Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-22 / 94. szám
1994. április 22., péntek 21 Országos maratonbajnokság Április 24-én ismét összemérhetik erejüket, felkészültségüket a maratonisták. A hosszútávfutás szerelmesei az elmúlt tíz évben megszokhatták, hogy a tavasz nem múlhat el budapesti nagy verseny nélkül. Az elmúlt évi bemutatkozás után ismét a Mars cég támogatásával kerül sor az eseményre - de a rendező ezúttal új lesz. A Magyar Marathon Klub a Viseg- rád-Szentendre-Budapest útvonalon bonyolítja le a viadalt, amely egyben országos bajnokság is lesz. A verseny nyílt, minden 18. életévét betöltött személy rajthoz állhat. A díjazás nem mindennapi: az abszolút verseny győztese, tehát a leggyorsabb férfi és nő egy-egy személygépkocsit kap, míg a helyezettek pénzjutalomban részesülnek. Ä rendezők gondoltak azokra is, akik még nem töltötték be 18. életévüket, illetve a maratoni távot túl hosszúnak találják. Ők indulhatnak a 7,8 km-es futókameválon, ahol kü- löndíjak várnak a legegységesebben megjelenő iskolákra. Az érdeklődők a Magyar Marathon Klubnál (a 175-2027-es telefonon) kaphatnak felvilágosítást. A bírók is sújtották a Köröst CSEPEL SC- NAGYKŐRÖSI KK 86-82 (45-42) Férfi kosárlabda-rájátszás a 11-14. helyért, Budapest, 50 néző. Vezette: Dr. Valovics, Simó. Nagykörös: Király- Jasio- unskas 4, Lakosa 11/6, Pásztor 2, Maleras 8. Csere: Horváth 23/3, Szép , Csorvási 10/6, Módra 18, Vadkerti 6. Edzők: Űjelyi Gábor, Horváth Zoltán. A 8. percben még 12-12 volt az állás, de innen a hazaiak elhúztak és fokozatosan növelve előnyüket, átjátszották a körösiek zónavédekezését, főleg a lepattanószerzésben múlva felül a vendégcsapatot. A 14. percben már 38-19 a Csepel javára, innen a körösiek egész pályás emberfogásos védelemre váltanak. Ez meghozta eredményét, s ezzel a szünetig 3 pontosra faragták le hátrányukat. A második félidőben a Csepel végig vezetett, még ha legnagyobb előnyük nem is nagyobb 9 pontnál. A körösieknek a 37. percben sikerül ideiglenesen átvenni a vezetést (77-78), de a hajrában néhány bírói tévedés által is sújtva alulmaradtak. így az összesítésben 2-1 a Csepel javára és a Nagykőrös a 13-14. helyért mérkőzik májusban. • Moleros kosárra dob Jacsevics mellett. (Fotó: Farkas Tibor) FELSŐVÁROSIAK A DÖNTŐBEN A rossz idő sem volt akadály A harmadik korcsoportos diákolimpia körzeti kézilabdaversenyét április 13-án rendezték meg a halasi gimnázium pályáin. Sajnos, az időjárás próbára tette a játékosokat, hiszen a mérkőzések zuhogó esőben kezdődtek. A csúszkáló labda bizony többször megtréfálta a fiatal játékosokat. A mérkőzéssorozat végére, az eredmény- hirdetésen már ragyogó napsütés köszöntötte a győztes csapatot. A továbbjutást megtörve, a szűtsös fiúk többéves veretlenségi sorozatát a Felsővárosi Általános Iskola fiúcsapata szerezte meg, így ők képviselték körzetüket az április 14-i megyei elődöntőn. Sikerszériájuk itt sem szakadt meg, itt is győztek és bekerültek a diákolimpia megyei döntőjébe. • Támad a felsővárosi csapat a Hercegszántó ellen. Sport BÁCSALMÁSRÓL INDULT A SIKER FELÉ Liptai Edit céljai megalapozottak • Liptai Edit, a 14 éves magyar bajnok cselgáncsozó. Bácsalmáson a küzdősportok közül egykor az ökölvívás és a birkózás hódított a fiatalok körében, míg napjainkban a csel- gálcs örvend nagy népszerűségnek. A helyi Petőfi VSE keretében 1989 óta működő cselgáncsszakosztály, úgy tűnik, hosszú távra rendezkedett be, az eddig elért eredmények, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatok alapján megítélve. A sportág bácsalmási térhódítása Obéri János és Kovács Mihály edzőknek köszönhető, akik zöldfülű kezdőkből neveltek országosan elismert versenyzőket a szülők áldozatvállalásával. A Petőfi VSE 80 éves múltra visz- szatekintő egyesülete első, magyar bajnokságon elért aranyérmét is a cselgáncsozók érték el Liptai Edit révén két évvel ezelőtt. A sikerszéria azóta is tart a szakosztály és Liptai Edit életében.- Az alapozás erőtpróbáló időszakát nem szeretem — nyilatkozta a versenyző —, de jól tudom, hogy csak technikai edzésekkel nem érhetem el céljaimat, márpedig feltett szándékom, hogy a serdülő, az ifjúsági, majd a felnőtt mezőnyben tartósan jól szerepeljek. Sokat kell még javulnom, hibáimat nyesegetni, de az erőben, technikában, taktikában meglévő hiányosságaim állandó csökkentésével talán sikerülhet. A bácsalmási edzői szerint Edit hozzáállása, küzdőképessége, akaratereje által minden bizonnyal révbe ér, hiszen hibáit, gyenge pontjait belátja és állandó tanulással igyekszik lehetőségeit bővíteni. És mint mondják, jó tanítvány, igazi sportember. Az alig 15 éves sportoló valóban mindent megnyert, amit korosztályában megnyerhetett: magyar bajnoki címet, diákolimpiái első helyezést. Januártól pedig már a Bajai Judo Club színeiben versenyez. Mint elmondta, Bácsalmáson, a Szent János Úti Általános Iskolába, a 8. osztályba jár, de ősztől már Baján, a III. Béla Gimnáziumban tanul tovább, ezért igazolt a BJC-be. Ugyanakkor továbbfejlődése érdekében is szükséges volt az átigazolás, hiszen régi klubjában már kinőtte korosztályát. Az új edzője Gyúró László - aki a Petőfi VSE edzőjének, Óbéri Jánosnak is mestere volt. - Mindenkivel egyformán szakavatott módon foglalkozik, és remélem, az én további sikereim sem maradnak el. Ezért ő maga is mindent megtesz. A heti öt edzésen kívül (jelenleg Baján kétszer, Bácsalmáson háromszor) szorgalmi munkát is végzek az erősítőteremben. Egyébként Liptai Edit, a ba- jaiak jövendőbeli cselgáncsreménysége, szabad idejében szívesen olvas, szereti az állatokat és legfőbb vágya, hogy állatorvosi képzettséget szerezzen. Jól tanul, és a sportban edzett akaratereje, kitartása által bizonyára fenti célját is eléri. A bácsalmási nemzetközi cselgáncsversenyen a helyi versenyzőknek szurkol. Többek között az ő nyomdokain haladó húgainak, Eszternek és Erzsébetnek, akik nem szeretnének lemaradni testvérük, és egyben példaképük mögött. P. K. Kecskeméti íjászok az ősök nyomában A magyarok nyilától ments meg, Uram, minket. Ezt kívánták több száz évvel ezelőtt, az őseinket ismerő népek. Azóta sokat változott a világ, s az íjászat már csak sportként szerepel. Magyarországon bár régóta űzik, de nincs sok szakosztály. Éppen ezért örvendetes, hogy Kecskeméten, a Kandó Kálmán Szakmunkásképző Iskola diák- sportköre nemrégen íjászszakosztályt alakított. (Valamikor Kecskeméten jól és eredményesen működő klub működött.) A felnőttek egy része, akik jelenleg tagjai a sportkörnek, valamikor maguk is űzték ezt a sportágat. Úgy gondolták, hogy érdemes lenne újra kezdeni. Á legjobb lehetőség a Kandó Kálmán iskola udvarán bizonyult. Adva volt a nagy hely, homokdombot is lehet készíteni, ami megfogja a vesszőket. Az sem volt mellékes, hogy az iskola igazgatója, Tubák István valamikor Lakiteleken í- jászkodott. Néhány reflexíjat onnan kaptak, a többi orsósat úgy vásárolták. Persze, van, aki sajáttal rendelkezik. A tanulók látva a felnőttek hobbiját, kedvet kaptak. így született meg a szakosztály, a- melynek jelenleg 18 tagja van. Minden szerdán és csütörtökön edzenek Dudás Mihály és Szkenderovics Zoltán vezetésével. A diákok a későbbiek folyamán eldönthetik, hogy versenyezni kívánnak-e, esetleg vadászni fognak, vagy megmaradnak hobbiszinten. A klub egyébként nyitott, bárki tagja lehet, aki vonzalmat érez az íjászat iránt. Szentirmay Nyolc gólt kaptak az amatőrök a profiktól Kedden délután barátságos focimeccsre került sor Baján, a Vasvári Pál utcai pályán. A Bajai FC-Amatőrválogatott rangadót az SZDSZ helyi csoportja szervezte. A hagyományteremtő jelleggel létrehozott találkozón a kezdőrúgást, mintegy 400 néző előtt Nagy András országgyűlési képviselő, a 9. választókörzet jelöltje végezté el. Az NB Il-es csapatból csak a sérült Horváth Árpád és Kovács Béla hiányzott. Az első gólra a 18. percig kellett várni, addig több helyzetet kihagyott a BFC, illetve a vendégkapus, Kovács József két alkalommal is bravúrosan védett. Végül csak beindult a termelés, Szili 2, Faddi és Csintalan góljaival 4-0 volt az állás félidőben. A szünetben pénzdíjas tizenegyesrúgó versenyre került sor. A győztes Báics Gábor lett, aki mindháromszor betalált és jutalmul 3 ezer forintot kapott. Ezer-ezer forintot kapott az első sikeres lövés után megálló Deiter Antal, Pintér Attila és Cserháti Sándor. Janicsák Mátyás, az egykori bajai focista is próbálkozott, de lövését Szabó kapus megfogta. A második játékrészben is négy BFC-gól született, Koch (a gólpasszt a második félidőre beállt Sárközi István, a klub technikai vezetője adta), Szabó Z., Kiss M. és Imre révén. így 8-0-ra kikapott az Amatőrválogatott, amely játékosainak a gól nem sikerült, bár kétszer is csak alig lőttek kapu mellé. Szerdán újabb barátságos mérkőzést játszott a Bajai Futball Club. A Kaposvár csapatát látták vendégül. Az előző napi mérkőzés bizonyára jó hatásai volt rájuk, mert Koch kettő, valamint Imre és Faddi góljaival 4—0-ra nyertek a hazaiak. Reméljük, a Szekszárd ellen is hasonló erdménnyel rukkolnak ki. Bajai birkózók mozgalmas hétvégéje Szombaton és vasárnap három versenyen is szőnyegre léptek a bajai birkózók. Két serdülő, Kunszentmiklóson, a Vida Richard-emlékversenyen kötöttfogásban mérettetett volna meg, de csak az érmeknek örülhettek. A kevés induló sem a felkészülést, sem az erőfelmérést nem segítette. A 70 kilogrammban Kovács János harmadik, a 95 kilogrammban Szálai Zoltán első lett. Budapesten a Vasas országos diák „B” szabadfogású versenyén közel 200-an küzdöttek. Itt nem jutottak éremhez a Honvéd birkózói, de helyezéseik sokkal értékesebbek, mint a serdülők érmei. A 37 kilogrammban Pápics Árpád, 41 kilogrammban Pápics Viktor, 66 kilogrammban Müller Tamás egyaránt negyedik lett. Vasárnap a diák „A” korcsoportnak is szabadfogásban volt lehetősége tudása felmérésére. A kunszentmiklósi versenyen valamennyi megyei szakosztály, a BVSC, s a Csepel Autó indította versenyzőit, ahol a színvonal is megfelelő volt. A négy bajai fiú közül ketten kerültek súlycsoportjuk döntőjébe, és ott is diadalmaskodtak. A 30 kilogrammban Kollár Norbert, 41 kilogrammban Szálai Zsolt nyert aranyérmet. A 35 kilogrammos Borbás László két szoros mérkőzésen vereséget szenvedett, így lemaradt a dobogóról és a IV. helyen tudott végezni. Schwarcz Erik jobban hajrázott a 38 kilogrammban és megszerezte a III. helyet. Duatlon Budán Az elmúlt évben óriási sikere volt a budai alsó rakparton megrendezett duatlonversenynek. Tavaly a profik mellett az amatőrök is megjelentek. Az idén is több száz amatőrt, s a legjobb hatvan hazai versenyzőt várják, vasárnap délelőtt tíz órakor a Batthyány téren. Megfelelt az előírásnak? A gyorsasági autós világbajnokság, a Forma-1 Csendes-óceáni Nagydíját kellemetlen közjáték zavarta meg. A Ferrari-istálló a szabadedzések ideje alatt egy, a motorhoz kapcsolt és a kerekek kipörgését gátló szerkezetet épített be az autójába. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei szerint e berendezés használata ellentétes a FIA szabályaival. A Ferrari szakemberei kijelentették, az új szerkezet teljesen megfelel a FIA előírásainak. Ennek bizonyítására az olasz csapat minden birtokában lévő információt megad a nemzetközi szövetségnek azért, hogy az tanulmányozhassa az „újítást”. Intézkedések huligánok ellen A Belga Labdarúgó Szövetség szigorítani igyekszik a huliganizmus elleni intézkedéseit. A szövetség úgy határozott, a következő idényben minden élvonalbeli egyesület köteles lesz a rendet felügyelő, különleges feladatkörű személyeket alkalmazni. A szövetség ezzel az intézkedésével a rendőri erők bevetését is csökkenteni igyekszik. Menedékjogot kértek Egy haiti labdarúgó és egy újságíró kért menedékjogot Trinidad és Tobagóban. Ä haiti futball válogatott még április 7-én, a Karibi Kupára érkezett a szigetországba. A csapat tagjai közül 16-an fordultak politikai menedékjogért az Egyesült Államok Port of Spain-i nagykövetségén. Miután elutasító választ kaptak, elhatározták, visz- szatémak szülőhazájukba. Azóta többen megváltoztatták döntésüket. A hét végén ugyanis újra találkoztak az ENSZ emberi jogi bizottsága képviselőjével, aki azt tanácsolta: első lépésként Trinidad és Tobagóban próbáljanak meg tartózkodási engedélyt szerezni. Stadion vízben Közel 100 ezer márka kár érte a német labdarúgó Bundesliga másodosztályában szereplő Carl Zeiss Jena együttesét, amikor a Saale folyó kiöntött medréből és elárasztotta az Ernst Abbe stadiont. A folyó partján álló pályák, több öltöző és edzőterem víz alá kerültek. A Jena így kénytelen volt lemondani a Bochum elleni hazai mérkőzését. Fiatalok kerekeznek Nemzetközi ifjúsági kerékpárversenyt rendez a Központi Sportiskola péntek-szombat- vasámap Erdőkertes és Páty térségében. A viadalon osztrák, szlovén, szlovák és román csapatok is indulnak a magyarok mellett. A rendezésben részt vesz az erdőkertesi és a pátyi önkormányzat, a Pest Megyei Kerékpáros Szövetség. Lewisék 4x200-as világcsúcsa Nagyszerű eredményeket, többek között világcsúcsot is hozott a Walnutban 15 ezer néző előtt megrendezett futógála. A főszerepet az amerikaiak Mike Marsh, Leroy Burrell, Floyd Heard, Carl Lewis összeállítású váltója játszotta. A kvartett már a 4x100 méteres váltóban is remek időt ért el (37.79 mp), a 4x200-as stafétában pedig 1:18.68 perces idővel megdöntötte saját világcsúcsát.