Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-11 / 84. szám

Autósmagazin 7 1994. április 11., hétfő Továbbra is sok az öreg, lerobbant jármű • A felmérések továbbra is szomorú képet mutatnak. Hazánk csaknem 3 milliós gépjárműállományából 2,4 mil­lió a személygépkocsi, átlagos életkoruk még mindig tíz és fél év, s az elöregedés megállításá­hoz évente 220 ezer új gépkocsi forgalomba állítására volna szükség. Ebből az alaphelyzet­ből indultak ki a megyei közle­kedési felügyeletek gépjármű­hatósági szakembereinek zala- karosi országos tanácskozásán. Babos Ferenc, a közúti jár­műfelügyelet igazgatója ag­gasztó adatokkal szolgált az au­tópark műszaki állapotáról: ta­valy az előző évinél tizenöt szá­zalékkal több járművet vizsgáz­tattak, ugyanakkor hatvankilenc százalékkal nőtt a műszakilag nem megfelelő gépkocsik száma. Leggyakoribbak a fék- és kormányműhibák, s a kör­nyezetvédelmi kifogások. Érdekes képet mutatnak a ta­xiengedélyezések: a tizennyolcezer autóból tizen- háromezerhatvan kocsi és veze­tője felelt meg a tavalyi előírá­soknak, közülük január végéig 6 436-nak adtak visszavonásig szóló és hétszázhuszonkettőnek június 30-ig érvényes enge­délyt. Több mint ezeregyszázan önként visszaadták okmányu­kat. Kitűnt, hogy csaknem né­gyezer sárga rendszámos sze­mélyfuvarozó nem jelentkezett vissza a hatóságnál. Őket záros időn belül felszólítják: nyilat­kozzanak, hajlandók-e vizs­gázni. Addig is az érdekképvi­seletekkel közösen mérik fel, hogy mennyien is fuvaroznak érvénytelen engedéllyel. Autógyártás csökkentett munkaidőben Stabilizálódott a termelés februárban a német autógyá­rakban, a Volkswagen-cég Audi részlege azonban tíz szá­zalékkal megkurtítja a munka­időt - jelentette az AP a német autóipari szövetségre hivat­kozva. A német autóipar tavaly katasztrofális évet élt meg, a termelés 23 százalékkal 3,75 millió gépkocsira csökkent. Az idén februárban már a tavalyi februárival azonos mennyiség­ben gördültek le autók a szere­lőszalagokról, és a megrende­lések is valamelyest szaporod­tak. Az enyhén javuló helyzetben jelentette be a közelmúltban az Audi, hogy dolgozóinak szak- szervezeteivel megállapodott a munkaidő tízszázalékos csök­kentésében. A Volkswagen is hasonló terveket fontolgat: hogy ne kelljen elbocsájtania harmincezer alkalmazottat, ezért 103 ezer dolgozóját heti négy­napos munkarendben tervezi a jövőben foglalkoztatni. Bemutatta sportmodelljét a Toyota • A Toyota Celica modelljei különösen a sportos kocsik hívei körében kedveltek. Kétkerekűek nemzetközi bemutatója A képen látható plakát az április 7-10. között megrende­zett Interweel III. Nemzetközi Kétkerekű szakkiállításra hívja az érdeklődőket. A rangos rendezvénynek a Budapesti Műszaki Egyetem üvegcsar­noka ad otthont. Sportmodellel, a Toyota Ce- licával bővíti hazai autókínála­tát a Toyota - jelentette be a na­pokban Yukinori Yoshida, a Toyota Motor Hungary elnöke a magyar vezérképviselet sajtótá­jékoztatóján. Elmondta, hogy a Magyaror­szágon piacra dobott sportkocsi már a hatodik generációját kép­viseli a Toyota-fejlesztésnek, s az autót 1,8 és 2 literes válto­zatban két éve gyártják Angliá­ban. A magyar piacra a sport- modellt választékbővítő céllal kínálják. Az elmúlt év a Toyota szá­mára a recesszió ellenére is si­keres esztendő volt. A japán au­tógyárnak sikerült megőrizni a világranglistán elfoglalt máso­dik helyét, noha a japán jen erő­södése csökkentette a japán ko­csik eladási versenypozícióját. Az elmúlt évben a Toyota 4,5 félmillió autót gyártott 1,3 mil­liárd dollár haszonnal. Európá­ban 394 ezer autót adtak el, ösz- szesen 7 százalékkal keveseb­bet, mint az előző évben. A magyar piacon a Toyota tavaly nyolcvanöt százalékkal növelte eladásait, és összesen 2.667 új személygépkocsit és haszonjárművet értékesített. Az autók hazai eladási ranglistáján a személyautókból a Toyota a kilencedik, a haszonjárművek esetében pedig a harmadik he­lyen áll. Idén összesen háromezerkét­száz jármű eladását tervezik, négy százalékos bővülést meg­célozva. Az újdonsült Toyota Celica 1.8 literes változata vár­hatóan 2 millió 800 ezer, a 2 li­teresé pedig 3 millió 344 ezer forintba kerül. Próbagyártás Drégelypalánkon Áprilisban jön a Punto Gépkocsi-alkatrészek próba- gyártását kezdte meg Drégely­palánkon az e célra alakult Jung Hungária Kft. A német-magyar vegyesvállalatot a drégelypa- lánki Szondy Lakatos és Sze­relő Ipari Szövetkezet, valamint a német Jung GmbH. hozta létre 70 százalékos német tőkerésze­sedéssel. Az új cég azzal a céllal vetette meg lábát a Nógrád me­gyei településen, hogy idővel a magyarországi autóipar beszál­lítója lesz. Bár a ló, ez a megbízható és hűséges társ évezredeken át megfelelően ellátta a teher- és személyszállítást, mégis az em­beriséget évszázadokon át fog­lalkoztatta olyan járművek megszerkesztése, amelyek nél­külözik a lóvontatást. Az első „önjáró” járműről fennmaradt dokumentum Alb­recht Dürer nevéhez fűződik, akinek egyik, a XVI. század ele­jén Miksa császárról készült metszetén egy emberi erővel hajtott diadalkocsi látható. A képen két ember különböző ka­rokkal, foggantyúkkal hajtja a császár diadalszekerét. Feltéte­lezhető, hogy a jármű megma­radt a fantázia szintjén, ugyanis kevésbé valószínű, hogy a ne­A próbagyártás során a német autóipar részére készítenek alumínium motoralkatrészeket. A munka nem újdonság Dré­gelypalánkon, hiszen a szövet­kezet eddig is szállított alkatré­szeket német partnereknek a Jung cég közreműködésével. A Jung Hungária Kft. üzeme a DIN 9000-es minőségtanúsítási rendszernek megfelelően épült fel, így a nyugat-európai autó­ipar igényeinek kielégítésére is alkalmasnak ígérkezik. hézkes szerkezetet valaha is si­került megmozdítani. A következő században Si­mon Stevin, holland fizikus már kerekeken gördülő vitorláshajót szerkesztett, amely huszon­nyolc személlyel - állítólag - 34 kilométeres sebességgel „száguldozott” Petten és Schweningen között. Kormá­nyánál nem kisebb személy, mint Orániai Móric ült. A törté­netírók azonban cáfolják a ta­lálmányról fennmaradt írásos emlék hitelességét. Ezt követően készült ugyan még néhány rugós, és pedálos (taposó) szerkezet, azonban vé­gül is valamennyi vállalkozás kudarcba fulladt. (Folytatjuk) Szász András Magyarországon az eladott kocsik 38 százaléka kisautó , s a jelenlegi erős konkurencia elle­nére egy ilyen új típust dob pi­acra áprilistól a Fiat - jelentette be Enrico Ferrero, a Fiat Autó Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a közelmúltban Noszvajon, a Fiat Punto sajtó­bemutatóján. Az igazgató el­mondta: szeretnék felvenni a versenyt ebben a kategóriában a már Magyarországon lévő mo­dellekkel, és növelni akarják pi­aci részesedésüket. A prognózi­sok szerint jövő évtől véget ér az autóipari recesszió, és a Fiat már most készül arra, hogy a bekövetkező konjunktúra idején növelje forgalmát. A torinói gyár az elmúlt há­rom évben 2,5 milliárd dollárt Autóüléshuzatokat készítő üzem alapkövét helyezték el a napokban Móron. A németor­szági Keiper-Recaro cég által felépítendő, száz százalékban német tulajdonú üzem építését a következő napokban kezdik el, s szeptemberre fejezik be. A ter­vek szerint a harmadik ne­gyedév elején már megkezdődik a termelés, s a teljes felfutást követően évente 250 ezer Audi, Porsche, Opel és Ford autóhoz készítenek üléshuzatot. Az új fordított fejlesztésre, amelynek eredményeként 18 új modellel jelenik meg. Ennek egyik pél­dája a már megfiatalodott Tipo és Tempra után a Punto. A kiskocsik értékesítését Magyarországon a tavaly újjá­szervezett Fiat vevőszolgálat végzi. Az átszervezés óta eltelt nem teljesen egy év alatt 1134 új személyautót és 899 darab kishaszonjárművet értékesített a Fiat hazánkban. Ezzel az eredménnyel a magyarországi személygépkocsi-piac 2,2 szá­zalékát, kishaszonjármű kate­góriában pedig a 8 százalékát szerezték meg. Az idén a piaci részesedésük további növelését tervezik, és legalább 2000 da­rab új személygépkocsi eladá­sára számítanak. üzemben hatvanan kezdik meg a munkát, s a létszámot 230- 250-re bővítik. A dolgozók az első hat hónapra garantált bért kapnak, majd teljesítménybér­ben foglalkoztatják őket. A vál­lalkozás egyébként már műkö­dik: egy bérelt épületben har­mincán kezdték meg az üléshu­zatok varrását. Szerkesztette: Gaál Béla A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG Az autózás történetéből (i.) Üléshuzatüzem épül Móron Elfogynak a kis-Polskik? • Jellemző kép: a kis-Polski eltörpül a többi jármű között. Fogyóban a kis-Polskik ál­lománya. Ezt, a harmincas években világsikert aratott Fiat „Egérkéből,, (=Topolino) len­gyel sikerautóvá fejlesztett kis­kocsit nem véletlenül kedvelik a hölgyek. 305 cm-es hosszával és 9,3-es fordulási sugarával kezes kiskutyaként lehet bete­relni a reménytelenül szűk par­koló-résekbe. Hozzásegít ke­zességéhez, hogy farmotorja lé­vén, az első kormányzott kere­kekre nem terhelődik a forgatá­sukat nehezítő motorsúly. A felöltő, a kisbőröndnyi ké­zitáska, az esernyő vagy kisgye­rek, meg a bevásárló-kosár pe­dig elfér az amúgy nem valami tágas kocsiban. Más aztán nem , mert a farmotor miatt hátul nincs csomagtér, az orrban lévő meg alig száz liternyi. Az óránkénti 100 km/órás végsebessége szerény, de még így is kétszerese a megengedett városinak, s azért a 100-ra ti­zennyolc másodperc alatt gyor­sulva nem akasztja meg a lámpa zöldre váltásakor a forgalmat. A kocsi méreteihez és teljesítmé­nyéhez viszonyítottan a fo­gyasztása (6-8 lit/100 km) aránylag magas. Az a tény, hogy a máris elvi­selhetetlenül zsúfolt nagyváro­sokból előbb-utóbb kiszorulnak a nehézkesen forduló, sok he­lyet foglaló, nagyon környezet- szennyező országúti cirkálók, már a reprezentatív kocsikat gyártó cégeket is a minik felé fordította. Ez az oka, hogy a Mercedes is bemutatott kismé­retű városi kocsit, amihez ben­zinüzemű és elektro-motort is kifejlesztenek. De mutatott be kiskocsit a Ford is, és a buda­pesti kiállításon is nagy figyel­met keltett a Renault Twingo-ja. Nem alap nékül emlegették a kis Polski korszerű utódjaként. Ha hátratolják a hátsó ülé­seket, és lehajtják az elsőket is, elfogadható hálótér alakít­ható ki egy, esetleg két kisebb személynek. S abban, hogy a Twingo a „hölgyek öröme” le­hessen, bizonyára szerepe van annak is, hogy „belső beren­dezője” Martine Chevillot asz- szony. Másfél helyen két kocsi • Beállás a billenthető hídplatóra. A zsúfolt belvárosokban ho­vatovább nemcsak a parkolást, de az oda behajtást is mind gyakrabban megtiltják. A drága ingatlanokban a garázsnak is alig jut hely. Ezért már nálunk is joggal merül fel a garazsírozási lehető­ségek minden köbméterének jobb kihasználása. Ennek álta­lános változata az épületek pin­céjében elhelyezett süllyesztett garázs. Ma már mind ötletesebb megoldásokat agyainak ki, hogy a legkisebb légterű, korábban egy kocsit befogadó garázst két kocsi számára alkalmasnak alakítsák. Ilyen az ábráinkon is látható, Né­metországban gyártott Klaus G 12-690-es típusú, „más­fél helyen két kocsis” válto­zat is. Lényege az az elektro-hid- raulikusan elóre-hátra billent­hető hídplató, amit az alsó ko­csi ki-behajtásakor előre, a felső kocsi ki-behajtásakor pe­dig hátra, a kapu felé lehet dönteni. Ha mindkét kocsi a garázsban van, a hídplató elő­rebillentett helyzetben áll. Ezzel a megoldással a családi házakban szokásos szuterén-ga- rázsban két autó is elhelyezhető, de jó ez a hasonló elrendezésű városi garázsok esetében is. Az elektrohidraulikus bil­lentőszerkezet a plató elülső oszlopába szerelve működik, s azt a garázskapu belső oldalán lévő kapcsolóval lehet működ­tetni. # Szorosan állnak egymás felett a garazsírozott kocsik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom