Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-08 / 82. szám

1994. április 8., péntek PETŐFI NÉPE 5 MÁJUSBAN HIRDET ÍTÉLETET A BÍRÓSÁG Olaj milliók Bácsalmáson ELFOGADTÁK A TERMŐFÖLDRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYT Mennyit birtokolhat egy polgár? • 300 hektár a tulajdon felső határa. Kétnaposra tervezték a bács­almási olajmaffia ügyének tár­gyalását a bajai bíróságon, ám nem sikerült így sem ítéletet hirdetni. Kedden délelőtt ugyan még mindhárom vádlott jelen volt, de a szerdai tárgyalásról már igazolatlanul hiányzott a másodrendű vádlott, H. István. Pedig a csempészés és vesztege­tés felgöngyölítése jól haladt. H. István távolléte azonban le­hetetlenné tette az ügy befejezé­sét. A bűncselekmény még tavaly áprilisban történt, amikor Cs. László III. rendű vádlott közve­títés útján vásárolt 26 tartályva­gon, összesen 1 millió 199 ezer 628 liter vegyipari gázolajat egy bukaresti vállalattól. Mivel a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériumától nem volt behozatali engedélye gázolajra Romániából, régi ismerőséhez fordult. Tudta ugyanis H. István II. rendű vádlottról, hogy kft.-jével gázolaj behozatalával is foglalkozik. Abban állapod­tak meg, hogyha a 26 vagon gázolaj megérkezik Bácsal­másra, H. István a vámoltatást elvégezteti. A vádirat szerint április 14-én érkezett meg a várt szállítmány. Az akkor szolgálatban lévő for­galmista utasította a személyze­tet, hogy válasszák ketté a tar­tálykocsikat, és az egyik részét egy rakodás szempontjából tel­Vízmüavatás A Halásziban csütörtökön felavatott vízművel befejező­dött a szigetközi vízműhálózat kiépítése, s a térség minden te­lepülése egészséges ivóvízhez jutott. A szigetközi beruházások 90 százalékát központi forrá­sokból - céltámogatás, vízügyi és környezetvédelmi alap - te­remtették elő, a lakosságot csak a költségek 10 százaléka ter­helte. Hajós Béla, a vízügyi mi­nisztérium helyettes államtit­kára szerint a Duna elterelése óta tovább romlott a felszíni víz minősége a Szigetközben, s az ásott kutak használhatatlanná váltak. Ezért is nélkülözhetetlen a térségben a vízműhálózat. Növényvédelmi felhívás A jelenlegi hűvös, csapadé­kos, ködös időjárás rendkívül kedvező az őszibarack tafrinás levélfodrosodásának és a csont­héjasok moníliájának. A tafri­nás betegség első tünetei már megjelentek egy előző fertőzés hatására, ezért a mostani fertő­zés lehetőségét meg kell akadá­lyozni, hogy egy korai lombhul­lás ne tudjon bekövetkezni. A fertőzés megállítható a Delan 750 SC, a Score 250 EC, illetve a 11-es kategóriájú Efuzin 500 FW készítmények valamelyi­kének felhasználásával. A csonthéjasok moníliája kü­lönösen a most virágzó meggy­fákra veszélyes. A bibére jutó szaporítóképletek gyorsan fej­lődnek és rövid idő alatt virág­pusztulást okoznak. Erős fertő­zés esetén - később - a hajtások elszáradása is bekövetkezhet. A betegség ellen több készítmény áll rendelkezésre, így például a Rovral a Rovilan FL, a Sápról és a Rubigan 12 EC. Bármely készítmény fel- használásakor az előírt óvó rendszabályok betartása köte­lező! Olasz és egyéb import bőrdzsekik vására már 10.000 Ft-tól, helyőrségi klub, április 9-én, szombaton 9-13-ig. jesen megközelíthetetlen helyre tolattatta. A maradék vagonokat az 1-es vágányon a forgalmi iroda elé és a Volán raktára elé állíttatta. Másnap délután H. István és Cs. László felkeresték az állomásfőnök V. Györgyöt - aki a bűncselekmény első rendű vádlottja - azzal, hogy prob­léma van a gázolaj vámkezelé­sével, mivel csak ukrán gáz­olajra van behozatali engedély. Ezért a vasútállomáson veszte­gelő tartályvagonokból még a vámkezelés előtt kívántak megmenteni egy nagyobb ada­got. Ehhez arra volt szükségük, hogy azt a 12 tartály vág ont ra­kodás szempontjából könnyen hozzáférhető helyre irányítsák. A kérésre V. György jó ár elle­nében igent mondott, és hely­ben átvett 150 ezer forintot. En­nek fejében valóban a megfe­lelő helyre helyezte el az állo­másfőnök a vagonokat, és Cs. László még aznap este Kisszál­lásról Bácsalmásra érkezett több tartálykocsijával, melyeket H. István telephelyén helyeztek el. Az irányítást innen H. István vette át azzal, hogy a vasútál­lomásra mindig csak egy tar­tálykocsi mehet le, és miután azt megtöltötték a gépkocsive­zető CB-rádión beszólt a te­lepre, hogy mehet a másik üres tartálykocsi töltésre. Az állomá­son a gázolaj átszivattyúzását végző dolgozók a tartályvagon tetején lévő betöltő nyílás plombazárát bontották meg. Az éjszaki szállítást másnap hajnali fél ötkor fejezték be. Április 20-án a bajai vámhivatal dolgo­zói ellenőrizték a vasutasok je­lenlétében a tartálykocsik plombazárait. Ekkor derült ki, hogy 8 vagon zárát, illetve plombáját távolították el a tető­résznél, és volt olyan vagon, amelyből teljesen és akadt olyan is, amelyből félig hiány­zott a gázolaj. Az ellenőrzés során kiderült, hogy 367 ezer 797 liter gázola­jat szivattyúztak le és vittek el a vádlottak a helyszínről - lefog­lalásra nem került sor -, mely­nek értéke 4 millió 139 ezer 212 forint. Mindezért az I. rendű vádlott V. Györgyöt vesztegetés és csempészet bűntettével, a II. rendű vádlott H. Istvánt csem­pészet bűntettével, a III. rendű vádlott Cs. Lászlót pedig csem­pészet bűntettével és önálló in­tézkedésre jqgosult személy megvesztegetésének vétségével vádolják. Miután a II. rendű vádlott, H. István a második napra hirdetett tárgyaláson nem jelent meg, a bíróság május vé­gére tűzte ki a következő tár­gyalást és elrendelte H. István elővezetését. Az ügy jelenlegi állása szerint ekkor várható az ítélethirdetés is. Géczy Zsolt Az Országgyűlés szerdán el­fogadta a termőföldről szóló törvényt. A törvény kiterjed az ország területén lévő vala­mennyi termőföldre, a termő­földdel kapcsolatos tulajdoni viszonyokra, valamint a föld- hasznosítás feltételeire. A törvényalkotók korlátozták a termőföld tulajdonának meg­szerzését. Belföldi magánsze­mélyek legfeljebb 300 hektár nagyságú, vagy 6000 aranyko­rona értékű termőföld tulajdon­jogát szerezhetik meg. Ez alól kivételt képez a tanya és a ta­nyákhoz tartozó 6000 négyzet- méteres földterület. Azok a ma­gánszemélyek, akik a törvény hatályba lépésekor nagyobb te­rülettel rendelkeztek, a már meglévő földjeiket nem cserél­hetik az eredeti földtulajdonuk­nál nagyobb területű, illetve aranykorona értékű földre. Ki­vételt képez a korlátozás alól a kisajátítás folytán kapott kárta­lanítás összegéből vásárolt ter­mőföld, valamint a közös tulaj­don megszüntetésével kelet­kező új földtulajdon. Külföldi magánszemélyek és jogi szemé­lyek termőföld és védett termé­szeti terület tulajdonjogát nem szerezhetik meg. A tulajdon- szerzés tiltása alól az eredeti ja­vaslattól eltérően mentesítették a belföldi székhellyel rendel­kező külföldi részvétellel mű­ködő gazdasági társaságokat. A belföldi jogi személyekre, il­letve jogi személyiség nélküli más szervezetekre az erdőbirto­kossági és a legeltetési társulat kivételével a magánszemé­lyekre vonatkozó mértékek a mérvadóak. A földtörvény rész­letesen foglalkozik a termőföld haszonbérletének szabályozá­sával is. A haszonbérleti szer­ződések az erdők és az ültetvé­nyek kivételével legfeljebb 10 évre köthetők meg. A magán- és jogi személyek legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona értékű termőföldet vehetnek igénybe. A gazdasági társaságoknál és a szövetkeze­teknél a felső határ 2 500 hek­tár, vagy 50 000 aranykorona. A korlátozás során figyelmen kívül kell hagyni azt a földet, amelyet a szövetkezet saját tag­jaitól, illetve a gazdasági társa­ság üzletrész-tulajdonosaitól bérel. A haszonbérletnél a tör­vény nem különbözteti meg a belföldieket és a külföldieket. A törvényben azért, hogy a széttagolt birtokokat könnyeb­ben egyesíthessék tulajdono­saik, részletesen szabályozzák az önkéntes földcsere intézmé­fl Hotel Teleki Kastély recepcióst keres. Idegennyelv-tudás előny. Jelentkezni lehet személyesen: Solt, Kalimajor 1. vagy telefonon: Solt 29 vagy 06-60/389-502 nyét. A birtok-összevonási célú önkéntes földcsere esetén a földcsere mentes a vagyonát­ruházási illeték alól. A birto­kösszevonásnak nem kell feltét­lenül azt jelentenie, hogy a tu­lajdonos földjei közvetlenül egymás mellé kerülnek, már az is elég, ha csak közelebb lesz­nek egymáshoz. A termőföld hasznosításának és védelmének is szigorú szabályait állapítja meg a földtörvény. A termőföl­dek használói kötelesek a ter­mőföldet megművelni, illetve ha nem is művelik meg a földet, alkalmazkodniuk kell a talajvé­delmi előírásokhoz. Szigorú szabályok érvényesülnek a kül­területi földek belterületivé mi­nősítésénél, illetve akkor, ha a földeket más célra kívánják fel­használni. Ez minden esetben engedélyhez kötött. A más célú felhasználás után a használónak vissza kell állítania az eredeti állapotokat. Termőföld más célú hasznosítása esetén föl­dvédelmi járulékot kell fizetni, amelynek mértékét a törvény melléklete állapítja meg. A járu­lék mértéke függ a föld minő­ségi osztályától és aranyko­rona-értékétől. Az engedély nélküli, más célú földhasználat esetére súlyos bírságokat állapít meg a törvény, mint ahogy bír­sággal sújtható az is, ha nem tartják meg a földek megműve- lői a talajvédelmi előírásokat. A talajvédelmi bírság mértékét az étkezési búza kilogrammjában és az érvényes garantált ár szor­zatában adja meg a törvény. A talaj védelme az állam és a föl­dhasználó közös feladata. Az ál­lami feladatokat a Környezet­védelmi és Területfejlesztési Minisztérium közreműködésé­vel a növényegészségügyi és talajvédelmi állomások látják el. Ä termőföldről szóló törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. Újra világos lesz a város 9 Bácsalmáson folyamatosan végzik a szakemberek a közvilá­gítás karbantartását. Idén lámpahelyek bővítésére is jut kétszázezer forint. PETŐFIMÉRE márciustól bővítette helyi kiadásait. BÁCSKAI KIADÁSUNK minden szerdán, csütörtökön és szombaton, HALASI KIADÁSUNK minden szerdán és SZOmbatOfl jelentkezik. Felelős-e a kormány az inflációért? Kuncze Gábor válaszol Részben igen, mert az állam felelőtlen költekezését, a teljesítmények nélkül kifizetett végkielégítéseket, az áron alul értékesített vagyon veszteségeit és a hozzánemértést mind mi, polgárok fizetjük meg. Az SZDSZ-kormány megszünteti az értelmetlen pazarlást, mert ez az első lépés a stabil forint felé. Szabad Demokraták Szövetsége /Fizetett politikai hirdetés/ A BÁCSVÍZ Rt. nyilvános árverés formájában meghirdeti az alábbi gépek és járművek értékesítését: Fajta: Típus: Gy. év. (tói ig): db-szám: szgk. VÁZ 2121 LADA NIVA 1986. 1 autóbusz LO-3000 ROBUR 1988. 2 tgk. ZUK A-11 platós 1985-1989. 5 tgk. ZUK A-06 zárt 1985-1990. 6 tgk. UAZ 452-D 1983. 1 tgk. Multicar CFM 25/00 1984. 1 tgk. SKODA 706 locsoló 1979. 2 tgk. IFA W50 L/BTP fix. 1985. 4 tgk. IFA LA/F szippantó (felépítmény nélkül) 1979. 2 tgk. IFA WOMA automat. (felépítmény nélkül) 1978. 1 munkagép BH-03 kotró 1985. 2 munkagép BH-025 kotró 1981. 1 munkagép RASANT fűnyíró 1986. 2 Az érdeklődők tájékoztatást kapnak Kovács Péter szállításirészleg-vezetőtől, és megtekinthetik a gépeket és járműveket a Kecskemét, Vízmű u. 1. sz. alatti szállítási telephelyen 1994. április 12-én és 15-én, 8-12 óráig. Az árverésen történő részvétel feltétele az adott gép-, ill jármű-kikiáltási ár 10%-ának befizetése pénztárunkba, a licit megkezdése előtt 1 órával. Az így befizetett bánatpénzt vásárlás esetén foglalónak tekintjük. A kikiáltási ár minimumárnak tekinthető. A nyilvános árverés időpontja és helye: 1994. április 20-án, 9-30 órától, Kecskemét, Vízmű u. 1. sz., szállítási telephely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom