Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
24 Világtükör PETŐFI NÉPE Hazai tükör 1994. április 16., szombat • Egy német cég nemrég elkészítette a képünkön látható kerékpármodellt, amely nemcsak anyagában, hanem küllemében is forradalmi változást jelent a hagyományos bringákhoz képest. A váza ugyanis nem fémből, hanem egy különleges gyantával impregnált textíliából készült. Ami még eltérést jelent benne, az az, hogy nincs hátsó villája, hanem nyergét egy teleszkópban végződő kar tartja. Mi történhetett kétszázezer éve? Japán tudósok nagyszabású kutatást indítanak tavasszal annak kiderítésére, mi történhetett 200 ezer évvel ezelőtt a Földön. A Kiotóban folyó Antarktisz-érte- kezleten jelentették be, hogy háromezer méteres mélységből szeretnének olyan élőszervezet-, virágpor-maRovarirtó szer a Veszélyes rovarirtó szerek használata folytán tömegesen kapnak mérgezést az emberek Kínában. Tavaly több mint hatezren haltak bele ilyen mérgezésbe. A kínai mezőgazdasági és radványokat, illetve vulkáni kőzeteket a felszínre hozni, amelyek választ adhatnak a 200 ezer évvel ezelőtti klimatikus változásokra. A japán Sova nevű kutatóbázis közelében fúrnak le a Délisarkon, ahol az évezredekkel ezelőtt esett hó megőrizhette a leleteket. zöldségfélékben egészségügyi minisztériumok adatai szerint, amelyeket a hivatalos közlönyben hoztak nyilvánosságra, az utóbbi két évben majdnem 15 ezer ember halálát okozták a rovarirtó szerek. Ultravékony műanyag biztonság A London International brit gumióvszer-gyártó cég a minap bejelentette, hogy műanyagból ultravékony óvszert sikerült előállítania. A vállalat reményének ad hangot, hogy újdonsága ú- jabb férfitömegeket bátorít effajta védekezésre, és ezáltal hozzájárul a nemi úton terjedő fertőző betegségek áldozatainak csökkenéséhez. A cégnek 5 évébe és 10 millió fontjába került a „műanyag gumi” kifejlesztése. Ez az első újkori óvszer a világon, amely nem gumiból, hanem másfajta anyagból, jelen esetben poliuretánból készült. A duron névre keresztelt poliuretánfajtával az óvszerek története új korszakába lépett. Nemrég halbőrből készült óvszert találtak egy 13. századbeli walesi kastélyban. De emellett állatbőrökből is készítettek óvszereket, mielőtt elterjedtek a jelenleg egyeduralkodó gumiváltozatok. GASZTRONÓMIAI CSÚCSOK A VÉNDIÓ ÉTTEREMBEN! Április 23-án, este 7 órakor és 24-én, délben 12 órakor KRÚDY VACSORAEST ÉS EBÉD AZ ÓBUDAI KÉHLY VENDÉGLŐVEL A menüsor megálmodója: Cecei Horváth Tibor, a Kéhly korcsmáros költője, a jó hangulatról az Óbudai Kéhly zenekar gondoskodik. A menü egységáron - 1.500 Ft/fő- kerül felszolgálásra, az alábbiak szerint:- Ágyas szilvapálínka- Forró fazék velős csonttal • Szinbád Margitszigeti Étke zöld metélttel és • Pest-Buda Sashegyi Ökörháta lilahagymáva! - egy tálon- Meggyes, diós és tökös-mákos rétes Asztalfoglalás: személyesen, a Véndió étteremben vagy a 79/325-195-ös telefonszámon. Mi lehozzuk Bajára az óbudai hangulatot - legyen a vendégünk, érezze jól magát! 00728) . ^<0- / eladás & részlet fizetés, bérlet kellékek, javítás, hitelesítés SCHWA-BO pénztárgépek, pincérgépek vonalkódos és bankkártyás rendszerek «--------------------------»> K ecskemét, Csongrádi u. 3. T: 76/482-471 Keceli lovak szépségversenye A keceli Rákóczi úti fogathajtópályán e hét végén, vasárnap 9 órakor nagyszabású lóparádé lesz. A házi akadályverseny után felvonulnak a fogatok, majd a lószépségverseny következik. A gazdák ezt a programot egyfajta főpróbának szánják az augusztusi meghívásos fogathajtó verseny előtt. Hétfőn falugyűlés Kaskantyún Április 18-án, hétfőn, 18 órai kezdettel falugyűlés lesz a kas- kantyúi művelődési házban. Dózsa Péter polgármester beszámol az elmúlt évi önkormányzati munkáról, majd szól az idei tervekről, s a jövő évi gázprogramról. Ezt követően a lakosság közérdekű észrevételeket, javaslatokat és kérdéseket mondhat el, illetve tehet fel. Családi nap Ballószögön Ma délelőtt 9 órától családi programra várják a ballószögi polgárokat a helyi általános iskolába. A rendezvényt, amely a szervezők szándéka szerint megmozgatja majd Ballószög apraját és nagyját, az önkormányzat és a vöröskereszt rendezi. Csakúgy, mint a tegnapi véradást, amelyen 62-en vettek részt, s amelynek lebonyolításában nagy részt vállalt a helyi háziorvos, dr. Zsadányi Árpád. JÖVŐ HETI IDŐJÁRÁSI ELŐREJELZÉS A jó idő csak átmeneti lesz A hét vége , kellemes, túlnyomóan napos időjárása csak átmeneti jellegű lesz. Már vasárnaptól csapadékosabb, szelesebb időre számíthatunk, annak ellenére, hogy még mindig szokatlanul meleg lesz a levegő. Később már csak alig, vagy egyáltalán nem bújik elő a nap, viszont egyre több esőre számíthatunk. Visszatér az áprilistól már megszokott, hűvösebb, esős, változékonyabb idő. A kora délutáni hőmérséklet a hét végén 22-25 fok között, a jövő hét közepétől már csak 16- 18 fok között várható. A hajnali hőmérséklet kezdetben 4-7 fok, majd a jövő hét elején 7-10 fok, később pedig 5-8 fok között alakul. Hétfőn és kedden is sokfelé lesz eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az előttünk álló hét szeles lesz, a légmozgás mérséklődésére majd csak az időszak vége felé számíthatunk. Orvosmeteorológia. Ezen a héten mind meleg-, mind hidegfront-hatásban részünk lesz. így megszaporodnak majd a szívás érrendszeri panaszok, valamint a görcsös jellegű betegségek. Gyakran panaszkodunk majd fejfájásra is, ami másodlagos következményként maga után vonja azt is, hogy sokkal ingerültebbek leszünk a szokásosnál. Az asztmatikus betegségekben szenvedők számára jó hír, hogy a meteorológiai tényezők hatására csökken a levegő szennyező anyaga és al- lergikus tüneteket produkáló pollentartalma, így ezek a tényezők nem nehezítik a légzést. Koncentrálóképességünk igen változékony lesz a héten, fáradékonyabbak leszünk, s szervezetünk sem terhelhető a megszokott módon. Nincs meg a cserbenhagyó Néhány napja már írtunk arról a cserbenhagyásos balesetről, ami április 5-én este, nyolc óra után 15-20 perccel történt. Szász Tibor rendőr őrnagy most újabb részleteket közölt a súlyos sérülést okozó gázolásról. Kecskeméten, a Kiskőrösi úti Tüzép-telepnél, a telefonfülke közelében gázolt az ismeretlen személy segédmotorral gyalogost. A motoros a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta. A rendőrök a balesettel kapcsolatba hoztak egy Simson S51B típusú, piros színű kismotort. Ennek az eleje és a jobb oldala megrongálódott. Jellegzetessége, hogy a gyújtáskapcsolója működésképtelen, ezért „rövidre van zárva”, a kipufogódob pedig igen hangos, mivel feltehetően kiszerelték belőle a hangtompítót. Kérik, hogy a szemtanúk, valamint azok, akik a segédmotorról vagy a vezetőjéről bármit tudnak, jelentkezzenek a kecskeméti kapitányság közlekedési alosztályán. Napkelte: 5.54 Napnyugta: 19.34 Holdkelte: 9.03 Holdnyugta: 0.46 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 424 cm volt. A Tisza Szolnoknál 594 cm, Csongrádnál pedig 486 cm magas volt. Milyen idő lesz? Nyáriasan meleg időre számíthatunk. Az időnként megnövekvő gomoly- felhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Csak elvétve várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok körül alakul. Közlekedés Forgalomkorlátozásra és sebességkorlátozásra számítsanak ma és holnap az E75-ÖS, a 451-es utakon, az 52-es és 53-as utak csomópontjában és az 53-as úton Kiskőrös belterületén. Félpályás útzár van az 54-es út kecskeméti szakaszán. Gumikalapács és márványlap • Nagy pontosságot és figyelmet igényel a törékeny márványlapok illesztése. (Pulai Sára felvétele) A keceli Csörgő Gmk szakembereitől igencsak pontos munkát kívánnak azok a törékeny márványlapok, amelyek az Istenek kútja tartozékai. A kör alakú öböl, ahol majd a víz folyik, fehér borítást kap. A kisebb méretű lapok - milliméter pontosságú - illesztéséhez csak gumikalapácsot használhatnak, ugyanis csak ennek ütéseit viselik el. A díszkutat várhatóan a jövő hét második felében, pénteken adják majd át. Lebuktak a majsai lakásfoszogatók A napokban betörőbandát fogtak a majsai polgárőrök. H. Ferenc, T. István és a fiatalkorú D. Ferenc előzetes letartóztatásba került, mert alaposan gya- núsíthatóak egy három éve tartó betöréssorozat elkövetésével. A környéken iskolákat, óvodákat, tanyákat és boltokat fosztottak ki. Eddig tíz esetet vallottak be, de nincs kizárva, hogy több betörés is a számlájukra írható. H. Ferencet a szegedi rendőrkapitányság is régóta körözte gépkocsilopás miatt. A majsai polgárőrök napokig figyelték a betörőbandát, akik közül először H. Ferenc akadt a horogra, majd később megnevezte két tettestársát is. A három férfi ellen megindult az eljárás. Betöréssorozat Kunfehértón A fehértói üdülőtelepen lévő Rozmaring utcából négy ví- kendház-tulajdonos tett a napokban feljelentést a halasi rendőrkapitányságon. Feltehetően egy időben, ajtókifeszítés módszerével fosztották ki valamennyiük ingatlanát. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig a közutakon összesen harminckilenc baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül kettő végződött halálos szerencsétlenséggel, tizenöt súlyos és huszonkettő könnyű sérüléssel. A tegnap délutánig eltelt 24 órában a megye területén egyetlen közúti közlekedési baleset sem történt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Mentő- szolgálat ügyeletese. Traffipax Ma délelőtt Baján és Kecskemét lakott területén, az E75-ös számú úton, vasárnap délelőtt Kalocsán, Solton és Dunavecse lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Célzás A férj sugárzó arccal jön ki reggel a fürdőszobából.- Minden borotválkozás után úgy érzem magam, mintha legalább húsz évet fiatalodtam volna.- Drágám, nem volna okosabb, ha mindig este borotválkoznál? párét holnapra 1,5 éves eredeti japán Suzuki 1,1-es 35.000 km-rel, piros színben eladó T.: 76/374-792 t szobás új családi ház igényesnek eladó, rd.: 18 után 76/321-295-ös telefonon. Aranykoronát vennék a Kossuth Tsz területére. Érd.: 76/327-014, este. Bácsalmáson 2. emeleti 2 és fél szobás lakás eladó. Érd.: Dózsa Gy. u. 4/18. Tel.: 79/341-420, a délutáni órákban! Eine weltberühmte Firma in 100%-tig westeuropaschen Eigentum, sucht dringend jungen, ambitionellen, dynamischen und DEUTSCHSPRACHIGEN Ingenieur. Voraussetzung fachliche Kenntnisse und Erfahrungen auf dem Gebiet der Umformungstechnik (Schmieden, Kaltpressen) Bieten ausgezeichnete Arbeitsbedingungen und hohe Bezahlung. Anmeldung mit deutschsprachigen Lebenslauf und Foto ans Postfach 372. Kecskemét 6000 jelige "Ingenieur" Eladó VW LT 45-ös platós ponyvás, 5 seb. duplakerekes dízel. Érd.: 78/321-229 Fülöpházán 8 hektár szántó, valamint legelő kiadó. Érd.: 76/323-266 Garzonlakás sürgősen eladó. Érd.: 76/491-597, 19 h után. Jó származású, 6 éves nóniusz kanca ló eladó, áprilisban ellik. Kiskunhalas, Bogárzó 21. Keceli út, 18. km-kőtől nem messze., Vén. KÖZLEMÉNY Értesítem a tisztelt fogyasztókat, hogy 1994. 04. 18-án Kecskeméten a Csongrádi u. körzetében áramszünetet tartunk. Szíves megértésüket előre is köszönjük: Provill Bt. Kecskemét belvárosában, frekventált idegenforgalmi központú helyen, exkluzív divatáruüzlet-helyiség bérleti joga, árukészlettel eladó. Érdeklődni: 76/463-200-as telefonon. Kecskeméten, a Rákóczi úton 83 m2 -es üzlet bérleti joga eladó. (Irodának is megfelel.) T.: 76/327-522, 76/329-163 Kecskemét belvárosi, 2 szobás, összkomfortos, telefonos, részben bútorozott lakás hosszabb időre kiadó. Érd.: 62/377-016 Eladó Lada-Forma 1300-as fehér 92-es kiadású. Érd.: Baja, Kölcsey F. u. 61/A 79/325-346 LADA SZAMARA, 1993-as óvj. 1300-as, 3 ajtós, bordó, 11.000 km-rel eladó. Érdeklődni: 76/482-295-ős telefonszámon. Eladó Toyota Camri 1,8 TD 1984-es óvj. ezüstmetál, napfénytetős. Érd.: 78/321- 229 HORIZONTAL SZŐLÖPRÉSEK 8-60 hl-ig bortároló tartályok 10-200 hl—ig kedvező áron eladók. T.: 06-36/311-701 Lajosmizsére szóló kárpótlási jegyet veszek. Tel.: 76-320-540 Mitsubishi L-300 dízel 1 t zárt, 1986-os 450 ezer és Mazda 626 D 1984-es 290 ezer eladók. Kecel, Mókus 37. Tel.: 78/321-690 Kárpótlási jegy felvásárlása Baja, Árpád tér 1., nagyterem (pártok háza) 100% névértékben az alábbi feltételekkel: 20% fizetése azonnal, 80% postai átutalással 120 napon belül. Jogi garanciák! Ingatlangarancia. Cégek és magánszemélyek jelentkezését várjuk! 1994. ÁPRILIS 18-ÁN, 8- 14 ÓRÁIG. Don Alfredo Kft. és Hun-No- vex. Nagyméretű ffi-nadrágok, -zakók, női kétrészesek, blúzok, blézerek, gyermekruhák érkeztek. Pelle bálásruha-bolt Kecskemét, Batthyány u. 24. Nyitva: H-P-ig, 9-18-ig. pólók Árengedménnyel kaphatók! 290 FT HELYETT A PETŐFI NÉPE ELŐFIZETŐINEK 150 FT/DB. KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 16/A, OLVASÓSZOLGÁLAT. Renault Espace 1992-es évj. 2,1 L, Tu D. eladó. Érd.: Kecel, Rákóczi 102. Szelldi-tónál büfé (faház) eladó. Érdeklődni: 78/362-611/27 munkaidőben. Kalocsa, Veres P. 32. Termő őszibarackos ültetvény eladó Bor- báspusztán. Érd.: Tiszakécske, Kerekdombi dűlő 64., Laczkó Györgynél. Toyota Corolla 18 D 84-es, Suzuki Cross 250 cm3-es 14 000 DM és VÁM- és áfamentesség eladó. Tóth István, Kecel, Temető u. 38. Tel.: 78/321-986 Trabant 1,1 Combi 3 éves, sárga, 30.000 km-t futott eladó. Ért.: 76/328-342 Uborka termesztésére szerződést kötnék. T.: 82/370-743, 82/318-125 Varrni tudó ruházati eladót felveszünk. T.: 76/322-177 (lehetőleg munkanélküli) PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Főtéri. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x