Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-02 / 51. szám
10 Tisztelt Szerkesztőség! 1994. március 2., szerda Olvasószolgálat Kunszentmiklósról, a Szerencsekerék-játékunk egyik nyertese köszönő levelet juttatott el az olvasószolgálathoz. Egyben érdeklődik, hogy a csomagban benne-van e minden és milyen értékben? Kedves Asszonyom! Számunkra is öröm, hogy szerencsés előfizetőnknek örömet szerezhetünk. Az ajándékcsomag tartalmát a levélben Ön hiánytalanul felsorolta. Az árak nem mindenütt egyeznek meg (az üdítők árát példáúl Ön jóval magasabbnak írta, a csokiét kevesebbnek), de ez természetes. A fogyasztói árak boltonként eltérőek. Még egyszer gratulálunk a nyereményhez. Szabadszállásról egy régi, kedves előfizetőnk telefonált. Korábban lakossági folyószámláról fizette az újságot, most azt kérdezi: újra így fizessen-e, vagy jobb a kiadónak, ha a kézbesítő veszi fel a díjat? Az átutalás elsősorban a folyószámlával rendelkezők kényelmét szolgálja. Nem kell várni a számlákat, sok utánajárást elkerülhet és biztos lehet benne, hogy megtörténik a díjbefizetés, az újságot folyamatosan kapja. A kiadónak is előnyös a lakossági folyószámláról való előfizetés. Javasoljuk, hogy szíveskedjék visszatérni ehhez a formához. Annál is inkább, mert a folyószámlás előfizetőinknek hamarosan új játékot indítunk. Olvasószolgálatunk örömmel veszi az észrevételeket, kérdéseket. Várjuk hívásaikat a jólismert 76/481-391-es telefonszámon. Köszönetét mondok Szabó Béla Mátételke, Rákóczi utca 14. szám alatti olvasónk levélben fejezte ki köszönetét azért, hogy újrendszerű kézbesítéssel viszik házhoz a Petőfi Népét. Olvasónk ezzel kapcsolatban egyebek között a következőket írja. Az új rendszerű kézbesítés azért sokkal jobb számunkra, mint a volt postai kézbesítés, mert amikor reggel felkelünk, már a postaládánkban van az önök napilapja, s ha netán el kell mennünk hazulról, magunkkal vihetjük és kedvünk szerint válogathatunk az érdekes cikkekben. Mert nagyon érdekes és fontos cikkek jelennek meg lapjukban, sok információval szolgál olvasóinak. Mátételke kis község, de sok előfizetője van a Petőfi Népének. A lap helyi kézbesítőjét, Kovács B. Sándomét (Margitkát) községünk lakossága régóta ismeri. Ügyes, szorgalmas fiatalasszony. A téli időben, a nagy hóban is akadályt nem ismerve, már kora reggel széthordta az előfizetőknek az újságot. Nála alkalmasabb helyi kézbesítőt Mátételkén még nagyítóval sem lehetett volna találni. Kívánok neki előfizetőtársaim nevében is sok erőt és egészséget a munkájához. Csak külső ránézés alapján döntöttek Az 1994. február 16-án közölt, az Elkallódott vagyonjegyek című cikkhez szeretnék hozzászólni, illetve azt kiegészíteni az alábbiakkal. Az ott leírtak a valóságot tükrözik. Édeasanyánk a cikkben írt ingatlant egyedül lakja, mivel egyik gyermekéhez sem hajlandó költözni, és erre kényszeríteni senkit nem lehet, különösen nem egy 83 éves asszonyt, aki a jelenlegi lakóhelyén élte le életét, ott öregedett meg. A Kossuth Szövetkezet 1992. március 23-án külső ránézés alapján megállapította, hogy az általuk „lakóépületnek” nevezett romhalmaz 112 négyzetméter, holott egy szoba, egy konyha és egy spejz az összes helyiség. Víz, gáz nincs. A falak porladnak, be vannak hajolva, a faszerkezet szuvas, korhadt. A padlást használni életveszélyes volna, mert az már az emberi súlytól is leszakadna, vagy eltörne az ácsolat. Szoba, konyha beázik, és fűteni is csak az egyik helyiséget lehet, mert a kémény sem felel meg a rendeltetésének. Persze, ez mind nem számít, ha egy idős, feledékenységben szenvedő személyről van szó, és az sem rokona, se nem jó ismerőse a vezetőség valamelyik tagjának. Vele meg lehet csinálni azt, hogy a „lakás” szabályszerű felmérésének elvégzése nélkül megállapítsák, hogy az valójában hány négyzetméter és lakható-e? A felmérő bizottság tudatában kellett volna legyen annak, hogy a tanyán körülbelül 30-35 éve semmiféle beruházás nem történt. Továbbá, hogy anyánk már nem képes saját ügyeinek intézésére, így a vagyonjegy igénylésére sem — ha ezt egyáltalán igényelni kellett volna. Ezért valamelyik gyerekét illett volna értesíteni, csupán emberségből legalább, de arról valamennyien megfeledkeztek. Ez persze érthető, hiszen mindanynyian azzal voltak elfoglalva, hogy saját részükre megszerezzék, amit csak lehet, szinte fillérekért. Ha az anyánk azért a romért lakbér fizetésére kötelezhető, akkor kötelezhető a Kossuth Szövetkezet is arra, hogy az ingatlant rendbehozza úgy, hogy az rendeltetésének megfeleljen, lakhatóvá tegye, hogy ne legyen életveszélyes állapotban. Talán ez lenne az emberséges eljárás, így azonban ez az ingatlan még szükséglakásnak sem felel meg. Valószínű, hogy a nagy „kapkodásban” fordult elő az, hogy a vételárakat is összecserélték. A 20-30 ezer forintért eladott ingatlanok értek volna 112 ezer forintot és a szóbanforgóé pedig 30 ezret. Igaz, hogy ezeket az olcsón eladott tsz-vagyonokat nem idős, elesett személyek vették meg, hanem akik hasonló ügyekben döntöttek „igazságosan” és azok rokonai, jó ismerősei. Ha a mai vezetők szerint ez még mindig a szocializmus, akkor én hozzáteszem: akkor az nem is volt olyan rossz, hiszen a panaszkodó emberek sérelmei orvoslásra találtak. Ugye? Lné, S. I., Kiskunhalas (Név és cím a szerk.-ben) Nagyon sokat dolgoztam Egy nyugdíjastársam február 9-én megjelent leveléhez szeretnék hozzászólni. Férjem kerületvezető erdész volt. Nekem munkahelyem nem lehetett, mert túl messze laktunk mindentől. A múlt rendszer nem engedte meg, hogy a férjem keze alatt dolgozhassak, mert ez összeférhetetlen volt. Különben sem lehetett volna akár egy kisgyereket is bezárva hagyni egy magányos erdészházban. Első gyermekünk a túl nagy távolság miatt — mire orvoshoz, illetve kórházba értem vele — meghalt. A másodikat is biciklivel hordtam orvoshoz, a mélységes mély homokban többet gyalogoltam, mint bicikliztem. Harminc évig éltem az erdőn és rettenetesen sokat dolgoztam. Állattartással pótoltam férjem fizetését, ugyanis az erdészeket nagyon rosszul fizették. Itt, a homokon, ahol mi éltünk, nagyon nehéz volt a gazdálkodás. Férjemet 38 évi szolgálat után, 1974 május 1-jével rokkantnyugdíjba tették, 2825 forint nyugdíjjal. Kilenc hónapja, hogy a férjem meghalt. A mai özvegyi nyugdíjam, a januári emeléssel 8859 forint. A pénz egyre romlott, a mi életünk egyre nehezebb lett. Egy nyugdíjból kellett élni 19 évig egy beteg emberrel. Nyolc műtétje volt, s nyolc éven át teljes ápolásra szorult. Félig betegen ápoltam. Nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy akinek nem volt munkahelye, az nem dolgozott. Nekem az állatoktól nem volt sem ünnepem, sem vasárnapom, mert azokat mindig gondozni kellett. Ha beteg voltam, nem kaptam táppénzt. Az erdésznék, a gátőmék, a tanyán élő asszonyok mind sokat dolgoztak. Mindannyiunk nevében kikérem, hogy minket az állam ingyen tart el. Én a magam részéről keservesen megdolgoztam azért a kis nyugdíjért, ami éppen csak arra jó, hogy nem halok éhen. Egy özvegyasszony Kunfehértóról (Név és cím a szerk.-ben.) Fejfájdító cipőüzlet Tavaly december 11-én cipőt vásároltam Kecskeméten, az ismert RENO-ban. A számla fénymásolatát levelem másik oldalán találják, viszont blokkot nem tudok felmutatni. Két pár cipőt vettem. Az egyiknek, egy 3600 forintot érő férficipőnek (maximum tízszer volt a férjem lábán), mindkét talpa szimmetrikusan behasadt, világos tehát, hogy gyárihibás a lábbeli. Viszsza is mentem az üzletbe 1994. február 14-én. Én vétkem, én igen nagy vétkem, hogy nem tartottam meg a blokkot (a számla is csak a munkahelyen volt meg, ahol ruhapénzként kellett elszámolni). Viszont jó reklám az üzletnek, hogy se eladó, se senki a helyiségben, de szép nagy ablak áll a reklamálók rendelkezésére. Valószínű, hogy a látogatók e kategóriájából több jut ennek a boltnak, mint a vásárlókból. Én hoppon maradtam a 3600 forintos cipővel, amit szívesen átadhatok valakinek kapálni járni. Mindenesetre tapasztaltabb lettem, máskor blokkot, számlát (ha lehet több példányban), továbbá tanúkat, aláírásokat kérek majd és még egyéb ötleteket is, mert nem biztos, hogy RENO- éknak ennyi elég. Merthogy a disc-et (a blokkolóból) havonta Németországba küldik. Tényleg...!? Nahát, az ilyen RENO-féle kereskedelmi létesítményektől fejfájást lehet kapni, az hétszentség! Damó Júlia Kocsér, Táncsics M. u. 5. VÁLASZOL A VOLÁN ILLETÉKESE Minimális a járatkihasználás Hivatkozással a Petőfi Népe február 9-én megjelent számában a Tisztelt Szerkesztőség rovatban közzé tett Kérjük a csütörtöki járatot című cikkben leírtakra, azzal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk az olvasóknak és az utazóközönségnek: Társaságunk éveken át közlekedtette hétfőtől-szombatig terjedő időszakban a levélíró által felvetett Izsák-Szabadszállás viszonylatú járatpárt, minimális kihasználtsággal. Társaságunk egyre nehezedő gazdasági körülményei, növekvő költségkihatásai mellett nem tudja felvállalni a gazdaságtalan vonal, illetve járatok üzemeltetését. A kérdéses járatokon több héten át tartó, folyamatos utasszámlálást végeztünk az érintett polgármesteri hivatalokkal a kihasználtságot bemutatva, részletesen egyeztetve. Ennek következtében a járatokat 1993. május 23-tól leállítottuk. A járatok megszüntetésével kapcsolatban az elmúlt több, mint féléves időszakot tekintve — a cikkben megjelenteken kívül — reklamáció, kifogásoló észrevételezés nem érkezett. Tekintettel arra, hogy az érintett autóbuszunk Izsák-Kecskemét közötti feladat ellátásához lett felhasználva — amely járat közlekedése indokolt — így jelenleg a kérdéses térségben és időpontban szabad eszközkapacitással nem is rendelkezünk. Kérjük válaszadásunk elfogadását, a közérdekű bejelentő szíves tájékoztatását. Friedrich József vezérigazgató-helyettes Somodi Béla helyközi üzemigazgató Hol van itt az igazság? Csatlakozom a február 23-ai lapszámban megjelent Nyugdíjemelés című levél írójához. Azt hiszem, nem személyes problémám ez, ebben a korosztályban sok ezer ember éli ezt meg. Az a nagy nyugdíj, amit hangoztatnak és a 3-4 ezer forintos ráemelés nagyon is méltánytalan, különösen ha az én, illetve a hozzám hasonló emberek esetét nézzük. Én már 14 évesen dolgoztam Budapesten, a hídépítő vállalatnál, nehéz fizikai munkát végeztem, de csináltam, mert szüleim nélkülözését már kicsi gyerekkorom óta éreznem kellett. Aztán aszfalt-útépítő vállalatnál, majd a helyi áfész sertésvágóhídján dolgoztam. Itt kaptam meg 27 évre a jubileumi jutalmat, de nem sok örömem telt benne, mert egymást követték súlyos betegségeim, s aztán már csak portás, éjjeli őr lehettem ugyanezen a munkahelyen. 1992-ben súlyos, daganatos beteg lettem. Először Szegeden, majd idén január 20-án Budapesten műtötték. 1992-ben, 35 év munkaviszony után, 4 010 forinttal mentem rokkantnyugdíjba, de csak azért, mert utoljára mint kistermelő fizettem személyesen 2-3 évig a társadalombiztosítónak a legmagasabb járulékot. Kérdezem én, hol az igazság? Én az egészségemmel fizettem, s úgy érzem, az állam, a társadalom asztalára letettem annyit, mint aki a magas nyugdíjat megszerezte és most üdülőjében élvezi az élet örömeit, egészségesen, én pedig a mostani 6 ezer 800 forintommal klinikán üdülök. Hol az igazság, a méltányosság? Kérem, továbbítsák levelem az illetékesekhez. Tisztelettel olvasójuk: T. F. Kecel Az ilyen szülőnek van joga? Régi olvasója vagyok a Petőfi Népének, kérem tegyék közzé felháborodásomat. Február 17-én jelent meg egy cikk arról, hogy a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Otthonban örökbefogadásra várnak a gyerekek. Szerintem nagyon nagy hiba, hogy még csak most vették komolyan, mennyire kihasználják az intézetet és a gyámhatóságot egyesek, hogy milyen nagy joguk van a szülőknek, akik oda adják a gyerekeket és nem törődnek velük. Hát az ilyen szülőnek is van joga, aki csak azzal foglalkozik, hogy amit keres, azt meg is igya? Vagy aki azért nem dolgozik, hogy ne kelljen fizetni a gyerek után? A gyerekek közben sínylődnek, lelki betegek lesznek, mert a szülő nem tudja, hogy mit csinál. A gyerekeket szívesen elvinnék olyan családok, ahol éveket várnak rájuk. Tisztességesen nevelnék őket. De ezt nem tudták előbb elintézni az illetékesek? Miért nem volt képviselőjük. Ha egyszer a szülő nem törődik a gyerekével, akkor joga se legyen. Maradok tisztelettel: Gillich Istvánná Soltvadkert Felsőcsábor 89. A gilisztaügy hátteréről Kérjük, közöljék alábbi levelünket, melyben Cs. P.-né kiskunhalasi lakosnak válaszolunk, aki nincs tisztában a gilisztaügy hátterével. Ugyanis a tehénre és a gilisztára felvett hiteleket másként bírálták el a pénzintézeteknél. Asszonyom! Ön, ha jószágot vett hitelre, kézhez kapta a pénzösszeget. Ön vállalkozott a szaporulat gyarapítására, s ha tehenet vett, még a tejhaszonra is számíthatott. Próbálta volna a gilisztakárosult a férget az asztalra tenni, ő a pénzintézetektől készpénzt nem kapott, azt ugyanis átutalták az integrátor számlájára, akivel szerződést kötött, hogy a megtermelt humuszt a napi áron átveszi tőle. Amiből aztán nem lett semmi. A giliszták szaporodtak, a humuszhegy nőtt, a kamat pedig 42 százalékra hízott. Ha Ön nem tudta visszafizetni a hitelt, alárverezték a jószágát. De a giliszta nem kell egyik pénzintézetnek sem. Meglepő, hogy éppen kiskunhalasi illetőségű teszi szóvá a mi ügyünket, mivel ottani pénzintézet követte el a legdurvább csőbehúzást a gilisztahitelek kihelyezésével. Ha Ön bővebb felvilágosítást akar, forduljon a Humusztermelők Érdekvédelmi Egyesületének székesfehérvári irodájához. Az öngyilkosokkal kapcsolatban pedig elszomorító, hogy egy nő majdnem közömbösen veszi azokat, akik kilátástalan helyzetükben más kiutat nem találtak. Afelől pedig biztosítom Önt, hogy mi is rendes adófizető polgárai vagyunk az országnak. Azt, hogy a parlament miként osztja el az adóból befolyt összeget, bízzuk a képviselő urakra. Mi, az országos szövetség és az érdekvédelmi egyesületek küldöttei, merjük a teljes nevünkkel megvédeni a negyvenezer tönkrement családot a rosszindulatú megjegyzésektől. Fehér Lajosné Szőke Zsigmondné Kunszentmiklós • Közlekedési morál napjainkban Az özvegyi nyugdíjról Szeretnék én is csatlakozni Szabados Imre bajai lakos Nyugdíjemelés című cikkéhez. Amit leírt, az az első szótól az utolsóig megfelel az igazságnak. Engedjék meg, hogy én még kiegészítsem a cikket az özvegyek gondjaival, akik a saját jogú nyugdíjuk mellett férjük után kiegészítő nyugdíjat, az úgynevezett egyesített nyugdíjat kapják. Ugyanis az özvegyek nyugdíját nem százalékban állapítják meg, hanem részükre forinthatárt szabnak. Jelen esetben ez a határ 12 ezer forint. Ez felháborító azért is, mert a mi esetünkben férjeink is 30-40 évig fizették az SZTK-t, s ha ők élnének, nekik is külön-külön járna a 10 százalékos emelés. Nem elég baj nekünk, hogy a férjeink korán meghaltak, kormányzatunk — özvegységünket kihasználva — számunkra hátrányos törvényt hoz. Á mi esetünkben a nyugdíj a következőképpen alakul: a 11 ezer 100 forintos nyugdíjas megkapja a 10 százalékot, de akinek 11 900 forint az özvegyi nyugdíja, az csak 200 forintot, vagyis 1,68 század százalékot kap. Megjegyezni kívánom, hogy mi a kilenc hónapra viszszamenő rendezést sem százalékban kaptuk meg, hanem 420 forintot egy hónapra. Ezt kaptuk januárban is, tehát állandó jelleggel hátrányt szenvedünk. Mi is szeretnénk választ kapni a szakemberektől, hogy milyen megfontolásból nem adják meg nekünk is a 10 százalékos emelést úgy, mint a 30 ezer forintig terjedő nyugdíjaknál? Holló Szabó Imréné Kiskunfélegyháza Asztalos János u. 15. Elfeledtük bánatainkat A Kecskeméti V. sz. Gondozási Központ lakói és dolgozói nevében hálás köszönetét mondunk Ambrus Asma művésznőnek, Nyári Zoltán színművésznek, Vass Béla zongoraművésznek és a kecskeméti Gitár Klub tagjainak a farsang alkalmából adott ajándékműsorért. Feledhetetlen élményben volt részünk: erre az időre elfelejtettük gondjainkat, bánatainkat. A családias hangulatú délután folyamán szívesen hallgattuk a humoros, meleg hangvételű műsorszámokat. A Gitár Klub hangulatos zenéjére vidáman táncoltuk végig az estét. Tanács Gergely né Poór Sándorné Kecskemét Nyíri út 77/b.
