Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-30 / 101. szám

1994. április 30., szombat Sport 15 Jól kezdtek a magyar lovasok III. MESTEREK VILÁGBAJNOKSÁGA Katz Lajos birkózó ezüstérmet szerzett • A bajai Katz Lajos érmet szerzett a 80 kilós súlycsoportban. Kiskunhalason a CSIO 28. nemzetközi lovasverseny nyitó­számában, a 140 centiméteres díjugratásban a 46 induló közül 16-an mentek hibátlan pályát, s ez a létszám az egyszeri össze­vetés után hatra csökkent. Leg­jobb idejével (40,9 mp) a győ­zelmet a svájci Urs Fah szerezte meg Jeremia nevű lovával. Má­sodik Bogár István, Merán nyergében, míg a 3. hely ismét svájci versenyzőé, Jürg Friedlf személyében (lova Gardestem III.). Rajtuk kívül még nyolcán részesültek pénzdíjban, továbbá díjszalagozták lovaikat, közöt­tük két magyar: Pirik Zsolt (Kabalával) és Sándor Ferenc (Colorral). A Határőr Dózsa lo­vasai közül Sós Attilának Trojka nevű lován sikerült a kö­zépmezőnyben végezni. A délutáni program az ünne­pélyes megnyitóval kezdődött. A külföldi és hazai résztvevők Varró József vezetésével vonul­tak fel, a bábolnai harsonások kíséretében. A Magyar Lovas Szövetség nevében dr. Hecker Walter alelnök köszöntője hangzott el, melyben méltatta azt az erőfeszítést, amelyet Kis­kunhalason tesznek e rangos verseny nívós megrendezéséért. A kecskeméti BMX-esek már több versenyen bebizonyították, hogy igazi varázslók a maguk „szakmájában”. Kerékpárjaik­kal olyan kunsztokat tudnak, hogy a nézőknek eláll a léleg­zete. „Táncra perdülnek” a gép­pel, különböző bravúros gya­korlatokat mutatnak be talajon és rámpán egyaránt. Közülük Az elmúlt napokban érdekes kézilabdatomára került sor a nemrégiben átadott keceli sportcsarnokban, ahol Kiskun­halas, Soltvadkert és Kecel egykoron ünnepelt kézilabdás hölgyei mérkőztek meg egy­mással. A mérkőzéssorozat esé­lyeseinek eddigi eredményeik alapján a halasiak számítottak. Ám az „élet” nagy rendező és miután a halasiak közül sokan a másik két településre mentek férjhez, így szinte azonos erős­ségű volt a három csapat. A lelátókat szép számmal megtöltő közönség ugyancsak sűrűn tapsolt az örökifjú lá- nyok-asszonyok megoldásai láttán, akik aztán a sikereken felbuzdulva, a mérkőzések utáni közös banketten elhatároz­ták, hogy nemsokára megismét­lik a tornát, megadva a lehető­séget a visszavágásra a veszte­seknek. Eredmények: Kecel­A klubot képviselve Fráter Sán­dor alezredes, a Határőr Dózsa SE elnöke és Dózsa Károly ver­senyigazgató, a lovasiskola pa­rancsnoka csapatzászlókat adott át a külföldi vezetőknek. A második versenyszámban, a 140 centiméteres nyitóverseny vadászugratásában 37-en indul­tak, s a tizenegyedikként staroló - végül 3. - angol lovas, Geoff Goodwin (Kemberton hátán) teljesített először hibátlan pá­lyát. A továbbiakban a magya­rok közül Varró József Király­mezővel, Szász Attila Ravellal, majd Rezgő Zoltán Theseus- szal produkálta ugyanezt, kü­lönböző, de szoros időkkel. Ugyancsak hiba nélkül végzett magyar színekben az utolsóként versenyző Sós Attila, Borisszái. Beigazolódott, amit a nézők éreztek, neki lett a legkevesebb az ideje, méghozzá 80,60 mp. Az öt hibátlan lovas sorrendje tehát: 1. Sós Attila, 2. Rezgő Zoltán (86,7 mp), 3. Geoff Goodwin (93,5 mp), 4. Varró József (94,5 mp), 5. Szász At­tila (96,7 mp). Hatodik az 1. versenyszábam is jeleskedő Thomas Buholzer lett 3 hiba­ponttal Wapiti nevű lovával. Vass Katalin többen - ifj. Sinkó Lajos, Mirity Andor, Csikós Gábor - már vi­lágversenyen igazolták, hogy sportáguk legjobbjai. Néhány nappal ezelőtt a kecskeméti széktói szabadidőközpontban tartottak bemutatót - a televízió is rögzítette -, ahol a nézők is meggyőződhettek a bringabalett BMX-esek ügyességéről. Kiskunhalas 14—13, ld: Flaiszné 5, illetve Tápainé 5. Kiskunha- las-Soltvadkert 17-15, ld: Tá­painé 11, illetve Sörös É., Ma­rosi 5-5. Soltvadkert-Kecel 15-12, ld: Marosi 7, illetve Fla­iszné 7. A torna végeredmé­nye: 1. Soltvadkert, 2. Kiskun­halas, 3. Kecel. A kézilabdagála keretében bemutató mérkőzést játszott a Szegedi ESK NB I-es csapata a. Kiskunhalas NB I/B-s együtte­sével. A találkozót az alacso­nyabb osztályú Kiskunhalas nyerte 27-26-ra. Míg a hölgyek villogtak a pá­lyán, addig az NB Il-es keceli férficsapat bajnokit játszott Ti- szaföldváron, s 30-20-ra kika­pott. Tudósítónk szerint a kece­llek nagyon rossz napot fogtak ki, a hazaiaknál pedig remek formában játszott a balkezes szélső Tóth, aki egymaga 13 gólt szerzett. Április elején rendezték meg Olaszországban a III. mesterek világbajnokságát, ahol 19 nem­zet veterán birkózói indultak. Hat korosztályban, öt súlycso­portban, szabadfogásban sok színvonalas mérkőzésre került sor. A kis létszámú, de annál eredményesebb magyar csapat­ban több Bács-Kiskun megyei birkózó is szerepelt, akik közül a bajai Katz Lajost kérdeztük a veteránok világbajnokságáról.-Mi, magyarok korábban is jól szerepeltünk - tavaly az Vasárnap 17 órakor játsszák Kiskőrösön az NB Il-es labda­rúgó-bajnokság Keleti csoport­jának egyik legérdekebb mécs­esét, a Kiskőrös-Stadler FC-Ti- szakécske megyei rangadót. Bartos Zoltán a kiskőrösiek szakosztályvezetője: - A tisza- vasvári mérkőzés előtt tudtuk, hogy fontos bajnoki előtt ál­lunk, és nyerés esetén akár a ve­zetést is átvehetjük a táblázaton. Ezt a játékosok is átérezték és nyertünk. Látszott, hogy való­ban „csapat” vagyunk. Szeren­csére a többi eredmény is ked­vezően alakult. A Tiszakécske elleni találkozót nem tekintjük presztízsmérkőzésnek, de cé­lunk eléréséhez győzni kell a megyei riválisunk ellen. Várha­tóan nagy közönség, 4-5 ezer Michael Schumacher élete legjobb formájában van. A Be- netton-Ford csapat német piló­tája meglepetésre mindkét idei Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki futamon diadal­maskodott, így maximális pont­számmal vezeti a világbajnok­ság pontversenyét. Ez legalább akkora szenzáció, mint a brazil Ayrton Senna teljesítménye, aki nemhogy pontot nem szerzett, de még célba sem ért a brazíliai és a csendes-óceáni viadalon.- Egyszerűen minden össze­jött. Remek az erőnlétem, az au­tóm és nagyszerű a hangulat a Egyesült Államokban saját költségünkön -, és ennek kö­szönhetően most már szponzo­rok is jelentkeztek. Nem hiába, mivel csapatunkból valameny- nyien érmet szereztünk. Urba- novits Miklós (Bp.) aranyérmet szerzett, immár harmadszor, az 50-54 éves korosztály 90 kilo­grammos mezőnyében. Hár­munk nyakába ezüstérmet a- kasztottak. A tavalyi világbaj­nok Czibla István (Bp.) a 60 éven felülieknél 60 kilogramm­ban, a kiskunfélegyházi Seres ember előtt jó játékkal szeret­nénk igazi majálist szerezni kö­zönségünknek. Teliinger Vilmos edző: - Már a Szeged elleni mérkőzés után éreztem, hogy a csapatunkat nem lehet megállítani. Ez igazo­lódott Tiszavasváriban is, mert akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Sajnos a megyei rangadón Kapics sérü­lés, Gubucz sárga lap miatt nem léphet pályára, de Szabó B. já­téka is kétséges. Nagy csatára számítok, és bízom a minimális győzelemben. Reszeli-Soós István, a Tisza­kécske mestere: - Nem akarok panasznapot tartani, de tény, hogy sok a sérült és beteg játé­kosunk. Volt olyan a héten, hogy hat embernek tartottam Benettonnál - összegezte telje­sítményét Schumacher. - Az edzéstervemet is sikerült úgy összeállítani, hogy sok szabad­időm marad. Természetes, hogy a német versenyző kiugró teljesítmé­nyére mindenki felfigyelt. Ber­nié Ecclestone, a Forma-l-es vb-sorozat mindenható ura két-három világbajnoki címet jósolt Schumachemek. Derek Warwick, a britek korábbi Forma-l-es pilótája pedig így vélekedett: - Schumacher lett az „Isten”, Senna pedig nem több, mint egy egyszerű pilóta. János a 45-49 évesek között a 90 kilogrammban, én pedig a 40-44 évesek között 80 kilo­grammban lettem második. E- lek Tamás (Bp.) az 50-54 éves korcsoport nehézsúlyú mező­nyében (+ 95 kilogramm) har­colta ki a bronzérmet.- Ön hosszú évekeh át szere­pelt a szabadfogású válogatott­ban. Hogyan emlékszik vissza pályafutására?- A hatvanas évek elején Po- pori Ottó keze alatt ismerked­tem meg a sportággal Baján. Öt évvel később kezdtem verse­nyezni és egy év múlva már if­júsági válogatott lettem. A Fe­rencvároshoz Zsibrita János hí­vására mentem 1968-ban, on­nan pedig Hollósi Géza csábí­tott át a Csepelbe. A két fővá­rosi klubban négy felnőtt baj­nokságot nyertem, és 15 éven keresztül voltam válogatott. A világranglistán az ötödik helyen álltam, de sajnos az EB-ken és vb-ken nem jött ki a lépés. A válogatottságtól 1980-ban búcsúztam, majd visszatértem Bajára, ahol jó kis I. osztályú csapatot csináltunk. Öt éven át I. osztályú versenyző voltam, ma már csak szabadidőmben sportolok. A veterán vb-re a Honvéd Bajai Sportegylet segít­ségével jutottam ki, és csak mi­nimális vereséget szenvedve - egy orosz versenyzőtől 3:1 arányban - lettem második. Jö­vőre korosztályt váltok, és vi­lágbajnok akarok lenni. Ezért a magam részéről mindent meg is teszek, és remélem támogatóm is akad majd. Sz. I. edzést. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk, s nem akarunk felkészülni a lehető legjobban a megye két legjobb csapatának mérkőzésére. Az élre ugrott Kőrös várhatóan nagy közönséget vonz, így ne­künk is az a feladatunk, hogy méltó ellenfelei legyünk a „megállíthatatlan” kiskőrösiek­nek. Szerény reményekkel uta­zunk a mérkőzésre, de minden­féle mendemondát megelőzően leszögezem, hogy bármennyire is tiszteljük a Kiskőrös törekvé­seit, a sportszellem azt kívánja, hogy mindent megtegyünk a sa­ját érdekeinkért. Az összeállí­tással kapcsolatba még semmi biztosat nem tudok mondani. Cseke és Bállá Misi játéka kér­déses. Persze azért korai lenne leírni a háromszoros világbajnok bra­zilt, hiszen még csak két futa­mon vannak túl a versenyzők. Maga Schumacher is úgy ítéli meg, hogy a vasárnapi San Ma- rinó-i Nagydíj nehezebb lesz az eddigi versenyeknél.- Úgy vélem, továbbra is Senna a vb első számú esélyese. Ha a Williams-csapat megoldja technikai problémáit, ismét előnybe kerül velünk szemben. Senna pedig így nyilatkozott az imolai futam előtt:- Remélem, végre szá­momra is elkezdődik az idény. Más párosítás az NB Ill-ban! A gyorsaság a jó újság­írás egyik alapismérve, de mindez a pontossággal kell hogy együtt járjon. Nos, a pénteki Hétvége a sportpá­lyákon összállításunkban tévedésből az egy héttel ké­sőbbi párosítást közöltük' a labdarúgó NB III. Alföld­csoportjából. „Gyorsasá­gunkért” elnézést kérünk a szurkolóktól, s most álljon itt a 18. forduló pontos sor­solása, szombaton: Gyoma- endrőd-Kecskeméti SC, Kecskeméti TE-Szegedi VSE. Vasárnap: Kiskunfél- egyháza-Cegléd, Békés- Kalocsa. Valamennyi talál­kozó a pályaválasztó ottho­nában, 17 órakor kezdődik. Tehetségkutató A Bács-Kiskun Megyei Lab­darúgó Szövetség utánpótlás­bizottsága május 9-én, hétfőn 15 órakor Baján, a megye észa­ki részén lakó fiataloknak pe­dig Izsákon tehetségkutatót szervez. Várják azokat a foci­hoz kedvet érző fiúkat, akik 1980. augusztus 1 -je után szü­lettek. Motorverseny A gyorsasági motorverseny első bajnoki fordulóját a hét vé­gén rendezik a Hungaroringen. A szombati edzés után a verse­nyekre vasárnap 10 órától kerül sor. A futamon Kecskemétről a Superbike kategóriában Papp László, a Supersport 400-as ka­tegóriában Borsos József indul. Május 1. Kupa Hagyomány már, hogy május 1-jén kispályás labdarúgótornát rendeznek Hercegszántón. A- mint azt Somogyi Zoltán fő­szervezőtől megtudtuk, az idén április 30-án, szombaton 9 órá­tól az iskolaudvaron bonyolítják le a versenyt, amely a Május 1. Kupa elnevezést kapta. Pelé esküvője Las Vegas-i polgári esküvője után a brazil futballsport egy­kori „királya”, az 53 éves Pelé a hét végén vezeti hitvesét, a 31 éves Assiriát a recifei evangéli­kus templom oltárához. Mivel az itjú ara felejthetetlen cere­móniára vágyott, az esküvői mulatságot tizenhárom tagú kamarazenekar, illetve egy ki­sebb kórus játéka és éneke lesz hivatott emlékezetessé tenni. Pofon vágták Az amerikai botrányhős mű­korcsolyázónő, Tonya Harding a napokban egy tévéműsor kere­tében bevallotta, hogy hazudott az igazságszolgáltatásnak a Kerrigan-ügyben. Az egykori amerikai bajnoknő a tévémű­sorban elmondta: exférje, Jeff Gillooly számos alibit készített elő számára. A tárgyalás után pofon vágta, amiért rosszul vá­laszolt a bíró kérdéseire, és nem mondta, hogy ártatlan. Eltűnt a játékos Egy Japánban túrázó iráni férfi röplabdaklubcsapat lét­számában megcsappanva utaz­hatott haza. A Hirosima Béke Kupán szereplő együttes egyik 25 éves, meg nem nevezett já­tékosa ugyanis eltűnt a portya alatt. A rendőrség napok óta hi­ába próbál a nyomára bukkanni. Ellopták az autóját Igor Zselezovszkij féltett kincsét, egy új BMW-autót. A fehérorosz gyorskorcsolyázó, aki olimpiai ezüstérmes és többszörös sprintvilágbajnok, elkeseredetten vette tudomásul, hogy a kocsinak csak hűlt he­lyét találta. A Fehérorosz Olim­piai Bizottság elnöke, Rizsen- kov máris sietett leszögezni, a nemzet egyik büszkesége nem élhet autó nélkül. BMX-kunsztok Széktón 9 Ifj. Sinkó Lajos kerékpáros „talajgyakorlata”. Kézilabdatorna Kecelen Kőrös-Kécske: a tavasz nagy pillanata Schumacher Forma-l-es mesterkettese 9 Schumacher fantasztikusan kezdte az idényt, sokan előre átadnák neki a világbajnoki címet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom