lelik (KTC) és Eichordt (Baja). Férfi egyes: 1. Kelle Gy. 2. Lip- ták, 3. Lelik (mindhárom KTC) és Bötkös (Baja). Országos ifjúsági bajnokság: KVSC-UTE 7-20. Gl: Csák, Pánczél M, Győré 2-2, Budai. Országos serdülő bajnokság: KVSC-UTE 2-6. Ld: Páré, Horváth. Vívás Tizenhat csapat részvételével Szolnokon rendezték meg az általános iskolások vidéki csapat- bajnokságát. Eredmények, kard: 2. Református Gim. Leány tőr: 5. Petőfi S. Gyakorló Iskola. Fiú tőr: 5. KTE vegyes csapata. Vízilabda Tenisz Változást szeretnének a sakkozók Az utóbbi évek legrosszabb eredményét érte el (hatodik lett) a kecskeméti Dutép SC OB I-es sakkszakosztálya. A megváltozott körülményekhez nem tudtak alkalmazkodni. A támogatás' mértéke negyedére csökkent, egy teljes OB I-re való csapat pedig máshol játszik. Ettől függetlenül még mindig ők játszanak a legmagasabb osztályban. Ez talán annak köszönhető, hogy Kecskemét hagyományosan magasszintű sakk-kultúrával rendelkezik, s az évek során letelepedett, felnevelődött sok jó képességű versenyző. Akkor miért nem szerepelt mégis jobban a csapat?-Négy év óta nem tartottunk edzést -mondja Ábel Lajos csapatvezető. Ezt éppen az a csapat csinálta, illetve nem csinálja, ahol elsőként vezették be a mérkőzések előtti technikai értekezletet. A versenyzők saját érdekükben, saját maguk készülnek. A technikai felszereltséget is maguk állították be. Azt is el kell mondani, hogy a játékosoknak nem volt elég hite, nem volt elég összetartóereje, s kicsit elhomályosodott a cél is. Mások előtt így sem kell szégyenkeznünk. A legnagyobb gond talán mégis az, hogy nincs NB I-es szintű menedzserünk és sajtóreferensünk. Ezt az elmúlt négy évben nem sikerült megoldani. Ha lennének, akkor a szakosztály eredményessége is jobban szóba jöhetne. Ennek ellenére minden tisztelet azoké a versenyzőké, akik ilyen körülmények között is sikert tudtak elérni. Grószpéter évek óta viszi az első táblát, jó eredménnyel. Összatartja a csapatot, igazi közösségi ember.-Mire számíthatnak az elkövetkező időben?-Gyermeksakkozásunk az előző évekhez viszonyítva is magas színvonalú. Sokat köszönhetünk a szülőknek. Az OB I-es csapatnál csak ott látom a megoldást, ha menedzsert, sajtó- és reklámszakembert tudnánk alkalmazni. Akkor köny- nyen vissza tudnánk állni a ’80-as évek szintjére, ahol évekig a vidék legjobbja voltunk. Szentirmay Madarak és fák napja A Bács-Kiskun megyei Természetbarát Bizottság, az ÉDOSZ Kinizsi, a Pedagógus Sportkör és a TKM aktivistáinak közreműködésével ez évben is megrendezték a hagyományos Madarak és fák napját. Az eseményre a Helvéciái Ludas-tónál került sor. Kecskemétről a kisvasúton több mint 450 kisdiák, nevelő és szülő érkezett a helyszínre, ahol jelenleg túristaszállás van. Kerékpáron, gépkocsival, gyalog is jöttek még a környéken lakók. Gazdag program várta az érdeklődőket. Balogh Ödön, a megyei bizottság ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket. Játékos vetélkedőkön tehettek erőpróbát a fiatalok. így volt szerencsekerék, lovaglás, cél- badobás, labdarúgás, stb. A győztesek csokoládét, fagylaltot, különféle játéktárgyakat kaptak jutalmul. Ebédre zsíros kenyeret kapott mindenki, de néhány szülő bográcsban főtt finomságokat is kínált a meg- éhezetteknek. Délután a kisvasúnál sűrű integetések közepette utaztak haza a résztvevők. Meggyőző körösi győzelem FEHÉRVÁRI KK- NAGYKŐRÖSI KK 72-79(37-41) NB I-es férfi rájátszás a 13-14. helyért. Székesfehérvár, vezette: Dr. Gencsev, Gidó- falvi. Nagykörös: Szép 4, Jasiuns- kas 26/9, Módra, Pásztor 17, Maleras 19. Csere: Horváth 10, Király 1, Vadkerti 2. Edzők: Újhelyi Gábor, Horváth Zoltán. Kitűnt: Jasiunskas, Pásztor, Maleras, Szép. A mérkőzés elején a fehérváriak elhúztak az álmosan kezdő vendégcsapattal szemben, így a 3. percben már 9-0 volt az állás. Az 5. perctől feljavult a körösiek emberfogásos védelme, sorra szerezték a labdákat és ellentámadásaik eredményesek voltak. Lassan felzárkóztak és a 12. percben egyenlítettek: 21- 21. Ám nem elégedett meg ennyivel a vendégcsapat, továbbra is figyelmesen védekezett és szünetben már 4 ponttal vezetett. A második félidőben sem változott a játék képe, a nagykőrösiek a jó védekezésen kívül a palánkok alatti küzdelmet is uralták, s annak ellenére, hogy a Fehérvár egyszer átvette a vezetést (56-55), a végén meggyőző körösi győzelem született. így az eredmény 2-0-ra alakult a két csapat között, ami azt jelenti, hogy a bajnokság befejeződött mindkét együttes számára. A Nagykőrös eddigi legjobb eredményét érte el: a 13. helyet az NB I-ben. Sokévi eredményes munka után Újhelyi Gábor megválik vezetőedzői tisztségétől, s a jövőben minden bizonnyal szakosztály igazgatóként tevékenykedik az egyesületnél. # Matt Hoffman középen, együtt a kecskeméti BMX-esekkel. Jól szerepeltek a BMX-esek Az elmúlt héten Magyarországon tartott bemutatót Matt Hoffman, a világ legjobb BMX-ese. Először Kecskeméten, majd szombaton Budapesten. A bemutató előtt FTC-West Kupa néven BMX világbajnoki válogatóversenyt is rendeztek. Ezen részt vettek a kecskeméti kerékpárosok is. Eredményeik, talaj, nyílt kategória: 1. Kálmán Balázs, 2. Sinkó Andrea és Sinkó Klaudia. 16 év alattiak: 3. Csikós Gábor, 4. Végh Zoltán, 5. Köpeci Szabolcs. 18 év felettiek: 1. Nagy Norbert, 2. Endre A., 3. Erdőközi Á. és Barta Z. Street: 3. Kiss T., 4. Mirity A. A verseny után sok néző előtt bemutatót tartott félcsőben: Matt Hoffman, Gido Hinz és Tóth károly. A félcső nem volt „hozzászokva” az olyan hatalmas ugrásokhoz (nyolc-tíz méter), mint amilyet az amerikai fiatalember produkált, mert amikor visszaérkezett rá, darabokra tört. Jellemző Matt BMX-szeretetére, azt kérte a rendezőktől, hogy tegyenek rá új borítást, s folytatja a bemutatót. A lebonyolított válogató- versenyen a kecskeméti BMX- esek olyan jól szerepeltek, hogy tizenkettőjüknek minden reménye megvan arra, hogy induljanak az augusztusi világ- bajnokságon. Maratonváltó Budapesten Túlzás nélkül állítható, mostanában nincs hétvége futóverseny nélkül. A vasárnapi Pepsi maratonváltó mégis más, mint a többi. Az év egyik kiemelkedő szabadidős sporteseményéről szólva Kocsis Árpád versenyigazgató emlékeztetett arra, hogy a maratonváltó Japánból ered. A 42 195 méteres távon stafétában versengenek a váltótagok. A váltófutás minden korosztály képviselői körében népszerű. A Pepsi képviselői is résztvesznek a futáson, a Magyar Triatlon Szövetség vezetői pedig kihívták az OTSH csapatát. Külön díjazzák a legnagyobb létszámmal megjelenő iskolákat. A hattagú váltócsapatok vasárnap 10 órakor rajtolnak a Kossuth téren. A Hélia szálló - Pesti alsórakpart - Akadémia - Kossuth tér útvonalon haladnak. A felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltak a rendezők, 5 kilométeres távon minimaratont írtak ki számukra. A célba érkezőket „ajándékeső” fogadja: Pepsi Cola, Sportszelet, Lee Cooper vásárlási bonusz szerepel a listán. A gyerekek Mickey Mouse magazint vihetnek haza.